Két vékony ápolónő kockáztatta az életét a tetőre kimászott covidos betegért
Nekik kellett visszatartaniuk a zavarodott férfit, hogy ne essen le a harmadik emeletről. Tűzoltók hozták le végül a magasból. Úgy tudjuk, az első oltás után lett covidos.
Mint azt a a Bors híre alapján megírtuk, kimászott a Bajcsy-Zsilinszky Kórház egyik ablakán egy Covid-osztályon kezelt idős férfi.
Az esetről a Szeretlek Magyarország úgy tudja, hogy este 7 körül a mosdóba ment egy nyolcvan év körüli beteg és onnan ugrott ki a harmadik emeleti párkányra.
Ez egy méter széles, olyan mint egy erkély, de nincs korlátja. Egy nővér kimászott utána, hogy megfogja, de amikor a beteg megrántotta őt, azonnal ment a másik ápoló is és ketten fogták a beteget. Bentről kikötötték fáslival mindhármukat, hogy nehogy baj legyen, ha a férfi elindul.
Mindketten simogatták, beszéltek neki és egyikük még énekelt is.
Két vékony nő gyakorlatilag az életét kockáztatta a magasban.
A rehabilitációs osztály van átalakítva Covid-osztállyá. Rács nincs az ablakon.
Körülbelül 10 perc alatt megjöttek a katasztrófavédők és emelőkosárral levitték a férfit, onnan pedig a pszichiátriára, mert ilyenkor az az első gyanú, hogy öngyilkos akart lenni.
Értesülésünk szerint a férfi az első oltása után lett covidos. Nem demens, de zavartságot előző nap is mutatott. Nem tudjuk, mitől alakult ki ez az állapot nála.
Videó a mentésről:
Mint azt a a Bors híre alapján megírtuk, kimászott a Bajcsy-Zsilinszky Kórház egyik ablakán egy Covid-osztályon kezelt idős férfi.
Az esetről a Szeretlek Magyarország úgy tudja, hogy este 7 körül a mosdóba ment egy nyolcvan év körüli beteg és onnan ugrott ki a harmadik emeleti párkányra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Július 4-én hajnalban hirtelen áradás öntötte el a Guadalupe folyó környékét a texasi Ingram városában. A víz gyorsan betört Julian Ryan lakókocsijába, ahol menyasszonya, két gyermekük és édesanyja aludt, adott hírt egy megdöbbentő történtetről az Unilad.com.
Julian azonnal cselekedett:
betörte a hálószoba ablakát, hogy szerettei kijuthassanak. Közben súlyosan megsérült, elvágódott egy artériája, és szinte teljesen leszakadt a karja.
Menyasszonya, Christinia Wilson elmondása szerint a férfi utolsó szavai ezek voltak: „Sajnálom, nem fogom túlélni. Szeretlek benneteket.”
A családnak sikerült kijutnia, amikor a lakókocsi kettétört. Julian holttestét csak később találták meg, miután visszahúzódott a víz. Édesanyja szerint fia hősként viselkedett, és úgy gondolja, fontos lenne, hogy a jövőben hatékonyabb riasztórendszerek védjék az embereket.
A térségben több települést is elöntött az áradás, a hatóságok közlése szerint eddig legalább 50 ember veszítette életét, köztük 15 gyermek.
A Guadalupe folyó vízszintje elérte a 7,9 métert. A mentésben több mint 100 állami rendőr, búvárok, mentőcsónakok és hét helikopter vett részt.
Greg Abbott texasi kormányzó arról beszélt, hogy minden rendelkezésre álló eszközt bevetnek a segítségnyújtásra. Donald Trump elnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, és támogatásáról biztosította az államot.
Július 4-én hajnalban hirtelen áradás öntötte el a Guadalupe folyó környékét a texasi Ingram városában. A víz gyorsan betört Julian Ryan lakókocsijába, ahol menyasszonya, két gyermekük és édesanyja aludt, adott hírt egy megdöbbentő történtetről az Unilad.com.
Julian azonnal cselekedett:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mi is írtunk róla, hogy súlyos buszbaleset történt vasárnap reggel Kungyalu külterületén, Kunszentmárton irányába. Az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, majd a vasúti töltésnél az oldalára borult. A balesetben 19-en megsérültek, közül 11 gyerek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
Napközben Ukrajna magyarországi nagykövetsége a közösségi oldalon közzétett bejegyzésben megerősítette, hogy a buszon ukrán gyerekek utaztak. Az utastérben 77-en voltak. Ők 19 sérültről tudnak, és tudomásuk szerint 4 súlyos sérült van - írja a 24.hu.
A sérülteket a helyszíni ellátás után a szolnoki, a szentesi és a kecskeméti kórházakba vitték. Akik nem sérültek meg, a kunszentmártoni művelődési központban tartózkodnak. Róluk a helyi önkormányzattal közösen gondoskodnak, ideiglenes szállást és étkezést biztosítanak.
A Telex információja szerint a buszon utazó Polunicska (Szamóca) táncegyüttes egy táncdalfesztiválra indult Lvivből az észak-macedóniai Ohridba. A lap értesülése szerint a 17 éves lánynak a karját amputálni kellett. A sérültek közül két másik gyereket is meg kellett műteni.
Mi is írtunk róla, hogy súlyos buszbaleset történt vasárnap reggel Kungyalu külterületén, Kunszentmárton irányába. Az autóbusz eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, majd a vasúti töltésnél az oldalára borult. A balesetben 19-en megsérültek, közül 11 gyerek. Egy 17 éves lány állapota életveszélyes, egy 14 éves fiú pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
Megdöbbentő videó: Ilyen gyorsan öntött el mindent az árvíz Texasban – Továbbra is eltűnt lányok után kutatnak
Több mint 20 táborozó lány tűnt el, ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak. Az eddigi adatok szerint legalább 51 ember életét vesztette a hirtelen áradásban, köztük 15 gyermek is.
Egy friss videofelvétel mutatja be, milyen gyorsan emelkedett meg a vízszint a texasi Guadalupe folyónál, és hogyan öntötte el teljesen a Camp Mystic nevű lánytábort Kerr megyében, írja az Unilad.com.
A timelapse-videón jól látszik, ahogy a part menti épületeket percek alatt elárasztja az ár, és egy csónakot is elsodor a folyó.
Egy másik videón egy csoport ember látható, akik egy mélyedés felé sétálnak az úton, amikor hirtelen megérkezik az árvíz, és a szabad utat halálos területté változtatja.
A villámárvíz következtében legalább 51 ember életét vesztette, köztük 15 gyermek.
Több mint 20 táborozó lány jelenleg is eltűntként szerepel a nyilvántartásban.
Ők mindannyian a Camp Mystic tábor lakói voltak.
A videót a @texaslens nevű felhasználó osztotta meg az Instagramon. A felvétel tanúsága szerint az áradás szinte pillanatok alatt söpört végig a területen.
A mentési munkálatok azonnal megkezdődtek, miután az áradás elérte a tábort. A hatóságok tájékoztatása szerint legalább 20 személyt továbbra is keresnek. Greg Abbott, Texas kormányzója rendkívüli állapotot hirdetett, és szövetségi segítséget kért a FEMA-tól.
A Camp Mystic honlapján az olvasható, hogy a tábor „egy keresztény nyári tábor fiatal nők számára, akik 13 és 17 év közöttiek”. A leírás szerint a program célja, hogy „a lányok erősebbé váljanak keresztény hitükben, és közben új barátokat szerezzenek, sokat játsszanak és jól szórakozzanak”.
This video of the Guadalupe was shot in Kerrville, Tx from the Center Bridge. Watch how fast these flood waters were traveling & washing everything in front of it out.
It goes from low & barley flowing to over the top of the bridge in around 35 minutes.
Egy friss videofelvétel mutatja be, milyen gyorsan emelkedett meg a vízszint a texasi Guadalupe folyónál, és hogyan öntötte el teljesen a Camp Mystic nevű lánytábort Kerr megyében, írja az Unilad.com.
A timelapse-videón jól látszik, ahogy a part menti épületeket percek alatt elárasztja az ár, és egy csónakot is elsodor a folyó.
Egy másik videón egy csoport ember látható, akik egy mélyedés felé sétálnak az úton, amikor hirtelen megérkezik az árvíz, és a szabad utat halálos területté változtatja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Az járt a fejemben, hogy néhányan közülünk nem fogják túlélni” – Egy kutya mentette meg a baráti társaságot a texasi áradásból
Az egyik férfi beszámolója szerint többen nem tudtak úszni közülük, és a rohamosan emelkedő víz láttán nem tudták, hogy fognak kijutni szurolt helyzetükből. Ő már a családját is felhívta és elbúcsúzott tőlük.
Ricky Gonzalez és egy tucat barátja Texasban töltötte a július 4-i hétvégét, amikor hirtelen drámai vége lett a nyaralásnak. A víz percek alatt elárasztotta azt a szállást, ahol megszálltak. Az áradásnak pedig kis híján tragédia lett a vége - írja a CNN.
A férfi elmesélte, hogy
egy kutyának köszönhetik az életüket: az állat vette észre elsőként, hogy az egyik autójukat elsodorta a víz, és felébresztette a társaságot.
A víz olyan gyorsan emelkedett, hogy rövid idő alatt elérte a ház második szintjét. Ekkor már tudták: ha nem lépnek azonnal, nem biztos, hogy túlélik.
„Közülünk többen nem tudnak úszni. A víz majdnem 9 méter mély volt. Én sem tudok úszni”
– mondta Gonzalez. „Felfújtunk minden úszógumit, matracot, hűtőládát, mindent, amit csak tudtunk, hogy ha kell, legyen mibe kapaszkodnunk.”
A helyzet annyira kilátástalannak tűnt, hogy Gonzalez már el is búcsúzott a családjától: „FaceTime-on hívtam a nővéremet, gyakorlatilag elköszöntem tőle.”
A baráti társaság végül úgy döntött, hogy a padlástér két nagy ablakán keresztül próbálnak kimenekülni. A férfi elmondta: ekkor már komolyan attól tartott, hogy nem mindenki éli túl.
„Az járt a fejemben, hogy lehet, nem mindenki jut ki élve. Arra gondoltam: lehet, hogy néhány barátom ma reggel meghal.”
A szerencse azonban melléjük állt. Egy arra járó család meglátta őket, és azonnal segített. Kimentették őket, ételt adtak nekik, majd kivitték a társaságot a repülőtérre.
Gonzalez „védőangyalaiknak” nevezte a családot, és azt mondta, a történet is megmutatja, mennyire tudnak összefogni az emberek, ha baj van.
„Bármennyi minden történik is a világban, az embereknek még mindig van szívük, és hajlandók segíteni idegeneken is” – fogalmazott.