5 milliárdos beruházásként tervezték elkészíteni a Budapest Honvéd futballcsapat stadionját, melyet 2019-ben kezdenek építeni és a 2020 második felében adnák át. Az új Bozsik Stadionba 8200 néző fér majd be.
Az NB I-es csapat arénájának megújítását 2013 óta tervezik. A közbeszerzési pályázat tavaly sikertelenül zárult, mert a kormány által biztosított 5 milliárdért nem volt vállalkozó.
A Közbeszerzési Hatóság honlapján lévő dokumentum szerint most akadt pályázó: 11,7 milliárd forint értékben vállalja a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft. és a West Hungária Bau Kft. a kivitelezést, az alvállalkozójuk a ZÁÉV Építőipari Zrt. lesz.
Közülük a Pharos 95 már a felcsúti Pancho Aréna füvesítését végezte, és nyert már NB II.-es klub pályájának fűthetővé tételére kiírt pályázatot is, de például a paksi pályán és Dunavarsányban uszodai és kézilabdacsarnok építési feladatokat is kaptak.
A West Hungária Bau több dologban is együttműködött már Tiborcz Istvánnal. A cég vette át a közvilágítási projekteteket elnyerő Eliost. Több közbeszerzést is elnyertek, például a Várkert Bazár, a Nemzeti Lovarda és a Paksi Atomerőmű munkálatainál is - írta a hvg.hu.
Címlapkép: illusztráció, forrása: Google Maps
5 milliárdos beruházásként tervezték elkészíteni a Budapest Honvéd futballcsapat stadionját, melyet 2019-ben kezdenek építeni és a 2020 második felében adnák át. Az új Bozsik Stadionba 8200 néző fér majd be.
Az NB I-es csapat arénájának megújítását 2013 óta tervezik. A közbeszerzési pályázat tavaly sikertelenül zárult, mert a kormány által biztosított 5 milliárdért nem volt vállalkozó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az egyik fertőzött kislány édesapja kiderítette, pontosan mi okozta a tömeges ételmérgezést múlt héten Budapesten
A vizsgálat szerint elég lehetett akár egyetlen mosatlan kéz, hogy a fertőzés elterjedjen. A hatóságok most azt kutatják, hogyan juthatott a kórokozó a menzára, és ki a felelős.
calicivírust és Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott
annál a beteg gyereknél, aki a múlt heti, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba. A Magyar Hang információi szerint, amit a hvg.hu is szemlézett, az egyik fertőzött kislány orvos édesapja juttatta el a laphoz a laboreredményeket. A család ugyanis nem várta meg a központi kiértékelést, és magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől vett mintából. Az első laboreredmény a calicivírus jelenlétét mutatta ki, amit később a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje is megerősített. A Staphylococcus aureus baktérium esetében az NNGYK a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enterotoxin termelés szintjét is vizsgálja.
A calicivírus széklettel, székletmaradványokkal terjed, és elég hozzá egy nem alapos kézmosás, de mosatlan zöldségek és gyümölcsök is lehetnek a fertőzés forrásai. A Staphylococcus szintén előfordulhat ürülékben, de az emberi orrnyálkahártyában is megtelepedhet, és cseppfertőzéssel terjed.
A tömeges rosszullétek november 6-án kezdődtek, amikor több száz, XIII. kerületi óvodába és iskolába járó gyerek lett rosszul, miután az intézményükben ebédeltek. A legtöbbjüknél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak.
Az első hatósági összesítés 470 érintettről és 47 kórházi ellátást igénylő gyerekről szólt, de a hétvégére a kórházba került gyerekek száma nyolcvanra nőtt. Hétfőre nyolc gyermek maradt bent megfigyelésen. A hatóságok az érintett főzőkonyha működését felfüggesztették, és a vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra és a személyi higiéniára is.
A hatósági vizsgálat
calicivírust és Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott
annál a beteg gyereknél, aki a múlt heti, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba. A Magyar Hang információi szerint, amit a hvg.hu is szemlézett, az egyik fertőzött kislány orvos édesapja juttatta el a laphoz a laboreredményeket. A család ugyanis nem várta meg a központi kiértékelést, és magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől vett mintából. Az első laboreredmény a calicivírus jelenlétét mutatta ki, amit később a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje is megerősített. A Staphylococcus aureus baktérium esetében az NNGYK a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enterotoxin termelés szintjét is vizsgálja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
November 12-én mindössze 22 percen belül két különböző járatról is riasztást kapott a Budapest Airport szerződéses orvosi szolgálata, mindkét esetben kritikus állapotú utasok miatt kellett intézkedni.
Beszámolójuk szerint az egyik párizsi járaton egy utas epilepsziás rohamot kapott, a másik, Antalyából Stuttgartba tartó gépen pedig éppen újraélesztés zajlott a fedélzeten.
A két repülőgép érkezése között alig 10 perc telt el. Az AMS repülőtéri orvosi csapata minden erőt mozgósított, és párhuzamosan látta el a betegeket.
"Az orvosi csapat és az OMSZ esetkocsiján dolgozók összehangolt munkája ezúttal is életeket mentett, a laikusok összefogása pedig ismét rámutatott, milyen fontos, hogy megkezdjük a segítségre szorulók ellátását az egészségügyi szakemberek kiérkezéséig"
November 12-én mindössze 22 percen belül két különböző járatról is riasztást kapott a Budapest Airport szerződéses orvosi szolgálata, mindkét esetben kritikus állapotú utasok miatt kellett intézkedni.
„Nyakon szúrta a kislányt, úgy halt meg” – megdöbbentek a helyiek a 20 éves lány halálán, akit féltékenységből ölhetett meg a barátja
A pár mindössze három hónapja költözött a szolnoki panelházba, ahol a tragédia történt. A lány egy gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek szerint kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg.
Brutális gyilkosság rázta meg Szolnokot: egy 22 éves férfi egy heves vita után nyakon szúrta 20 éves barátnőjét a közös albérletükben. A fiatal lány a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított pedig feladta magát.
A tragédia egy Hild Viktor utcai panelházban történt, ahol a környéken élők a gyilkosságból semmit sem hallottak. A csendet csak a hajnali órákban a helyszínre érkező rendőrautók törték meg – számolt be róla az RTL Híradó.
"Most hallom, hogy egy albérletben megöltek egy lányt, gondolom, reggel, hajnalban. De semmit nem hallottunk" – nyilatkozta egy szomszéd.
A szoljon.hu információi szerint a nyomozók hajnali egy óra körül érkeztek a házhoz. Egy másik lakó arról beszélt, hogy a gyanú szerint féltékenység állhat a háttérben.
"Csináltuk a tapétát és láttam a fiatalembert. Akkor az a fiatalember volt ezek szerint, akit mi láttunk. Ő szurta le, mert nyakon szúrta a kislányt. Tehát úgy halt meg"
– mondta.
A pár mindössze három hónapja költözött az albérletbe. A 20 éves lány egy közeli gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg – mesélte egy férfi, aki gyakran beszélt az áldozattal.
"Nagyon kedves kislány volt. Én beszélgettem sokszor vele. A fiúval soha nem. Őt nem is láttam. Most láttam először" - árulta el.
A Híradó úgy tudja, hogy a 22 éves férfi a gyilkosság után feladta magát. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottat a lakásban fogták el, és emberölés gyanúja miatt vették őrizetbe. A kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondta, hogy összevesztek a barátnőjével, és a vita hevében ölte meg a lányt. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a férfi letartóztatását.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója
Brutális gyilkosság rázta meg Szolnokot: egy 22 éves férfi egy heves vita után nyakon szúrta 20 éves barátnőjét a közös albérletükben. A fiatal lány a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított pedig feladta magát.
Mi is hírt adtunk róla, hogy az otthonában holtan találtak egy fiatal nőt Szolnokon. A rendőrséget csütörtökön értesítették.
Mostanra kiderült, hogy a huszonéves lány gyilkosság áldozata lett.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyilkossággal egy 22 éves fiatalembert gyanúsítanak. A gyanú szerint a fiatalok szóváltásba kerültek, a férfi utána végzett a nővel.
A Szolnok hangja Facebook-csoportban arról írtak: volt élettársa végzett a lánnyal.
„A McDonaldsban dolgozott az a húsz éves fiatal lány, akit féltékenyégből gyilkolhatott meg volt párja szerda éjszaka Szolnokon... Andrea újra szerelmes lett egy munkatársukba, amelyet volt élettársa nem tudott elviselni”
- fogalmaztak a posztban.
A férfit a rendőrség elfogta. Emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ahol beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását - írja a 24.hu.