hirdetés

HÍREK

Két és félszeresére nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma egy felülvizsgálat után Peruban

Ezzel a dél-amerikai ország átvette az első helyet a lakosságarányos halálozási számokban Magyarországtól, több mint 180 ezren haltak bele a fertőzésbe.

Link másolása

hirdetés

Peru egy felülvizsgálatot követően több mint két és félszeresére emelte statisztikáiban a koronavírus halálos áldozatainak számát - írja a BBC.

Így átvették az első helyet a John Hopkins Egyetem statisztikáiban az lakosságarányosan legtöbb halálos áldozatot számoló országok listáján - egyébként éppen Magyarországtól.

A mintegy 33 millió lakosú országban a hivatalos halálos áldozatok száma már meghaladja a 180 ezret, míg nemrég csak 69 342-ről szóltak a hírek.

Violeta Bermudez miniszterelnök azt mondta az újságíróknak, hogy a számokat perui és nemzetközi szakértők tanácsa lapján növelték, így összhangba kerültek a többlethalálozási adatokkal. (Ez a szám azt méri, hogy mennyivel haltak meg többen, mint azt a korábbi évek statisztikái alapján várni lehetett volna.)

Peruban hatalmas pusztítást és leállást okozott a koronavírus, mert a dél-amerikai ország egészségügyi rendszere nem bírta a terhelést. Godofredo Talavera, a perui orvosi szövetség elnöke kijelentette, nem érte őket meglepetésként a számok megemelése, hiszen sem oxigénnel, sem kórházi ágyakkal, de még vakcinákkal sem állnak jól.

A perui adatok elemzésére létrehozott kormányzati szakértői munkacsoport az átdolgozott adatokat azután tette közzé, hogy szélesebb körű kritériumokat állapított meg, amelyek alapján a koronavírus okozta haláleseteket feljegyezték.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Tölgyessy Péter: „Márki-Zay nagyon sikeresen tudott eladni reményt”

A politológus szerint sokan érezhetik, hogy nagyon régóta nem történt ilyen fontos dolog a politikában. A Partizán választási műsorában azt mondta, Magyarországot is elérte az elitellenes politika sikere.

Link másolása

hirdetés

"Nagyon nagy győzelem" - mondta Tölgyessy Péter az előválasztási eredményre, aki szerint fél évvel ezelőtt ebből semmi sem volt látható.

"Megdöbbentő az eredmény. A nyári mérések egyszámjegyűre mérték Márki-Zay Pétert. Innen feljönni, bejutni az első három közé és fordítani, ez rendkívüli."

Tölgyessy Péter szerint Márki-Zay nagyon sikeresen tudott eladni reményt. Akik elmentek szavazni, most nagyon boldogok.

"Nagyon régóta nem történt ilyen fontos dolog. Magyarországon rettenetes politikai állóháború van, sárban, mocsokban, halottak között lövik egymást hatalmas ágyukkal. Most benne van a lehetőség, hogy jelentős fordulat következzen be, de benne van a romlás lehetősége is."

"Mozgóháborúvá változik az eddigi állóháború."

Tölgyessy azt mondja, új dolog kopogtatott be. Ami történt, az az elitellenes politikai sikere. Az összes nyugati demokráciát kísérti ez kísérti.

hirdetés

Ez nem jobb vagy baloldal, az összes fennálló politikai elitelennesség jelenik meg Márki-Zay mondanivalójában.

A normál demokráciákban egy ilyen szereplő pártháttér nélkül a közelébe se juthat egy ilyen tisztségnek. Az egész világ válságban van, és mindenhol megjelentek az ilyen politikusok, nálunk utoljára.

Az elitek futóbolondnak nevezik az ilyen jelöltet, mert például inkoherens az, amit mond. Holott a hétköznapi ember gondolkodásában jókora inkoherencia van. Pont az teszi hitelessé, hogy "úgy beszél, mint mi."

Márki-Zay Péter óriási erővel tudott hitet, reményt adni.

Dobrev Klára indulásakor azt gondolta, ő komoly játékos. Karácsony mellett sok százmillió forint volt, óriási kampány, hatalmas csapat. Márki-Zay gyakorlatilag családi alapon csinálta. Ráérzett bizonyos dolgokra, bekopogtatott és hozta ezt az eredményt.

"Sajnos ott van az emberben az ijedelem is, mert az utolsó 5-10 évben nem hozott sikert az ilyen politika" - tette hozzá Tölgyessy Péter.

Az ilyen jelölt szerinte óriási támogatottsággal tör be, aztán egy ciklust él meg, jó példa erre Ukrajna, Olaszországban az 5 csillag mozgalom, Donald Trump. "Nem állítom, hogy ez következik be Magyarországon, de látni kell, mi volt máshol ennek a jelenségnek a sorsa."

Márki-Zay Péter ugyanakkor rettenetes harcokra számíthat a politológus szerint, amiben rászorul a pártokra, a baloldali progresszióra és a Jobbikra is.

"Ha valaki ellen lehet elitellenes politikát csinálni, az épp Orbán Viktor. Márki-Zay Péter kezében olyan fegyverek vannak, amik a miniszterelnökre is veszélyesek. Tökéletesen érti az átlagpolgárok hangulatait. Érti ezt Orbán Viktor is, de mögötte ott van 12 év kormányzás, ami alatt rengeteg ellenfelet szerzett."

"Márki-Zay Péter problémáját abban látom, hogy most a baloldali blokk vezetője lett, aki identitásában egy jobboldali politikus." A listaállítás körül Tölgyessy Péter szerint csúnya veszekedés lesz, de azt nem vihetik ki a nyilvánosság elé. Ugyanakkor ha nem győznek, megvan a bűnbak, ha győznek, az összes probléma előjön. A magyar baloldal százvalahány éves képződmény, erős identitást jelent. Ebből rengeteg problémája lesz Márki-Zaynak.

A Fidesznek ki kell találnia, mit kezd vele. A gyurcsányozás nem elég. A Fidesznek nehezen megy az új helyzethez való igazodás.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Kocsis Máté az ellenzéki előválasztás végeredményéről: Életbe lép a Gyurcsány - Márki-Zay paktum

A Fidesz frakcióvezetője hosszú posztban reagált Márki-Zay győzelmére.

Link másolása

hirdetés

Életbe lép a Gyurcsány - Márki-Zay paktum. A baloldal hatalmat akar, annak viszont feltétele, hogy a miniszterelnök-jelölt és a legnagyobb baloldali párt elnöke ezt megkösse - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője az ellenzéki előválasztásra reagálva vasárnap közösségi oldalán.

Kocsis Máté azt írta:

Márki-Zay Péter nyilatkozata egyértelművé teszi, hogy Gyurcsány Ferenc rajta keresztül térne vissza a hatalomba, a helyzet tehát változatlan.

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője úgy fogalmazott: véget ért a show második epizódja, "volt minden, mint a búcsúban", sírás, trükkök, dráma, öröm, fenyegetőzés, előre- majd visszalépés, "zsarolás, de inkább mégsem", csalódás, sértegetés, összeborulás.

Karácsony kiesett, Márki-Zay beesett, a lényeg, hogy a show folytatódjon tovább

- írta Kocsis Máté felhívva a figyelmet arra, hogy a baloldali politikusok szeretnének valahogy közelebb jutni a hatalomhoz élükön a legerősebb párt elnökével és a következő parlament legnagyobb baloldali frakciójának főnökével, Gyurcsány Ferenccel.

hirdetés
Az új show legmókásabb részének nevezte, hogy Márki-Zay Péteren keresztül a baloldal most jobboldali emberek szavazatát akarja megszerezni ahhoz, hogy hatalomhoz jusson. Osztottak-szoroztak, és rájöttek, hogy nincs már elég szavazó a baloldalon, ezért ráfogják Márki-Zayra, hogy jobboldali, hátha onnan tud még szerezni támogatókat

- jegyezte meg.

Vajon jobboldali-e az, aki Gyurcsány Ferenc támogatásával lett polgármester, aki "foggal-körömmel védi" Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét és őszinte szembenézésnek, kendőzetlenül őszinte beszédnek nevezi azt, aki szerint Jézus Krisztus baloldali volt, vagy aki az elsők között kéredzkedett fel a baloldal parlamenti listájára - tette fel a kérdéseket Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője közölte: tény, hogy Márki-Zay Péter nem jobboldali, egy jobboldali ember ugyanis egy percig nem működik együtt Gyurcsány Ferenccel azért, hogy visszasegítse a hatalomba. Márpedig a Márki-Zay és Gyurcsány közti paktum a közös kormányzás feltétele. Márki-Zay a miniszterelnök-jelölt, de a DK-nak lesz a legnagyobb frakciója, ők választják majd meg, ők szavaznak.

Hangsúlyozta: egy jobboldali ember nem vállalkozik egy adó- és rezsiemelős, családtámogatásokat elvonós baloldali program végrehajtására. Márki-Zay Péter nem jobboldali, hanem egy karrier-baloldali, "csak egy újabb karrier-baloldali".

Kocsis Máté emlékeztetett a mondásra "ha egy madár úgy jár, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa". Ezért ha valaki a baloldalon politizál, a baloldal támogatásával politizál és a baloldal érdekében politizál akkor az egy baloldali politikus - jelentette ki felhívva az emberek figyelmét arra, hogy ne dőljenek be az ellenzéknek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Itt a hivatalos végeredmény: Márki-Zay Péter 56,7 százalékkal nyerte az ellenzéki előválasztást

Ezzel eldőlt, hogy Márki-Zay Péter lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben.

Link másolása

hirdetés

Az Országos Előválasztási Bizottság vasárnap 22 óra után néhány perccel egy élő sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy lezárult az előválasztás.

Az előválasztást Márki-Zay Péter nyerte, így ő lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben.

Márki-Zay 371 560 szavazatot kapott, és a voksok 56,7 százalékát szerezte meg. Dobrev Klára, a DK miniszterlenök-jelöltje pedig 283 677 szavazatot kapott, a voksok 43,3 százalékát szerezte meg.

Márki-Zay Budapesten tartott eredményváró eseményt, melyen felszólalt Orosz Anna, Karácsony Gergely, majd megtartotta győzelmi beszédét az MMM miniszterlenök-jelöltje is.

Dobrev Klára nemsokkal 20 óra után egy sajtótájékoztató keretein belül már elismerte a vereségét és gratulált Márki-Zay Péternek.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

„Győzelmed reményt hozott” - sorra gratulálnak Márki-Zaynak az ellenzéki szereplők

Márki-Zay Péter 56,7 százalékkal nyerte meg az előválasztást, ezzel ő lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben.

Link másolása

hirdetés

Az Országos Előválasztási Bizottság vasárnap 22 óra után néhány perccel egy élő sajtótájékoztató keretein belül jelentette be, hogy

Márki-Zay Péter nyerte az előválasztást, így ő lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje 2022-ben.

Dobrev Klára nemsokkal 20 óra után egy sajtótájékoztató keretein belül már elismerte a vereségét és gratulált Márki-Zay Péternek.

De sorra érkeznek a gratulációk az ellenzék szereplőitől: gratulált már Márki-Zaynak Hadházy Ákos és Jakab Péter is.

Ungár Péter egy rövid posztban reagált az eredményre:

hirdetés
"Gratulálok Márki-Zay Péternek! Nagy politikai sikert ért el, megérdemli az ellenzéki közösség támogatását, mint a közös miniszterelnök-jelöltünk!"

Botka László szintén a Facebook-oldalán gratulált.

"Kedves Péter! Győzelmed reményt hozott, hogy együtt egy új, szabad, igazságos, szolidáris Magyarországot építhetünk. Ehhez még ma egyesíteni kell a demokratikus ellenzéket, közös program mentén, közös kampánnyal és jelöltekkel kell megnyerni a 2022-es választást"

- fogalmazott Szeged polgármestere.

Fekete-Győr András úgy reagált:

"Az új arcok felváltják a régieket, az új lendület felülkerekedik a régimódin. Történelmi pillanatok ezek, amit történelmi választási hónapok, majd a jövő évi új rendszerváltás után történelmi évek követhetnek. Mi így és erre készülünk".

Pálinkás József is még a hivatalos eredmények előtt fejezte ki gratulációját Márki-Zay Péternek egy Facebook-posztban.

Karácsony Gergely Facebook-oldalán is gratulált, bár ő ott volt személyesen is Márki-Zay eredményváróját, sőt, beszédet is mondott.

Facebook-posztjában a főpolgármester azt írta:

"Gratulálok az előválasztás győztesének, Márki-Zay Péternek! Véget ért az első országos előválasztás, amelynek egyetlen vesztese az Orbán rezsim, győztese pedig az egész ország. Az én elvem az volt, hogy a haza minden előtt, ezért léptem vissza. Márki-Zay Péterrel olyan szelíd forradalmat fogunk indítani, amely ezt az elvet követi. Nincs személyes ambíció, nincs részérdek, pártérdek vagy széthúzás. Egység van, amely csak egy célt szolgál, Magyarország felszabadítását. Mert a haza minden előtt."

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: