SZEMPONT
A Rovatból

„Kirúghatnak-e a munkahelyemről a járvány idején?” – 13 fontos munkajogi tanács egy ügyvédi irodától

Dr. Szabó Iván a vis maior helyzetben leggyakrabban felmerülő kérdésekre igyekszik választ adni.


A Dr. Szabó Iván ügyvédi iroda hiánypótló segítséggel állt elő a Facebookon:

munkajogi tanácsokat és a felmerülő kérdésekre válaszokat ad, így segítve a munkavállalókat a rendkívüli helyzetben.

Dr. Szabó Iván engedélyével tanácsait, válaszait változtatás nélkül mi is közöljük, minden bizonnyal sokan találnak benne hasznos információt.

***

A hétvégén már rengeteg kérdést kaptunk ügyfelektől, barátoktól és ismerősöktől a koronavírus miatt kialakult munkajogi problémákkal kapcsolatban. Vidékről kaptunk olyan híreket, hogy a járvány miatt legjobban sújtott szolgáltatói szektorban máris elkezdődtek az elbocsátások. Ezt tetőzte az iskolák bezárásról szóló hír, amitől természetesen a munkavállaló szülők, de a munkáltató cégek is kétségbe estek.

Az alábbiakban próbálok néhány gyakori kérdésre válaszolni, de szeretném mindenki figyelmét felhívni két fontos tényre. Az egyik, hogy ezek a bejegyzések, most, ebben a percben érvényesek, tekintve, hogy a helyzet szó szerint óráról órára változik (és fog is), a másik, hogy ez a mi ügyvédi irodánk véleménye, és nem kötelező azt elfogadni, valószínűleg lesznek más jogászok, akik eltérően értelmezik a kérdést.

Az alábbi kérdések a piaci környezetre vonatkoznak, tehát nem a közszolgálati jogviszonyra. Ezt a bejegyzést nem a jogászoknak, vagy a közgazdászoknak szánom, ezért igyekszem a lehető legközérthetőbb lenni. Ha valakik emiatt nem érzik majd megfelelően pontosnak a jogi megfogalmazásokat, azoktól elnézést kérek!

Kirúghatnak-e a munkahelyemről a járvány idején?

A válasz IGEN.

A járványügyi intézkedés nem képez tilalmat a munkáltatói felmondás közlése tekintetében. Ha a munkáltató ezen időszakok alatt felmondást kíván közölni a munkavállalóval, ezt jogszerűen megteheti (akár az elkülönítés helyére levélben elküldve a felmondást). A felmondási idő a közlés napjától, illetve a felmondás munkavállaló általi kézhezvételének napjától számítandó, kivéve, ha keresőképtelenség miatt van távol a munkavállaló a munkahelyétől, ebben az esetben a felmondási idő a keresőképtelenség megszűnésének napját követően indul el.

Kirúghatnak-e a munkahelyemről csak azért, mert koronavírus járvány van?

A válasz: NEM.

Az nem lehet a felmondás indoka, hogy járvány van. Viszont, ha a járvány miatt a Munkáltató gazdaságilag olyan helyzetbe került, hogy a munkaviszony fenntartása tőle nem várható el, akkor élhet rendes felmondással. (Tipikusan a szolgáltató szektor, pl. hotelek, éttermek, amelyek elsőként érezték meg a vírus hatását)

Nem merek bemenni a munkahelyemre, mert félek a fertőzéstől! Kirúghatnak ezért?

A válasz: IGEN

Jelenleg nincs kijárási tilalom, és akik nem kerültek karanténba, azok szabadon mozoghatnak. (Hangsúlyoznám, hogy ez ma érvényes - nem tudjuk, hogy holnap nem lesz-e ezzel ellentétes kormányzati intézkedés!). Az az ok, hogy valaki fél, nem indokolja, hogy ne menjen be dolgozni!

Nem merek bemenni a munkahelyemre, mert félek a fertőzéstől, MERT A MUNKÁLTATÓM NEM TETT MEG SEMMIT A FERTŐZÉS ELKERÜLÉSE ÉRDEKÉBEN! Kirúghatnak ezért?

A válasz: NEM!

Fontos azonban, hogy a Munkavállalónak kell bizonyítania, hogy a Munkáltató nem biztosította a fertőzés megelőzésének feltételeit: legalább szappanos kézmosás lehetősége, a fertőzés elkerüléséhez szükséges minimális távolság, gyakori szellőztetés stb. A Munkáltatónak ugyanis biztosítania kell az egészséges munkavégzés feltételeit. Ennek hiányában a Munkavállaló megtagadhatja a munkavégzést DE! a munkavégzés megtagadása esetén is rendelkezésre kell állnia, tehát ha arról tájékoztatják, hogy a feltételeket megteremtették, akkor be kell menni dolgozni! Erre az időre a Munkavállalónak az alapbére jár (állásidő).

Ha elkapom a koronavírust a munkahelyemen, az munkahelyi balesetnek számít?

A válasz: NEM!

A betegség az betegség, nem baleset. Ha valaki bizonyítani tudja, hogy a munkahelyén kapta el a koronavírust (amit kétlek), akkor annak van fokozott jelentősége, hogy a Munkáltató betartotta-e az előírt közegegészségügyi előírásokat (kézmosás lehetősége, fertőtlenítés, írásos tájékoztatás stb.). Ha nem, az megalapozhatja a Munkáltató kártérítési felelősségét, de az már egy másik történet.

Múlt héten voltam olaszba/spanyolba/Vuhanban… stb. Simán hazajöttem, de a Főnök azt mondta „be ne merjek menni”, de nekem kellene a pénz, lehet bajom, ha bemegyek?

A válasz: IGEN

Akár azonnali hatállyal is kirúghatják. A feltétel itt, hogy a Munkáltató előzetesen írásban értesítse, hogy ne menjen be a munkahelyére. Ezt köteles betartani.

Egyáltalán a Főnököm megkérdezheti, hogy hol voltam szabadságon? Megkérdezheti, hogy valaki beteg-e a családban?

A válasz: IGEN.

Megkérdezheti, és el is tilthat a munkavégzés alól 14 napra.

Ha a Főnök azt mondta, hogy nem mehetek be a munkahelyre, akkor nem is kapok semmit!?

A válasz: NEM.

Erre az időre állásidő, azaz alapbér illeti meg. A munkavállaló és a munkáltató ettől eltérően meg is egyezhetnek abban, hogy a Munkavállalót mekkora díjazás illeti meg (tehát az alapbéren felül) vagy hogy a munkavállaló szabadságot vesz ki. Ha beteg, akkor betegszabadságon vagy táppénzen van.

Kirúghatnak-e a munkahelyemről, mert nem megyek be dolgozni, mert otthon kell maradnom a gyerekkel/gyerekekkel?

Alapvetően: IGEN (jelen pillanatban)

A Munkáltató (jelenleg) nem köteles engedélyezni, hogy az iskola bezárásra tekintettel a munkavállaló ne jelenjen meg a munkahelyén, elméletileg ez még azonnali hatályú felmondást is eredményezhet, de őszintén szólva nem hiszem, hogy létezik ma olyan bíróság Magyarországon, amely egy ilyen esetben a Munkáltató javára döntene. Ez a helyzet ugyanis különös méltánylást érdemlő személyi, családi vagy elháríthatatlan oknak minősül, és mivel jogszabály írja elő (a Kormány határozatai), ez megalapozza, hogy a dolgozót mentesítsék munkavégzési kötelezettsége alól, azaz engedélyezzék szabadság kiadását vagy engedélyezzék, hogy otthonról dolgozzon (ha ez utóbbi lehetséges).

Magyarul: tehát ha nem lehet megoldani a gyerek felügyeltét, akkor otthon lehet maradni, de legalább telefonon (célszerű inkább e-mailen, vagy sms-ben) bejelenteni a Munkáltatónak, és engedélyt kell kérni a szabadság kiadására.

Ebben az esetben is dönthet úgy egy Munkáltató, hogy ennek ellenére kötelezi a munkavállalót a munkahelyen való megjelenésre, de SZERINTEM ezt csak akkor teheti meg, ha erre valamilyen méltányolható oka van pl: a kialakult veszélyhelyzetben stratégiai vállalatról, és kulcsfontosságú személyről van szó pl. valamilyen közszolgáltató cég vezető beosztású munkavállalójáról, vagy bárkiről, akit ebben a helyzetben nem lehet nélkülözni stb.

Mehetek-e táppénzre azért, mert otthon kell lennem a gyerekkel?

A válasz: NEM

Önmagában emiatt nem lehet sem betegszabadságra, sem táppénzre menni.

A Főnököm megengedte, hogy otthon maradjak a gyerekkel, de nem tudok otthonról dolgozni, mert nem olyan jellegű a munkám. Jár-e nekem erre az időre fizetés?

A válasz: NEM

Ebben a helyzetben a dolgozó igazoltan van távol a munkahelyétől, de nem jár részére munkabér (alapbér, azaz állásidő sem). Hangsúlyozom azonban, hogy a Munkáltatónak és a dolgozónak bármikor van lehetősége arra, hogy ettől eltérően egyezzenek meg, tehát a Munkáltató döntése szerint adhat erre az időszakra is alapbért, vagy bármit a dolgozó részére.

A Cég úgy döntött, hogy a telephelyünket bezárják, nem is lehet oda bemenni. A munkának olyan a jellege, hogy nem lehet távmunkát végezni. Mi jár ilyenkor a dolgozónak?

Ebben az esetben az alapbér jár, de ha van kollektív szerződés, akkor a kollektív szerződés szerinti juttatások is járnak.

Bementünk a munkahelyre, de nem csinálunk egész nap semmit, mert a vírus miatt nem kapunk alapanyagot. A Főnök azt mondta, hogy sajnos most nem kapunk fizetést. Megteheti ezt?

A válasz: IGEN

Amennyiben a Munkáltató bizonyítani tudja, hogy a termeléshez, működéshez szükséges alapanyagok, termékek, információk vagy dokumentumok egy koronavírus járvánnyal érintett területről, az ottani zárlat, gyár, üzem, iroda bezárása miatt nem érkeznek meg, akkor az állásidő ellenére NEM terheli munkabér fizetési kötelezettség. Ez a Munkáltató szempontjából ún. vis maior helyzet (működési körén kívülálló elháríthatatlan külső ok).

A munkahelyem karantén alá került. Nem tudunk bemenni dolgozni. Így is kapnunk kell fizetést?

A válasz: NEM

Ez is vis maior helyzet a munkáltató részéről. Itt is megállapodhatnak eltérően a Felek.

Karanténba (orvosi) kerültem, de kiderült, hogy negatív lett a tesztem. Akkor most nem is kapok semmit?

A válasz: NEM

Mindegy mi lett a karantén eredménye, akkor is TÁPPÉNZ-re jogosult.

Nem helyeztek karanténba, de otthon kellett maradnom (házi karantén), mert múlt héten Olaszországban stb. voltam, olyan helyen voltam, ahol volt egy fertőzött stb. Akkor is kapok táppénzt?

A válasz: NEM

Táppénz így nem jár, és munkabér sem, de a távollét itt is igazoltnak minősül, mint a kisgyermek esetében. Emiatt nem lehet tehát elbocsátani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Alföldi Róbert: Ordítva és felháborodva kikérem magamnak, hogy háborúpártinak és hazaárulónak kiáltanak ki, mert nem rájuk szavazok
A Jászai-díjas színész-rendező szerint a háború támogatójának kiáltják ki őt és még több millió magyar honfitársát. Amiatt, mert nem a Fideszre szavaznak.


A Jászai-díjas színész-rendező, Alföldi Róbert a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait az október 23-ai budapesti eseményekről.

„Nézem, hallgatom, persze hogy nézem és hallgatom a mai nap eseményeit.

Október 23-a van, az 1956-os forradalom évfordulója.

Nézem a két tábort, nézem a két tömeget.

Nem érdekel, melyik volt nagyobb,

mindkettő releváns és valóságos.

(Legyünk nagyvonalúak, és hagyjuk most a buszoztatást.)

Elhatároztam, hogy kvázi objektíve ránézek a két táborra, meghallgatom a beszédeket és figyelek,

és nem fognak befolyásolni az indulataim, a fájdalmaim, a reménytelenségem.

Csak figyelek…

…de nem tudok….

…azt hallom, azt hallgatom, azt kell hallgatnom az egyik oldal főszónokától, a tömegben megszólaltatott honfitársaimtól, a kormányon lévő politikustoktól, a kormányhű média - hát tényleg létezhet ilyen egy demokráciában? - képviselőitől, a kultúrában dolgozó, kvázi kollégáimtól, hogy én hazaáruló vagyok és háborúpárti.

Csak azért, mert nem nálunk menetelek, mert nem rájuk szavazok!

Így kimondva, vállalva, hogy egy olyan szégyenteljes bűncselekménnyel vádolnak, amiért nagyon sokszor a történelem során halál járt.

Tehát, hogy hazaáruló vagyok csak azért, mert nem rájuk szavazok, mert elméletben nem velük vonulok.

És

háborúpártinak, a háború támogatójának kiáltanak ki engem és még több millió magyar honfitársamat, csak azért, mert szerintük nem rájuk szavazok, csak azért, mert nem egy olyan Magyarországot képzelek, mint ami most van.

Azt az égbekiáltó, pofátlan, aljas jelzőt aggatják rám, hogy támogatok egy háborút.

Hogy támogatom a gyilkosságokat, a nemi erőszakokat, az emberek megcsonkítását, a gyerekek lebombázását. A pusztítást!

KIKÉREM MAGAMNAK!

NAGYON HANGOSAN,

ORDÍTVA ÉS FELHÁBORODVA, KIKÉREM MAGAMNAK!

Magyar állampolgár vagyok, felnőtt, adófizető állampolgár, aki tisztességesen végzi a munkáját, aki megpróbál lehetőségeihez mértem felelősséget vállalni honfitársaiért, aki egész életében a magyar kultúrát képviselte itthon és külföldön, aki egész életében felelős értelmiségiként próbálta építeni ezt az országot.

A Hazámat.

Akinek egyetlen bűne, hogy nem a Fideszt támogatja.

És ezért hazaáruló és háború párti!

Nagyon nehéz nem káromkodni….

De tényleg KIKÉREM MAGAMNAK!

Aztán hallgatom az esti beszédet, ahol a főszónok arról beszél, hogy nincs ilyen vagy olyan magyar, magyar van, hogy nem az a fontos, hogy kire szavazol, hogy mindegy milyen pártot támogatsz, mert az a fontos, hogy most már végre együtt, egymást szeretve, szépen, kedvesen tényleg kezdjünk már el építeni egy demokráciát.

Hogy egyek vagyunk magyarok, és együtt tudunk csak előre menni.

Teljesen objektíve gondoljuk át, hogy akkor kire is szavazunk jövőre!

Mély főhajtás '56 hőseinek!

2025. október 23.” – írta Alföldi Róbert a Facebookon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Nagyobb bajban vannak, mint gondolták - interjú a Tisza Párt elnökével
Magyar Péter szerint tanulságos volt október 23-a, ami megmutatta, milyen állapotban van a Fidesz mozgósító ereje. Saját rendezvényüket méltóságteljesnek nevezte. Interjúnkban arról is beszélt, hogyan képzelik el a megbékélést.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 24.



Nemcsak a Hősök tere telt meg, az Andrássy úton is sokan álltak Magyar Péter október 23-i beszéde alatt. A Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy ismét országjárásra indul, még hosszabbra, mint eddig. És azt is, hogy ha győznek, megbékélési törvényt nyújtanak be a parlamentben.

A Tisza Párt elnökével arról beszélgettünk, hogyan értékeli az október 23-i rendezvényüket, mennyire tartja nagy kihívásnak a kistelepüléseken élők meggyőzését, és hogyan képzelik el a megbékélést.

- Ilyenkor szokás értékelni azt, hogy mi történt a mai napon, és már láttam is néhány értékelést. A Híradó.hu-n sokat nem találtam, csak annyit, hogy Orbán Viktor bejelentette, győztek, mert kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Nemzeti Meneten. A Magyar Nemzetben Deák Dániel arról írt, hogy Magyar Péter csúnyán kudarcot vallott. Mit gondol ezekről?

- Nem szabad, hogy az ember elkövesse azt a hibát, hogy elolvassa a Híradó.hu-t, kivéve, ha stand upot akar nézni. Csodálkozom egyébként, hogy nem számoltak be, hiszen Császár Attila elvtárs ott volt végig a menetünkön, és feltett egy csomó kérdést, néhányra válaszoltunk is.

Szerintem a Nemzeti Menet méltó volt 1956-hoz, méltó volt a forradalmáraink emlékéhez. Én nagyon örülök, hogy rengeteg család volt ott, annak is, hogy tényleg sokan voltak. A TISZA megmutatta, hogyan tud békésen, jókedvűen áradni Budapest belvárosában.

Nagyon köszönöm azoknak, akik eljöttek, akár vidéki kistelepülésről, akár a Kárpát-medence bármely részéről, voltak Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből, sőt Kárpátaljáról is, és még az Egyesült Államokból is jöttek honfitársaink, nagyon hálás vagyok nekik. Szerintem mindenki látta, mekkora volt ez a menet, milyen méltóságteljes volt. Ugye nulla forint állami pénz van benne, töredékéből hoztuk ezt össze, mint az állampárt, amely sok milliárd forint adófizetői pénzt elégetett a monumentális, grandiózus - "very big", ahogy Trump elnök szokta mondani - rendezvényükre a Kossuth téren.

Azért csináltak ekkora színpadot, hogy a fél Kossuth teret elfoglalják, és úgy tűnjön, mintha tele lenne a tér.

Féltek attól, hogy nem lesz tele, és hát ez egy jó tanulság volt. Szerintem Kubatov elvtársat nem biztos, hogy megdicsérik ma, mert ha ilyen állapotban van a Fidesz mozgósító ereje, mint amit ma láttunk, hogy fenyegetéssel, zsarolással, ígérgetéssel, ingyenes falubuszokkal, élelmiszercsomaggal ennyit sikerült összehozni, akkor még nagyobb bajban vannak, mint gondolták.

- Út a győzelembe néven új országjárásra indul. Nem tudom, hogy mennyire látta Bedő Dávid videósorozatát, aki elment nagyon szegény településekre, és az látszott, hogy ott még nagyon kemény munkát kell a Tiszának elvégeznie, ha nyerni akarnak.

- Mi is rengeteg ilyen településen voltunk. Jártam az Ormánságban, Borsodi kisfalvakban, nagyon sok kicsi településen. Szerintem kicsit pesszimista volt a képviselő úr néhány összeállítása. Én nem ezt tapasztalom a magyar vidéken, a kis településeken sem.

Én azt tapasztalom, hogy olyan településeken, ahol mondjuk az Európai Parlamenti választáson egy szavazatot kapott a TISZA, ott is óriási érdeklődés van mind kérdésekben, mind javaslatokban, és azt látom, hogy magára hagyták a magyar vidéket.

A munkát nem fogjuk megspórolni, eddig sem spóroltuk meg, mi nem avatarokkal, nem digitális harcosokkal megyünk, hanem valódi hús-vér emberekkel dolgozunk, és velük jutunk el a 3155 településre, úgyhogy nem akarjuk megkerülni ezt a kérdést, és nem is fogjuk. Én mindig arra biztatom a kollégáimat is, a jelöltjeinket is, a szakértőinket is, hogy menjenek ki az emberek közé. Ha van tanulsága az országjárásnak, akkor az az, hogy egy politikus nem lehet túl sokat, csak túl keveset az emberek között.

- Arról is beszélt, hogy benyújtják a Nemzeti Megbékélés törvényt. Hogyan lehet törvénnyel nemzeti megbékélést teremteni?

- Önmagában törvénnyel nem lehet. A törvény mindig egy szimbolikus dolog. Ezt is úgy szeretnénk majd összehozni, hogy lesz egy javaslatunk, amiben mondjuk tíz fontos pont benne lesz, és hagyjuk, hogy az óellenzéki pártok, a Fidesz, vagy akár más politikai erők, vagy társadalmi csoportok is hozzászóljanak. Nem csak erről a 15-20 évről szeretnénk ezt megtenni. Nagyon sok trauma van a magyar társadalomban: holokauszt, Trianon, a németek kitelepítése, felvidéki magyarok betelepítése, '89, a rendszerváltás vesztesei és az utóbbi 15-20 év is. Óriási árokásást hajtott végre ez a két politikai erő, ha mondhatom így finoman és diplomatikusan. Azon versenyeztek, ki tud nagyobb szeletet kiszakítani az országból, ki tud mélyebb árkot ásni magyar és magyar közé. Úgyhogy nagyon sok feladatunk van. A törvény egy szimbolikus dolog lesz, de azt is együtt fogjuk csinálni.

De szeretnénk a traumákat feldolgozni, és szeretnénk valós megbékélést. A rendszerváltás nem törvényekben zajlik le, nem feltétlenül választáson, hanem a lelkekben és a szívekben. Ahhoz pedig az kell, hogy az áldozatok az elkövetők szemébe tudjanak nézni.

Ahhoz az kell, hogy kibeszéljünk dolgokat, hogy kiderüljön, ki volt a bűnös, ki volt az áldozat. Ezt szolgálja például az ügynökakták megnyitása is.

- Medgyessy Péter már kísérletezett egyfajta árokbetemetéssel, az nem hozott nagy eredményt.

- Hát azért, amikor a farkas akar a vegánoknak étrendet javasolni, az nem annyira hiteles. Tehát aki látta és emlékszik a 2002-es választásra, a 23 millió románozásra és egyéb dolgokra, ráadásul Medgyessy Péter érintett volt az ügynökügyekben eléggé vaskosan, tőle nem hangzott ennyire hitelesen. Szerintem, aki látta a mai rendezvényünket, érezte azt, átélte, az pontosan tudja, mire gondolunk. Szerintem a Fidesz szavazók is, ha látták, akkor ők is egy ilyen országban szeretnének élni.

Interjú Magyar Péterrel


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
László Róbert: A miniszterelnök elismerte, hogy a Magyar Péter vezette ellenzéki párt ellépett a Fidesztől, magyarul előnyben van
A Political Capital elemzője szerint a kormányfő üzenete arra utal, hogy nemcsak a meglévő, hanem az elvesztett szavazókat is meg akarják szólítani. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa.


Orbán Viktor a Kossuth téren tartott beszédében arról beszélt, hogy „öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról. (…) De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le, mert minden magyar felelős minden magyarért.” László Róbert választási szakértő szerint ez a kijelentés fontos fordulatot jelez a kormánypárt politikájában.

A Political Capital elemzője a 24.hu-nak azt mondta, a Fidesz még 2024-ben is úgy gondolta, hogy elegendő a saját szavazóit mozgósítania, és nem szükséges új választókat megszólítania. Ehhez képest jelentős változás, hogy most a kormányfő azok felé is nyitna, akik korábban nem a Fideszt támogatták.

Az elemző úgy látja, hogy

Orbán Viktor közvetetten elismerte: a Magyar Péter vezette ellenzéki párt előnybe került. László Róbert szerint ez ellentmond azoknak az adatoknak, amelyeket a kormányközeli intézetek közvélemény-kutatásaikban publikálnak.

A szakértő emlékeztetett arra is, hogy a miniszterelnök a hét elején kiszivárgott zánkai beszédében azt mondta, „nem állnak jól”, vagyis nincsenek elegen. László Róbert szerint ez is azt mutatja, hogy a kormányoldal most már olyan választók megszólítására készül, akik az utóbbi időszakban elfordultak tőlük. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa – tette hozzá.

Az elemző szerint ez a helyzet több szempontból is eltér a 2022-es választás előtti időszaktól, amikor az ellenzék nem tudta tartósan meghaladni a Fidesz támogatottságát.

A mostani kampányban viszont a korábban még fideszes, de azóta más pártokhoz pártolt szavazók lehetnek a célkeresztben.

László Róbert nem számít jelentős változásra a kampány stílusában vagy hevességében, de szerinte

elképzelhető, hogy fiataloknak szóló üzenetekkel is megpróbálnak új szavazókat megszólítani.

Úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök egyszerre próbált erőt és magabiztosságot sugározni, miközben arról is beszélt, hogy új választói rétegeket kell elérni. A szakértő szerint ez azért fontos, mert több százezer olyan bizonytalan szavazó is van, akiknek a támogatása döntő lehet, és ők elsősorban az erőt, a magabiztosságot kereshetik a politikai szereplőkben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: Megint közelebb vagyunk valamivel a választásokhoz, és a Tisza nem verte le a lécet sehol
A politikai elemző szerint a Tiszának azt kellett bizonyítania a rendezvénnyel, hogy az utcán is partiban van a kormányoldallal. Erre korábban egyetlen ellenzéki párt sem volt képes.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 24.



Török Gábor azzal kezdte a csütörtöki események elemzését, hogy véleménye szerint a politikusi beszédek túlértékeltek a magyar nyilvánosságban. Az emberek jelentős része nem követi őket, sokan csak tudósításokat, rövid részeket hallanak, de a szavazók elsöprő többsége, különösen pedig azok, akik még nem elkötelezettek, alig tudnak ezekről valamit. A politikai elemző szerint éppen ezért

a beszédek konkrét tartalmánál talán fontosabb is a rendezvények utóélete, hogy mit kezdenek velük az egyes táborok, illetve leginkább az az izgalmas, hogy mennyiben segítik érvényesülni azt a stratégiát, amelyet az adott politikai erő éppen követ.

Török szerint a Békemeneten és a Nemzeti Meneten is komoly tömeg vett részt.

„Azt nem lehetett várni, hogy a Fidesznél kevesen lesznek, de azt sem, hogy részvételi rekordot dönt az érdeklődés egy olyan helyzetben, amikor a párt támogatottsága minden kutatás szerint alacsonyabb, mint az 2010 után megszokott volt. Amit láttunk, az szerintem megfelelt a várakozásoknak: sokan voltak, de voltak már többen.

A Tiszának viszont azt kellett bizonyítania a rendezvénnyel, hogy az utcán is partiban van a kormányoldallal, hiszen erre korábban egyetlen ellenzéki párt sem volt képes.

Gondolhatunk bármit a két tömeg arányáról, de abban szerintem nincs vita, hogy ezt a lécet biztos átugrották” – írta az elemző, aki úgy véli: nem az a fontos, hogy melyik beszéd volt jobb. A lényegi kérdés az, hogy ki volt sikeresebb (vagy egyáltalán sikeres) a szavazók megszólításában, ki volt hatásosabb a téren lévő sajátjai körében, és kinek az üzenete talált utat azokhoz, akik még nem tartoznak egyik táborba sem.

„Sok valószínűleg igaz állítás hangzott el, de ezek inkább a szónokok helyzetértékelésére és stratégiájára érvényesek (Orbán Viktor valóban talán először beszélt úgy, mintha tényleg hátrányban látná a Fideszt, Magyar Péter valóban azt mutatta, mintha tényleg vezetne a Tisza), arról azonban keveset tudhatunk, hogy ebből mi és hogyan ment át, hatott azokra, akiknek a szavazata majd áprilisban dönteni fog” – fogalmazott Török.

A politikai elemző szerint egy szempont van csak, amelyben biztosak lehetünk, ez pedig az idő.

„Megint közelebb vagyunk valamivel a választásokhoz, ráadásul úgy, hogy egy kiemelt esemény nem tűnik olyannak, amely jelentős változást, fordulatot hozott volna (ez azért általában elég jól látható azoknak, akik nem szemellenzővel néznek). Nyáron, amikor a két tábor helyzetéről, esélyeiről írtam, azt mondtam, hogy a Tisza számára lehet kockázatosabb a választásokig hátralévő idő. Részben azért, mert ők állnak jobban, részben azért, mert az erőforrásokban, arzenálban óriási a különbség, és leginkább azért, mert nekik kell folyamatosan olyan léceket megugorniuk (jelöltek, program, szervezet, rendezvények stb.), amelyekkel még nincs, nem lehet a Fideszhez hasonló tapasztalatuk” – elemezte a helyzetet Török Gábor.

„A 9-ből eltelt 3 hónap, és egyelőre a Tisza nem verte le a lécet sehol: a csütörtöki erődemonstráción sem.

Tudom, hogy ez nem sok, de mégis ez a legtöbb, amit felelősséggel ezen a ponton ki lehet mondani” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: