SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kibékülnek: Sebestyén Balázs korábban ripacsnak nevezte Bereczki Zoltánt, de most már kedveli

A rádiós elásná a csatabárdot a színésszel, aki szintén nyitott erre.


Sebestyén Balázs és Bereczki Zsoltán még 2011-ben rúgta össze a port, amikor a műsorvezető többször is olyan kijelentést tett, hogy szerinte az akkoriban a Nagy Duettben szereplő színész ripacsként viselkedik.

Bereczkit meglepte a vélemény és azt üzente Balázsnak, hogy először nézze meg őt egy színházi darabjában és csak utána bíráskodjon. Mélyen azonban igencsak megbántotta a megjegyzés, pszichológusával közösen dolgozták fel a sérelmet.

Balázsék hétfő reggeli adásából aztán kiderült, hogy feloldódni látszik az egykori ellentét, sőt, a műsorvezető valójában egyenesen megkedvelte a színészt.

Mind kiderült, vasárnap este a TV2 stúdiójában nézték végig családjával a Sztárban sztár leszek! műsort, amelyben Bereczki Zoltán az egyik zsűritag.

"Én már nagyon bírom Bereczkit, nagyon. Annak ellenére, hogy semmiféle találkozás, kibékülés, összehaverkodás vagy röhögés nem volt, szimpi a csávó, megkedveltem. Aztán lehet, hogy ő továbbra sem..."

– hangzott el az adásban.

A Bors pedig felkereste a másik felet is, aki nyitott lenne megbeszélni a múltbéli nézeteltérést.

"Örülök, de nem az első pozitív megnyilvánulása rólam. Miután megnézett a Lepkegyűjtőkben, már történt ilyen. Én pedig továbbra is úgy vagyok ezzel, hogy ha egyszer véletlenül úgy hozza az élet, nagyon szívesen tisztázom vele személyesen ezt az egészet. Nyilván valamilyen szempontból érdekes a történet, hogy valaki, akivel két szót váltasz életedben, egyszer csak negatív hullámokat küld feléd.

Ma is eggyel jobb lett a világ, de azért lássuk be, nem váltottuk meg. Mindent és mindenkit a helyén kell kezelni. Azt gondolom, én pont azt teszem, de ez mindenképp pozitív sztori"

– nyilatkozta Bereczki Zoltán.

Mi már itt! Ti??? 18:55 @sztarbansztartv2

5,388 Likes, 37 Comments - Bereczki Zoltán (@bereczkizoltan) on Instagram: "Mi már itt! Ti??? 18:55 @sztarbansztartv2"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: