HÍREK

Károly orvosai készenlétben: a király nincs jól a botránykönyv őt ért vádjai óta

Azon is el kell gondolkoznia, hogy a BBC miért tartotta fontosnak a botránykönyv hitelesítetlen állításának nyilvánosságra hozását, pont egy olyan beszéd elé időzítve, amelyben Károly a világ vezetőit hívja fel, hogy lépjenek fel együtt a klímavédelmi célok eléréséért.

Link másolása

A beszédre mindössze 55 perccel azután került sor, hogy a BBC valamilyen okból így időzítve, nyilvánosságra hozta, hogy

Harry és neje azzal vádolja magát a királyt és Katalint is, hogy rasszisták. Ők a királyi család legnépszerűbb tagjai, nyilván ezek a súlyos vádak sokat ronthatnak a megítélésükön.

Mert ha sokan nem is értik, mi abban a raszizmus, ha a születendő baba hajszínéről, szem- és bőrszínéről beszélgetnek a családtagok, mindig lesznek, akik örömmel kapaszkodnak bele az ilyen dolgokba és kiáltanak farkast ott, ahol csak bárányok vannak.

Ráadásul a két megnevezett személy nem is tud védekezni,

hiszen hiába állítanák azt, hogy ilyet ők bizony nem mondtak, akik rasszistának szeretnék láttatni őket, csak nevetnének ezeken a mondatokon. Ki tud olyan dolgot bizonyítani, ami csak a vádló és a vádlott között zajlott le, tanúk nélkül, vagy már halott tanúk jelenlétében?

Nem csoda, hogy Károly, aki elég jó stratéga, átlátja a helyzet nehézségét. Azon is el kell gondolkoznia, hogy a BBC miért tartotta fontosnak a botránykönyv hitelesítetlen állításának nyilvánosságra hozását, pont egy olyan beszéd elé időzítve, amelyben Károly a világ vezetőit hívja fel, hogy lépjenek fel együtt a klímavédelmi célok eléréséért. Arról beszélt épp, hogy például az ő unokái számára sem hagy a jelenlegi vezető generáció élhető bolygót maga után, és mennyire fontos lenne, ha legalább ebben a témában együtt lépnének fel a világ vezetői.

„Ez egy olyan beszéd volt, amire ötven évet várt, hogy elmondhassa, de senki nem figyelt a lényegre, mindenki csak az alaptalan rasszista állításokról beszélt

- mondta Richard Fitzwilliams királyi kommentátor a The Sun-nak: - Ez nem is jöhetett volna rosszabb pillanatban Károly karrierjében.”

A királyt nagyon megviselte ez a helyzet, láthatóan fáradtnak tűnt a dubaji COP28-csúcstalálkozón, és az orvosa végig a közelében volt.

A BBC péntek reggel 7.36-kor nevezte meg őt és Katalin walesi hercegnőt - annak ellenére, hogy korábban azt állították, nem csatlakoznak azon hírcsatornákhoz, akik feszegetik ezt a témát.

„Nem tudom elképzelni, hogy a monarchia valaha még megbízik Harryben” - tette hozzá a kommentátor.

Amellett, hogy egyre többen aggódnak a király romló egészségi állapota miatt, a britek kezdenek dühösek lenni.

Ingrid Seward királyi szakértő a The Sunnak ezt mondta: „Szerintem mindenki kezdi unni ezt a könyvet. Ez egy mérgezett tollal írt aljasság. Bízunk benne, hogy a királyi család felülemelkedik rajta. Károlynak egymás után találkozói voltak a klímacsúcson, és valószínűleg emiatt nagyon fáradt.”

Azt mindenesetre meghökkentő látni, hogy egy élet munkáját hogy képes tönkretenni egy olyan állítás, amit kizárólag Meghan és Harry tesz, pont azok, akiknek eddig számos hazugságot köszönhetett már a világ. És az is figyelemre méltó, hogy a saját uralkodójának 50 éven át tartó klímavédelmi munkáját milyen könnyedén teszi zárójelbe a mértéktartó újságírás csúcsát jelentő BBC. Tényleg csak az a kérdés, hogy miért?

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ennek nem lesz jó vége: brutális tempóban zuhan a forint
Ezzel szemben a lengyel fizetőeszköz szabályos szárnyalásba kezdett.

Link másolása

Szerda délután már 394 forintot is kértek egy euróért, derül ki a Portfolio cikkéből. Ez azt jelenti, hogy csak ezen a napon 0,8%-ot gyengült a magyar fizetőeszköz az euróval szemben.

Gyengült a forint az amerikai dollárral szemben is: délelőtt 362 forint 20 fillért kértek egy dollárért.

A magyar fizetőeszköz napok óta tartó zuhanásával szemben szabályosan szárnyal a lengyel zloty, mely történelmi csúcson van a forinttal szemben. A zloty erősödésének hátterében a lengyel EU-pénzekkel kapcsolatban hamarosan várható megállapodás állhat.

A Reutersnek egy meg nem nevezett budapesti befektető azt mondta, hogy szerinte a forint egy hónapon belül 395-ös szintre gyengül az euróval szemben, minden erősödés csak átmeneti lesz, az MNB felgyorsított kamatvágása gyengüléssel jár a forintra nézve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Telekom kétnapos leállásra készül, korlátlan netet adnak kárpótlásul – ekkor kell figyelni
Karbantartás miatt leáll az informatikai rendszerük. A szolgáltatásokat ez nem érinti, az ügyintézést már annál inkább.

Link másolása

A Magyar Telekom informatikai rendszereinek ütemezett karbantartása miatt március 14-én 18 órától várhatóan március 16-án 8 óráig egy sor szolgáltatás elérhetetlen lesz – derül ki a cég közleményéből. Mint az MTI idézi, ezt írták:

A Telekom alkalmazás, a Telekom fiók, a telekom.hu és az Üzleti önkiszolgáló portál sem lesz elérhető, valamint március 14-én csütörtökön a cég üzletei is a szokottnál hamarabb, 18 órakor bezárnak.

A karbantartás ideje alatt a 1414-es lakossági és a 1400-ás üzleti telefonos ügyfélszolgálat korlátozott funkciókkal áll rendelkezésre és a várakozási idő is az átlagosnál hosszabb lehet.

A mobil- és otthoni szolgáltatások működni fognak.

A vállalat az érintett időszakra korlátlan internetet biztosít minden lakossági és üzleti mobil ügyfele számára belföldön, melynek aktiválása automatikus. Külföldi tartózkodás esetén pedig az Európai Unióban 5 GB, azon kívül 2 GB extra adatforgalommal kárpótolják az ügyfeleket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Csak látszólag közterület: érdekes kalandja volt a NER kedvenc luxusétterménél forgató Partizánnak
A biztonsági őr állította meg a stábot, miután átlépték a bicikliutat: ami járdának tűnt, az valójában magánterület.

Link másolása

Ami a budai Várkert Bazárral szemben látszólag járda, az a jelek szerint a NER kedvenc luxuséttermének, a Felixnek a magánterülete – legalábbis ez derül ki a Partizán rövid videójából. Amikor ugyanis a Felix Kitchennél akartak forgatni, a stábhoz egy biztonsági őr lépett, aki elmagyarázta:

Ha átlépnek a bicikliúton, akkor magánterületen állnak, ahol csak engedéllyel forgathatnak.

Így kénytelenek voltak nagyjából 10 centiméterrel odébb állni, hogy leforgathassák videójukat.

A Felix Kitchent a Matolcsy Ádám barátjaként ismertté vált Pintér Máté üzemelteti – írta egy korábbi cikkében a 444.hu. A luxusétteremben nemcsak a Nemzeti Együttműködés Rendszerének tehetséges vállalkozói fordulnak meg – mint például Mészáros Lőrinc és felesége, Várkonyi Andrea –, de a kormány tagjai is felbukkannak. Látták már itt Rogán Antalt, sőt, Orbán Viktort is. Az épületet közpénzből újította fel az MNB-féle Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány, mielőtt túladott azon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elárulta az Integritás Hatóság, mit akartak Magyar Pétertől
Folyamatosan figyelik a sajtót, így került a látóterükbe Magyar Péter is. Szerdára idézték be Varga Judit volt férjét.

Link másolása

Magyar Pétert beidézte az Intergritás Hatóság szerdára – adta hírül saját közösségi oldalán az ügyvéd. Az uniós pénzekre vigyázó hatóság a Telex megkeresésére árulta el, hogy miért látták szükségesnek Magyar beidézését:

„Az Integritás Hatóság kockázatelemzési tevékenysége során folyamatosan figyelemmel kíséri a magyar közéletben és sajtóban megjelenő fejleményeket. Ezek kapcsán folytattunk megbeszélést Magyar Péterrel is.”

Magyar Péter csak annyit írt szerdán, hogy egy interjúja miatt akartak találkozni vele. Hogy pontosan milyen ügyben idézték be és indított-e vizsgálatot a hivatal a kijelentései miatt, arra már nem válaszolt a hatóság.


Link másolása
KÖVESS MINKET: