TUDOMÁNY
A Rovatból

Komoly különbség lett az ikerpár intelligenciaszintjében, miután az egyikük Dél-Koreában, a másik az USA-ban nőtt fel

Egy szerencsétlen véletlen folytán kerültek el egymás mellől a lányok. A tudósok érdekes megállapításokat tettek neveltetésről és genetikáról.
Malinovszki András / Fotó: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. február 05.



Érdekes kísérletet tudtak elvégezni egy tudósok egy ikerpáron anélkül, hogy komolyabban be kellett volna avatkozniuk az életébe – írja az UNILad.

Egy dél-koreai ikerpár tagjai kétéves korukban sodródtak el egymástól egy szöuli piacon. Az egyikük a nagymama mellett maradt, a másik viszont eltűnt. Mint kiderült, őt később megtalálták, de mivel nem tudták, kihez tartozik, egy kb. 100 kilométerre lévő kórházba szállították. Később sem tudták beazonosítani, így onnan egy nevelőszülői programba került, végül egy Egyesült Államokban élő pár fogadta örökbe.

Mindez 1976-ban történt, az elveszett iker pedig 2018-ban nyújtott be DNS-mintát egy dél-koreai program keretében, amelynek célja eltűnt családtagok egyesítése eredeti családjukkal. 2020 októberében tudta meg, hogy nemcsak ikertestvére, hanem két másik testvére is él Koreában.

Az eset lehetőséget adott tudósoknak, hogy megvizsgálják, hogyan befolyásolja az eltérő környezet az ikrek fejlődését, és ezáltal közelebb kerüljenek annak megválaszolásához, hogy a neveltetés vagy a genetika határozza-e meg jobban kognitív és érzelmi fejlődést.

A dél-koreai és amerikai kutatók összességében úgy találták, hogy az ikerpár személyisége nagyon hasonló, és ez megfelelt az előzetes szakirodalmi téziseknek. Annak ellenére történt mindez, hogy a Dél-Koreában maradt lány harmonikus családi környezetben nőtt fel, míg az USA-ba került iker szülei elváltak, és számos konfliktusba keveredett nevelőszüleivel.

A Personality and Individual Differences című folyóiratban olvasható tanulmányban a szerzők leírták azt is, hogy mindkét nő a lelkiismeretesség magas szintjével rendelkezik, céltudatosak, jó a szervezőkészségük, kötelességtudóak és eredményorientáltak.

A kutatókat az lepte meg leginkább, hogy az ikerpár tagjaninak intelligenciaszintje rendkívül eltérő volt. Míg az ikrek esetén az átlagos eltérés legfeljebb 7 pont szokott lenni,

az ikerpár USA-ban élő tagja 16 ponttal produkált alacsonyabb eredményt, mint a Dél-Koreában felnőtt testvére.

„Feltűnő, hogy az ikrek jelentős különbségeket mutattak kognitív képességeikben, amelyek pedig erősen a genetikai adottságokhoz kapcsolódnak” – áll a tanulmányban.

Az ikrek elválasztása és a tesztek elvégzése közötti távolság miatt nehéz megmondani, hogy a neveltetésük felelős-e az IQ különbségéért, bár a tanulmány azt is megállapította, hogy az Egyesült Államokban nevelkedett nővér élete során háromszor is agyrázkódást szenvedett, ami befolyásolhatta kognitív képességeit.

A nevelésükhöz egyértelműbben köthető különbségek közé tartozott az ideológiai szemlélet: az Egyesült Államokban nevelkedett nővér individualistább volt, míg a Koreában maradt nővér inkább kollektivista értékrendet vallott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Világrekord: 30 és fél éves baba született az Egyesült Államokban
A kis Thaddeus Ohio államban jött a világra Lindsey és Tim Pierce gyermekeként. A házaspár örökbe fogadta a még 1994-ben lefagyasztott embriót egy ismeretlen nőtől.


Egy igazi orvostudományi csoda történt az Egyesült Államokban: megszületett a világ eddigi legidősebb „újszülöttje”. A kis Thaddeus Daniel Pierce július 26-án jött világra, és nemcsak a szülei számára különleges, hanem az egész világ számára is – ugyanis egy 30 és fél éve lefagyasztott embrióból fejlődött ki.

A kisfiú Lindsey és Tim Pierce első közös gyermeke. A házaspár hét éven át próbálkozott a gyermekvállalással, mire eljutottak odáig, hogy örökbe fogadjanak egy embriót. Az embriót egy Linda Archerd nevű nő adományozta, akinek életében ez a döntés nem volt egyszerű.

A történet egészen 1990-ig nyúlik vissza. Linda és akkori férje nagyon szerettek volna kisbabát, de természetes úton ez nem sikerült. Mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek, aminek eredményeként négy embrió született.

Egyet beültettek Lindába, és egészséges kislányuk született. A másik három embriót lefagyasztották – ezek egyikéből lett most Thaddeus.

Az időközben elvált Linda sokáig nem tudta, mi legyen a megmaradt embriók sorsa. Nem szerette volna, ha tudományos célokra használják őket, de az anonimitás gondolata sem volt számára elfogadható. Úgy döntött, csak olyan szülőknek adományozza őket, akikkel személyes kapcsolatot is tud kialakítani. Így talált rá Lindseyre és Timre, akiknek a hosszú próbálkozás után végre valóra válhatott az álma.

A beültetés egyébként nem volt kockázatmentes. Az embriókat még egy régi, ma már elavult módszerrel fagyasztották le, így nem volt biztos, hogy a kiolvasztás után életképesek lesznek. Az egyik embrió sajnos nem fejlődött tovább, de a másik megmaradt – és kilenc hónappal később megszületett Thaddeus.

Azóta a kisfiú egészségesen fejlődik, és a család nagyon boldog. Linda Archerd, az embriók egykori „tulajdonosa” is meghatottan nyilatkozott: még mindig nehezen hiszi el, hogy az ő DNS-éből új élet születhetett ilyen hosszú idő után.

(via Technology Review, hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
A valaha talált legkockázatosabb meteor közelít felénk – szakértők árgus szemekkel figyelik a pályáját
A szakértők nemrég még úgy gondolták, hogy az YR4 minden eddig észlelt aszteroidánál nagyobb eséllyel csapódik a Földbe. Most már az a valószínű, hogy a Holdat találja el, ami szintén nem lenne veszélytelen, sőt.


A tudósok szerint a 2024 YR4 nevű aszteroida akár a Holdba is belecsapódhat 2032 végén. A legutóbbi megfigyelések alapján 4,3 százalék az esélye annak, hogy a kataklizma bekövetkezik, és ha megtörténne, a becsapódás körülbelül egy kilométer széles krátert vájna égi kísérőnk felszínébe, hogy aztán 100 millió kilogramm holdi kőzetet és port lökjön a világűrbe.

Az ütközés látványos fényvillanást okozna, amit szabad szemmel is látni lehetne, hiszen pont a Hold földi oldalára érkezne.

A 2024 YR4 átmérője a James Webb-űrteleszkóp mérései alapján nagyjából 60 méter. Julien de Wit, a Massachusettsi Műszaki Intézet bolygótudományi docense a CNN-nek azt mondta, „a méret egyenlő az energiával”, ezért fontos tudni, mekkora robbanást idézhetne elő.

A kisebb, városméretű pusztításra képes aszteroidákhoz hasonlóan a YR4 is komoly károkat okozhatna, ha a Földnek ütközne.

A 2024 végén felfedezett objektum kezdetben potenciális ütközési pályán volt a Földdel. A számítások alapján úgy tűnt, hogy 2032. december 22-én eltalálhatja a bolygónkat. Az ütközés esélye minden új megfigyeléssel változott, februárban 3,1 százalékon tetőzött.

Ez az arány a valaha felfedezett legnagyobb kockázatot jelentő aszteroidává tette.

A NASA szerint a június elején végzett megfigyelések közel 20 százalékkal pontosították a pályáját, és az új számok alapján kizárták, hogy a meteor ütközzön a Földdel.

A YR4 jelenleg túl van a teleszkópok látóhatárán, és a Nap körül kering. A tudósok azt vizsgálják, hogy egy esetleges holdi ütközés milyen hatással lenne az űrbeli infrastruktúrára és a Holdon lévő eszközökre. A Földet közvetlenül nem fenyegetné nagy veszély, de az űrszemét a műholdakat és az alacsony Föld körüli pályán lévő küldetéseket nagyon is érintheti. A Nemzetközi Űrállomást viszont a tervek szerint még azelőtt leszerelik, hogy a meteor a közelünkbe érne.

Dr. Paul Wiegert, a kanadai Nyugati Egyetem professzora szerint „kezdjük belátni, hogy talán egy kicsit messzebb is ki kell terjesztenünk a védőernyőt.

Most már van olyan értékünk, amit a Földtől távolabb is védenünk kell, így remélhetőleg a látókörünk is bővül.”

Az első számítások szerint az esetleges becsapódás leginkább a Hold föld felőli oldalát érheti. A csillagászoknak még soha nem volt lehetőségük élőben megfigyelni egy ekkora becsapódást a Holdon, hiszen ez lenne a legnagyobb hatású ütközés, ami az elmúlt 5000 évben történik az égitesten.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Ez történik a testünkkel, ha két hétre száműzzük az étrendünkből a cukrot
Egy TikTokon is aktív orvos részletesen elmagyarázta, mi játszódik le ilyenkor a testben. Az első napok kellemetlen tünetei után több energia és szebb bőr lehet a jutalom.


Részletesen elmondta egy orvos, mi történik az emberi szervezetben, ha két hétre teljesen elhagyjuk a cukrot, írja a LADbible. Egy szimuláció is megmutatta, milyen változások indulhatnak be ilyenkor a testben. Sokan tudják, hogy a túl sok cukor nem tesz jót, mégis nehéz teljesen lemondani róla. Ennek ellenére tömegek vágnak bele a cukormentes étrendbe, ami időről időre felkapott téma a közösségi médiában.

Nem minden cukor egyforma. A brit felnőttek és gyerekek például a hozzáadott cukrokból fogyasztanak túl sokat, melyeket ételekhez és italokhoz adnak hozzá. Dr. Eric Berg a TikTokon osztotta meg, mi történhet, ha valaki lemond ezekről.

Az első napokban erős cukorvágy jelentkezhet, de idővel tovább bírjuk majd étel nélkül.

„Sokkal több energiád lesz, mert a tested elkezdi a zsírtartalékaidat felhasználni az energia előállításához”

– magyarázta.

A dopaminszint csökkenése miatt eleinte hangulatingadozás is előfordulhat, de szerinte később jobb kedvünk lesz, ha korábban depresszióval vagy szorongással küzdöttünk.

Az ingerlékenység, fáradtság, fejfájás vagy hányinger enyhülhet, ha a cukrot nem egyik napról a másikra, hanem fokozatosan hagyjuk el. A GrowFit Health YouTube-csatorna szimulációjában így fogalmaztak: „[Ezek a tünetek] azért jelentkeznek, mert a tested méregtelenít és alkalmazkodik, ám ezek a tünetek idővel elmúlnak.”

Amikor a szervezet már hozzászokott, a koncentráció is javulhat. „Jobban fogsz gondolkodni, jobban tudsz majd összpontosítani” – mondta az orvos. Fizikai változások is észrevehetők, például felgyorsulhat a fogyás is:

„Észre fogod venni, hogy az egész testedben csökken a gyulladás és a fájdalom.” Emellett „a bőröd is sokkal szebb lesz. Egészséges ragyogása lesz.”

Az orvos videóját itt lehet megnézni:

@drbergofficial What Will Happen if You Stop Eating Sugar for 2 Weeks? Check out my YouTube channel to learn more! #sugar #whatif #sugarfree #nosugar #sugarfreediet #health #diet #drericberg ♬ original sound - Dr. Eric Berg

A szakértők szerint a túlzott cukorfogyasztás a bőrnek sem kedvez, és hozzájárulhat a pattanások kialakulásához. Ha valaki el szeretné hagyni a szabad cukrokat, fontos, hogy orvosi tanácsot kérjen, és a változtatást érdemes lassan, fokozatosan bevezetni. Arra is figyelni kell, hogy az étrend így is biztosítsa a szükséges tápanyagokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
A Pfizer-vakcina átmenetileg módosíthatja a szaruhártyát, de a hosszú távú hatások még kérdésesek
Török kutatók szerint a szaruhártya belső rétegét is érintheti az oltás hatása. A látásra egyelőre nincs bizonyított veszély, de hosszú távon nem kizárt a probléma.


Török kutatók nemrég egy kisebb létszámú vizsgálatot végeztek, amelyben 64 ember szaruhártyájának állapotát követték nyomon a Pfizer COVID–19 vakcinája előtt és után. A résztvevőket az első adag beadása előtt és a második oltást követő két hónap múlva is megvizsgálták.

A felmérés során kiderült, hogy az oltás után kissé megvastagodott a szaruhártya, miközben az endothelsejtek száma csökkent, és ezek méretében is nagyobb eltéréseket találtak. Ezek a sejtek felelősek azért, hogy a szaruhártya megtartsa megfelelő hidratáltságát.

A rövid távú változások nem okoztak látásproblémákat a résztvevők körében, de a kutatók szerint elképzelhető, hogy hosszú távon ezek a módosulások hatással lehetnek a látásra, főleg azoknál, akiknek eleve van valamilyen szemproblémájuk.

Ezért is tartják fontosnak a további, hosszabb időn át tartó megfigyeléseket.

A kutatók hangsúlyozták, hogy nem javasolják az oltás ellenzését, csupán arra hívták fel a figyelmet, hogy érdemes tovább vizsgálni a lehetséges szövődményeket.

A mérések alapján az endothelsejtek száma négyzetmilliméterenként 2597-ről 2378-ra csökkent, ami mintegy nyolcszázalékos csökkenésnek felel meg. Ez az érték még mindig a biztonságos tartományon belül van, mivel az egészséges felnőttek esetében ez általában 2000 és 3000 sejt között mozog.

A kutatók szerint azonban azok, akiknek már korábban alacsony volt ez az értéke – például egy szemműtét vagy fertőzés miatt –, érzékenyebbek lehetnek a változásokra.

A megvastagodott szaruhártya és a csökkent sejtszám idővel akár látásproblémákhoz is vezethet, különösen akkor, ha a módosulások tartósan fennmaradnak.

A szaruhártya átmeneti megvastagodása önmagában nem szokatlan, előfordulhat például gyulladás, kisebb sérülések vagy folyadékfelhalmozódás következtében is. A probléma akkor merülhet fel, ha ez az állapot hónapokig vagy akár évekig is tart, mivel ez befolyásolhatja az átlátszóságot, és ezzel együtt a látást is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: