HÍREK
A Rovatból

„Kérem, harcoljanak a tanárainkért!” – Több százan tüntettek a pedagógusok kirúgása miatt a Külső-Pesti Tankerületnél

Diákok és tanárok méltatták a Karinthy Frigyes Gimnázium szerdán elbocsátott pedagógusait, akik maguk is jelen voltak a demonstráción.

Link másolása

Pénteken kora délután a Külső-Pesti Tankerületi Központnél tiltakoztak tanáraik kirúgása ellen a Karinthy Frigyes Gimnázium diákjai és tanárai, valamint támogatóik. A szerdán elbocsátott pedagógusok szerettek volna odaállni a tankerületi igazgató elé, de a tankerület épülete zárva volt. Így a tanárok és a diákok az épület előtt, az utcán mondhatták el a tömeg előtt, mit éreznek a történtekkel kapcsolatban.

Felsorolták, kik név szerint azok a pedagógusok, akiket azért rúgtak ki, mert részt vettek a polgári engedetlenségi akciókban:

Nemes Mária angol- és földrajztanár, aki 130 diákot tanít, és egy kilencedikes osztály osztályfőnöke,

Horváth Brigitta magyartanár, aki 120 diákot tanít, és az egyik tizenegyedikes osztály osztályfőnöke,

Velényi Dóra német- és spanyoltanár, aki 80 diákot tanít,

Ősi Judit franciatanár, aki több mint 80 diákot tanít,

Pfeiffer Norbert német- és biológiatanár, aki 150 diákot tanít,

Rábai János magyartanár, aki 200 diákot tanít.

Mindegyik tanárt méltatták a felszólalók. Nemes Máriáról például egy kilencedikes lány azt mondta, három hónap alatt épített fel egy közösséget. Velényi Dóráról pedig azt árulta el egy tizenkettedikes fiú, hogy ő volt az a tanár, aki minden óra elején megkérdezte minden tanulótól, hogy hogy van. Rábai Jánossal kapcsolatban pedig azt emelte ki egyik kollégája, hogy tavaly az év tanárának választották meg.

Amikor egy diáklány Pfeiffer Norbertet jellemezte, ezt is mondta:

„Szégyelljék magukat! Szégyelljék magukat, amiért egy ilyen tanárt vettek el tőlünk! Szégyelljék magukat, amiért ilyen órákat vettek el tőlünk! Szégyelljék magukat, amiért érthetetlen körülményekben kell egy értelmetlen tananyagot magolnunk, és elveszik tőlünk azokat az embereket, akik jobbá tették a helyzetet. Ezt mi – szerintem mindenki nevében mondhatom – nem fogjuk hagyni!”

A demonstráció végén egy olyan gimnazista lány szólalt fel, aki el is sírta magát.

„Itt emberi életeket törnek ketté! És ezt nem fogjuk hagyni! (...) Kérem, ne hagyják abba! Kérem, hogy harcoljanak a tanárainkért! Mi nem vagyunk elegen, együtt vagyunk csak elegen!”

– üzente a tüntetés résztvevőinek.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének közvetítése a tüntetésről:

Ahogy arról mi is beszámoltunk: szerdán három budapesti gimnázium nyolc tanárát rúgták ki, mert részt vettek a tiltakozó akciókban. A nyolc tanár közül hatan a Karinthy Frigyes Gimnázium pedagógusai voltak. Az intézmény igazgatója rendkívüli szünetet rendelt el csütörtökre és péntekre. Pénteken az iskola újabb hét tanára kapott figyelmeztést.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Szeretet kerületünk” – 12 mondatban 11 helyesírási hibát vétett a fideszes jelöltként induló iskolaigazgató
Lernyei Ákos annak a XX. kerületi iskolának vezetője, amelynek közelében meghalt egy 9 éves kisfiú 2023 októberében, miután egy teherautó nekiment a kőkerítésnek, ami a gyerekre borult.

Link másolása

Szürreális szórólappal vágott neki az önkormányzati kampányának Lernyei Ákos. Lernyei a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskolának igazgatója, saját vallomása szerint 1981-ben frissen végzett tanítóként került Pesterzsébetre. Ehhez képest a szórólap, mellyel kampányát indítja,

11 helyesírási hibával talán rekorder saját műfajában.

A 444-nek egy olvasó küldte be a szórólapot. „A szöveg tartalma, illetve a választási ígéretek (?) már önmagukban megmosolyogtatók, azonban első olvasásra is szemet szúrt a helyesírási hibák mennyisége. Bár nem vagyok nyelvész, de a 12 mondatban 11 (!!!) helyesírási hibát/elgépelést találtam, nem beszélve a teljesen logikátlan mondatszerkezetekről” – írta az olvasó, aki nem volt rest, és akkurátusan kijavította az irományt.

Már csak az a kérdés marad, a tanító bácsi hogyan értékelné ezt a teljesítményt?

Erre azért is nehéz választ kapni, mert Lernyei közösségi oldalán, annak ellenére, hogy egy állami közoktatási intézmény első embere, csupán politikai, kormánypárti bejegyzések olvashatóak.

Az ominózus szórólap itt tekintkető meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Gáspár titkos megbízatása – a minisztériumok és Orbán Viktor kabinetirodája is cáfol
Nincs semmiféle megbízatás, Orbán Gáspár csak családtagként látogathat a Karmelitába – állítják az illetékesek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Tegnap írtuk meg a VSquare alapján, hogy saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának.

A hír szerint a miniszterelnök fia a Karmelitában irodát is kapott.

A külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó részleg a hét minden napján nonstop felügyeli majd a válsághelyzeteket. Névtelen forrás szerint Orbán Gáspár hivatalosan is vállalta volna a megbízást, de apja, tartva a felháborodástól, kizárólag informális felhatalmazást adott neki az új nemzetbiztonsági szervezet felállítására.

Ezt cáfolják a minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyaránt.

Állításuk szerint Orbán fia kizárólag csak családtagként léphet be a miniszterelnök irodájába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Amerikaiak szerint izraeli rakéta csapódott be Iránban, az irániak szerint a légvédelem működésbe lépett
Az irániak csupán drónokról beszélnek, az izraeliek nem adtak ki közleményt. Ami biztos: az iráni urándúsítási program központjának számító Iszfahan térségéből több robbanást lehetett hallani hajnalban.

Link másolása

Hajnalban az iráni fővárostól 350 kilométerre fekvő Iszfahánban robbanások hallatszottak – írta a Telex. A tartományban egy jelentős katonai légibázis, és több iráni nukleáris létesítmény is található,

a tartomány egyik városa az iráni urándúsítási program egyik központja.

Az iráni állami műsorszolgáltató „megbízható forrásokra” hivatkozva azt állítja, hogy az iszfaháni nukleáris létesítmények „teljesen biztonságosak”.

Korábbban hírügynökségi jelentések arról számolt be, hogy

péntek hajnalban az izraeli hadsereg csapást mért több iráni célpontra, azonban ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg.

Viszont az irániak szerint a légvédelem működésbe lépése okozta a robbanások zaját Iszfahán térségében. Ezt közölte egy iráni tisztviselő a Reuters hírügynökséggel hajnalban. Rakétatámadás szerinte nem érte az országot. Hasonlóan nyilatkozott előzőleg egy katonai szóvivő is az X-en, jelezve, hogy a légvédelem csupán drónokat semmisített meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Nagy Ervin: A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért
A színész elmondása szerint apja imádja Orbán Viktort, akinek egy személyes találkozó után lett rajongója. Még a Fideszbe is belépett.

Link másolása

A Magyar Péter mellé állt színész, Nagy Ervin Köböl Anita A Nő háromszor című műsorában ad interjút péntek este az ATV-n, amiből most a 24.hu tett közzé egy rövid ajánlót.

„Itt, ezt az országot kell megváltoztatni, mi lesz, ha mindenki elmegy… akkor ki marad?” – magyarázta a színész a közéleti szerepvállalásait.

Nagy Ervin személyes élményeket is megosztott, amikor apjával folytatott, heves politikai vitáit idézte fel:

„Imádta Orbán Viktort. Fociedzőként egyszer találkozott vele: az ellenfélben játszott a Viktor, a Felcsútban.

eghívta egy sörre a szünetben, dumcsiztak öt percet, apám meg elalélt, hogy milyen emberközeli… Ne felejtsük el, hogy nagyon képességes és tehetséges ember. Ott apukám nagyon akart ebben hinni.

A fater, mikor bukott a Fidesz, belépett. Bement és belépett a pártba. Ilyen típusú manusz.”

A Nagy család nagy politikai vitáiban a színész szerint kő kövön nem marad, viszont könnyen is békülnek, a vitáik általában így végződnek:

„Apa, csinálsz egy kávét? A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért.”

Az interjú péntek este 20.45-től tekinthető meg az ATV-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET: