Döntöttek Novak Djokovic vízumkérelmének ügyében: kiutasítják Ausztráliából a világelső teniszezőt – számol be a BBC. A szerb sportoló ügye tíz napon át húzódott, miután kiderült, hogy koronavírus elleni oltás hiányában is engedték volna játszani az év első Grand Slam tornáján, az Australian Openen, ám az ország hatóságai a határon feltartóztatták. Ezután egy hotelszobában várta a szigetország bíróságának döntését, miközben kiderült, hogy állítólagos koronavírus-fertőzése idején maszk nélkül járt emberek, köztük egy csapat gyerek közé is.
Most a szövetségi bíróság úgy döntött,
visszavonja a 20-szoros Grand Slam-győztes vízumát, ami azt jelenti, hogy nem vehet részt a hétfőn kezdődő Australian Openen, sőt hátom évig nem teheti be a lábát az országba.
A döntésben részt vevő három bíró egyhangúlag hozta meg az ítéletet. Az indoklás szerint Djokovic oltatlansága miatt járványügyi kockázatot jelent. A teniszező ügyvédjei szerint azonban az érvelés hibás és "logikátlan".
A szerb játékos a döntésről azt mondta:
„Rendkívül csalódott vagyok a bíróság döntése miatt, amely elutasította a kérelmemet, hogy vizsgálják felül a vízum törléséről szóló határozatot, ami azt jelenti, hogy nem maradhatok Ausztráliában, és nem vehetek részt az Australian Openen. Ugyanakkor tiszteletben tartom a Bíróság döntését, és együttműködni fogok az illetékes hatóságokkal az országból való távozásommal kapcsolatban. Kényelmetlenül érzem magam, hogy az elmúlt napokban én álltam a sajtóhírek középpontjában, és remélem, hogy most már mindenki a játékra és a versenyre tud majd koncentrálni.”
Djokovic minden jót kívánt játékostársainak, és megköszönte családja és támogatói kiállását. A szerb mellett kiálló tüntetők egy csoportja az ítélethirdetés időpontjában is demonstrált a bíróság előtt.
Döntöttek Novak Djokovic vízumkérelmének ügyében: kiutasítják Ausztráliából a világelső teniszezőt – számol be a BBC. A szerb sportoló ügye tíz napon át húzódott, miután kiderült, hogy koronavírus elleni oltás hiányában is engedték volna játszani az év első Grand Slam tornáján, az Australian Openen, ám az ország hatóságai a határon feltartóztatták. Ezután egy hotelszobában várta a szigetország bíróságának döntését, miközben kiderült, hogy állítólagos koronavírus-fertőzése idején maszk nélkül járt emberek, köztük egy csapat gyerek közé is.
Most a szövetségi bíróság úgy döntött,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egyre újabb információkat oszt meg Magyar Péter a közösségi oldalán Orbán Viktor nyaralásáról. Legutóbb arról számolt be a TISZA-politikus, hogy a miniszterelnök Horvátországban egy jachton volt látható.
"Tegnap délután érkezett ez a luxusgép Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt. A gép Ungár Anna cégének tulajdonában van. Ungár Anna Schmidt Mária oligarcha lánya és egyben Ungár Péter testvére…
Orbán korábban az ő tengerparti villájukban nyaralt…akkor most nem fapadossal volt az utazás?"
Egy térképet is megosztott, melyen látható a repülőgép adatai mellett az útvonal is.
Egyre újabb információkat oszt meg Magyar Péter a közösségi oldalán Orbán Viktor nyaralásáról. Legutóbb arról számolt be a TISZA-politikus, hogy a miniszterelnök Horvátországban egy jachton volt látható.
Magyar Péter: a NER legendás luxusjachtját vették észre ott, ahol Orbán Viktor nyaral
A TISZA Párt vezetője szerint: „Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása”. Újabb információkat osztott meg az Adriai utazásról.
Később a TISZA Párt vezetője újabb fotót osztott meg, melyen egy jacht látható. A fotóhoz pedig azt írta:
"Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása. A reggeli vízre szállós képek Brac szigetén készültek. És vajon melyik luxusjacht állt szinte pontosan a felcsúti hajóskapitány hajója mellett? Csak nem Szíjj László Lady Mrd nevű sokmilliárdos luxusjachtja? De igen.
Vajon a nyílt vízen már átszálltak a királyi hajóra, amin anno Szijjártó Péter is pihent?"
Kommentben egy térképet is megosztott, melyen látszik a hajó reggeli tartózkodási helye.
A Telex megjegyzi, hogy Szijj a tiszakécskei központú, rengeteg állami tendert és koncessziót elnyerő Duna Group vezetője. A hajót pedig egy máltai cégen keresztül tulajdonolta. A fedélzetén pedig egyszer Szijjártó Péter külügyminisztert is látták.
A portál a Vesselfinder hajókövető oldal alapján azt írta, hogy délután a MY Lady Mrd Split kikötőjében horgonyzott. Előtte - Bračcsal szemben - a makarskai kikötőben járt augusztus 20-22. között.
Még a Mohunál sem számítottak arra, hogy 50 milliárdos veszteség jön össze 2024-ben
Runtág Tivadar operatív igazgató szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
Számítottak arra, hogy indulása után hosszabb ideig nem lesz nyereséges a Mohu, de hogy ekkora, 50 milliárd forint veszteség jön majd össze 2024-ben, arra nem – erről beszélt a 24.hu-nak Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója.
Runtág szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
Ugyanakkor azt is mondta, hogy „ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat”.
Az operatív igazgató szerint a veszteség a vállalat működéséből fakad, ezért most újratárgyalják a szerződéseket az alvállalkozóikkal.
A 24.hu-nak nyilatkozó alvállalkozók arról panaszkodtak, hogy az új szerződésekben sokszor előnytelenebb feltételek szerepelnek, csökkentett díjakat ajánlanak, a minőségi feltételeken pedig szigorítanak. A Mohu sok vállalkozónak tartozik, az alvállalkozók értelmezése szerint a cég ezzel zsarolja őket: ha aláírják az előnytelenebb új szerződést, akkor megkapják a pénzt.
Runtág elismerte, hogy néha kevesebbet kínálnak az alvállalkozóknak a szerződésben, de ezzel az elmúlt két évben felmerült problémákat akarják korrigálni, fölösleges szállításokat csökkenteni. Azt viszont rágalomnak nevezte, hogy a Mohu zsarolná az alvállalkozókat, vagy ne fizetne időben. Azt is elmondta, hogy az alvállalkozók nagy részével már megállapodtak.
Runtág azt az értesülést is tagadta, hogy a Mol kézi vezérlésre állt volna át a Mohunál.
Több alvállalkozó arról számolt be a 24.hu-nak, hogy a tárgyalásokra a Moltól érkeznek emberek, mondván, hogy a Mohunál átalakítások vannak. Runtág szerint viszont kézi vezérlésről szó sincs, a Mohu munkatársai is mindig részt vesznek a tárgyalásokon.
„Azt nem mondanám, hogy elégedetlen velünk a Mol”
– tette hozzá.
Az operatív igazgató megerősítette, hogy a gyártói felelősségi díjak emelését javasolja a Mohu egyes hulladékfajtáknál, mert a díjak jelenleg nem fedezik a begyűjtési, válogatási, előkészítési költségeket. Runtág Tivadar szerint vannak, akik megkerülik az EPR-rendszert, így sok koncessziós hulladék nem kerül a gyűjtőbe. Ez magyarázhatja, hogy egyes kategóriákban kevesebb a begyűjtött hulladék, mint azelőtt, hogy a Mohu átvette volna a rendszert.
Runtág a lomtalanítási rendszerről is beszélt. Mint mondta, szeretnék keretek közé szorítani a ház elé kipakolós budapesti rendszert, és elérni, hogy a lomtalanítás ne bénítsa meg a várost. A rendszer jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, az ügy még képlékeny, tervezés alatt áll a rendszer átalakítása.
Számítottak arra, hogy indulása után hosszabb ideig nem lesz nyereséges a Mohu, de hogy ekkora, 50 milliárd forint veszteség jön majd össze 2024-ben, arra nem – erről beszélt a 24.hu-nak Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója.
Runtág szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
Ugyanakkor azt is mondta, hogy „ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Balázs is az Adrián van, elárulta, mit csinálnak Orbán Viktorral
A miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Péter bejegyzésére reagált, melyben a Tisza Párt vezetője a miniszterelnök nyaralásáról osztott meg információkat.
Orbán Balázs az Adriáról jelentkezett. A miniszterelnök politikai igazgatója egy posztban reagált arra, hogy Magyar Péter pénteken fotókat osztott meg Orbán Viktor nyaralásáról. Többek között arról is írt a Tiszás politikus, hogy a horvátországi pihenő helyszínén felbukkant a NER kedvenc luxusjachtja is.
Erre reagált Orbán Balázs a közösségi oldalán, ahol azt írta:
"Hoppá, ez egy vízi zebra! Újabb ordas kamu. Ellenben örömmel jelentem a helyszínről, hogy a választások megnyeréséhez szükséges győzelmi terv megírása jól halad.