HÍREK
A Rovatból

Két dublőr helyettesítheti Putyint, amíg az orosz elnököt állítólagos betegsége miatt műtik

Ál-Putyinokkal, előre felvett találkozókkal és irodai jelenetekkel készülnek az orosz elnök feltételezett műtétje miatti időszakra Moszkvában egy bennfentes Telegram-csatorna szerint.

Link másolása

Legalább két, legfeljebb tíz napra eltűnik a színről Vlagyimir Putyin, amíg állítólagos súlyos betegsége miatt műtétet hajtanak végre rajta, írja a General SVR Telegram-csatorna alapján a Metro. Úgy tudják, hogy Putyin két dublőre már fel is készült az orosz elnök helyettesítésére, elsősorban pedig a mozdulatainak utánzására.

A bennfentes Telegram-csatorna, melyet a pletykák szerint a hírszerzés (SZVR) egy korábbi tisztje kezeli azt írja, hogy

a hasonmások bevetésére az „agymosott közvélemény” miatt van szükség. Azt a látszatot kell ugyanis kelteni, hogy a 69 éves elnök továbbra is kezében tartja az irányítást.

A General SVR szerint azonban nemcsak ál-Putyinokkal készülnek az elnök távollétére. Az elmúlt hetekben jónéhány olyan felvétel készült az ország vezetőjéről, ahol másokkal találkozik vagy rendeleteket ír alá arra az esetre, ha nyomatékosítani kellene kiváló egészségi állapotát. A csatorna szerint a fedőakcióban rendelkezésre álló összes anyaggal nagyjából tíz napig tudják feltűnésmentesen helyettesíteni az elnököt.

A bejegyzés szerint Putyinra olyan műtét vár, mely után 2-5 nap az átlagos lábadozási idő, de a biztonság kedvéért ennek a duplájára készülnek.

A General SVR már a műtét pontos időpontját is közölte. Ezek szerint az elnököt „hajnali 1 és 2 óra között műtik”, bár a pontos nap még nem tisztázott, de „ma estétől a teljes egészségügyi személyzet szolgálatban lesz”. A dátum biztonsági okokból még nem dőlt el, de a kivétel nélkül orosz orvosokból álló csapat állítólag sürgeti a beavatkozást.

A műtét ideje alatt Oroszország vezetését valójában Nyikolaj Patrusev, az orosz Biztonsági Tanács titkára veszi át.

A csatorna szerint erről az elnök belső körét is tájékoztatták már előzetesen.

A Telegram-csatorna moszkvai forrásaira hivatkozva elsőként számolt be másfél éve Putyin feltételezett daganatos betegségéről és skizoaffektív zavaráról. A General SVR mostani posztja nem sokkal azután jelent meg, hogy egy Kreml-közeli oligarcha Putyin leukémiájáról beszélt egy hangfelvételen:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ennyi volt: a rendőrség vetett véget Orbánék brüsszeli konferenciájának
A harmadik helyszínről azután rúgták ki az MCC által szervezett rendezvényt, hogy az elkezdődött. Menczer Tamás jelentette be a rendkívül kínos kudarcot.

Link másolása

Miután két helyszínről is elzavarták a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, Orbán Balázs az X-en jelentette be: egy harmadik helyen végül befogadták a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON), így az el is kezdődött. Csakhogy Menczer Tamás néhány órával később Facebookon azt írta:

„A konferencia a harmadik helyszínen elkezdődött, de most megérkezett a rendőrség, és közölte, hogy a konferenciát azonnal be kell fejezni!”

Menczer a „háborúpártiakat”, a brüsszeli polgármestert és az antifasiszta tüntetőket hibáztatja a kínos kudarcért. Részleteket nem árulkt el arról, hogyan állt elő ez a helyzet, erről mindössze annyit írt, hogy „nem biztosítják a rendezvényt, hanem bezárják”.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Másodszor is kirúgták Orbánék brüsszeli konferenciáját a választott helyszínről
Nem talál helyet az MCC annak a konferenciának, ahol Orbán Viktor és az európai szélsőjobb más ismert alakjai is felszólalnának. A második helyszín egy nappal a rendezvény előtt tette ki a szervezőket.

Link másolása

Másodszor is lemondták Brüsszelben azt a rendezvényt, amelyen Orbán Viktor és különböző, az európai szélsőjobboldalhoz tartozó politikusok szólaltak volna fel kedden és szerdán – írja a hvg.hu. A Nemzeti Konzervatív Konferencia (NATCON) szervezője a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli irodája.

A NATCON eredeti helyszíne a Concert Noble lett volna, ám múlt hét végén visszaléptek, állítólag azért, mert a szélsőjobboildali rendezvény befogadása miatt nagyon komoly nyomás nehezedett rájuk. Az MCC hétfőre talált új helyszínt a hvg.hu szerint, ez a Sofitel Hotel lett volna. Csakhogy most ez is visszamondta a megállapodást.

„Figyelmeztetést kaptam a sajtótól az esemény természetéről és az érkező emberekről. Erről tájékoztattam a helyi rendőrséget, akik felvették a kapcsolatot a Sofitellel, és a vezetőség úgy döntött, hogy lemondja az eseményt”

– idézi a lap Vincent de Wolf, az érintett brüsszeli kerület, Etterbeek polgármesterét. A Brussel Times nyomán azt írják: a szervezők már a szállodában voltak és amikor tájékoztatták őket, hogy a szerződés érvényét veszíti, nem akartak elmenni. Végül a kiérkező rendőröknek kellett elmagyarázniuk, hogy ez nem a szállodán múlott, ekkor a szervezők távoztak.

Újabb helyszínről egyelőre nincs hír. Orbán Viktor mellett egyébként a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is felszólalna, ha lenne hol. A helyszínkeresést nehezíti, hogy akárhová mennének, a brüsszeli antifasiszta szervezetek is követik a rendezvényt, demonstrációt szervezve annak helyszínéhez – vagy egy ünnepséget, ha végül elmarad a NATCON.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Sikerült Orbánéknak helyszínt találni, mégis elindulhatott a brüsszeli konferencia
Orbán Balázs büszkén posztolta az X-en, hogy teltházzal indult el a rendezvény, noha közben rácáfolt önmagára az ezt illusztráló képpel. Végül innen is kirúgták a konferenciát, ahol a miniszterelnök is felszólalt volna.

Link másolása

Miután két helyről is elküldték a Mathias Corvinus Collegium (MCC) brüsszeli rendezvényét, egy harmadik végül befogadta a Nemzeti Konzervatív Konferenciát (NATCON). A helyszínről Orbán Balázs az X-en posztolt:

„A baloldal megpróbálta megakadályozni, mégis elkezdődött! Yoram Hazony teltház előtt nyitotta meg a brüsszeli NATCON-t.”

A miniszterelnök politikai igazgatója egy képet is posztolt, melyen jól látszik, hogy nincsen teltház a rendezvényen, noha azt nem túl nagy teremben tartják végül meg. A galérián például minden egyes szék üres, de a földszinti sorok sincsenek teljesen feltöltve.

A rendezvényen a tervek szerint felszólal majd mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Yoram Hazony, akit Orbán Balázs említett, egy izraeli konzervatív szerző.

FRISSÍTÉS:

Menczer Tamás néhány órával később bejelentette, hogy a harmadik helyszínen a rendőrség vetett véget a rendezvénynek. Erről itt írunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
3 millió forintot költött Magyar Péter lejáratására a DK-hoz köthető Nyugati Fény egyetlen hónap alatt
A lap idén 78 hirdetést adott fel a Facebookon, ezek mindegyike Magyar Pétert támadja. Az ellenszenv kölcsönös, Magyar korábban Gyurcsány Ferencet a NER pillérének nevezte.

Link másolása

A DK-hoz köthető Nyugati Fény március közepe óta 3 millió forintot költött el Magyar Péter elleni – írja a Telex a Meta Ad Library adatai nyomán. A lap szerint:

Idén összesen 78 darab Facebook-hirdetést indított a DK-s lap, és ezek mindegyike csak és kizárólag Magyar Péterről szólt.

A hirdetésekben jellemzően az eddigi interjúiból vágtak ki rövid részleteket, vagy azokat a cikkeiket igyekeznek minél több olvasóhoz eljuttatni, amelyben leválasztják Magyart a DK szavazótáboráról. A legutóbbihoz például Magyar egyik partizános interjújából vágtak ki egy részletet, melyben arról beszél, hogy pártvezetőként soha nem kötne koalíciót Gyurcsány Ferenccel. Ebből a Nyugati Fény ezzel a címmel készített hirdetést:

„Magyar Péter bevallotta: inkább a Fidesszel kötne koalíciót, mint az ellenzékkel”.

A DK a 2022-es választás óta azon dolgozik, hogy a következő országgyűlési választásokra az ellenzék vezető erejeként ő ossza a lapokat, és mindenki más hozzájuk igazodjon – értelmezi a Nyugatui Fény kampányát a Telex. A Republikon és a Nézőpont felmérése szerint azonban nem kizárt – folytatják –, hogy Magyar új pártja beelőzi a DK-t, ami alaposan felborítaná az ellenzéken belüli pozíciókat.

Az ellenszenv és a gyanakvás kölcsönös, Magyar például arról beszélt az április 6-i tüntetésen, hogy „Gyurcsány Ferenc a pillére és a biztosítéka a NER-nek”. Magyar Péter lejáratására egyébként a fideszesek is bőven költenek: a Megafon egy hónap alatt 143 millió forintot égetett el a Facebookon, ennek nagy részét a Magyar Pétert támadó videók tették ki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk