HÍREK
A Rovatból

Kocsis Máté: „Sokan vagyunk az országban, akik sejtjük, hogy nincs minden rendben”

A Fidesz frakcióvezetője szerint Novák Katalin és Varga Judit lemondása olyan konzekvens döntés volt, amely példaértékű.

Link másolása

Új gyermekvédelmi rendszer kialakításának igényét fogalmazta meg a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol elmondta: tiszta, világos szabályokra és felügyeletre van szükség.

Kocsis Máté az interjúban érzékeny és fájdalmas veszteségnek nevezte Novák Katalin államfő és Varga Judit volt igazságügyi miniszter lemondását, de

mindketten olyan konzekvens döntést hoztak, amely szerinte példaértékű. "Nincs apelláta ilyen esetben", ekkorát véteni nem lehet, teljesen függetlenül attól, hogy mi volt a döntés hátterében

- mondta a kegyelmi ügyről.

Úgy vélte, a jobboldalon, ha hiba van, akkor annak van következménye, a baloldalon pedig a bűnöknek sincsen. Példának hozta Varju László és Fekete-Győr András ügyét.

Szóba került, hogy az elmúlt hetekben több olyan gesztust tett Svédország Magyarország felé, amelyek értékelhetők. A gesztusok reménykeltők, a frakció részéről elhárult minden akadály Svédország NATO-tagságának ratifikációja elől - mondta a képviselőcsoport vezetője.

A köztársaságielnök-jelölt Sulyok Tamást úgy jellemezte: talán a legtekintélyesebb közjogi testület elnöke, kifogástalan múltú, kiváló felkészültségű és nagy tekintélyű alkotmánybíró. Benne látják azt az esélyt, hogy a nemzet egységét jól megtestesítse és a köztársasági elnöki hivatal vitán felül álljon az elkövetkező években.

Az államfőválasztás kapcsán felidézte, hogy annak 1990 óta világos rendje van. Szerinte amikor a baloldal van kormányon, fel sem merül, hogy ne ők válasszanak köztársasági elnököt, viszont ha a jobboldal, akkor ezt a jogot el akarják vonni.

A gyermekvédelem helyzetéről szólva megerősítette, hogy a kormány vizsgálatokat rendelt el, meg kell nézni egy "pillanatképen" a gyermekvédelem mai állapotát. Sokan vagyunk az országban, akik sejtjük, hogy nincs minden rendben

- fogalmazott.

Közölte, hogy körülbelül húsz törvény módosítására tesznek javaslatot a gyermekvédelmi törvénycsomagban. Ezek közül kiemelte, hogy tovább szigorodnak a pedofil bűncselekményekre vonatkozó büntetési tételek és áttekintik az eltussolásban segédkezők büntetésének súlyosbítási lehetőségeit.

Emellett kezdeményezik, hogy a tizennyolc év alattiak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények soha ne évüljenek el - mert maguk a pedofil bűnelkövetők is életre szóló sebet okoztak a tettükkel -, illetve azt is, hogy a pedofil bűnelkövetők soha ne kaphassanak erkölcsi bizonyítványt.

Új gyermekvédelmi rendszert kívánnak kialakítani, tiszta, világos szabályokkal és felügyelettel. Jobban kell látnia az államnak, hogy kik vezetik ezeket az intézményeket, ezek az emberek milyen életmódot folytatnak, milyen szabályokat nem tartanak be, milyen pszichológiai állapotban vannak, és életük minden egyes részére kiterjedő vizsgálat alá kell, hogy essenek - közölte Kocsis.

A gyermekekkel való foglalkozás nem játék, és a társadalom egységes abban, hogy zéró toleranciát kell mutatni. Azonban az a kialakulóban levő közhangulat, amely szerint a gyermekvédelemben dolgozó összes ember bűnös, messze elutasítandó. Az államnak az a kötelessége, hogy világos szabályokat alkosson, ezáltal megvédve azokat is, akik tisztességgel végzik a munkájukat - mondta a politikus.

Kocsis Máté arról is beszélt: amikor 2021-ben az első gyermekvédelmi törvénycsomagot elfogadták, annak egy pontját sem támogatta a baloldal. Ezért a Fidesz frakcióvezetője "minimum arcátlanságnak" nevezte, hogy bármelyikük képes kiállni a gyermekvédelmi tüntetésen.

A bicskei igazgató ügye felkavaró, vérlázító, és rettenetesen szomorú, hogy 1990 óta a helyén lehetett egy ilyen ember, akit még Demszky Gáborék időszakában neveztek ki - tette hozzá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók Magyar Péter országjárásáról – a résztvevőkkel is szóba elegyedett a TISZA Párt politikusa Gyulán
Megkezdte országjáró körútját a Talpra Magyarok alapítója, aki először Békés megyébe látogatott. A helyszínen volt a Szeretlek Magyarország stábja.

Link másolása

Ahogy arról korábban beszámoltunk, körülbelül 200-250 ember előtt megkezdte országjáró turnéját Magyar Péter. A NER-ből két hónapja kilépett politikus nagyjából azokat a paneleket használta a gyulai várnál elmondott beszédében, amiket az eddigi nyilatkozataiban és tüntetésein. Ezen kívül beszélt Békés megye szerepéről, és arról, hogy a régió sokkal előrébb tarthatna, ha az Európai Uniótól kapott pénzeket nem oligarchák és kormányközeli emberek zsebébe csatornázták volna.

Azt is megígérte, hogy a TISZA Párt EP-képviselői hazahozzák a kormányzati korrupció miatt visszatartott több ezermilliárd forintos uniós támogatásokat.

Az eseményről készült rövid videónk itt látható:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Itt pedig 12 pontban ismertette a Tisza Párt terveit, célkitűzéseit ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

A helyszínen készült fotókon látható, hogy Magyar Péter beszéde után nagyjából egy órán keresztül beszélgetett az összegyűlt emberekkel, akikkel már az esemény előtt szóba elegyedett, kezet fogott és szelfizett egy sort.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Pétert csabai kolbásszal várták, a közmédia függetlenségének visszaállítását és a családi pótlék jelentős megemelését ígérte Békéscsabán
Gyula után a békési megyeszékhelyen folytatta országjáró körútját a TISZA Párt politikusa. Sok konkrét ígéretet megfogalmazott, de sok gondolat korábbi tüntetésekről is ismerős lehetett.

Link másolása

Gyula után rögtön Békéscsabán folytatta szerdán megkezdett országjáró körútját Magyar Péter. A TISZA Párt alelnökét a békési megyeszékhelyen szimpatizánsai helyi kolbásszal fogadták.

A több százezer ember előtt egy kisteherautó platóján megtartott beszédében Magyar Péter elismételt néhányat a korábban Gyulán (és már más tüntetéseken is) elmondott gondolataiból.

Beszélt arról is, hogy pártja fontosnak tartja a környezetvédelmet és a klímaváltozás elleni harcot is, valamint beszélt az állatjólétről és az állatok jogairól is. Magyar megemelné és inflációkövetővé tenné a családi pótlék összegét is.

A NER-ből két hónapja kiszállt politikus megígérte azt is: visszaállítja a közmédia függetlenségét is – pikírten megjegyezve, hogy a köztévé riporterei valószínűleg nincsenek a helyszínen.

„Beszüntetjük, és büntetőjogi tényállássá alakítjuk a propagandát” – tette hozzá, hatalmas tapsot kiváltva a többszáz nézőből. Ahogy fogalmazott: „A vélemény lehet szabad, de a hír szent.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megkezdte országjáró körútját – többszáz ember előtt beszélt Gyulán
A TISZA Párt alelnöke jellemzően a korábbi jelszavakat és mondanivalókat ismételte el országjárása első állomásán.

Link másolása

Megkezdte országjárását Magyar Péter. A TISZA Párt alelnöke Gyulán indította be kampányát.

A NER-ből nemrég kilépett politikust rengeteg ember köszöntötte, sokakkal kezet fogott és szóba elegyedett az emberekkel.

Magyar Péter elmondta, hogy Gyula különösen fontos neki, mert nem messze onnan, Dobozon éltek ősei, édesanyja is odavalósi.

A változás elkezdődött, április 6. után semmi sem lesz ugyanolyan, mint amilyen addig volt, tégláról téglára vesszük vissza az országot

– ismételte meg az eddig is sokszor elmondott gondolatokat a rögtönzött színpadon Magyar.

Ezután Békés megyét dicsérte, elmondása szerint a megyét joggal nevezik Magyarország éléskamrájának. Beszélt arról, hogy a vidéknek minden adottsága megvolna ahhoz, hogy virágzó régió legyen. Elmondta: bár az ország az EU-s csatlakozás 20 éve alatt 40 ezermilliárd forintnyi európai uniós támogatást kapott, de azok jelentős része haveri zsebekben, jachtokban, offshore-cégekben és magántőkealapokban landolt.

Utána arról beszélt, a TISZA Párt megválasztása esetén mit tenne – ezek a pontok szinte teljesen megegyeztek azzal, amit Magyar április 6-án a Kossuth téren is elmondott.

A fideszes politikusoknak és a propagandistáknak azt üzente, hogy állításaikkal ellentétben ők is kiállnak az illegális migráció ellen, és mind a nemzetközi, mind a hazai térben maximálisan békepártiak.

Magyar Péter ezután elmondta azt is, hogy szerdától péntekig mindenki szavazhat pártja EP-jelöltjeinek listás sorrendjéről, a jelöltek bemutatkozása pedig megtalálható a párt honlapján és a saját YouTube-csatornáján.

Magyar Péter beszédének legfontosabb részeit itt lehet visszahallgatni:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Itt pedig 12 pontban ismertette a Tisza Párt terveit, célkitűzéseit ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Beszéde után arra hívta fel az embereket, hogy keressék meg, mert mindenkivel nagyon szívesen beszél. Az országjárás ezután este fél8-kor Békéscsabán folytatódik majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gyurcsány Ferenc Magyar Péternek szólt be keményen – persze a neve említése nélkül
A volt miniszterelnök szerint olyan időket élünk, amikor a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott.

Link másolása

Hírlevelében ment neki Magyar Péternek Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke (Molnár Csabához hasonlóan) név nélkül támadta a NER-ből kilépő politikust.

„Furcsa dolog ma ellenzékinek lenni. Olyan időket élünk, amikor a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott, lehetőleg nem is olyan régen. Mintha csak volt fideszesként lehetne igazán hitelesen szemben állni a Fidesszel, az eddig is ellenzékiek pedig csak álellenzékiek lennének”

– írja a volt miniszterelnök, egyértelműen Varga Judit volt férjének címezve sorait.

A Demokratikus Koalíció (és a Párbeszéd és az MSZP közös) kampánynyitóján Molnár Csaba, a párt vezető politikusa szintén nem említette Magyar Péter nevét, de egyértelműen neki üzent, amikor négy legendát említett, amikkel szerinte le kell számolni:

A rogánozás legendája, amivel szerinte elfedik Orbán Viktor szerepét.

A lopás nélküli Fidesz legendája – szerinte a kormánypártban szakpolitikai kérdésekben is helytelen döntések születnek: minden kétszer annyiba kerül, mint tavaly, kórházba menni lassan nagyobb kockázat, mint megmászni egy 8000 méter magas hegyet.

Az Orbán nélküli Fidesz legendája.

Az igazi ellenzékiek legendája: Molnár szerint az elmúlt években kiépült az a kép, hogy „a jó ellenzéki az, aki az elmúlt 14 évben legalább egyszer a Fideszre szavazott” „Ha pedig még 2022-ben is, az már maga a Jolly Joker, az igazi ellenzékiség kvintesszenciája” – tette hozzá.

via 444

Link másolása
KÖVESS MINKET: