HÍREK
A Rovatból

Nő a feszültség: Parasztoknak nevezte a kínaiakat az amerikai alelnök – Peking keményen reagált

J. D. Vance a Fox Newsnak nyilatkozva kemény szavakkal illette Kínát. A botrány után sokan azt követelik, hogy tiltsák ki őt az ázsiai országból.


J. D. Vance amerikai alelnök a Fox Newsnak adott interjúban Kínáról beszélt, miközben Donald Trump elnök Kínára kivetett vámjait védte. A vámok miatt mostanra komoly feszültség alakult ki a világ két legnagyobb gazdasága között.

Az interjú során Vance így fogalmazott:

„Kölcsönt veszünk fel a kínai parasztoktól, hogy megvegyük azokat a dolgokat, amiket azok a kínai parasztok gyártanak.” Kína „tudatlannak és udvariatlannak” nevezte az amerikai alelnököt.

A kijelentés nagy felháborodást váltott ki Kínában. Lin Jian, a kínai külügyminisztérium szóvivője újságírók előtt arról beszélt, hogy Vance kijelentései „meglepőek és szomorúak”. Hozzátette, hogy az alelnök szavai hatalmas visszhangot keltettek a kínai közösségi médiában, sokan pedig azt követelték, hogy ne engedjék be többé az országba.

Egy Weibo-felhasználó ezt írta: „Szégyen, hogy egy ilyen magas rangú amerikai politikus ilyesmit mond.” Egy másik kommentelő megjegyezte: „Nem a Hillbilly Elegy a könyvének címe?” – utalva Vance önéletrajzi kötetére.

Közben Donald Trump hétfőn figyelmeztette Kínát, hogy keddig törölje el a 34 százalékos ellenvámot. Ha ez nem történik meg, további 50 százalékos vámot vetne ki a Kínából érkező importtermékekre.

Amennyiben Trump valóban lép, az amerikai vállalatoknak összesen 104 százalékos vámmal kellene számolniuk a kínai áruk esetében, mivel ez a márciusi 20 százalékos és a múlt héten bejelentett 34 százalékos vámokon felül jönne.

Kína ugyanakkor az Egyesült Államok egyik legnagyobb állampapír-birtokosa. Lin Jian azt is kijelentette, hogy Kína „a végsőkig harcolni fog”, és Trump lépéseit „zsarnokoskodásnak” nevezte. Szerinte Kína álláspontja az Egyesült Államokkal folytatott gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokról „nagyon világossá vált”.

Trump és támogatói szerint a vámok megerősítik az amerikai gazdaságot és munkahelyeket védenek. Ugyanakkor közgazdászok arra figyelmeztettek, hogy ezek az intézkedések felboríthatják a nemzetközi ellátási láncokat, és növelhetik a fogyasztói árakat. Emellett pénzügyi szervezetek arra hívták fel a figyelmet, hogy világszinten is nő a recesszió veszélye.

Forrrás: 444.hu, BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Cáfolta az ATV a Media1 értesüléseit: nem azért bocsátottak el két szerkesztőt, mert órákkal korábban beszámoltak Orbán Viktor még el sem mondott parlamenti beszédéről
A csatorna közleménye szerint „a felmondásnak a Media1 »hírétől« eltérő indokai voltak”.


Cáfolta az ATV a Media1 értesüléseit. A portál még hétfő este írt arról, hogy két internetes szerkesztőt is kirúgtak az ATV-től, miután órákkal korábban beszámoltak Orbán Viktor még el sem mondott parlamenti beszédéről.

„Az ATV rövid időn belül másodszor kénytelen korrigálni a Media1 »értesülése« nyomán elterjedt valótlan állítást” - írja közleményében a csatorna.

„Múlt héten az atv.hu két szerkesztője nem a lap által közölt körülmények között került elbocsátásra, a felmondásnak a Media1 »hírétől« eltérő indokai voltak”

- tették hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Rájuk fér már egy hideg zuhany” – Orbán Viktor a Tisza Pártnak üzent
A miniszterelnök Magyar Péternek is üzent, miután a Tisza Párt elbukta az Index ellen indított pert.


Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel a közösségi oldalán kemény hangvételű bejegyzésben üzent a Tisza Pártnak, miután elbukták az Index ellen indított pert.

A Tisza Párt olyan cikk miatt perelte be a lapot, melyben arról írtak, hogy a párt adóemelést tervez. A bíróság viszont nem adott nekik igazat. Bár a cikk tartalmazott nem valós állításokat, a bíróság szerint ezek véleményként jelentek meg, nem tényként, így nem történt jogsértés.

A döntést követően Magyar Péter, a Tisza vezetője közösségi oldalán reagált. Az ítéletet „botrányosnak” nevezte, és úgy fogalmazott, hogy az a „jogállam totális megcsúfolása”. Azt is kifogásolta, hogy a bíró nem hallgatta meg a párt adópolitikai szakértőjét, és tanúmeghallgatás sem történt.

Bejegyzésében ezt írta: „Ezek szerint holnap bármelyik sajtótermék megírhatja egy általa hamisított dokumentumra hivatkozva, hogy Orbán Viktor embert akar ölni”.

Orbán Viktor kedd reggeli posztjában azt írta:

„Most már a bíróság szerint is átver a Tisza! A Fővárosi Törvényszék is felkerült a Tisza egyre növekvő bosszúlistájára. Itt azokat gyűjtik, akik ellen vendettát hirdetett a Tisza elnöke, szigorúan a felebaráti szeretet jegyében”.

Ezután úgy folytatta: „de lássuk mit vétettek a bírák! Történt, hogy kiszivárogtak a Tisza adóemelési tervei. Aztán az is történt, hogy a Tisza alelnöke egy nyilvános rendezvényen, a kamerába nézve elismerte, valóban tervezik a progresszív adóemelést, de erről a választás előtt nem szabad beszélni, mert abba belebuknak. Ezt a felvételt önszántukból közzé is tették. Amit a sajtó megírt. Micsoda dolog!”

„Erre a Tisza elnöke megint dühbe gurult, és beperelte az Index nevű lapot. A pert persze elvesztette. Úgyhogy most megy a hiszti és a tombolás. A kartonbábu után ezúttal a bírákkal. Rájuk fér már egy hidegzuhany. Legkésőbb áprilisban”

- zárta bejegyzését a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bosszúvágy vezérelhette Szalay-Bobrovniczkyt Ruszin-Szendivel szemben a volt honvédelmi miniszter szerint
Juhász Ferenc szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf politikai indíttatásból hozhatta meg döntését Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök rendfokozatának visszavonásáról.
F. O. Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter politikai indíttatásból hozhatta meg döntését Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök rendfokozatának visszavonásáról – erről Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter beszélt a 24.hu-nak. A honvédelmi miniszter korábbi döntése alapján Ruszin-Szendi elvesztette rendfokozatát, felbontották a tartalékosi szerződését, és kezdeményezték az 1,3 millió forintos szolgálati juttatás visszavonását is.

Juhász Ferenc úgy fogalmazott:

„Bosszúvágy vezérelte nettó politikai döntést hozott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnökkel szemben, aki korábban többször is számon kérte a miniszter alkalmasságát és hozzáértését”.

Azt is hozzátette: „Ki akartak vele tolni”.

Szalay-Bobrovniczky egy videóban indokolta döntését, amelyben azt mondta: Ruszin-Szendi „naponta több posztban támadja a kormányt, a Magyar Honvédséget, és ezáltal folyamatosan aláássa a Magyar Honvédség egységét,

aláássa a nemzet biztonságát és ezzel veszélyt jelent a magyar emberekre”. A felvételben kormánykritikus bejegyzéseket mutattak, többek között olyanokat, amelyek a miniszter tevékenységét figurázták ki.

A volt vezérkari főnök egy korábbi lakossági fórumon fegyverrel az oldalán jelent meg, de nem egyenruhában. A helyszínen ez nem keltett feltűnést, csak hónapokkal később vették észre, hogy a pulóverénél valami dudorodott. Juhász Ferenc szerint ez lehetett szabálysértés, de nem ad alapot méltatlansági eljárásra.

A jelenlegi szabályozás három esetet sorol fel, amikor egy nyugállományú katona méltatlanná válhat rendfokozatára és az egyenruha viselésére:

ha egyenruhában nyilvános helyen megbotránkozást keltő módon viselkedik; ha a honvédelmi szervezet tekintélyét és a közbizalmat veszélyeztető tevékenységet folytat vagy ilyen magatartást tanúsít; illetve ha a bíróság szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítéli.

Utóbbi nem áll fenn, mivel Ruszin-Szendi ellen bár indult büntetőeljárás szolgálati villája és zsírleszívása miatt, ezekben az ügyekben még gyanúsítottként sem szerepel.

A döntéssel szemben nem lehet jogorvoslattal élni,

mivel egy tavaly bevezetett kormányrendelet szerint „a szolgálati viszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit a miniszter rendeletben határozza meg, azzal, hogy nincs helye fellebbezésnek a miniszter által hozott határozat ellen”.

Juhász Ferenc azt mondta, a 2002 és 2006 közötti hivatali idejében nem hoztak hasonló döntéseket:

„Az én időmben ilyen nem volt. Csak bűncselekmény elkövetése vagy más kirívóan súlyos kötelezettségszegés esetén hoztunk ilyen döntést,

amit az érintett megtámadhatott a bíróságon.”

A 24.hu megkereste Ruszin-Szendi Romuluszt is, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyről. A döntés után viszont ezt írta ki az üzenőfalára:

„Én legfeljebb a jelenlegi honvédelmi miniszter jövőjére jelenthetek veszélyt, míg ők hazánk biztonságára.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Teljesen egyértelmű, hogy Jámbor András bűnrészes ebben a pedofil bűncselekményben” – két éve még Kocsis Máté is pedofilozta politikai ellenfeleit
A kormánypárt ugyanakkor azt állítja, hogy ők soha nem vádoltak senkit bűncselekménnyel.


A Harcosok Órája hétfő reggeli adásában Orbán Viktor úgy fogalmazott: távoznia kell annak a kormánynak, amelynek egy tagja is bizonyíthatóan pedofil bűncselekményt követ el. Azt is hozzátette, hogy szerinte „libsi hazugság” az az ellenzéki állítás, miszerint „visszanyalt a fagyi”.

A Fidesz kommunikációja az elmúlt napokban élesen reagált azokra a közösségi médiában és egyes sajtófelületeken megjelent tartalmakra, amelyek szerintük pedofília gyanújába keverték Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest. A kormánypárt szerint titkosszolgálati szálakkal átszőtt puccskísérletről, aljas lejárató kampányról és vérvádról van szó.

Orbán Viktor a műsorban hangsúlyozta: állítása szerint ők soha nem vádoltak senkit bűncselekménnyel.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője öt nappal ezelőtt arról beszélt, hogy a politikai életben gyakori a vádaskodás, de a pedofíliával kapcsolatos vádak szerinte más súlycsoportba tartoznak.

Ugyanakkor egy 2023-as Facebook-bejegyzésében Kocsis élesen fogalmazott Jámbor András országgyűlési képviselővel kapcsolatban.

A posztban többek között azt írta:

„...Jámbor Andrásról és az egész Szikráról megint kiderült, hogy ők azok, akik pedofil bűncselekményt követnek el, ők azok, akik fedezik ezeket a bűnözőket. Hiába mosdatja őket ma a baloldali sajtó, és hiába akarják magukat áldozatnak bemutatni, tények mindenki számára ismertek. Teljesen egyértelmű, hogy Jámbor András bűnrészes ebben a pedofil bűncselekményben.”

Jámbor András a saját Facebook-oldalán osztotta meg hétfő délután az Origo korábbi helyreigazítását, amely arról szólt, hogy a vele kapcsolatos cikkükben valótlanságot állítottak.

„Továbbra is várom a bocsánatkérést – ahogy várja Osváth Zsolt is, és a teljes magyar melegközösség, akiket igenis ilyen vádakkal illettek! És akkor még ne is beszéljünk arról a több száz emberről, akik az elmúlt 15 évben lejárató kampányok áldozatai lettek”

- fogalmazott Jámbor.

(via kontroll.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: