HÍREK
A Rovatból

Kirúgták a Védelmi Beszerzési Ügynökség vezérigazgatóját a hekkertámadás után

Pachner Róbertet pénteken mentette fel a tisztségéből Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Novemberben derült ki, hogy súlyos zsarolóvírus-támadás érte az ügynökséget.


Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pénteken felmentette tisztségéből Pachner Róbertet, a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. vezérigazgatóját - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A gazdasági társaság vezetőjeként Pachner Róbert a társaság működéséért és az informatikai biztonságért is felelt.

A vezérigazgatói feladatokat a jövőben Simon Attila vezérőrnagy, a Magyar Honvédség tábornoka látja el. Simon Attila korábban az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztját töltötte be, előtte a különleges műveleti erőknél teljesített szolgálatot - derül ki a minisztérium közleményéből.

November 14-én derült ki, hogy

súlyos zsarolóvírus-támadás érte az ügynökséget, amely a magyar katonai és rendvédelmi szervek védelmi beszerzéseiért felel. A zsarolók 5 millió dollárt kértek, hogy ne hozzák nyilvánosságra az adatokat.

Hogy bizonyítsák, valóban feltörték az ügynökség rendszerét, a hekkerek több képernyőképet is közzétettek az ellopott fájlokról. Ezek alapján széles körű hozzáférést nyertek a pénzügyi beszámolókhoz, honvédelmi szervezeti információkhoz és a honvédelmi és haderőfejlesztési programhoz, cégvezetői utasításokba és belső emailekbe olvashattak bele, de még a belső ellenőrzésekről szóló dokumentumokat is megszerezték.

Az aznapi kormányinfón Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy

katonai beszerzésekkel kapcsolatos tervek és adatok kerülhettek ki, és jelenlegi tudásuk szerint azonban magyar nemzetbiztonsági érdeket sértő anyag nem szivárgott ki.

Gulyás azt is hozzátette, hogy az ügyben vizsgálat indult, ez fogja majd feltárni, hogy milyen adatok szivároghattak ki pontosan.

Később a 444 szúrta ki, hogy a hekkercsoport oldaláról eltűnt a Védelmi Beszerzési Ügynökség „mappája":

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Több rendőrt is kirúghattak, miután Szabó Bálint gond nélkül bejutott egy laktanyába
Az ügyben nem indult ellene eljárás. A politikus szerint párttagokat toborzott a helyszínen, akik viszont így már nem lehettek volna az állomány tagjai.


Megdöbbentő jelenetsor játszódott le május 6-án a budapesti Kerepesi úton található Készenléti Rendőrség területén. Szabó Bálint volt szegedi önkormányzati képviselő gond nélkül hajtott be autójával a kiemelten védett objektumba, ahol szabadon mozgott, sőt demonstrációja részeként trombitált is.

Szabó az akcióról videót is készített, amelyen többek között azt mondja:

„Megpróbálunk minél több embert rávenni arra, hogy legalább néhány hónapra hagyjon fel a rendőrségi szolgálattal – többek között azért, hogy ne azzal kelljen foglalkozniuk, hogy magyar embereket vegzáljanak.”

A felvételen az is látható, amint beszélget egy szolgálatot teljesítő rendőrrel, és elmondja, miért ment be az objektumba. Szavai szerint: „Azért jöttünk be a laktanyába, mert szeretnénk minél több rendőrt rávenni arra, hogy lépjenek be a Duna Pártba. Így lehetőségük nyílna arra, hogy legálisan leszereljenek, és ne kelljen hétről hétre azzal foglalkozniuk, hogy magyar embereket akadályozzanak a szabad mozgásukban. Nem a rendőrökkel van bajunk, hanem azokkal, akik erre a parancsot adják.”

Hozzátette: „Ezen túlmenően azért jöttünk be, mint bárki más: nyitva volt a kapu, fel volt húzva a sorompó, intettünk a kollégának, ő pedig jelezte, hogy mehetünk.”

Szabó a Blikknek azt mondta, hogy

az esetet követően állítólag négy embert elbocsátottak a rendőrségtől.

Állítása szerint az őrsparancsnokot, egy állományeligazítót, egy osztályvezetőt, valamint egy negyedik személyt, aki nem tartózkodott a helyén. Elmondása szerint korábban több rendőr is jelezte neki, hogy szeretnének kilépni a testületből, de nem engedik őket felmondani. Úgy fogalmazott: „Párttagként viszont nem szolgálhatnak tovább. Ezért arra gondoltam, csinálok egy kis toborzást a Készenléti Rendőrség területén.”

Azt is elmondta, hogy nem először járt az objektumban, ugyanis 2022-ben is bejutott, amikor a határvadászok esketését tartották ugyanott. Úgy vélte, ezúttal olyan határozottan hajtottak be, hogy azt hihették, állami autóval érkeztek.

Szabó szerint nem indult ellene eljárás, mivel állítása szerint nem követett el semmit, nyitott kapun, rendőri karjelzésre hajtott be.

Azt is elmondta, hogy a legutóbbi tüntetésen a Készenléti Rendőrség egyik parancsnoka őt okolta a történtekért, megrángatta, és azt kiabálta: „Maga kirúgatja az embereimet.”

Az eset azért is keltett komoly figyelmet, mert Szabó egy olyan objektumba jutott be mindenféle ellenőrzés nélkül, amelyet általában szigorúan őriznek, és ahová a civil belépés szigorú feltételekhez kötött.

Gulyás Gergely az RTL kérdésére a május 8-i kormányinfón reagált a történtekre. A miniszter így fogalmazott: „Úgy, hogy hibáztak, és ha jól tudom, ennek a következménye is megvan. (...) Egy olyan autóval közelítette meg az objektumot, amit állami vezetők használnak, és ott nem volt megfelelő a vizsgálat, vagy talán meg sem várták. Egy dolog tény, hogy nem fordulhat elő, hogy illetéktelen oda bejusson. Ezért a belügyminiszter az ezzel kapcsolatos következményeket levonta, és erről – ha még nem számolt be a Belügyminisztérium a sajtónak – akkor nagyon hamar be fog számolni, személyi konzekvenciái voltak a történteknek.”

Szabó Bálint az elmúlt időszakban több figyelemfelkeltő akcióban is szerepelt. Megjelent például a Fővárosi Közgyűlés ülésein, ahol megzavarta a tanácskozást, valamint több ellenzéki tüntetésen is feltűnt. Egy alkalommal teljes ruházatban ugrott a Dunába, ahonnan a vízi rendőrség emelte ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hidegvérrel ölték meg a gyereket – sokkoló vallomások a brit elit alakulat véres külföldi akcióiról
A BBC oknyomozása szerint brit katonák civileket végezhettek ki Afganisztánban és Irakban. Több veterán is megszólalt: volt, aki szerint a gyilkolás egyeseknél függőséget okozott.


Gyerekek és felnőttek kivégzéséről, alvó emberek megöléséről és különleges alakulatok belső működéséről beszéltek egykori brit katonák a BBC Panorama című műsorában. A csatorna több éves oknyomozás során több mint harminc olyan embert szólaltatott meg, akik a brit különleges erőknél vagy azok közelében szolgáltak Afganisztánban és Irakban.

Egy SAS-veterán azt mondta, hogy az egység tagjai megbilincseltek egy fiatal fiút, majd lelőtték. A fiú még gyerek volt, nem érte el a katonakorhatárt. A katona szerint

a fogvatartottak meggyilkolása idővel rutinszerűvé vált.

Úgy fogalmazott: „Megmotoztak valakit, megbilincselték, majd lelőtték.” A testhez ezután egy fegyvert helyeztek, a jelentések pedig azt tartalmazták, hogy az áldozat rátámadt a katonákra.

A vádak először érintették a vízi bevetésekre specializálódott SBS (Special Boat Service) nevű alakulatot is. Egy itt szolgáló veterán szerint egyes katonák „csőcselékmentalitásúak” voltak, és a műveletek közben barbár módon viselkedtek. Elmondása szerint: „Láttam, hogy a legcsendesebb srácok is átváltoztak, komoly pszichopata vonásokat mutattak.”

A katonák eredeti feladata az volt, hogy elfogjanak vagy hatástalanítsanak tálib parancsnokokat és bombakészítőket.

A szabályzat szerint halálos erőt csak akkor használhattak, ha az adott személy közvetlen veszélyt jelentett. Több szemtanú szerint azonban az alakulatok tagjai önkényesen alakították a szabályokat. Egyikük arról számolt be, hogy ha egy célpont neve többször is felbukkant egy listán, akkor úgy indultak útnak, hogy meg fogják ölni, nem pedig elfogni. Azt is elmondta, hogy „gyakran az osztag csak ment és megölte az összes embert, akit ott talált”.

Egy másik veterán beszámolója szerint a katonák behatoltak épületekbe, és megölték az ott alvó embereket.

Egy SBS-es katona elmondta, hogy miután egy területet ellenőrzésük alá vontak, mindenkit lelőttek, majd átvizsgálták a testeket. Ha valaki még élt, azt is kivégezték. Egy alkalommal egy orvos egy meglőtt embert látott el, aki még lélegzett. Ezután – a beszámoló szerint – „az egyik emberünk odament hozzá. Volt egy durranás, és közvetlen közelről fejbe lőtte.”

A vallomások szerint az idősebb SAS-katonák utasították a fiatalabbakat a fogvatartottak megölésére. Egy szemtanú úgy fogalmazott, hogy a gyilkolás egyeseknél függőséget okozhatott, és voltak, akik megrészegültek ettől az érzéstől Afganisztánban.

A BBC szerint belső levelezések arra utalnak, hogy az alakulat tisztjei tudtak a történtekről, de meghamisították a jelentéseket, hogy azok ne keltsenek gyanút a katonai rendőrségnél. A csatorna szerint David Cameron korábbi brit miniszterelnököt 2010 és 2016 között többször is figyelmeztették arra, hogy a brit különleges erők civileket gyilkolhatnak.

A brit védelmi minisztérium közleményben utasította vissza a műsorban elhangzott állításokat.

A tárca azt is közölte, hogy teljes mértékben támogatja a feltételezett háborús bűnökkel kapcsolatos nyilvános vizsgálatot, és arra kér minden veteránt, hogy ha információval rendelkezik, jelentkezzen. A minisztérium nem kommentálta azokat az állításokat, amelyek a vizsgálat tárgyát képezik.

A BBC oknyomozása szerint brit katonák civileket végezhettek ki Afganisztánban. Több veterán is megszólalt: volt, aki szerint a gyilkolás egyeseknél függőséget okozott.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Durva antiszemita posztot tett közzé Dobrev Kláráról a fideszes képviselő, majd törölte, és sajátos módon kért bocsánatot
A 444 szúrta ki az azóta már elérhetetlen bejegyzést, és hiába keresték az egykori pedagógus Rák Máriát, nem reagált. A fideszes önkormányati képviselő a kulturális bizottság elnöke is Egerben.


Facebook-posztban kért bocsánatot az az egri fideszes képviselő, aki május 12-én megosztott egy radikálisan antiszemita bejegyzést Dobrev Kláráról. A poszt szerint Dobrevet az teszi „genetikailag prediszponált magyarellenes, rasszista tömeggyilkossá”, hogy egyik nagyapja állítólag zsidó volt.

A 444 számolt be először az esetről. A képviselő nem válaszolt az online megkeresésre, de nem sokkal később új bejegyzést tett közzé, amelyben ezt írta:

„Ezúton szeretnék nyilvánosan elnézést kérni mindenkitől, akit megbántottam vagy megsértettem azzal a 2025. május 12-én, a közösségi oldalamon megosztott tartalommal.”

A bocsánatkérésében érdekes módon nem említi Dobrev Klárát. Így fogalmaz: „A megosztáskor nem fordítottam kellő figyelmet a bejegyzés tartalmára, tehát nem olvastam el azt figyelmesen. Most, hogy elolvastam, hangsúlyozom, a poszt tartalmával én sem értek egyet!”

Az általa megosztott tartalom a XIX. századi zsidóellenes vérvádak hangulatát idézi, és szinte teljes egészében antiszemita kijelentésekből áll, a képviselő törölte is a profiljáról.

A képviselő így zárta a bejegyzését:

„Még egyszer őszintén elnézést kérek minden érintettől, és tanulva a történtekből, a jövőben fokozott körültekintéssel fogok eljárni.”

Dobrev Klára viszont megszólalt a Facebookon. A bejegyzését így kezdte: „nem ez az a világ, amit építeni szeretnék”, majd ezt fűzte hozzá:

„Ezt az acsarkodó, erőszakos jobboldali politikát kell magunk mögött hagyni, amit az egri Fidesz önkormányzati képviselője mutatott be egy posztban. A politika nem attól lesz erős, hogy megalázunk másokat. Nem attól lesz igaz, hogy hangosabbak vagy durvábbak vagyunk. A bohócos, gúnyos, földbe döngölős – most épp engem gyalázó stílus, ami a jobboldalról jön – nem a mi utunk.”

Az egri Civil Közéleti Egyesület is reagált. Azt követelik, hogy Rák Sándorné azonnal vonuljon vissza a helyi közéletből. Azt írják: „Semmilyen formában nem elfogadható az ilyen típusú minősíthetetlen kommunikáció, még akkor sem, ha egymás politikai ellenfeleiről van szó, legyen az a Demokratikus Koalíció, Dobrev Klára vagy bárki más.”

Szerintük Vágner Ákos fideszes polgármesternek is állást kell foglalnia: „így képzelte-e a béketeremtést Egerben, elfogadhatónak tartja-e a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke által megjelentetett tartalmat?!”

A képviselő egyébként korábban egri iskolákban tanított, most a kulturális bizottság elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ennyit keresnek a taxisok Budapesten – nem titok, hogy nem elégedettek
Jelenleg 7500–8000 engedéllyel rendelkező taxis járja Budapest utcáit. A taxisok azt szeretnék elérni, hogy legfeljebb 6500 sofőr működhessen a fővárosban, szerintük ez segítene abban, hogy jobban tudjanak boldogulni.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 13.



Nem mindenki boldog, amikor taxit rendel, és látja az 1100 forintos alapdíjat, valamint gondolhatja azt is, hogy de jól keresnek a taxisok, ám a valóság ennél bonyolultabb. A Telex szerint egy budapesti taxis, ha betartja a szabályokat, és minden adót rendesen befizet, nagyjából havi nettó 650 ezer forintot visz haza. Ezért viszont körülbelül 250 órát kell dolgoznia – vagyis havonta 25 darab 10 órás műszakot kell teljesítenie.

A lap számításai szerint naponta 50–70 ezer forint bevételt is össze lehet szedni, de ebből még nem jöttek le a költségek, például az adók, a fuvarszervezői díj, az autóbérlés, a szervizelés vagy az üzemanyag. Vannak olyan sofőrök is, akik nem órában mérik a munkát, hanem előre kitűznek egy napi összeget, és addig dolgoznak, amíg ez nem jön össze.

A Telex úgy tudja, jelenleg 7500–8000 engedéllyel rendelkező taxis járja Budapest utcáit. A taxisok azt szeretnék elérni, hogy legfeljebb 6500 sofőr működhessen a fővárosban, szerintük ez segítene abban, hogy jobban tudjanak boldogulni.

Január 15-én a Taxisok Érdekvédelmi Szervezete körülbelül 200 sofőrt vitt ki a Hősök terére tüntetni. A Blikk arról írt, hogy az Országos Taxis Szövetség nem állt a megmozdulás mögé. A sofőrök azt kifogásolták, hogy havonta legfeljebb egymillió forintot kereshetnek adózás nélkül, de ez nem tiszta haszon. Azt mondták: „A kocsik fenntartása, a benzin és egyéb költségek a keresetük 80 százalékát megeszi.”

Közben a taxisszervezetek a fővárossal is egyeztettek a tarifaemelésről, de a javaslataik nem mentek át. Így maradnak a jelenlegi díjak: 1100 forint az alapdíj, 440 forint kilométerenként, és 110 forint percenként. A Telex szerint azoknak a sofőröknek, akik rendesen befizetik az adókat, és nem akarják lehúzni a turistákat, egyre nehezebb dolguk van, mert a költségek nőnek, miközben a bevételek vagy stagnálnak, vagy csökkennek a túlkínálat és a legálisan vagy feketén dolgozó versenytársak miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: