HÍREK
A Rovatból

Két képviselő is kilépett az Egert vezető frakcióból, mert nem értenek egyet a polgármesterrel

Mindketten úgy vélik, hogy a fideszes hatalomgyakorlás számos eszköze köszönt vissza Mirkóczki Ádám városvezető tevékenységében, amit ők nem néznek jó szemmel.


Az Egert vezető Egységben a Városért Egyesület két képviselője is bejelentette, hogy kilép az önkormányzati frakcióból, mert nem értenek egyet Mirkóczki Ádám polgármester (aki júniusban lépett ki a Jobbikból) döntéseivel.

Keresztes Zoltán, a Momentum politikusa a Facebook-oldalán közölte "nehéz és súlyos" döntését, miszerint megszünteti a tagságát az önkormányzati frakcióban és konstruktív ellenzéki szerepben folytatja a munkáját.

Mint írta, nem magával a frakcióval van a probléma, mert szerinte "országosan is példaértékű, ahogy a különböző ellenzéki pártok képviselői egy összefogás keretében együtt dolgoznak Egerben".

A frakcióból való kilépésének oka "a várost vezető polgármester vezetési stílusa, és az ennek következtében meghozott kétséges színvonalú döntései". Keresztes szerint ugyanis az elmúlt egy évben "számos olyan eset történt a Városházán, melyek sajnálatos módon inkább a Fidesz módszereire emlékeztetnek, és egytől-egyig a polgármesterhez köthetők".⁣

Fel is sorolt néhány példát (ezeket szó szerint idézzük tőle):

• A polgármester az Egységben a Városért Egyesület frakciójának kihagyásával, egyeztetések nélkül nevezett ki embereket a városházán, valamint az önkormányzati cégeknél és intézményeknél. ⁣

• A polgármester kezdeményezésére az önkormányzat cégeit egy ernyőszervezet, az EVAT Zrt. alá helyezik át, melyek így kikerülnek az egriek által választott közgyűlés kontrollja alól. Ez a fideszes városvezetési trükköket idéző megoldás jelentősen rontja a közpénzekkel gazdálkodó önkormányzati cégek átláthatóságát.⁣

• Úgy történt döntés a Malomárok utcai parkoló kivitelezéséről, hogy arról velem, az érintett körzet lakóinak választott képviselőjével senki nem egyeztetett.⁣

• Ugyancsak a polgármester indítványa nyomán a városi költségvetést júliusban olyan súlyos szakmai hiányosságok közepette módosították, amire akkor felelős önkormányzati képviselőként nem mondhattam igent.

• Mindezeken túl a polgármester utasítására megszüntették a korábbi fideszes városvezetés gyanús ügyeit vizsgáló bizottságot, mielőtt az érdemi eredményeket tudott volna felmutatni. A szavazóink a jogos elszámoltatást várják tőlünk, ennek fényében is értelmezhetetlen ez a döntés egy magát függetlennek mondó polgármestertől. A korábbi fideszes vezetés elszámoltatása szimbolikus ügy, helyben és országosan is, ezt nem lehet, nem szabad elmulasztani, és nem lehet harcias szólamokkal sem pótolni. Szavak helyet tettek kellenek, tettek és eredmények.⁣

A momentumos képviselő szerint mindegyik eset megelőzhető lett volna, a demokratikus gondolkodás szellemében a polgármester egyeztet a várost elvileg vele együtt irányító képviselőkkel.

"Továbbra is az Egységben a Városért Egyesület elnökségi tagja maradok, és önkormányzati képviselőként továbbra is Eger fejlődéséért dolgozom. De a polgármester nem egyenlő a városával, ezért minden erőmmel azon leszek, hogy segítsek az egrieknek saját polgármesterük döntései és cselekedetei mögé látni. Bízom benne, hogy ezzel az Egységben a Városért Egyesület képviselőit is segítem abban, hogy a polgármester ne tudja kihagyni őket a város vezetéséből.⁣

Tisztában vagyok vele, hogy nem vállalok könnyű szerepet, de nem is azért lettem a Momentum politikusa, hogy könnyű feladatokat végezzek. Egerben végre ki kell mondania valakinek az igazságot, és meg kell mutatnia az egrieknek, hogy mi a különbség a demokratikus ellenzéki pártok és a Fidesz hatalmi stílusa között"

- zárta bejegyzését Keresztes Zoltán.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

De nem csak ő döntött így. Komlósi Csaba, az LMP képviselője is bejelentette, hogy kilép az egri közgyűlés Egységben a Városért Képviselőcsoportjából.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gór-Sebestyén Júliát kiskorúak veszélyeztetésével gyanúsítják, a korcsolya-szövetség fordult a rendőrséghez
A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025 novemberében hallgatta ki az Európa-bajnok műkorcsolyaedzőt. A bejelentések rángatásról, erős szorításról, markolásról, karmolásról, egy-egy pofonról, megszégyenítésről, sértegetésről, betegen versenyeztetésről, megalázásról és elhanyagolásról szóltak.


Gyanúsítottként hallgatták ki a magyar műkorcsolyában kiskorú veszélyeztetése miatt indult ügyben Gór-Sebestyén Júliát – értesült a Válasz Online. A Fővárosi Főügyészség egy nappal korábban, hétfőn az Eurosportnak megerősítette, hogy az eljárásban gyanúsítás történt egy 2023 őszén nyilvánosságot kapott ügyben.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2025 novemberében egy személyt hallgatott ki gyanúsítottként 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt” – közölte a Főügyészség. A gyanúsított panasszal élt, ám ezt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség alaptalannak minősítve elutasította. A nyomozás jelenleg is vizsgálati szakban van.

A mostani eljárás egy 2023 februárjában indult ügyre vezethető vissza, amikor több szülő fordult a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséghez a korábbi Európa-bajnok edző módszerei és emberi magatartása miatt. A bejelentések rángatásról, erős szorításról, markolásról, karmolásról, egy-egy pofonról, megszégyenítésről, sértegetésről, betegen versenyeztetésről, megalázásról és elhanyagolásról szóltak. Gór-Sebestyén Júlia akkor tagadta az ellene felhozott vádakat.

A szövetség egy nappal a fegyelmi eljárás 2023. május 4-i megindítása előtt lecserélte fegyelmi szabályzatát: az addigi hároméves elévülési időt egy évre csökkentették. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség 2023 őszén meg is szüntette az eljárást Gór-Sebestyén ügyében, arra hivatkozva, hogy „a bejelentésekben megjelölt és a szakvéleményben részletezett időpontok kizárják az esetek Etikai és Fegyelmi Bizottság általi kivizsgálásának lehetőségét a vélt fegyelmi vétségek elévülésére figyelemmel”.

A szövetség ugyanakkor bejelentést tett a rendőrségen, amit a Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentésként értékelt, és 2023. október 31-én kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.

Miközben az ügy zajlott, Gór-Sebestyén Júlia a Ferencváros több mint 40 év után újrainduló műkorcsolya-szakosztályának vezetője lett, és a mai napig ebben a pozícióban dolgozik. Ő értékelte például nemrég a Pavlova Maria, Alexei Sviatchenko műkorcsolyapáros olimpiai negyedik helyét is – írta a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij keményen beszólt a szétlőtt olajvezeték ügyében: „Ezt beszélje meg Orbán inkább Putyinnal”
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz támadás miatt áll a szállítás a Barátság vezetéken. A vita miatt az EU-s segélyek is veszélybe kerültek, miközben Kijev csütörtökre ígéri az újraindítást.


„Ezt beszélje meg Orbán inkább Putyinnal, beszéljen például az energetikai hálózatot érintő tűzszünetről, vagy valami hasonlóról, mert olyan nincs, hogy Oroszország valamit megsemmisít, és azt Ukrajnának kell helyreállítania” – ezzel a kemény üzenettel vágott vissza Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azokra a magyar kormányzati nyilatkozatokra, amelyek Kijevet teszik felelőssé a Barátság kőolajvezeték leállásáért. A vita azután éleződött ki, hogy leállt a szállítás az Oroszországból Ukrajnán át Magyarországra és Szlovákiába tartó vezetéken. Kijev egy nap halasztás után csütörtökre ígéri az újraindítást – írta a Telex.

Zelenszkij az Európai Tanács elnökével, António Costával tartott közös sajtótájékoztatóján részletezte az ukrán álláspontot. Állítása szerint a vezetéket orosz támadás rongálta meg, amire rengeteg bizonyítékuk van. A helyreállítást az teszi szinte lehetetlenné, hogy amint a javítást végző szakemberek a vezetékhez közelednek, az oroszok azonnal tűz alá veszik őket.

„Akkor minek állítsuk helyre?” – tette fel a költői kérdést az ukrán elnök. A magyar kormány pénzügyi fenyegetésére így reagált: „Először is, a vezetéket Oroszország rongálta meg. Ezért ha blokkolni akarják a pénzügyi támogatást, akkor blokkolják inkább Oroszországot, mert a vezeték megrongálásának oka nem Ukrajna. Másodsorban pedig, ez már nem az első ilyen támadás, és bizonyos vagyok, hogy nem is az utolsó az oroszok részéről.” Zelenszkij alternatívaként a horvátországi JANAF vezetéket javasolta.

A magyar kormány a leállás miatt egy már jóváhagyott uniós hitel blokkolásával fenyegetett, és kilátásba helyezte a villamosenergia-export leállítását is Ukrajna felé, bár ettől végül elállt.

Az ügyben megszólalt António Costa, az Európai Tanács elnöke is, aki együttműködésre szólította fel Magyarországot.

„Írtam a miniszterelnöknek, hogy Magyarország megsérti a méltányos és nyílt együttműködés elvét. Felhívom Magyarországot az együttműködés mielőbbi megkezdésére a megoldás érdekében, az Európai Tanács december 18-án elfogadott döntésének szellemében”

– közölte.

A Barátság vezeték egyik ukrajnai létesítményét január 27-én érte orosz csapás a Lviv megyei Brody térségében, ezután állt le a Magyarországra és Szlovákiába irányuló tranzit. A leállás nyomán Budapest jelezte, hogy blokkolhatja az EU 20. szankciós csomagját és egy 90 milliárd eurós uniós hitelcsomagot Ukrajna számára. A vita beárnyékolja az európai vezetők kijevi látogatásait a háború negyedik évfordulóján. A helyzetre reagálva Szlovákia is felfüggesztette az Ukrajnának nyújtott rendkívüli villamosenergia-segítséget. Bár a horvát JANAF vezeték alternatívát jelenthet nem orosz kőolaj szállítására, korábban már voltak viták a kapacitásáról és a szállítási költségekről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Iványi Gábor: Orbán Viktor valóban sokkal tartozik, mert nagyon nagy kárt okozott nekünk
A kormányfő szavaira (Iványi Gábornak személyesen egyébként sok mindennel tartozom, soha nem tennék semmit ellene) csípős választ adott a lelkész. Szerinte a tartozás abból fakad, hogy a miniszterelnök óriási kárt okozott nekik.


Hétfőn, 2026. február 23-án a Parlament folyosóján próbálta Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője szóra bírni Orbán Viktort. Arra volt kíváncsi, a miniszterelnök szerint rendben van-e, hogy miközben a felcsúti stadion pályáját fűtik, addig Iványi Gábor templomában lekapcsolják az áramot. A kormányfő először elhárította a kérdést, mondván, forduljon az adóhatósághoz, majd amikor a képviselő azt mondta, "de hát tudjuk, hogy ön intézte, miniszterelnök úr", Orbán rávágta: "Nem igaz, ön hazudik!"

A miniszterelnök végül egy mondat erejéig kitért a személyes viszonyukra is – számolt be az összecsapásról az RTL Híradó.

"Iványi Gábornak személyesen egyébként sok mindennel tartozom, soha nem tennék semmit ellene. Az adót be kell fizetni"

– közölte Orbán Viktor.

Ezt a tartozást Iványi Gábor egészen máshogy értelmezi. A lelkész szerint a miniszterelnök "nagyon zavarban volt, és ha jobban meggondolja, nem mondja azt, hogy sokkal tartozik nekem és sosem tenne velem ilyet." Majd hozzátette:

Szerintem ezt nem gondolta végig. Az egyik oldala ugyanis teljesen így van: nagyon nagy kárt okozott nekünk.

A vita hátterében a múlt csütörtökön, 2026. február 19-én történt áramlekapcsolás áll, amikor a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) békásmegyeri templomában és parókiáján sötét lett. Azóta a helyzet annyiban megoldódott, hogy a MET egy új szolgáltatóval szerződött, így ma, kedden visszakapcsolták az áramot. A probléma azonban nem szűnt meg: további 21 telephelyükön – köztük a Dankó utcai központban, ahol főiskola, hajléktalanszálló és óvoda is működik – százmilliós tartozásuk van, és bármikor jöhet az újabb lekapcsolás.

A MET pénzügyi nehézségei 2011-ben kezdődtek, amikor a második Orbán-kormány elvette az egyházi státuszukat. Bár a strasbourgi bíróság később kimondta, hogy ez jogtalan volt, és 2015-ig kártalanítást is kaptak, a helyzetük nem rendeződött. Iványi szerint a kormány több mint 15 milliárd forintnyi állami támogatással tartozik nekik, amiből minden számlájukat ki tudnák fizetni.

A politikai és pénzügyi konfliktus mögött egy megromlott személyes kapcsolat is meghúzódik. Iványi Gábor adta össze Orbán Viktort és feleségét, Lévai Anikót, és több gyermeküket is ő keresztelte meg.

Az ügyet tovább bonyolítja, hogy friss hírek szerint egy orosz hátterű dezinformációs hálózat, a Storm-1516 is célkeresztjébe vette Iványi Gábort, a lejáratására létrehozott álhíroldalakkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kórházban szerzett két ajánlást a fideszes képviselőjelölt: a törvény szerint mindkettő érvénytelen lehet
A fideszes jelölt a Honvéd Kórházban és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban járt két polgármester barátjánál. A 2013-as választási törvény kifejezetten tiltja az ajánlásgyűjtést ilyen helyszíneken.


Kórházakban gyűjtött be két ajánlást a Fidesz nógrádi képviselőjelöltje, Becsó Zsolt, noha a választási törvény ezt egyértelműen tiltja.

Becsó Zsolt vasárnap, egy nappal az ajánlásgyűjtés kezdete után posztolt a Facebookon arról, hogy Kreicsi Bálint salgótarjáni és Farkas Attila pásztói polgármester is őt támogatja.

A bejegyzéshez csatolt fotók tanúsága szerint a támogató aláírásokat kórházi környezetben szerezte meg, a leírás alapján a Honvéd Kórházban, illetve a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban.

A választási eljárásról szóló 2013-as törvény viszont úgy fogalmaz: „nem gyűjthető ajánlás egészségügyi szolgáltató helyiségében”. Az így gyűjtött ajánlás érvénytelennek számít

– írta a 444.hu.

Mindkét aláíró polgármester kórházi kezelés alatt állt: Kreicsi Bálint síbaleset utáni műtétből lábadozott, Farkas Attila pedig szintén kórházi ellátásra szorult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk