HÍREK
A Rovatból

39 milliárd forint közpénzből épít újjá a magyar kormány egy azeri szellemfalut

A háborúban porig rombolt Soltanli falut építik fel újra a pénzből. A hatalmas projektet a magyar KÉSZ Csoport végzi, és 6100 embernek ad majd otthont.


Közel negyvenmilliárd forintnyi közpénzt fordíthat a magyar kormány egy azerbajdzsáni, a hegyi-karabahi háborúk során teljesen elpusztult és elnéptelenedett falu újjáépítésére.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerződéslistájából derül ki – amit a Magyar Hang tárt fel  –, hogy két lépcsőben összesen 39 milliárd forintot szánnak a Soltanli nevű település rekonstrukciójára. A listán egy 1,35 milliárd forintos tétel szerepel augusztusi dátummal „soltanli iskolatervezés támogatására”, valamint két, összesen 37,64 milliárd forintos tétel szeptemberi dátummal a kivitelezésre. A kifizetések mellett az „(amennyiben megtörtént)” megjegyzés olvasható, a kedvezményezett pedig a külügy alá tartozó Hungary Helps Ügynökség.

A Soltanli-projekt alapkövét még 2023 novemberében tették le. A mesterterv szerint a 398 hektáros területen egy komplett, modern település épül fel, amely 1525 család, vagyis nagyjából 6100 ember otthona lesz. A tervekben 496 családi ház és több mint ezer lakás szerepel, emellett iskola, óvoda, kórház, sport- és közösségi központ is épül, mindezt „okos falu” megoldásokkal kiegészítve. A kivitelezést a magyar KÉSZ Csoport végzi, azeri állami tervezőintézetek bevonásával. Az első ütemben 315 ház felépítését célozták meg.

A tervek szerint a teljes rekonstrukció december végéig befejeződhet. A munkálatok kezdetekor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta:

„Ez az alapkőletétel az átfogó újjáépítés első lépése, és egy újabb jele a Magyarország és Azerbajdzsán közti igaz barátságnak.”

A magyar–azeri gazdasági vegyesbizottság áprilisi ülésén pedig arról beszélt, hogy Magyarország mindig is kiállt Azerbajdzsán szuverenitása és területi integritása mellett.

A 39 milliárd forintos vállalás pénzügyi hátteréhez hozzátartozik az is, hogy a magyar Eximbank már 2021-ben egy 100 millió dolláros hitelkeretet nyitott a hegyi-karabahi újjáépítésben részt vevő magyar cégek számára. Ezt a keretet azeri források szerint később 120 millió dollárra emelték, ami a dollár árfolyamától függően nagyjából megegyezik a most azonosított 39 milliárdos kerettel.

A kormány a magyar–azeri kapcsolatok stratégiai fontosságával indokolja az együttműködést, elsősorban az energiabiztonságra hivatkozva. Orbán Viktor miniszterelnök egy májusi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Türk barátaink nélkül Magyarországon nem lenne lehetséges a rezsicsökkentés.”

A projektet ugyanakkor kritikus kérdések is övezik. A Magyar Hang szerint a hatalmas összeg mellett kevés az információ a projekt előrehaladásáról, és a külügyminisztérium nem válaszolt a lap részleteket firtató kérdéseire. Független jogvédő szervezetek és a nemzetközi sajtó rendszeresen bírálják az azeri rezsimet a politikai foglyok, a sajtószabadság hiánya és a választások tisztasága miatt, ami érzékennyé teszi a külföldi közpénzek felhasználását az országban.

Soltanli faluja a Jabrayil járásban fekszik, amely 1993-ban került örmény ellenőrzés alá. A harcok során a település teljesen megsemmisült, lakói elmenekültek. A területet 2020 októberében foglalta vissza az azeri hadsereg. Az újjáépítés része a kormány „Nagy Visszatérés” nevű programjának, amelynek keretében a korábban megszállt területeken újítanak fel vagy építenek újjá városokat és falvakat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán az oligarchák oldalára állt, vérlázító döntést hozott
Magyar Péter Brüsszelből jelentkezett be, ahol azt állította, a leköszönő kormány két rendelettel könnyítette meg a vagyonkimentést. A politikus szerint az egyik döntés a pénzmosásgyanús utalások felfüggesztését, a másik a minisztériumi költések ellenőrzését gyengíti.


Magyar Péter egy brüsszeli videóban jelentette be, hogy a júniusi Európai Tanács ülésén már ő fogja miniszterelnökként képviselni Magyarországot. Állítása szerint szerdán két kulcsfontosságú tárgyalást folytat: 16 órakor Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, 18 órakor pedig António Costával, az Európai Tanács elnökével.

A politikus a bejelentkezésében azzal vádolta a leköszönő kormányt, hogy az utolsó pillanatban olyan döntéseket hozott, amelyek szerinte több tíz- vagy akár százmilliárd forintnyi közpénz „haverokhoz” juttatását és külföldre menekítését teszik lehetővé a kormányváltásig.

Magyar Péter a videójában arról beszélt, hogy Brüsszelbe érkezésekor kapta a hírt a leköszönő kormány két, szerinte felháborító döntéséről. Az egyik alapján a kabinet „az előzetesen leegyeztetettek el ellentétben Orbán Viktor döntése alapján nem fogadja el azt a kormányrendeletet a leköszönő kormány, amely lehetővé tenné azt, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal... a jelenlegi szabályokat kiterjesztve ne csak 4 plusz 3 napig tudja felfüggeszteni a pénzmosás miatt felfüggesztett utalásokat a bankok jelzéseire, hanem akár 90 napra is.”

Állítása szerint „a miniszterelnök, a leköszönő miniszterelnök nem meglepő módon az oligarchák köztük a saját családtagjai oldalára állt, és ez szeretné azt érni, hogy még a kormányváltás előtt ezek a milliárdok, lehet, hogy több 10 milliárd forintról beszélünk, ezek elhagyják az országot.”

A másik, általa „vérlázítónak” nevezett döntés a minisztériumi költéseket érinti. Elmondása szerint a kormány eltörölte azt a szabályt, hogy a tárcák csak a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulásával vállalhatnak kötelezettséget. „A kapott hírek alapján azt a döntést is meghozta a kormány Orbán Viktor javaslatára, hogy eltörőjék ezt a pénzügyminiszteri jóvágyási kötelezettséget. Úgyhogy tulajdonképpen a tényleges kormányváltás megtörténtéig, május 11-12-ig a minisztériumok kiszorhatnak rengeteg pénzt még a haveroknak.” Szerinte ezzel az Orbán-kormány az utolsó pillanatban is ki akarja fosztani az államkasszát.

A TISZA Párt vezetője elmondta, a brüsszeli tárgyalások fő célja, hogy hazahozzák a Magyarországnak járó uniós támogatásokat. A legsürgetőbbnek az úgynevezett helyreállítási alapot nevezte, amelyből 10,4 milliárd euró járna Magyarországnak: ebből 6,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatás, és 3,9 milliárd euró kedvezményes hitel. Hangsúlyozta, hogy a pénzek lehívásának végső határideje augusztus 31-e, így három-négy hónap alatt kell elvégezniük azt a munkát, amit az előző kormány éveken át nem tett meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kiszivárgott Orbán fideszeseknek írt levele, szerinte „liberális kormányzás” és „nemzeti ellenzék” lesz
Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben jelentette be, hogy pártelnöki mandátumát visszaadta az Országos Választmánynak. A leköszönő miniszterelnök a párt új feladataként a „nemzeti kormányzás eszményének” életben tartását jelölte ki ellenzékben.


„Liberális kormányzás és nemzeti ellenzék” – Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levelében ezzel a fordulattal jelölte ki a párt új útját az áprilisi választási vereség után. A leköszönő miniszterelnök szerint lezárult a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka, a Fidesz feladata pedig mostantól az, hogy „nemzeti ellenzékként” működjön tovább.

A levélben, amelynek tartalmát a Telex hozta nyilvánosságra, Orbán azt is bejelentette, hogy pártelnöki mandátumát visszaadta az Országos Választmánynak.

„A kongresszusig elnöki teendőimet ellátom, a jövőről pedig a kongresszus dönt majd” – írta, jelezve, hogy a párt vezetéséről a június 13-i kongresszuson születhet döntés.

A bázis felé azt az üzenetet küldte, hogy a közösség feladata „az elmúlt 16 év nagy nemzeti vívmányait megvédje, és a nemzeti kormányzás eszményét továbbra is életben tartsa”.

Orbán Viktor korábban bejelentette, hogy nem veszi át parlamenti mandátumát, a párt új frakciójának vezetésével pedig Gulyás Gergelyt bízták meg.

A Fidesz parlamenti képviselete radikálisan átalakul: Orbán mellett a párt olyan meghatározó politikusai sem ülnek be az új Országgyűlésbe, mint Kövér László, Kósa Lajos vagy Rogán Antal.

Az áprilisi választási eredménnyel a Fidesz 2010 óta először került ellenzékbe, miután a Tisza Párt kétharmados többséget szerzett a parlamentben. A következő hetekben pedig kiderül, hogy a Fidesz miként tölti meg tartalommal a most meghirdetett „nemzeti ellenzéki” szerepet, és a júniusi kongresszuson milyen személyi döntések születnek a párt jövőjéről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zuglói Fidesz-belharc: Kilép a pártból és Deutsch Tamást kritizálja a képviselő, aki nem kért a „legrosszabb jelölteket jutalmazó” megújulásból
Borbély Ádám, a Fidesz XIV. kerületi önkormányzati képviselője bejelentette, hogy távozik a pártból. Döntését a rossz választási eredményekkel és Radics Béla parlamenti mandátumával indokolta, élesen bírálva a párt helyi vezetését, név szerint Deutsch Tamást.


Élesen bírálta Deutsch Tamást és a Fidesz zuglói politikáját, majd bejelentette kilépését a pártból Borbély Ádám, a Fidesz eddigi önkormányzati képviselője. Borbély szerdán a Facebook-oldalán közölte döntését, amelyet a zuglói Fidesz gyenge választási szereplésével és az azt követő személyi döntésekkel indokolt.

A politikus szerint elfogadhatatlan, hogy a párt a felelősségre vonás helyett a legrosszabb eredményt elérő jelöltet jutalmazza mandátummal.

„Elfogadhatatlan, hogy a valódi felelősök érinthetetlenek, közben a minden idők legrosszabb zuglói eredményét felmutató egyéni jelöltet pedig beültetik a parlamentbe. Én ebből a megújulásból nem kérek, ezért a mai nappal a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségből kilépek.”

Borbély ezzel már nem vesz részt a párt kongresszusát megelőző tisztújítási folyamatban sem. Jelezte, hogy a helyi önkormányzati fideszes frakcióval továbbra is szívesen dolgozna együtt, de már nem a párt neve alatt.

Borbély Ádám a kilépését bejelentő videóban Deutsch Tamás szerepét is élesen bírálta, amiért szerinte az elmúlt időszakban az új zuglói irányok „porig rombolták közösségünket”.

Úgy fogalmazott, „nem tudtunk kitérni Deutsch Tamás zuglói érkezése elől, hiszen úgy érkezett ide a készbe, mint a románok Erdélybe”.

Kifogásolta Deutsch azon nyilatkozatát is, miszerint mindenkinek egy feladattal kell helytállnia, miközben szerinte Deutsch sportvezetőként, több Fidesz-szervezet elnökeként és EP-képviselőként Zuglóval is foglalkozni akart.

A nyílt konfliktus kedden robbant ki, miután Radics Béla, a Fidesz egyéni jelöltje a választási vereség után a párt megújulásáról, a hibákkal való szembenézésről és a gyengítő tényezők „kigyomlálásáról” írt a közösségi oldalán.

Erre Borbély már kedden is reagált, jelezve, hogy ha a megújulás azt jelenti, hogy a felelősök érinthetetlenek, és a legrosszabb eredményt elérő jelöltet a parlamentbe küldik, akkor ő ebből nem kér.

Radics Béla az áprilisi országgyűlési választáson a budapesti 6-os számú választókerületben indult, ahol közel 30 százalékponttal maradt alul a Tisza Párt jelöltjével, Velkey György Lászlóval szemben. A vereség ellenére Radics a Fidesz–KDNP országos listájának 158. helyéről mégis mandátumot szerzett.

A kilépésről elsőként a Magyar Hang számolt be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hamarosan érkezni fognak az uniós pénzek, május végén aláírjuk a megállapodást
A leendő magyar miniszterelnök az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel folytatott egyeztetés után tette közzé ígéretét. Azt is közölte, hogy az EU nem támaszt Magyarország érdekeivel ellentétes feltételeket.


Magyar Péter Ursula von der Leyennel tárgyalt szerda délután. Állítása szerint megegyeztek, hogy 2026. május 25-i héten, akkor már magyar miniszterelnökként, visszatér Brüsszelbe, hogy megkössék azt a politikai megállapodást, amely szükséges ahhoz, hogy Magyarország mielőbb hozzájusson az uniós forrásokhoz. A politikus azt is közölte, hogy az Európai Unió nem szab olyan feltételeket, amelyek sértenék az ország érdekeit, és ígérete szerint a pénzek hamarosan megérkeznek.

A politikus a hazai közvéleménynek címezve hozzátette,

„Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy az Európai Unió nem támaszt olyan feltételeket, amelyek ellentétesek lennének hazánk érdekeivel” – fogalmazott.

Bejegyzését egy összegzéssel zárta, amelyben megismételte ígéretét a pénzek érkezéséről és azok felhasználási céljáról.ű

„Egy mondatban: hamarosan érkezni fognak az uniós források Magyarországra, amely források segítségével be tudjuk indítani a magyar gazdaságot és meg tudjuk valósítani a működő és emberséges országhoz szükséges fejlesztéseket”

- írta a leendő miniszterelnök.

A Tisza Párt választási győzelmét követően azonnal megkezdődtek a magas szintű egyeztetések. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Magyar Péter többször is tárgyaltak telefonon, ahol a befagyasztott forrásokért cserébe elvárt jogállamisági reformokat nevezték meg a legsürgetőbb feladatként.

Ezt követően egy uniós küldöttség Budapestre látogatott, a Bizottság közleménye szerint pedig a találkozók jó alkalmat adtak arra, hogy arról tárgyaljanak, miként lehetne előrelépni és valódi haladást elérni a források felszabadításában.

Magyar Péter korábban több vállalást ismertetett, köztük a korrupcióellenes intézkedéseket és az Európai Ügyészséghez való csatlakozást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk