Titkos bordélyház miatt indult nyomozás, egy ügyésznő is érintett lehet
Kecskeméten különös ügy miatt tartott összehangolt akciót a Központi Nyomozó Főügyészség. A Blikk információi szerint egy helyi ügyésznőt is őrizetbe vettek, aki a gyanú szerint részt vett egy bordélyház működtetésében.
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön Bács-Kiskun vármegyében több helyszínen is intézkedett – számolt be róla a Blikk. A hatóság közleménye szerint „a mai napon Bács-Kiskun vármegyében több helyszínen összehangolt bűnügyi akciót hajt végre, amely egy ügyészt is érint. Az ügyről az eljárás érdekeire figyelemmel további tájékoztatás nem adható.”
A Blikk úgy tudja, hogy az érintett nő a Kecskeméti Járási Ügyészségen dolgozott, ahol vádlóként vett részt tárgyalásokon. Az asszony a férjével és két gyermekével él egy kertes házban, nem messze attól az apartmanháztól, ahol szintén megjelentek a rendőrök.
Egy környéken élő idős nő elmondta:
„Hosszú évek óta köztudott volt a környéken, hogy a korábban rendőrként szolgáló tulajdonos bordélyházként üzemeltette a szálláshelyét, lányoknak biztosított szobákat, ahol azok fogadhatták a kuncsaftokat.”
A szomszéd beszélt arról is, hogy az ingatlant több mint tíz éve vásárolta meg a férfi, majd egybenyitotta az épületeket és felújításokat is végzett.
A nő szerint csütörtökön rendőrök jelentek meg a ház két bejáratánál. A vendégháznak van egy zárt parkolója is, ami akkor üresen állt. Az apartmannal szemben lévő kocsmában több vendég is tartózkodott, amikor a hatóság megérkezett.
A lap által megkérdezett egyik vendég azt mondta:
„Mindenki tudta, mit művelnek itt, nagyon látványosan csinálták. Az örömlányok lenge öltözetben és köntösben flangáltak az utcán, még a látszatra sem adtak. Az ügyészként dolgozó hölgyet is sokszor láttuk megjelenni. A tulajdonossal beszélgettek, aztán együtt távoztak. Az ügyfelek folyamatosan érkeztek, a lányok engedték be őket. Volt, aki negyed óra után már távozott is, mások akár 45 percet is tartózkodtak itt. Sőt, még ebédidőben is jöttek-mentek a kuncsaftok. Több lakrész és bejárat volt, így egyszerre többen is tudtak dolgozni.”
A vendég szerint egyszer előfordult, hogy a kocsma egyik dolgozójának kellett szólnia az egyik lánynak, aki fehérneműben ült a nyitott ablakban. Azt is elmesélte, hogy korábban a vendégház tulajdonosa birtokháborítás miatt jelentette fel a vendéglátóhelyet, mert túl hangosan szólt a zenegép.
A ház falán feltüntetett telefonszámot egy nő vette fel, aki a tulajdonos párjaként mutatkozott be. Azt mondta, hogy a férfi jelenleg nem elérhető, de várhatóan másnap beszélhetnek vele. Miután megtudta, milyen ügyben keresik, bontotta a vonalat.
A lap információi szerint a vendégház üzemeltetőit őrizetbe vették, a letartóztatásukról szombaton dönthetnek.
Egy, az ügytől független jogász úgy nyilatkozott:
„A prostitúció elősegítése bűncselekménynek minősül, ha valaki a lakását, albérletét, panzióját vagy bármilyen helyiséget üzletszerű kéjelgés, prostitúció céljára átad vagy tudatában van annak, hogy erre használják majd. Alapesetben 3 év börtön járhat érte, minősített esetben pedig akár 5 év szabadságvesztés is kiszabható. Utóbbiba tartozik, ha valaki bordélyházat tart fent, vezet vagy annak működéséhez anyagi eszközökkel hozzájárul.”
A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön Bács-Kiskun vármegyében több helyszínen is intézkedett – számolt be róla a Blikk. A hatóság közleménye szerint „a mai napon Bács-Kiskun vármegyében több helyszínen összehangolt bűnügyi akciót hajt végre, amely egy ügyészt is érint. Az ügyről az eljárás érdekeire figyelemmel további tájékoztatás nem adható.”
A Blikk úgy tudja, hogy az érintett nő a Kecskeméti Járási Ügyészségen dolgozott, ahol vádlóként vett részt tárgyalásokon. Az asszony a férjével és két gyermekével él egy kertes házban, nem messze attól az apartmanháztól, ahol szintén megjelentek a rendőrök.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.
A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.
Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.
A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.
A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.
Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.
A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.
Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.
A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.
Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,
féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.
Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.
Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.
Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.
A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:
„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”
A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.
A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.
R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.
Renner így fogalmazott a történtek után:
„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.
A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.
A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.
A kihallgatáson a férfi azt mondta,
a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.