KÉK HÍREK
A Rovatból

Kevesebb az Uber sofőr Budapesten

Életbe lépett a kormányrendelet, amely alapján kivonhatják az uberezők kocsiját a forgalomból.


Életbe lépett a mai nappal a kormányrendelet, amelynek értelmében a hatóságok levehetik a szükséges engedélyek nélkül dolgozó Uber-taxisok rendszámát, és kivonhatják a kocsijukat a forgalomból.

Csütörtökön Fekete Zoltán, az Uber ügyvezetője egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ennek ellenére az Uber folytatja működését Budapesten - írta az Index. Fekete azt mondta, kiállnak a sofőrjeik mellett, és nincs már olyan sofőrjük, akinek ne lenne folyamatban az engedélykérési eljárása.

Ennek ellenére a mai napon meglehetősen visszaesett az Uberes autók száma.

Vagy egyáltalán nem talál elérhető autót az applikáció, vagy a megszokott 2-3 percnél távolabb, majdnem 10 percnyire datálja a legközelebbi sofőröket.

1

4

Vannak, akik végleg abbahagyták az uberezést. Tegnap este az egyik sofőr azzal köszönt el az utasaitól, hogy

"
valószínűleg ők voltak az utolsó fuvarja a holnaptól életbe lépő szabályok miatt

- olvasható az Indexen.

A petíció egyébként továbbra is aláírható, amely az Uber mellett áll ki.

2

Megkérdeztünk egy, a neve elhallgatását kérő Uber-sofőrt is a témában. Szerinte a tüntetések miatt egyértelmű volt, hogy reflektorfényt kap az Uber, és ezért sejthető volt, hogy a kormány újabb gyors ellenőrzéseket fog tartani. "A büntetésektől egyáltalán nem tartottam a tüntetések előtt, mivel egy év alatt 20 ellenőrzés volt kb. a NAV és a BKK részéről összesen a hírek szerint (ez a szám 150-re ugrott egy héttel a tüntetések után). Az Uber továbbá jogi segítséget nyújt bármilyen esetben, de persze a szerződésben benne van, hogy a büntetés és felelősség engem terhel, úgyhogy ez még a jövő zenéje, hogy akiket megbüntetnek, ott ki fog fizetni (nyilván a sofőr), de erről majd később hallunk még szerintem, mivel a BKK felől elég magas a 600.000 ft-os büntetés... és sokan, gondolom, nem tudnak majd fizetni.

Eszközökkel kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy

én 4.000 ft-ot fektettem be egy telefontartóra a kocsimba, és ezt az összeget nem sajnálom, mivel nagyjából egy-két fuvarból vissza lehetett keresni, tehát összességében csak nyertem az Uberen.

A sofőr tapasztalata szerint az utasok döntő többsége elégedett volt a szolgáltatással, elégedettebb, mintha például taxit választott volna. "Talán egy utassal találkoztam, akinek rossz tapasztalata volt az Uberrel. Olyan emberrel is találkoztam, aki világéletében taxit hívott, bárhova ment, és egy ismerőse miatt kezdte el az Ubert használni, azóta egyszer se ült taxiban. Sok rosszat lehet hallani a taxisokról, mivel kétszer ugyanazért az összegért ugyanonnan még senkit nem vittek haza..."

Az utasok abszolút többsége az Uber mellett áll és a taxistüntetésekkel kapcsolatban még inkább negatív képük van a taxisokról.

Sokan úgy érveltek, hogy az Uberezés, ugyanúgy, mint minden a gazdaságunkban, a kereslet-kínálaton alapszik. Sok utas azzal a facebookos poszttal érvelt, hogy ez

"
olyan, mintha a postások az email ellen tüntetnének.

És hogy mi jön a radikális szigorítások után? Valószínűleg sokan végleg kiszállnak a volán mögül, hiszen egy esetleges ellenőrzés alkalmával akár a helyszínen akár rögtön levehetik a rendszámtáblát a kocsiról. "A büntetések aránytalanul magasak, és igazából, mivel sokkal kevesebb az Uber sofőr a tüntetések óta, ezért nyilván nagyobb az esély arra, hogy adott esetben mögénk üljön egy ellenőr..."

Informátorunk sem vállalja a kockázatot: azt mondja, az Uberhez addig nem megy vissza, ameddig ekkora a rizikó, a taxizás pedig a magas költségek miatt nem alternatíva számára, ráadásul kezdőként is nehéz helyzetben lenne. "Ha képesek lesznek bizonyos érdekcsoportok elfogadni a technológiai fejlődést, ami egyelőre nem a közeljövőben lesz, akkor szívesen folytatnám sofőr-tevékenységemet. A taxizáson elgondolkoztam, de túl sok befektetett pénz kell ahhoz, hogy az ember elkezdje, továbbá sok a fix havi költség is, úgyhogy nem kezdek el taxizni. Arról nem is beszélve, hogy a taxisok, akik 15-20 éve taxiznak, jól élnek belőle, mivel fix céges útjaik vannak, és a diszpécserek is nyilván nekik osztják ki a jobb lehetőségeket, így most újoncként beállni szerintem nem lehet egyszerű."

Ha érdekesnek találtad a hírt, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Mélyaltatásban tartják azt a 17 éves lányt, aki egy soproni iskola lépcsőjén esett le kedden
A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet. A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. október 22.



Kedd délután drámai pillanatok játszódtak le egy soproni iskolában: egy 17 éves diáklány megszédült, lezuhant a lépcsőn, majd helikopter vitte a győri idegsebészetre – számolt be róla az RTL Híradó. A tanárok azonnal intézkedtek, a mentők pedig a helyszínen kezdték stabilizálni a sérültet.

„Innentől kezdve a fejsérüléseknél szokásos protokollt követtük. Azt mondta, fáj a gerince és a lába, ezért nem mozdítottuk, mentőt hívtunk” – mondta lapunknak Horváth Lászlóné, az intézmény igazgatója.

Az egész iskola néma csendben szorított a diáklányért:

"Mindannyiunkat megérintette. Minden tanár és minden diák ismeri egymást, az aggodalom volt a meghatározó. Még a hangadók is elcsendesedtek, és vártuk, mi történik. A mentők végül súlyos, életveszélyes állapotot feltételeztek, mert mire ideértek, a tanuló nem kommunikált velük, ezért mentőhelikoptert hívtak” – tette hozzá az igazgató.

A helyszíni állapot-stabilizálás nagyjából fél órán át tartott.

„Súlyos koponyasérülést szenvedett. A helyszínre riasztott esetkocsi személyzete stabilizálta az állapotát, emelt szinten légutat biztosított, a teljes testét rögzítette, majd az időközben megérkező légi mentőknek adta át, akik az idegsebészeti centrumba szállították”

– közölte Csillag Zoltán, az OMSZ kommunikációs munkatársa.

A lányt az idegsebészeten mélyaltatásban tartották, de hamarosan felébresztik. A helikopter a soproni Széchenyi téren szállt le, a teret az akció idejére lezárták.

A rendőrség közölte: az ügyben nem indítottak eljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Az volt a szerencséje, hogy valaki jött, látta, hogy vérben fekszik a földön” – a vasúti váróban összevert nő sokkot kapott a férje szerint
A felvételek alapján azonosították és azonnal keresni kezdték, a 34 éves környékbeli férfi végül feladta magát a rendőrségen. Ha bűnösnek találják, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat. A nőnek nyílt orrcsonttörése lett.


Biztonsági kamera rögzítette október 21-én a Sülysáp–Szőlősnyaraló megálló várójában, ahogy egy férfi lassan odasétál egy padon ülő nőhöz, majd hirtelen ütni kezdi – számolt be róla az RTL Híradó. Legalább tízszer arcon csapta, a nő telefonját akarta, de nem tudta elvinni, a fülbevalókat viszont kitépte, és egy fehér zacskóval elmenekült. A nő a Budapestre tartó, késő vonatot várta; a földön fekvő sérültre egy utas talált rá.

"A párom a földre került, és elvesztette az eszméletét. Az volt a szerencséje, hogy valaki jött, gondolom megnézni a kijelzőt, hogy mi a késés oka. Látta, hogy vérben fekszik a földön" — mondta Dudás Csaba, az áldozat férje.

"Súlyos arcsérüléseket szenvedett; sebellátás és fedőkötés után további ellátás céljából a traumatológiai osztályra szállítottuk"

— közölte Győrfi, a mentők szóvivője.

"Vissza kell majd mennünk, mert azt mondták, az ödéma miatt, ami az orrán és akörül van, most nem tudnak vele mit kezdeni, három nap múlva tudják helyretenni. Nagyon megviselte, sokkos állapotban volt, nem is nagyon tudott válaszolni a rendőri kérdésekre sem. Igen, ez egy trauma" — tette hozzá Dudás Csaba.

A felvételek alapján azonosították és azonnal keresni kezdték, a 34 éves környékbeli férfi végül feladta magát a rendőrségen

— közölte a híradó.

"A rablást a Btk. két–nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti. Ha ezzel halmazatban testi sértés is megállapítható, a büntetési tétel értelemszerűen megnövekszik" — mondta Borbély Zoltán, jogász. Ha bűnösnek találják, akár 11 év börtönbüntetést is kaphat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó videó: Ököllel ütött egy nőt egy vasúti váróteremben egy tápiószecsői férfi, keresi a rendőrség
A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A támadó a telefonját akarta elvenni. Igaz, azt nem sikerült, de nem távozott üres kézzel.


Megrázó videót tett közzé honlapján a rendőrség. A felvételen azt látni, hogy egy férfi ököllel üt egy vasúti váróteremben ülő nőt.

A férfi október 21-én kora délután ment oda a nőhöz a Sülysáp-Szőlősnyaraló vasúti megállóhely várótermében. A mobilját akarta elvenni. Majd

ököllel kezdte el ütni a nőt, amitől a földre esett.

A telefont ugyan nem tudta megszerezni, de nem távozott üres kézzel, mert kitépte a nő fülében lévő ékszert és azzal futott el a helyszínről.

Az elsődleges adatok szerint a nő súlyosan megsérült, a mentők kórházba vitték.

Az esetet egy biztonsági kamera is rögzítette. A felvétel alapján a rendőrök keresik a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható Ürmös Richárd 34 éves tápiószecsői lakost.

A Nagykátai Rendőrkapitányság nyomozói kérik, hogy aki Ürmös Richárd tartózkodási helyével vagy a rablással kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-28-97-es telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy iskola épületébe csapódott egy busz Szolnokon, rengeteg a sérült
A polgármester posztjában azt írja: meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.


Súlyos buszbaleset történt Szolnokon. A katasztrófavédelem közlése szerint

egy iskola falának hajtott és egy fát is kidöntött egy busz Szolnokon, a Kossuth Lajos és a Damjanich utca kereszteződésénél.

„A szolnoki hivatásos tűzoltók a buszt áramtalanították, a kidőlt fát eltávolították. A helyszínre kiérkezett a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is.

Az iskola balesetben megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni. A helyszínre a társhatóságok, valamint egy mentőhelikopter is érkezett”

- közölte a katasztrófavédelem.

Győrfi Mihály polgármester közösségi oldalán azt írja,

meg nem erősített információk szerint, öten súlyosan, húszan könnyebben sérültek meg az ütközés során.

A helyszínről több fotót is megosztott.

A Szoljon.hu ugyanakkor arról ír,

az elsődleges információk szerint a balesetnek 30 könnyű és 4 súlyos sérültje van.

Ugyanakkor hozzátették: a sérültek pontos számát egyelőre nem tudni, hiszen a mentők és a tűzoltók még jelenleg is folyamatosan dolgoznak.

A lap szerint időközben egy második mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: