HÍREK
A Rovatból

Keményen nekiment Márki-Zaynak az egyik legrégebbi szövetségese

Kész Zoltán szerint, ha a megmaradt kampánypénzből pártot épít a politkus, akkor az lopás. A bejegyzésére Márki-Zay felesége válaszolt.


A 2022-es választási kampányban jelentősebb összeg érkezett a kormány leváltását célzó ellenzéknek. A pénz nagy része a Márki-Zay Péter által alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) számlájára érkezett. A Telex szerdai cikkéban az ellenzék több politikusa azt mondta, hogy hozzájuk semmilyen elszámolás nem érkezett az MMM-től a kampányadományok sorsáról, szerintük a megmaradt összeget a mozgalom egyszerűen megtartotta.

Vékás Sándor, az MMM operatív igazgatója a lapnak azt mondta, eddig azért nem hozták nyilvánosságra az elszámolást, mert még vannak le nem zárt kifizetéseik, de szerinte május végére ezek lezárulnak, és meglesz az elszámolás is. Azt azonban Vékás egyértelművé tette:

az MMM a saját pénzeként tekint az adományszámlára érkező összegre, hiszen „azt az MMM-nek utalták, az MMM felületein”.

Csütörtökön a témában nyílt levelet tett közzé Márki-Zay Péternek címezve Kész Zoltán. A hódmezővásárhelyi politikus egyik legrégebbi szövetségesének számító Kész azt írta a Facebookon: „az MMM vezetőségi tagjaként attól teszem függővé vezetőségi tagságom fenntartását, hogy még ebben a hónapban rendesen elszámolsz a kampánypénzzel”.

„Az elszámolás az én szememben két dolgot jelent. Egyrészről, fillérre pontosan megtudjuk, hogy mire költötte el az MMM a támogatók pénzét, illetve kiderül a nyilvánosság számára az is egyértelműen, hogy az adományozóktól a kampányra átutalt támogatásokból a megmaradt összeget milyen módon juttatja vissza az MMM az adományozókhoz” – írta Kész Zoltán.

Szerinte az adományozók által egyértelműen célhoz kötötten adott támogatásokat nem a célra felhasználni (például pártot építeni belőle), az lopás.

A bejegyzésre Márki-Zay Péter még nem reagált, a felesége azonban igen.

„Tudod a Péter számát, miért nem hívod fel? Vagy legalább felvenned, amikor hív. Én úgy tudom, teljes tisztújítás lesz..." – írta Márki-Zayné Vincze Felícia. Kész erre azt írta, hogy egy hete írt levelet Márki-Zaynak, amelyre azóta sem válaszolt.

Szintén reagált az egykori KDNP-s politikus, Lukácsi Katalin. Azt írta Késznek, hogy akit most keményen bírál, azt miniszterelnök-jelöltnek ajánlotta a magyar polgárok számára.

„Számot kell ezzel a felelősséggel is vetni, nem csak a kampánypénzekkel”

– tette hozzá Lukácsi. A kommentekből az is kiderül, hogy az MMM szerdán tartott elnökségi ülést. Lukácsi azt is nehezményezte, hogy erre Kész nem ment el, hogy ott elmondja a problémáját. Lukácsi, aki szintén elnökségi tag az MMM-ben, már korábban jelezte, hogy – Kész Zoltánhoz hasonlóan – nem kíván csatlakozni Márki-Zay új pártjához.

Kész Zoltán 2014 végén függetlenként, de az ellenzéki pártok támogatásával nyerte meg a Veszprém megye 1-es választókörzetében megrendezett időközi választást, ezzel megtörve a Fidesz akkori kétharmados parlamenti többségét. A mandátumát azonban 2018-ban nem tudta megtartani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Republikon: még most is tudott 3 százalékot javítani a TISZA, néggyel megy a Fidesz előtt
A Republikon áprilisi mérése szerint Magyar Péter pártja 32, a Fidesz–KDNP 28 százalékon áll a teljes népesség körében. A pártválasztók között is 4 százalékpontos az előnyük.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Áprilisban a teljes népesség 32 százaléka szavazott volna a Tisza Pártra – ez 3 százalékponttal több, mint márciusban. A Republikon Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatása szerint a pártválasztók körében is emelkedett a párt támogatottsága, itt 1 százalékpontos erősödést mértek, írta a 24.hu.

A Fidesz–KDNP 1 százalékpontot javított az előző hónaphoz képest, így jelenleg 28 százalékon áll a teljes népességen belül. Ezzel 4 százalékponttal marad el a Tiszától. A pártválasztók körében nem történt változás a kormánypártoknál, itt továbbra is 35 százalékon állnak, míg a Tisza 39 százalékra erősödött.

A Republikon értékelésében azt írta, az elmúlt hónapban egyre inkább megerősödött az a gondolat, „miszerint 2026-ban a kormányváltó erőre (ez esetben a Tiszára) kell szavazniuk az ellenzékieknek, hogy 2030-ban ismét kedvenc pártjukra szavazhassanak”. Az intézet szerint ez a tendencia a számokban is megmutatkozik, hiszen

a Tisza folyamatosan növeli támogatottságát. A mostani növekedés főként a bizonytalan szavazóktól érkezett, kisebb mértékben pedig a Kutyapárttól.

A kutatás szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága nem változott jelentősen, és nagyjából ott tart, ahol egy hónappal ezelőtt. A Republikon ezzel kapcsolatban megjegyezte: „a pártszövetséget nem kerülték el a botrányok, viszont lassan kezdetét veszi a választás előtti pénzosztás, ami segíthet a kormánypártok támogatottságán”.

A kutatásban kitértek arra is, hogy a „Kollár Kinga-ügy” nem volt elég jelentős ahhoz, hogy csodafegyvernek bizonyuljon a kormánypártok számára. Magyar Péter a közelmúltban arról beszélt, hogy információik szerint hogyan próbálják majd ellehetetleníteni a Tisza indulását a választáson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Túró Rúdi, légnyomás, vektorok – ilyen volt a matekérettségi második feladatsora középszinten
Kedden reggel országszerte izzadtak a diákok a matekérettségin. Egyenletek, szöveges példák és valószínűségszámítás is nehezítette a dolgukat.


Kedden reggel a középszinten érettségiző diákok megkapták a matematika írásbeli vizsga második feladatsorát is, amely szokás szerint két részből állt. Az első részben három feladatot kellett megoldaniuk, ezek egyenként 9–14 pontot értek. Ezután újabb három feladat következett, amelyek közül kettőt kellett kiválasztaniuk és kidolgozniuk. Ezek egyenként 17 pontot értek. A második rész teljes megoldására 135 perc állt rendelkezésükre.

A feladatsor témái között szerepelt egyenletmegoldás a valós számok halmazán, egy téglalap kerületének kiszámítása, négyszög szögeinek meghatározása, valamint egy függvény jellemzése is.

A II. B részben a diákok olyan szöveges feladatokkal találkozhattak, amelyek például a Túró Rudihoz, légnyomáshoz vagy telefonhívásokhoz kapcsolódtak

írja az Eduline.

A matematikaérettségi első részében térfogatszámítás, gráfok és vektorok is előkerültek. A szaktanárok szerint a feladatok többsége mintapéldának számított, ugyanakkor a valószínűségszámítás, a vektoros és a koordinátageometriás feladatok nehezebbek lehettek a vizsgázóknak.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fontos változás az OTP-nél: megszűnik a belépés az internetbankba mobilról
A bank mobilról már nem engedi a netbank használatát, csak appon keresztül vagy desktopon lehet intézni az ügyeket. Az online csalások elleni védekezés hatékonyságát is javítani szeretnék.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Az OTP Bank május 5-től megszüntette annak a lehetőségét, hogy az ügyfelek mobiltelefonról belépjenek az internetbankba. Ez azt jelenti, hogy aki eddig így intézte online a banki ügyeit, annak mostantól át kell térnie az OTP mobilbank alkalmazás használatára. Az internetbank továbbra is elérhető marad számítógépen, laptopon vagy tableten.

A pénzintézet közlése szerint a mobilos internet-bankolás már csak az ügyfelek 3 százalékára volt jellemző.

A változtatás célja, hogy a ritkán használt funkciókat kivezessék, emellett az online csalások elleni védekezés hatékonyságát is javítani szeretnék.

Az OTP Bank egy másik fontos bejelentést is tett:

megszűnik a 21 évvel ezelőtt indított OTPdirekt.

A lakossági ügyfelek 2025. július 1-jétől már csak az új OTP internet- és mobilbank felületein keresztül tudnak majd online bankolni.

Az új felületeket a bank folyamatosan fejleszti, és jelenleg több mint 2,2 millió lakossági ügyfél használja azokat. Az internet- és mobilbankban elérhető többek között a Kiadásfigyelő, a Karbonfigyelő és a Persely funkció is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Íme, a középszintű matekérettségi nem hivatalos megoldásai
Az Eduline közzétette a keddi matekérettségi feladatainak nem hivatalos megoldásait.


Elsőként a középszintű matekérettségi első részének megoldásait mutatták meg az érdeklődőknek. Ezt követően folytatták a 13-15. feladatok megoldásával, majd a 16., a 17. ás a 18. feladat megoldását tették közzé.

Az oldal készítői felhívták a figyelmet arra, hogy ez még nem hivatalos megoldókulcs, azt majd szerdán reggel lesz elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET: