A Rovatból

Itt vannak az idei felvételi ponthatárok - ezekkel lehetett bejutni a felsőoktatásba

2018-ban összesen 107.695 érvényes jelentkezés érkezett.

Link másolása

Gratulálunk azoknak, akik felvételt nyertek, de a többiek se csüggedjenek, vannak más alternatívák!

Reméljük hamarosan megérkeznek az SMS-esek, hiszen akik megadták a telefonszámukat a felvi.hu-n a telefonjukon is kapnak értesítést, addig is a honlapon lehet megnézni az idei ponthatárokat. Minden évben az Oktatási Hivatal (OH) algoritmusa határozza meg a bűvös számokat, amiket az egyetemek, főiskolák hagynak jóvá. Számban veszik az intézmények létszámhatárait, a jelentkezők számát, és hogy nekik mennyi pontjuk lett. Minél többen jelentkeznek magas pontszámmal egy szakra, annál magasabb lesz az adott szak ponthatára.

Az emberi erőforrások minisztere idén is megadott minimumpontszámot 41 szakra. Ez azt jelenti, hogy a jelentkezők számától és eredményeitől függetlenül ez a legalacsonyabb ponthatár. Ez például nemzetközi tanulmányoknál 465, kommunikáció és médiatudománynál 455, pszichológia szakon 435, osztatlan jogász képzésen 460 és gazdaság- és pénzügy-matematika elemzés szakon 440 pontot jelent.

Akit felvettek fog kapni egy határozatot a besorolási döntésről, amiben benn lesz, hol kezdheti meg a tanulmányait. Ez legkésőbb augusztus 5-től érhető el, az E-felvételi Hivatalos iratok menüpontjában. Erről emailben is kapnak értesítőt és onnantól számítva 15 napig lehet élni a jogorvoslattal.

2018-ban összesen 107.695 érvényes jelentkezés érkezett, kétezerrel több, mint tavaly. Első helyen legtöbben vagy valamilyen gazdaságtudományi szakot jelöltek meg, vagy műszakit, vagy a pedagógusképzés valamelyik területét.

A felvételi ponthatárok itt érhetőek el.

Címlapfotó: Nagy Szabolcs (archív)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Évek óta 6-700 lóerős luxuskocsikat vezetett, de megfontolt sofőr volt – állítja a 200 kilométer/órás sebességgel egy másik kocsiba csapódó, szörnyethalt férfi barátja
A férfi szerint barátja nagyon magabiztosan kezelte a nagy teljesítményű sportautókat. Azt sem tudja, a Mercedes sofőrje miért száguldott a megengedettnél jóval gyorsabban.

Link másolása

Évek óta hat-hétszáz lóerős luxuskocsikat vezetett, megfontolt sofőr volt – ezt mondta az RTL Híradónak a szombati szalántai balesetben meghalt férfi barátja.

Hiába volt rengeteg biztonsági berendezés a kettétört luxuskocsiban, a benne ülők azonnal meghaltak. A pécsi sofőr közösségi oldalán számtalan ismerőse búcsúzott tőle és barátnőjétől.

Egyikük az RTL Híradójának is nyilatkozott. Elmondta: barátja a versenysport mellett autók tunningolásával is foglalkozott, és nemcsak a kocsik szereléshez értett.

„Évek óta ő nagyon erős autókat használt. Tehát ez nem olyan kirívó eset volt, hogy egy 6-700 lóerős autót kezel. Ő nagyon magabiztosan tudott ilyen eszközökkel bánni évekre visszamenően. Én ültem mellette többször, teljesen megbízhatóan, teljesen megbízhatóan kezelte ezeket az eszközöket|

– mesélte a Híradónak Kovács Ákos.

A baleset előtt a férfi és barátnője Siófokon voltak. Információk szerint a tragédia helyszínéig vezető, szabályosan több mint kétórás utat kevesebb mint másfél óra alatt tették meg, pedig többször is megálltak. Erről a barát úgy nyilatkozott: „Nem tudom megmondani, hogy mi volt az oka, hogy ők ekkora tempóval közlekedtek, de azt teljesen biztosan merem állítani, hogy ő egy nagyon megfontolt, higgadt és magabiztos sofőr.”

A karambolban három kocsi tört össze. Mindegyik Harkány felé tartott a belátható, egyenes úton. Elöl egy Suzuki – melyet egy nagymama vezetett. A hátsó ülésen az unokája ült. Mögötte egy Audi, azt követte a Mercedes. A Suzuki balra, egy földútra akart lekanyarodni, amikor az Audis már előzte, ő éppen csak el tudta kerülni az ütközést. A Mercedes viszont fékezés nélkül, több mint kétszáz kilométer per órás sebességgel a kocsiba, majd egy a fába csapódott.

A balesetben megsérült hetvenéves nagymamát az RTL információi szerint kedden a pécsi kórházban fogják megműteni.

Az RTL riportja a szalántai tragédiáról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Egy egész éjszakán át vertek egy 17 éves lányt, aki nem akart prostituált lenni
A fiatal lány életveszélyes sérüléseket szenvedett, bántalmazója ellen vádat emelnek.

Link másolása

Egy 26 éves karcagi férfi órákon át bántalmazott egy kiskorú helyi lányt a lakóházában tavaly áprilisban. A rendőrség közleménye szerint a férfi azt tervezte, hogy abból fog élni, hogy külföldön futtatja a lányt – írta meg a Police.hu. A brutális férfi ellen most vádat emelnek.

A fiatal lány megtagadta, hogy prostituáltnak álljon, ezért a férfi olyan brutálisan bántalmazta, hogy az életveszélyes sérülést szenvedett.

Az őrizetbe vett férfit emberkereskedelemmel és kényszermunka bűntettével, valamint életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsította meg.

A férfi tagadta a bűnösségét az elfogása utáni kihallgatása során. A rendőrség lezárta az ügyet, és vádemelési javaslattal továbbította az iratokat az ügyészség felé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
RTL: Válságos állapotban van az a 7 éves kisfiú, aki Cegléd mellett sérült meg egy autóbalesetben
Egy kisautóba oldalról csapódott egy másik kocsi, a kanyarodó autó az árokba repült. A benne ülő gyereket mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

Link másolása

Az RTL Híradó információ szerint válságos állapotban van az a 7 éves kisfiú, aki a tegnap délutáni Cegléd melletti baleset legsúlyosabb sérültje. A gyereknek súlyos koponyasérülései lettek, miután autójuk egy másiknak ütközött. A mellette ülő 10 éves bátyja is súlyosan megsérült, mindkettejüket mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a gyerekek állapotáról a csatornának elmondta: „Egyikük koponya, illetve végtag, másikuk pedig mellkasi és végtag sérüléseket szenvedett. Őket mentőhelikopterekkel szállítottuk kórházba. A két felnőtt mellkasi, illetve háti sérülések miatt szorult ellátásra, őket is kórházba szállítottuk.”

A baleset kora délután, jó időben, egy jól belátható kereszteződésben történt Cegléd mellett, a 4-es főúton. Információk szerint egy kisautót vezető apa – a hátsó ülésen a gyerekekkel – balra akart felkanyarodni a főútra, éppen akkor, amikor odaért egy másik kocsi, ami aztán beléjük csapódott. Az ütközés hatalmas volt, a kanyarodó autó az árokba repült, a másik keresztbe állt meg az úton.

A kocsi bal oldalán mindkét ajtó behorpadt. A legsúlyosabb sérült, a 7 éves kisfiú pont ott ülhetett, az RTL információ szerint ő van jelenleg is válságos állapotban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyosan megsérült egy gyerek a dunakeszi majálison: „hallottam a sikítást és láttam, hogy a gyerekek fejvesztve menekülnek”
A korábbi hírek szerint a kisfiúnak nem szakadtak le az ujjai, de így is a mentőknek kellett elszállítaniuk.

Link másolása

Komoly baleset történt a dunakeszi majálison, amikor majdnem letépte egy kisgyerek ujjait az egyik játék – írja a Budapestkörnyéke.hu oldal.

„A gyermekem is ott volt a játékban, hallottam a sikítást és láttam, hogy a gyerekek fejvesztve menekülnek ki a hordóból” – írta egy férfi az egyik dunakeszi Facebook-csoportban. Hozzáteszi, hogy nemsokára a gyerek mellett volt a város alpolgármestere, és hamarosan kiérkeztek a mentők is.

A korábbi hírekkel ellentétben a kisfiú ujjait nem tépte le a forgóhordós játék, de így is súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint a mentők egy kisfiút súlyos kézsérülés miatt szállították helyszíni ellátás után kórházba.

A rendőrség pedig azt közölte: az ügyben a Dunakeszi Rendőrkapitányságon foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök szakértők bevonásával vizsgálják a történtek összes körülményét, a gyermek sérüléseivel kapcsolatban.

Az eseményre politikai árnyék is vetült. A portálnak eljutatott közleményében a polgármesteri hivatal a következőt írta: „Minden idők leglátogatottabb majálisa volt az idei esemény, a dunakesziek és a környékbeliek is nagy számban keresték fel a programokat.

A rendezvénynek a vidámparki részén sajnálatos módon történt egy baleset, amiben egy gyömrői kisfiú több ujja megsérült. A helyszínen lévő egészségügyi személyzet ellátta a sérültet, a kiérkező mentők pedig kórházba szállították. A gyermek ujjainak amputálásáról szóló hírek a mi információnk szerint szerencsére nem igazak, ez politikai rémhírkeltés.

A rendőrség azonnal lezárta a játékot, megkezdte a szakértői vizsgálatot és a nyomozást. A vidámpark tulajdonosa együttműködő a hatóságokkal, minden hivatalos dokumentációt a rendőrség rendelkezésére bocsátott. A hatóság tájékoztatása szerint engedélyek rendben voltak. A nyomozás lezárultával a rendőrség tud majd hivatalos tájékoztatást adni a további részletekről. Jobbulást kívánunk a kisfiúnak.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: