ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Kártyás fizetés az éjszakában: teszteltük, mire megy, aki készpénz nélkül indul el bulizni

Bár hivatalosan már majdnem mindenhol kötelező biztosítani a lehetőséget, továbbra sem kell nagyítóval keresni azokat a helyeket, ahol nem fizethetünk kártyával. Utánajártunk, mi az oka ennek.


2022-ben kevés idegesítőbb dolog érheti az embert annál, mintha valahol a fizetés előtt közlik vele, hogy sajnos ők kizárólag készpénzt fogadnak el. Különösen igaz ez annak fényében, hogy a koronavírus-járvány még az eddiginél is jobban arra ösztönözte a kereskedőket, hogy az érintésmentes fizetési megoldásokat részesítsék előnyben.

Ma már alig találni olyan embert, akinek ne lapulna érintéses bankkártya a zsebében – nem is beszélve az egyéb digitális fizetési megoldásokról, mint az okostelefon vagy okosóra használata.

Ezért különösen érthetetlen, amikor az ember hiába venné elő a kártyáját, végül kénytelen a jó öreg apróhoz és papírpénzhez nyúlni. Már ha épp van nála.

A húszas, harmincas generáció jelentős része ugyanis már szinte soha nem hord magánál készpénzt, annyira megszokta, hogy gyakorlatilag mindenhol lehetőség van kártyás fizetésre.

Kivételek persze még most is akadnak. Korábbi cikkünkben azt néztük meg, milyen lehetőségeink vannak Budapest belső kerületeiben a napközben igénybe vehető szolgáltatásoknál, például egy barber shopban, pékségben, vagy könyvtárban.

Ezúttal pedig nyakunkba vettük az éjszakát: több kocsmát és szórakozóhelyet is felkerestünk, hogy kiderüljön, le lehet-e hozni manapság egy szombat esti bulit készpénz használata nélkül.

A főnök nem hajlandó bevezetni

Első állomásunk egy népszerű cseh söröző a Nyugati pályaudvartól nem messze. Este 7 óra körül érünk oda, de gyakorlatilag teljesen tömve van, be se férünk. Igaz, nem vesztünk semmit, mivel kérdésünkre, lehet-e kártyával fizetni, a pultos lány sajnálkozva széttárja a karját.

Utána elmagyarázza, hogy a magas tranzakciós díjak miatt a hely tulajdonosa eddig mereven elzárkózott attól, hogy terminált szerezzen be. Elmondása szerint vendégeik nagy része visszatérő, ezért már jó előre készülnek készpénzzel, mielőtt beülnek hozzájuk.

Ugyanakkor van egy alternatív megoldás is, amit többek között OTP-s ügyfelek is igénybe vehetnek: ez az úgynevezett QR-kódos fizetés, aminek lényege, hogy a bank mobilapplikációjának segítségével ott helyben el lehet utalni a fogyasztás összegét, tehát voltaképpen ugyanott vagyunk, mintha kártyával fizettünk volna. És ennek a kereskedő oldalán bizonyos esetekben nincs költsége.

A semminél végül is jobb, de egyelőre közel sem mindenkinek elérhető. Ráadásul kérdés az is, hogy vásárlói / fogyasztói szemszögből mennyire rugalmas és kényelmes megoldás.

Van terminál, mégse használható

Következő állomásunk egy népszerű kerthelyiség a VI. kerület szívében, amelynek fedett része is van, így télen is nyitva tartanak.

Fizetni viszont ugyanúgy csak készpénzzel lehet, sőt, itt még a QR-kódos megoldás sem opció. Mentségükre szóljon, hogy nekik legalább van termináljuk, korábban egy ideig működött is, viszont már jó ideje nem tudják használni.

A pultosok elmondása szerint a térerővel van valamilyen gond, egyszerűen nem kap megfelelő jelet a gép, így hiába próbálkoznak, elutasít minden tranzakciót. Mindenkit próbálnak azzal hitegetni, hogy már keresik a megoldást a problémára, de emlékeink szerint már két éve is ugyanez volt a helyzet.

Folytatjuk túránkat a Bulinegyed felé, azon belül is az egyik fiatalok által kedvelt kocsmába a Kazinczy utca szomszédságában, melynek pincéjében időnként koncerteket is tartanak. Ahogy sorban állunk, fültanúi vagyunk a pultos egy véletlen elszólásának: „Készpénz? Ja, vagyis nálunk csak készpénzzel fizethetsz, szóval igen, az...”

Amikor ránk kerül a sor és megkérdezzük, nem tervezik-e terminál beszerzését, annál is inkább, mivel elvileg már kötelező, szűkszavúan annyit felel, hogy ő csak egy alkalmazott, ezzel kapcsolatban nem tud információt adni. Egyben felhívja a figyelmünket, hogy az utca túloldalán található egy bankautomata, ahol készpénzt vehetünk fel, ha nincs nálunk.

Ez is egy opció voltaképpen, de nem az igazi, hiszen a törvényben biztosított havi kétszeri lehetőségen felül a pénzfelvétel is tranzakciós díjjal jár. Na meg ki akar külön sétát tenni a pulttól, mikor már a sörét szürcsölné legszívesebben?

A nagy többség halad a korral

Bár eddig csupa olyan helyet említettünk, ahol beletört a bicskánk a kártyás fizetésbe, szerencsére manapság már inkább ezek tekinthetők a kivételnek, mint a szabálynak. Pozitív csalódás jóval többször ért bennünket.

Egyik törzshelyünkön, a Gozsdu Udvar közvetlen közelében található pincehelyiségben például hosszú évek óta lehet kártyával is fizetni. Kedvenc pultosunk elmondása szerint korábban náluk is gondot okozott, hogy nem mindig volt jel, de miután jelezték a problémát a szolgáltatónak, kicserélték a terminált egy korszerűbb változatra, azóta pedig mindig megbízhatóan üzemel.

Szükség is van rá, mivel összességében ma már a vendégek akár 60-70 százaléka is inkább a kártyás fizetést választja. A külföldiek esetében ez az arány még elsöprőbb: meghaladja a 90 százalékot.

A budai oldalra átkelve meglátogattunk egy olyan helyet is, ahol egészen tavaly nyárig nem lehetett kártyával fizetni, akkor azonban úgy döntöttek, engednek a nyomásnak.

Egyik pultosuk ezt azzal indokolta, hogy mivel kötelezővé tették, nem akarták, hogy büntetést szabjanak ki rájuk, emellett elég sokan hiányolták már korábban is ezt a lehetőséget.

Azóta náluk is nagyjából a vendégek 70 százaléka kártyázik, amiből jól látszik, hogy tényleg valós igény volt rá. Nem csoda, hiszen kényelmes és praktikus, de emellett azt sem hallgatja el, hogy számukra azért van hátránya is: bevezetésével párhuzamosan nagyon visszaesett a jatt mennyisége, mivel sokan nem is gondolnak rá, hogy így is lehet adni.

„Hasznos a kártyás fizetés, ez kétségtelen, viszont muszáj lenne tudatosítani az emberekben, hogy attól még nyugodtan adhatnak borravalót. Különben a vége az lesz, hogy mi, dolgozók sokkal rosszabbul járunk” – fogalmazott fejét csóválva a hely pultosa.

„A 2021. január 1-jével életbe lépett jogszabályváltozás hatására, miszerint az online pénztárgépeket üzemeltető kereskedőknek és szolgáltatóknak biztosítaniuk kell a vásárlók számára valamilyen elektronikus fizetési lehetőségét, tavaly ugrásszerűen megnőtt a kártyaelfogadóhelyek száma, de tapasztalataink szerint nemcsak a törvényi előírások miatt érdemes minél szélesebb körben biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét. A koronavírus járvány hatására a vásárlási és fizetési szokásaink is átalakultak és egyre nagyobb a fogyasztók igénye arra, hogy bárhol fizethessenek elektronikus megoldással, ami a legtöbb esetben a pénztárcájukban lapuló bankkártya vagy a mindig kéznél lévő okostelefon vagy okosóra. Azoknak, akik még keresik a megfelelő módszert a készpénzmentes fizetés biztosítására, az OTP Csoport több, az adott vállalkozás egyedi igényeire szabott megoldást kínál” – fogalmazott Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment terület vezetője.

A 30 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkező és cafeteria kártyát is elfogadó vállalkozásoknak az OTP Csoport a POS-terminál igénylését, míg az alacsonyabb forgalmú cégek számára a SimpleBusiness mobilalkalmazás használatát javasolja.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. A fenti termékek és szolgáltatások részletes feltételeiről az ismert csatornákon keresztül tájékozódhatnak.

Az OTP Bank fenntartja annak jogát, hogy a közleményben szereplő termékek és szolgáltatások kondícióit módosítsa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a nyár szenzációja: máris póló készült Mészáros Lőrinc „Gondolom, nem gyalog" mondatával - mutatjuk, hogy néz ki a trendi ruhadarab
Arról egyelőre nincs hír, hogy a fekete felirattal ellátott, valóban egyedi póló kereskedelmi forgalomba kerül vagy nem, de a magyar cég egy játék erejéig kihasználja a milliárdos vállalkozó immár legendás aranyköpését.


A Dorko villámgyorsan lecsapott Mészáros Lőrinc két héttel ezelőtt, Münchenben elhangzott „Gondolom, nem gyalog" aranyköpésére, és már meg is alkotta a nyár várhatóan egyik legtrendibb pólóját, adta hírül a Blikk.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a fekete felirattal ellátott, valóban egyedi póló kereskedelmi forgalomba kerül vagy nem,

de a magyar cég egy játék erejéig kihasználja a milliárdos vállalkozó mondatát. „Kommenteld, te kivel gyalogolnál egy jót, és nyerjetek ma egy-egy pár új Dorko cipőt!” – olvasható a Dorko játékfelhívásában. A történethez hozzá tartozik, hogy a sportos vállalkozás a "nem" szót áthúzta a pólón.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Mészáros Lőrinc barátai társaságában tekintette meg Münchenben a Paris Saint-Germain - Internazionale labdarúgó Bajnokok Ligája döntőt. Magyarország leggazdagabb embere az utat előbb a Liszt Ferenc Repülőtérig magánhelikopterrel, majd onnan magángéppel tette meg, ráadásul a francia csapattal egy szállodában szállt meg.

A 444 stábja itt próbálta megszólaltatni Mészárost, és feltették neki azt a kérdést is, hogy mivel érkezett Münchenbe. Az üzletember száját pedig ekkor hagyta el az azóta klasszikus magasságokba emelkedett „Hát, ööö, gondolom, nem gyalog” mondat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Véletlenül egy orgiaházban szállásolták el a British Airways személyzetét – 24 órán át nem tudtak aludni
A repülőtársaság személyzetének tagjai alig tudtak pihenni, mert egész éjjel nyögések, drogüzletek és prostituáltak zavarták őket. Egy 24 órás orgia is zajlott a motelben.


Legalább 12 munkatársnak foglaltak szállást a British Airways-nél egy milánói szexhotelben, miután tévedésből összekeverték a MO.OM Hotelt a közelben található Motel MO.OM-mal – számolt be róla a Daily Star. Az óránként fizetős szálláshelyen olyan felszerelések voltak, mint vagina alakú kád, tükrös mennyezet, kötözőkészletek, bőr hámok és emberi kutyaketrecek.

Egy névtelen forrás szerint „nyilvánvaló volt, hogy a stábnak nem ezen a helyen kellett volna lennie”.

A beszámoló szerint a személyzet tagjai alig tudtak aludni, mivel egész éjjel nyögéseket hallottak, és tanúi voltak egy 24 órás orgiának,

valamint drogügyleteknek és prostitúciónak is.

A forrás szerint az eset egy komikus, de komoly következményekkel járó hiba volt.

A kialvatlanság miatt a dolgozók másnap nem tudtak munkába állni,

ugyanakkor késésekről vagy járatkimaradásokról nem érkezett hír.

A British Airways a történtek után közleményt adott ki:

„A személyzet egy kis részét nem jóváhagyott hotelszobákban helyezték el a tudtunk nélkül, miután a szokásos szolgáltatónknál elérhetőségi problémák merültek fel. Sürgősen kivizsgáljuk az esetet, hogy többször ne fordulhasson elő ilyen.”

A Daily Star cikke emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt hónapokban több hasonló eset is történt a légitársaság dolgozóival. Egy légiutas-kísérőt letartóztattak, miután meztelenül táncolt az egyik járaton, míg egy korábbi pilótájukat 2023-ban azért bocsátották el, mert felszállás előtt kokaint szippantott egy nő melléről. Ő azóta egy másik légitársaságnál újra repülhet.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutyás strandkörkép 2025: Ezeken a helyeken hűsölhetsz együtt négylábú kedvenceddel idén nyáron
A nyár a közös élményekről szól – és a kutyádnak sem kell kimaradnia a vízparti mókából.


Egyre többen indulnak nyaralni kutyástul és szerencsére ma már nem is kell otthon hagynod kedvencedet akkor sem, ha strandolni támad kedved, mert országszerte számos lehetőség van a közös fürdőzésre.

Elkészült a 2025-ös lista a kutyabarát fürdőhelyekről, és elmondhatjuk, hogy a végeredmény igencsak kecsegtető a gazdik számára:

idén ugyanis már 21 fürdőhelyen várják örömmel a kutyákat országszerte.

A Kutyabarathelyek.hu csapata már sok éve azon dolgozik, hogy egyre több étterem, szállás és szolgáltató váljon kutyabarát hellyé, de a nyári csúcsszezonban egyértelműen a strandok a legkeresettebb helyszínek, az évről évre melegrekordokat döntögető hónapokban.

Az, hogy az igény és kínálat hogyan fejlődik ezen a téren, remekül mutatja az, hogy 2015-ben még csupán 8 kutyabarát fürdőhely közül választhattak a gazdik, idén viszont már 21 ilyen strand áll a rendelkezésükre.

Persze a kutyatartás népszerűsége egyre inkább növekszik, így erre a fejlődésre valóban nagy szükség van itthon is.

Hol csobbanhatsz a kutyáddal?

A kutyabarát strandokat összeszedő lista ráadásul azért is különleges, mert a rajta szereplő strandok többsége nemcsak szívesen fogadják a kutyusokat, de kifejezetten kutyabarát szolgáltatásokkal is készülnek:

rámpák segítik a vízbejutást, árnyékos pihenőhelyek, agility pályák, kutyabarát szolgáltatások, sőt néhol még kutyás foglalkozások és büfék is várják nemcsak a gazdikat, de kedvenceiket is.

A Balaton körül például a Fonyódi Kutyás Fürdetőhely és a Balatonföldvári kutyastrand garantált siker, de ott van a Keszthelyi Kutyás Strand is, ahol zsilipes beengedő rendszer ügyel a biztonságra. A Balatoni szakaszon a Fonyódi strand örvend a legnagyobb népszerűségnek, hatalmas terület, büfé, sup point, mosdók, kutyusok számára felállított játékbolt és „gazdi itató” vár mindenkit.

Ha azonban a Balaton helyett inkább a Dunakanyar felé vennéd az irányt, a Dunakeszi Duna-parton és a Bárka Dog Beach-en is boldogan látják a kutyásokat.

Nem marad ki a kelet-magyarországi régió sem: a Tiszafüredi Mancsos Pancsoló, a Szolnoki strand, vagy éppen a Tiszakécskei kutyabarát fürdetőhely igazi hűsítő menedékek lehetnek az egyre gyakrabban sújtó kánikulában. És persze ott vannak az országos különlegességek is: a Délegyházi-tavak, a Vizsla-tó Nyíregyházán, a gyönyörű Öreg-tó Tatán, vagy a pécsi Hirdi Kutyastrand – mind garantáltan kutyamosollyal, vizes bundával és lelkes farokcsóválással zárják a napot.

Mi kell ahhoz, hogy egy fürdőhely kutyabarát legyen?

Ahogy Máté Krisztián, a Kutyabarathelyek.hu társalapítója elmondta: „Fontos a megfelelő távolság az emberi strandoktól, a hulladékgyűjtés megoldása és szükség esetén a vízbe helyezett lejárók kialakítása.” A kellemes és problémamentes időtöltéshez elengedhetetlen, hogy erre minden gazdi figyeljen maga is, de a legtöbb kutyabarát strand azonban ezen is túlmutat: napernyőkkel, sporteszközökkel, kutyás programokkal, sőt, sok helyen már kutyabarát büfé is működik, külön kedvezve finom falatokkal, vagy hűsítő finomságokkal a négylábúak számára is.

Még több szabadság: a természetes vizek

Inkább vagy kalandor? Ha a belépőjegyes strandok helyett inkább a vadregényes élményeket szereted, a természetes vizek is nyitva állnak előttetek: például a Kisoroszi Szigetcsúcson a Dunánál, ahol, ha nincs tiltótábla, bátran csobbanhat a kutya is veled.

Ne maradj le!

Ha szeretnéd megnézni a teljes listát és a friss részleteket, kattints ide és tervezd meg a nyári kalandokat négylábú társaddal.

Egy biztos: 2025-ben nem kell otthon hagynod a kutyusodat, ha a strandra készülsz!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Grillre fel! – Ezekért az újdonságokért érdemes várni a napsütést
A nyár nem is lenne igazi egy-egy klassz grillparti nélkül. És bár a grillrácsról nem hiányozhatnak az örök klasszikusok, mint amilyen a hamburgerpogácsa vagy a pácolt sertéstarja, ha te is megnézed a Lidl új kínálatát, könnyen úgy döntesz, hogy itt az ideje az újításnak.


Bár az időjárás még nem döntötte el, hogy májust vagy októbert írunk, a grillszezon előbb-utóbb hivatalosan is beköszönt. Sőt, bizonyára köztetek is vannak olyanok, akik már túl vannak az idei első kerti sütögetésen – ők azok a hősök, akik a tavaszi zápor ellenére is begyújtják a grillt. Ha te inkább kivárnád a napsütést, van egy jó hírünk: a Lidl idén is full extrás kínálattal készül a kerti sütögetések időszakára.

Több mint 60 féle grillcucc a kínálatban – húsimádóknak és ínyenceknek

Aki már most előrelátóan készül a nyári hétvégékre, annak érdemes csekkolnia a Lidl hűtőpultjait, mert több mint 60 féle grilltermék sorakozik fel az idei szezonban. A klasszikus marinált csirke- és sertésszeletek mellett hamburgerpogácsák, grillkolbászok, hot dog alapok, roládok, sőt még fokhagymás-chilis garnéla is bekerült a válogatásba. Nem kizárt, hogy az ínycsiklandó illatok miatt még a szomszédjaid kedve is megjön a grillezéshez.

A grillezés népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy

tavaly április végétől szeptember elejéig közel 6 milliárd forint értékben vásároltak grillterméket a Lidl boltjaiban.

A szabadtéri sütögetés nemcsak menő, de közösségi program is – és úgy tűnik, egyre többen választják ezt a közös kikapcsolódás formájának.

Jönnek a különlegességek – csak a Lidlben

A Lidl idén is csempészett a kínálatba néhány exkluzív újdonságot: például a Faluvégi vízibivaly grillkolbászt, vagy a Kométa bajor és Salsiccia al Vino változatait, amelyek csak náluk kaphatók. Akik szeretik az extra ízeket, azoknak ott van a jalapenos, tacos vagy koriander-lime-os vonal, míg a chilli cheese grillrolád és a bajor grillkolbász (ami semmilyen adalékanyagot nem tartalmaz) a természetesebb ízek kedvelőinek szól.

A Lidl kínálatában nemcsak a húsok, hanem a komplett grillélmény is megtalálható: friss zöldségek, fűszernövények, grillsütők, faszén és praktikus kiegészítők is lapulnak a polcokon.

Szóval ha eljön a „na most már tényleg tavasz van” pillanat, csak egy bevásárlókosárra lesz szükséged, és kezdődhet a sütögetés.

Fotó: Pixabay, Lidl


Link másolása
KÖVESS MINKET: