HÍREK
A Rovatból

Kemény üzenet az EU-tól a kormánynak: engedniük kell két ügyben a helyreállítási terv elfogadásához

A keddi pénzügyminiszteri ülésen ezt világossá is tették az Ukrajnának szánt közös uniós támogatást ellenző Varga Mihály számára.

Link másolása

Kemény üzenetet fogalmazott meg a magyar kormány számára a cseh soros elnökség tárcavezetője - írja a Portfolio.

Zbyněk Stanjura a keddi uniós pénzügyminiszteri csúcstalálkozó utáni sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy ha a magyar kormány továbbra sem hajlandó támogatni az Ukrajnának szánt közös uniós támogatás és a globális minimumadó második pillérének elfogadását, akkor előfordulhat, hogy cserébe nem fogadják el a tagállamok a magyar helyreállítási tervet.

A cseh tárcavezető elmondása szerint a pénzügyminiszteri találkozón meg is mondták Varga Mihály magyar pénzügyminiszternek, hogy az Európai Tanács csak akkor fogadja el a magyar helyreállítási tervet, ha az említett két ügyben enged a magyar kormány.

Ugyanis a magyar helyreállítási program elfogadása, az Ukrajnának szánt közös uniós támogatás és a globális minimumadó második pillérének elfogadása egyetlen csomagba tartozik.

Stanjura elmondta, hogy mivel a keddi ülésen egy tagállam ellenezte az Ukrajnának szánt uniós finanszírozást, ezért nem született egyezség. A következő napokban dolgozni fognak azon, hogy mielőbb összejöjjön a megállapodás. Az alapján viszont, amiben minősített többséggel meg tudtak állapodni, az Európai Bizottság elkezd intézkedni a pénzügyi forrásbevonás érdekében.

Hivatalosan tehát még nem vétózott a magyar kormány az ukrajnai támogatás ügyében.

Mivel a cseh elnökség érzékelte, hogy a magyar kormány nem támogatja a tervet, ezért az ukrajnai programhoz szükséges háromfajta jogszabálymódosításból csak azt az egyet szavaztatták meg, amihez elég a minősített többség. A másik kettőt egyelőre félretették, hogy "bevárják a három másik ügybeli politikai fejleményeket" - részletezi a Portfolio.

A magyar kormánynak egyébként nem feltétlenül kell engednie az Ukrajnának szánt programban, mert akár Magyarország kihagyásával is véghez tudja ezt vinni a többi 26 tagállam.

Azt viszont Zbyněk Stanjura és Valdis Dombrovskis bizottsági alelnök is egyértelművé tette, hogy nem hagyják, hogy Magyarország, mint egyedüli ellenkező miatt késedelmet szenvedjen, vagy megboruljon az a terv, hogy már januárban pénzt juttassanak Ukrajnának.

A cseh tárcavezető utalt rá, hogy akár év végéig elhúzhatják a döntést a magyar helyreállítási program ügyében. (Az, hogy még idén döntés szülessen erről, azért fontos, mert ha elhúzódik, elveszíthetjük 5,8 milliárd eurós támogatási láb 80%-át.) Jelezte azt is, hogy a Tanács felkérésére a Bizottság hétvégéig újabb helyzetértékelést készít az új magyar fejlemények alapján. Jövő héten, a tagállami nagyköveti ülésen már dönthetnek arról, hogy végül mekkora összeg felfüggesztését javasolják a Tanácsnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Putyint már két aktatáskás férfi kíséri mindenhova, az egyikben az atomkódok lehetnek
Az orosz elnök legutóbb csütörtökön jelent meg egy ünnepségen a titokzatos fekete aktatáskás férfiak kíséretében.

Link másolása

Két titokzatos, aktatáskát cipelő férfi társaságában jelent meg csütörtökön Vlagyimir Putyin a szovjetek sztálingrádi győzelmének 80. évfordulója alkalmából szervezett volgográdi ünnepségen.

Szakértői vélemények alapján a hozzá közelebb helyezkedő táska golyóálló pajzsot rejthet, melyet szükség esetén az orosz elnök elé tartanak, míg a másikban a nukleáris fegyverek indítókódjai lehetnek,

írja a The Sun.

A két aktatáskás férfi állítólag minden hivatalos útjára elkíséri az elnököt. A Putyinhoz közelebb helyezkedő férfit az ukrajnai háború kezdete óta már többször is lefotózták az orosz elnök közelében.

Az oroszul egy kaukázusi hegy után Cheget névre keresztelt atomkoffert a nyolcvanas években fejlesztették ki, de csak 2019-ben mutatták be a tartalmát a világnak egy tévéműsorban. A táskából három készült, ezek közül hurcolja az egyiket rendre Putyin mögött a férfi.

Egyre több jel utal arra, hogy az ukrajnai invázió kezdetének évfordulóján valamire készülnek az oroszok. Nemrég azt közölték, hogy olyan dolog fog történni, ami „magára vonja majd a világ figyelmét”. Szakértők szerint azonban kicsi az esélye egy nukleáris fegyver bevetésének.

Katonai szakértők szerint az is elképzelhető, hogy Oroszország újabb félmillió katonával készül lerohanni a Ukrajnát. Szergej Lavrov külügyminiszter csütörtöki beszédében úgy fogalmazott, hogy Moszkva az ukránbarát események beárnyékolására készül február 24-én.

Az oroszok a feltételezések szerint Kelet- és Dél-Ukrajnában terveznek előrenyomulást. Kijev is úgy tudja, hogy az offenzíva a február 24-i évfordulón vagy annak környékén kezdődhet. Az ukránok arra készülnek, hogy a következő néhány hét döntő lehet a háború végkimenetelét illetően, ezért is próbálnak minél több nehézfegyvert felhalmozni a nyugati országok segítségével.

A készülődő orosz támadás hírét Jens Stoltenberg is megerősítette. A NATO-főtitkár 200 ezerre becsüli az Ukrajnába induló orosz katonák számát, miközben az orosz média korábban 700 ezer katona bevetéséről adott hírt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Orbán: „Na, ugye! A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!”
A miniszterelnök arra reagált így, hogy már az Európai Bizottság és az Európai Néppárt elnöke is a határvédelem megerősítésével reagálna a migrációs nyomásra.

Link másolása

„Ursula von der Leyen és Manfred Weber megerősítenék az EU határvédelmét. Na, ugye! A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!”

- írta ki péntek kora délután Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookra.

Kommentben linkelt egy cikket arról, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén kijelentette, hogy Európa érdeke az erős külső határok biztosítása a migrációs nyomás miatt.

„A legégetőbb problémák jelenleg a Bulgária és Törökország közötti szárazföldi határon vannak. Megerősíthetjük megfelelő infrastruktúra létrehozásával, felszerelésekkel, például drónokkal, radarokkal és egyéb felügyeleti eszközökkel, ahogyan azt az elmúlt években Romániában, Spanyolországban, Görögországban és Lengyelországban tettük. A FRONTEX jelenlétét is növelhetjük” - mondta von der Leyen.

„Kivételes esetekben kerítésekre is szükség van. Az uniónak tudnia kell finanszíroznia az ilyen lehetőségeket”

- nyilatkozta Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke.

Azonban volt, akinek nem tetszett ez a lehetőség.

„Nem válhatunk Európa erődjévé, de meg kell védenünk a szolidaritás Európáját. Miután Weber úr drótkerítésekről és falakról beszélt, nehéz megérteni, hogy amire szükségünk van, az a megértés. Nagyon nehéz. Még a Bizottság elnöke is megemlítette ezt. Az előttünk álló problémákkal a szolidaritást és az európai értékeket szem előtt tartva kell megküzdenünk” - mondta Iratxe Garcia európai parlamenti képviselő, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Folyosón hagyott beteget mutatnak egy olyan videóban, amiben az egészségügyi dolgozók béremeléséről számol be a kormány
Miközben azt hallgatjuk, hogy mennyivel nőtt az orvosok és az ápolók fizetése 2010 óta, a vágóképek alatt látszódnak a valódi magyar kórházi körülmények.

Link másolása

Dr. Takács Péter egészségügyi államtitkár egy új videóban számol be róla, hogy a napokban érkezik meg az orvosok emelt bére, illetve a háziorvosok is magasabb fizetést kapnak.

A 444 szúrta ki, hogy körülbelül 20 másodpercnél az látható, hogy egy beteghordó egy folyosón hagyott beteg mellett megy el:

Mindeközben az államtitkár arról beszél, hogy mennyivel növekedett az orvosok bére 2010-hez képest, legyen szó pályakezdő vagy 40 éve a pályán lévő orvosról. Az ápolók béréről azt mondta, hogy 2010 óta már háromszorosára emelték, illetve idén júliusban és jövő márciusban is számíthatnak még emelésre.

Végül megköszöni az egészségügyi dolgozók munkáját, és elmondja, hogy a kormány azon dolgozik, hogy a jelen gazdasági körülmények ellenére is javítsák a bérüket és a munkakörülményeiket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Aki teheti, inkább ne induljon útnak a hétvégén – az erős szél miatt veszélyes lesz autóba ülni
A meteorológiai szolgálat erős széllökések miatt adott ki figyelmeztetést. Fakidőlések, ágleszakadások teszik veszélyessé a közlekedést.

Link másolása

Ahogy azt mi is megírtuk, erős széllökések veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki tizenegy megyére szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A Magyar Közút ezzel kapcsolatban azt tanácsolja, hogy

csak akkor induljanak el az autósok a következő napokban, ha nem tudják elhalasztani utazásukat,

előtte pedig mindenképpen tájékozódjanak az aktuális út- és látási viszonyokról a www.utinform.hu oldalon.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az előrejelzések alapján szombaton az ország szinte teljes területén minimum 70 km/órás széllökések várhatóak, sőt

Fejér, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyékben még ennél is nagyobb, 90 km/órát is meghaladó erősségű szélre kell számítani.

Az elmúlt napok, hetek csapadékosabb időjárása miatt a legtöbb térségben felázott a talaj, ezért a viharos szél bárhol, bármilyen nagyságú, életkorú és teljesen ép, egészséges fákat is kidönthet, ágakat szakíthat le.

A fentiek miatt a Magyar Közút arra kéri a közlekedőket, hogy az autósok a következő napokban ne parkoljanak fák alá, utazásukat pedig úgy időzítsék, hogy lehetőség szerint a viharos széllökések idején ne legyenek az utakon.

Pénteken és szombaton nemcsak viharos szél, hanem a magasabban fekvő területeken, illetve északon, északkeleten várható újabb havazás is, ezért azokban a térségekben még inkább érdemes lesz fokozott óvatossággal közlekednie az autósoknak.

Link másolása
KÖVESS MINKET: