News here
hirdetés

HÍREK

Kemenesi Gábor: Több meglévő gyógyszer és vakcina is hatásos a majomhimlő ellen

Az USA-ban a szeptember 11-i terrortámadás utáni pánikban 100 millió vakcinát is felhalmozhattak. A virológus szerint ezek jók a himlős megbetegedések ellen is.

Link másolása

hirdetés

Az Európában is terjedő majomhimlő kórokozója teljesen más, mint az elmúlt évek világjárványát előidéző koronavírus – mondta Kemenesi Gábor virológus az RTL.hu-nak.

A koronavírus és a majomhimlő között nagyon sok különbség van, a két vírus teljesen máshogy hat az emberi szervezetre, de ami a legfontosabb: teljesen máshogy fertőznek. Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi karának adjunktusa a portálnak elmondta, hogy bár a helyzet hasonlónak tűnik, mint az új típusú koronavírus esetében volt, semmiképp nem kezelhetjük egy lapon a két vírust.

„A fekete himlőn kívül még egy sor himlővírus létezik, amelyek például ízeltlábúakban, madarakban, tehenekben és majomfélékben fordulhatnak elő. Mindezek közül a majomhimlő az, ami a fekete himlő teljes visszaszorítása után az emberre leginkább veszélyes himlővírussá lépett elő”

– mondta Kemenesi. A virológus által említett fekete himlő azért is fontos, mert a súlyos betegség elleni védőoltás megvéd a majomhimlővel szemben is.

Az Egyesült Államokban két oltóanyag van készleten, amelyek használatát a himlő ellen az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) jóvá hagyta. Az NBC cikke szerint ezeket a vakcinákat az amerikai kormány a szeptember 11-i terrortámadás után halmozta fel, mert attól tartottak, hogy a terroristák biológiai fegyvereket is bevetnének a lakosság ellen.

Az NBC kormányzati forrásokra hivatkozva azt írja, hogy az Egyesült Államokban akár 100 millió vakcina is rendelkezésre állhat, ha kitörne egy globális világjárvány.

hirdetés
Ezen kívül a hatóságok két kezelésre alkalmas készítményt hagytak jóvá, az egyik a Tecovirimat, amelyet többek között TPOXX márkanéven fut az Egyesült Államokban.

A TPOXX egy vírusellenes gyógyszer, amely olyan orthopoxvírusok ellen hat, mint a himlő. Grant McFadden, az Arizonai Állami Egyetem Immunterápiás, Vakcinák és Viroterápiás Központjának igazgatója felhívta a figyelmet, hogy még nem hagyták jóvá a himlő ellen javallott gyógyszerek mindegyikét a majomhimlő kezelésére, viszont ezeket a készítményeket már tesztelték majmokon. „Számunkra jó jel, hogy ezekben az esetekben sikeresen meggyógyultak az alanyok” – mondta McFadden.

A járványügyi szakemberek egyöntetűen állítják, hogy a fertőzöttekkel érintett emberek oltásával megfékezhető a majomhimlő terjedése.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Putyin visszaszólt a nyugati vezetőknek, akik a félmeztelen fotóin élcelődtek
Szerinte ők hasonló helyzetben „gusztustalan látványt nyújtanának”.

Link másolása

hirdetés

A napokban tartották a G7-tagállamok németországi csúcstalálkozóját, ahol a fontos megvitatandók – például az Oroszországgal szembeni szankciók bővítése – mellett viccelődni is volt ideje az államfőknek. Élcelődésük tárgya pedig nem más volt, mint az orosz elnök – vette észre az RTL.hu.

Boris Johnson brit és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök azzal viccelődtek, hogy meg kell mutatniuk a mellizmukkal, hogy keményebbek Putyinnál – ebbe idővel Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is bekapcsolódott. A vezetők ezzel természetesen Putyin félmeztelenül lovaglós fotóira utaltak. Ezt persze Putyin sem hagyhatta szó nélkül, egy csütörtöki sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta:

„Nem tudom, hogy akartak levetkőzni, derék alatt, vagy felett? De szerintem mindkét esetben gusztustalan látványt nyújtottak volna.”

A háborút kirobbantó orosz elnök azt is hozzátette, hogy ahhoz, hogy olyan jól nézzenek ki, mint ő, le kell mondani a káros szenvedélyekről, a túlzott alkoholfogyasztásról, edzeni és sportolni kell. De Boris Johnson egy másik megnyilvánulására is reagált. Az angol miniszterelnök korábban azt mondta, ha Putyin nő lenne, most nem lenne háború. Erre az orosz elnök annyit üzent: négy évtizeddel ezelőtt épp Margaret Thatcher brit miniszterelnök döntött úgy, hogy csapatokat küld a Falkland-szigetekre. Ez pedig szerinte kizárólag a britek birodalmi törekvéseit szolgálta.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Az Alkotmánybíróság elkaszált rendelkezéseket, amelyek a Balaton beépítését segítették
Miniszteri, kormányzati vagy önkormányzati engedéllyel ki lehetett kerülni eddig beépítési korlátozásokat.

Link másolása

hirdetés

Alaptörvény-ellenesnek nyilvánított és megsemmisített néhány törvényi passzust, amelyek megkönnyítették a Balaton-part beépítését – írja a 444.

A lap szerint eddig miniszteri, kormányzati vagy önkormányzati engedéllyel ki lehetett kerülni az amúgy érvényes beépítési korlátozásokat, és

megfelelő papír birtokában a part 30 méteres sávján belül is építkezhettek, túlléphették a településrendezési tervben előírt beépítettség és beépítési magasság maximális mértékét, ezek mellett pedig csökkenthető volt a strandok, kempingek, zöldterületek partszakasza.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint rendeletekben nem, legfeljebb törvényekben lehetne ilyen kivételekről határozni. Az Ab kimondta, hogy ebben a formában a szabályozás gyengíti az Alaptörvényben foglalt egészséges környezethez való jog garanciáit.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Solymár mellett egyre több Budapest-környéki települést sújt a vízhiány
Már legalább tíz településen vezettek be vízkorlátozást.

Link másolása

hirdetés

Ahogyan azt megírtuk, Solymáron már hétfő akadozik a vízellátás, emellett vízkorlátozást is bevezettek: jelenleg közel háromezer embert érint a vízhiány. A Duna Menti Regionális Vízmű közleménye azonban rámutat, hogy nem csak ott rossz a helyzet: több másik településen is korlátozásokat vezettek be.

Solymár mellett Üröm, Piliborosjenő, Pilisszentiván, Budakalász, Pomáz, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Pilisvörösvár, Csobánka és Szentendre is érintett.

Ezeken a településeken a teljes körű szociális célú ivóvízellátás biztosítása érdekében arra kérik a lakosokat, hogy törekedjenek az ivóvíz ésszerű felhasználására, korlátozzák az ivóvíz más irányú felhasználását – ide tartozik például a medencetöltés. Kérik továbbá, hogy mellőzzék a locsolást, a kommunális ivóvízellátó rendszerre szerelt automata öntözőberendezéseket kapcsolják ki.

De az önkormányzatokat is arra kérik, szüneteltessék a közterületi locsolást. Ezt elsősorban az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerinti, rendkívüli hőség miatt kérik, hiszen az ilyen időben az ivóvízfogyasztási igény tovább fog növekedni.

A Telex azt írja olvasói visszajelzések alapján, hogy szerda óta Pilisszentlászlón sincs víz, Pest megyén kívül pedig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Túrkevén is hektikus a vízellátás, a lakosok alig tudnak mosni és tisztálkodni.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Van, ahol már 29 fokos a Balaton, a Velencei-tó 27,5 fokig melegedett
A Duna és a Tisza vize sem hűsítő már.

Link másolása

hirdetés

A Telex információi szerint a mérőpontok közül Siófoknál a leghűvösebb a magyar tenger vize, ott „csak” 26,2 Celsius-fokra tudott még felmelegedni.

Az északi parton található Gyenesdiásnál azonban a Balaton hőfoka már elérte a 29,1 Celsius-fokot.

De olyan meleg van, hogy még a Duna is 24-25 fokos: Bajánál 24.7, míg Budapestnél 25,7 fokot mértek. A Tisza pedig 27,7 fokig is fel tudott melegedni Szegednél.

A Velencei-tó vize sem túl hűsítő már, Agárdnál 27,5 Celsius-fokos.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk