SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Korábban kapcsolatfüggő voltam” – Brasch Bence már nincs együtt színésznő menyasszonyával, Márkus Lucával

A színész őszintén beszélt arról, hogy megváltozott, és már másképp látja, mi fontos egy párkapcsolatban.


Magára koncentrál, végre jól érzi magát Brasch Bence. A színész a Meglepetésnek adott interjúban beszélt többek között arról, hogy a sok feladat mellett szinte nem volt magánélete. Ugyanakkor kapcsolatfüggő volt, és kellett neki, hogy valaki mindig legyen mellette.

A Csillag születik korábbi felfedezettje, a Sztárbox 2023-as bajnoka még 2022-ban jegyezte el Márkus Luca színésznőt. Ém ez a kapcsolata a jelek szerint véget ért.

„Korábban kapcsolatfüggő voltam. És ezt nemcsak a párkapcsolatokra, hanem a barátságokra is értem. Nekem egyszerűen mindig kellett lennem valakivel. Állandóan kerestem a társaságot ahhoz, hogy jól érezzem magam. Néhány hete, szilveszterkor azonban ez megváltozott. Miután lejátszottam két előadást, hazamentem a lakásomba, kibontottam egyedül egy üveg pezsgőt, azt iszogattam, és közben végiggondoltam az elmúlt egy évet. Engem is meglepett, ez mennyire jólesett, mint ahogyan az is, hogy az egyedüllétben kezdenek kialakulni a saját kis szertartásaim, napi rutinjaim, és ezek szintén segítik a belső békémet.

Rájöttem, hogy szükségem van az egyedüllétre is, és arra vágyom, hogy a majdani párkapcsolatomban ne essek vissza a társfüggőségbe, hanem meg tudjon maradni az autonóm lényem, amit én is szeretnék majd a másik félnek megadni. Ez az évem a munkáról szól, sok színházi előadással, nyáron forgatásokkal és reményeim szerint sok bokszmeccsel tarkítva, de ha mindeközben megismerek valakit, aki fontossá válik, nem fogok ellenállni.

Most jól vagyok, kiegyensúlyozott. Csak hozzá vagyok szokva, hogy az ördög mindig akkor kopogtat, amikor minden rendben. Vagy nem is kopogtat, hanem egyenesen rám rúgja az ajtót”

– árulta el a lapnak. A színész szerint a tavalyi éve sikeres volt, és nagy várakozással tekint 2024-re:

„A családom szeretete és támogatása ma is rengeteget jelent nekem, azonban a hírnévhez való hozzáállásom rengeteget változott – meséli. – Akkor, kis koromban azt éreztem, nagy király vagyok, ez már a csúcs. Most, hogy érettebb fejjel ért ez a siker, sokkal, de sokkal nagyobb bennem az alázat, és azt gondolom, ez itt a startvonal, vegyünk egy mély levegőt, és próbáljunk jó döntéseket hozni. Hála az égnek, vannak. Szóval úgy érzem, ha a tavalyi év izgalmas volt, akkor az idei még inkább az lesz".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Arra mentem be, hogy leállnak a gépek” - Nehéz időszakon van túl Harsányi Levente: szakított élete szerelmével, majd a testvérét is elvesztette
Nem haragszik volt menyasszonyára, a közös időt ajándékként éli meg. Részletesen elmondta testvére kálváriáját: hirtelen hasi vérzés, azonnali műtét, intenzív osztály, majd vasárnap hajnalban infarktus és halál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Harsányi Levente a Palikék Világa – Ilyen az élet adásában beszélt arról, hogy nehéz hónapokon van túl, vette észre a Blikk. A nyáron szakított élete szerelmével, nem sokkal később pedig elvesztette a testvérét.

Elmondta, hogy nem számított a kapcsolat végére, de úgy érzi, párja egy ideje készült a szakításra.

„Ugye, hölgyeknél klasszikus eset: akkor engedik el az egyik ágat, amikor biztosan megfogták a másikat. Tehát én gyanítom, hogy már előtte piackutatást végzett, a reprezentatív felmérés végeredménye volt, hogy ő nem a Harsányi kft.-nél folytatja, hanem egy másik vállalkozásnál, de ez az élet”

– mondta Harsányi.

Hozzátette, nagyon megviselte a párja elvesztése, nem haragszik rá, és úgy érzi, akkor is ajándék az élettől, hogy megtalálta a nagy szerelmét, még ha nem is együtt öregednek meg, ahogy korábban gondolta.

A családi veszteségről is beszélt a műsorban.

„Egy véletlen egészségügyi probléma folytán – szegénynek a hasát elöntötte egy liter vér –gyorsan életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. De úgy, hogy otthon ült, amikor elszakadt egy ér a hasában. Azonnal kórház, ahol megműtötték, ám szegény álmában kapott egy hátsófali infarktust. Tehát ezt valaki fent megrendezte, hogy ennek így kell történni...

Pénteken műtötték, az intenzíven volt, a szombatot túlélte, és vasárnap halt meg szegény. Arra mentem be, hogy – mint a filmekben – hallottam azt az egybefüggő, hosszú sípszót, hogy leállnak a gépek, mert lélegeztetőgépen volt.

Ezt kint hallottam, s mire az intenzív osztályra bementem – ami nem volt hosszú idő, egy-két perc, mert ugye, fel kell venni ruhákat, védőket –. már vették le a gépről, vették le róla a különböző kábeleket. Kvázi csináltak egy új helyet, mert valószínűleg jön még egy újabb valaki az intenzívre. Tehát két perc alatt lép tovább az élet rajta-rajtunk, majd mindenkin. Igazából ez az elmúlt egy hónap ebben edzett engem meg nagyon” – idézte fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ezért van elképesztő formában Tóth Andi - másfél éve szakított egy régi szokásával, a forgatásokon mégis rákényszerül
A nassolás elhagyása és a saját készítésű ételek a mindennapok részei lettek, miközben a boksz és a konditermi edzések a stresszkezelést segítik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 13.



Szombat esténként az RTL X-Faktor című műsorában látható Tóth Andi, aki nemcsak szakmailag, hanem a megjelenésében is a maximumot igyekszik kihozni magából. Idén az edzés mellett a bőrápolásra is nagyobb figyelmet fordít, írja a Blikk.

„Sokáig szinte egyáltalán nem foglalkoztam a bőrápolással, idén kezdtem el erre tudatosan odafigyelni, mivel kezdek kicsit ráncosodni. Persze szeretem a ráncaimat, hiszen a mosolyvonalamnál és a szemem környékén jelentek meg, ami azt jelenti, hogy sokat nevetek. De azért szeretném őket kordában tartani. Mindemellett most már az étkezésben is tudatosabb vagyok, régen nagyon szerettem nassolni, csokikat, csipszeket enni, ami nem is tett jót a testemnek” – kezdte Tóth Andi, aki az utóbbi időben egyre inkább a saját maga által elkészített ételekre esküszik.

„Már másfél éve szinte csak azt eszem, amit én főzök, mert így tudom a leginkább tisztán tartani az étrendemet, és odafigyelni arra, hogy olyasmit vigyek be a szervezetembe, ami jó a testemnek. Épp ezért vagyok bajban, amikor egy egész napos forgatásra jövök, mert ilyenkor kénytelen vagyok rendelni, és sokszor tapasztalom, hogy szédülök az éttermi kajától.

Annyi ízfokozó van némelyik ételben… Ráadásul a sűrűbb forgatások idején az edzéseket is gyakran ki kell hagynom, ami nagyon megvisel, mert érzem, hogy ingerlékenyebb vagyok ilyenkor. A heti két boksz- és konditermi edzés rengeteget segít abban, hogy levezessem a feszültséget és a stresszt” – folytatta.

Az elmúlt évben került először a mentorszékbe az X-Faktorban, és arról is beszélt, min változtat idén.

„Idén kicsit talán visszább fogok venni, mert hajlamos vagyok túltolni az aggódást és a tanácsokat. Néha úgy tűnhet, mintha jobban akarnám ezt az egészet, mint a versenyzőim. Tavaly például gyakran előbb ott voltam a próbákon, mint ők. Most inkább hátrébb lépek majd. Persze ugyanúgy átadom a tapasztalataimat, de hagyom, hogy ők dolgozzanak vele. Egy másik fontos tanulság pedig az, hogy nem feltétlenül tesz jót a versenyzőknek, ha túl jóban vagyok velük. Ez talán furcsán hangozhat, de ha barátként tekintenek rám, kevésbé veszik komolyan a tanácsaimat, hiszen nem érzik a mentor–versenyző közti határt. Ez a fejlődésük szempontjából nem mindig szerencsés. Idén is szeretném támogatni őket, de közben nagyobb teret adok nekik, hogy megtanuljanak önállóan boldogulni” – szögezte le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Fájt a szívünk, sírtunk is” – Tóth Gabi és Papp Máté Bence különleges helyről jelentkezett be
A parajdi sóbánya látványa teljesen elkeserítette a sztárpárt, akik romániai tartózkodásuk alatt megnézték a katasztrófa sújtotta területet is.


A parajdi sóbányát áprilisban árasztotta el a patak vize, ami hatalmas pusztítást okozott. A bánya turisztikai szintjei és részei, valamint a Telegdy-bánya is teljesen víz alá került. A sóbánya nemcsak kedvelt látványosság volt, hanem a helyiek megélhetésének is fontos része.

Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence egy ideje Romániában tartózkodnak, és nemrég ellátogattak Parajdra is. A látvány mélyen megérintette őket.

„Parajd nekünk mindig a só, az élet, a gyógyulás és a közösség szimbóluma volt. Most mégis megrendülve álltunk a sóbánya előtt... a beomlás nyomán kihalt utcákat, némaságba borult házakat láttunk. Fájt a szívünk, sírtunk is – mert ami itt történt, nemcsak a földet sebezte meg, hanem az emberek életét is. Legyen remény, hogy újra benépesül a falu, újra nevetés és dal hallatszik, s hogy a parajdi só – ez az ősi kincs – továbbra is erőt, gyógyulást és összetartozást adhat mindannyiunknak”

– írta Gabi az Instagram-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Véget ért a játék: az egyik legerősebb páros távozott a Nyerő Párosból
A harmadik szimpátiaszavazáson már korábban is erős párosok estek ki. Ezúttal Árpa Attiláékra került a sor.


A pénteki Nyerő Páros-adásban lezajlott a játék harmadik szimpátiaszavazása, amelyen két ismert páros is a veszélyzónába került: Árpa Attila és felesége, Alexandra, valamint Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv – írja a Blikk.

Ezúttal négy páros dönthetett arról, hogy kik folytathatják a versenyt. A szavazás nem végződött döntetlennel:

3-1 arányban eldőlt, hogy Árpa Attiláéknak kell búcsúzniuk. Mindössze Bárdosi Sándor és felesége szavaztak rájuk.

A kiesés után a színész-rendező a riportszobában Alexandra felé fordulva így fogalmazott:

„Én nagyon büszke vagyok rád, én elsősorban miattad élveztem minden percet itt, csak hát, azt nem akartam nekik elmondani.”

Alexandra szerint a műsor még közelebb hozta őket egymáshoz: „Nagyon jól éreztük magunkat. Én nem gondoltam, hogy ezt fogom mondani, így is nagyon közel voltunk egymáshoz, de mintha ez még jobban megerősítette volna a kettőnk között lévő köteléket, mintha még jobban összekovácsolt volna minket!”

A 9. évad első szimpátiaszavazásán Csocsesz és Puskás Angéla estek ki, miután egyetlen voksot sem kaptak. A második körben hasonló sorsra jutott Cooky és Szécsi Debóra is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk