News here
hirdetés

HÍREK

Karikó Katalin a beszervezéséről: félt, ezért aláírta, de semmilyen írásos jelentést nem adott

A világhírű magyar tudós a Telexnek mondta el, hogyan kereste meg és fenyegette meg őt a szocialista kémelhárítás.

Link másolása

hirdetés

Egy Karikó Katalin beszervezéséről szóló dokumentum bukkant fel az interneten - írja a Telex.hu. A világhírű magyar kutató állambiztonsági kartonja szerint 1978-ban szervezte be a szocialista kémelhárítás. A tudós a lapnak elmondta, hogy bár létezett ez a papír, de sosem volt ügynök, és nem jelentett senkiről.

A biológus akkor végzett az egyetemen, és kezdte meg tanulmányait a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. A kartonja szerint a kémelhárítással foglalkozó III/II.-es osztály beosztottja lett titkos megbízott minősítéssel. A fedőneve Lengyel Zsolt volt.

Karikó Katalin az ügyről azt mondta a lapnak:

"Tény, hogy 1978-ban, amikor tudományos segédmunkatársként kezdtem dolgozni, felkerestek, megtaláltak, kényszerválasztás elé állítottak.

Édesapámnak az 1956-os forradalomban történt részvételére, "bűnös" múltjára hivatkozva, engem a szakmai munkám ellehetetlenítésével fenyegettek meg. Azt tudtam, hogy édesapámat 1957-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, munkahelyéről elbocsátották, 4 évig munkát nem kapott. Tudtam, hogyan működik az a rendszer, féltem, ezért aláírtam a beszervezésre vonatkozó dokumentumot.

hirdetés
Az ezt követő években semmilyen írásos jelentést nem adtam, senkinek nem ártottam. Tudományos tevékenységem, kutatásaim folytatása érdekében távozni kényszerültem.

Az elmúlt 36 év alatti kutatómunkámat, tevékenységemet az emberek gyógyítása érdekében folytattam. Többé soha, senki nem tudott megtörni, céljaimtól eltávolítani.

Ezzel a nyilatkozattal lezártnak tekintem ezt az ügyet" - nyilatkozta.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Havi 1,4 millió forintot kap Varga Judit a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítványtól
Az igazságügyminiszter azonban augusztusig nem vette fel a kuratóriumi tagként neki járó tiszteletdíjat.

Link másolása

hirdetés

Havi 1,4 millió forint juttatásban részesül Varga Judit igazságügyminiszter a Miskolci Egyetemet fenntartó Universitas Miskolcinensis Alapítványtól - derül ki az alapítvány 24.hu-nak küldött válaszából.

A cikkben azt írják, hogy a miniszter korábban nem vette fel innen tiszteletdíjat, az augusztusi jövedelemnyilatkozatában azonban már beikszelte az 1 millió forint feletti jövedelemsávot.

Varga Juditnak így eddig kéthavi juttatást, vagyis 2,8 millió forintot fizettek ki.

Az alapítvány válaszából kiderült, hogy kuratóriumi tagok 1,2 millió forintot kapnak a munkájukért. Köztük Veres Pál, Miskolc polgármestere is, aki a testület egyetlen ellenzéki tagja.

A magyar kormánynak két hónapja van arra, hogy meggyőzze az Európai Unió döntéshozóit, hogy komolyan veszi az Európai Bizottság korrupcióval és jogállamisággal kapcsolatos aggályait. Ha ez nem sikerül, akkor 3000 milliárd forintos uniós támogatást tarthatnak vissza.

Az egyik vállalás pedig pont a vagyonkezelő alapítványokat érinti, ahol az Európai Bizottság összeférhetetlenségi problémákat látott.

Az alapítványok szabályozását is érintő európai bizottsági javaslatcsomag a 24.hu szerint jótékony hatással volt a válaszadási kedvre, hiszen februárban még válaszra sem méltatták a portált, most azonban 15 napon belül hiánytalanul eleget tettek a lap adatigénylésének.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Zelenszkij: Putyin tudja, hogy vesztésre áll
Az ukrán elnök szerint a részleges mozgósítás elrendelése nyílt beismerése annak, hogy az oroszok nem bírnak az ukránokkal.

Link másolása

hirdetés

Putyin tudja, érzi, hogy vesztésre áll, hiszen tájékoztatták is róla - mondta Volodimir Zelenszkij a CBS csatorna Face of the Nation című műsorának adott interjújában. A HVG szemléje szerint az ukrán elnök azt is hozzátette:

Putyin „tegnap még arról beszélt, hogy három nap alatt beveszi Ukrajnát, de ez nem sikerült, és már hét hónapja tartanak a harcok”.

Zelenszkij úgy látja, hogy az orosz elnök által múlt héten bejelentett részleges mozgósítás nyílt beismerése annak, hogy az oroszok nem bírnak az ukránokkal.

A megszállt területeken hétvégén megrendezett népszavazások kapcsán az ukrán elnök arról beszélt: az oroszok idővel majd bejelentik, hogy a folyamat sikeres és érvényes volt, ez pedig lehetetlenné tesz majd mindenféle tárgyalást Putyinnal.

Szerinte akár valóságos is lehet Putyin nukleáris fegyverekkel való fenyegetése, és

Zelenszkij úgy látja, az orosz haderő azért foglalja el az atomerőműveket, hogy megijesszék a világot.

A felszabadított területeken feltárt tömegsírok kapcsán pedig azt mondta: ha a kisebb falvak mellett is százakat találtak meg eltemetve, félő, hogy a nagy településeken még több holttest kerül majd elő.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Stockholmban rekedtek a Wizz Air Budapestre tartó utasai
A légitársaság nem tudott szállást biztosítani, így az ottrekedt utasok a reptéren töltötték az éjszakát.

Link másolása

hirdetés

Vasárnap este kilenckor indult volna a Stockholmból Budapestre tartó Wizz Air gép, de végül nem száll fel, hétfőre halasztották az indulást. Mivel a légitársaság nem tudott szállást biztosítani az utasoknak, így ők kénytelenek voltak a reptéren tölteni az éjszakát - írja a 444.hu.

Az utasokat előzőleg délután arról értesítették, hogy a gép indulása várhatóan 40 percet késik - mondta el egy utas. A beléptetés már elkezdődött, amikor egyszer csak leálltak vele, az indulási időpont meg folyamatosan csúszott.

Hivatalos tájékoztatást nem kaptak, végül a repülő pilótája éjjel egykor közölte, hogy műszaki hiba van a repülővel, az alkatrészre várni kell és az indulást hétfő délután kettőre teszik át.

A Wizz Air ekkor azt ígérte, hogy intéznek szállást és transzfert az ottrekedt utasoknak. A biztonsági emberek pedig a váróba küldtek mindenkit, ahol egy utas elmondása szerint "őrületes kommunikációs káosz volt". Két órás várakozás után annyit mondtak neki, hogy a hétfő reggeli gép betelt. Az is kiderült, hogy

a cég nem tudott szállást foglalni, így az utasok a reptéren töltötték az éjszakát.

A mostani információk szerint hétfőn délután 14.40-kor indul majd egy gép Budapestre.

Egy hónapja Hévízen csúszott meg alaposan egy WizzAir-gép indulása. Két hete pedig Olaszországban volt hasonló probléma.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Két napig nem lesz gáz 15 nógrádi településen, háborognak a lakók
A helyiek kétségbe estek, hogy két napig nem lesz fűtés és tisztálkodni sem tudnak. Szerintük nyáron kellett volna elvégezni a karbantartási munkálatokat.

Link másolása

hirdetés

Két napig nem lesz gáz tizenöt nógrádi településen. A szolgáltató szerint a karbantartás miatti kétnapos leállás a jogszabályi előírásoknak megfelelő. Ám a helyiek felháborodtak azon, hogy akkorra időzítették a leállást, amikor már sokan fűtenének - írja az ATV.hu.

Az egyik érintett település, Horpács polgármestere az ATV-nek elmondta, hogy értesítették a lakókat arról, hogy kedd reggel nyolc órától csütörtök reggel nyolcig elzárja a gázt a szolgáltató. Az ott élők azonban egyáltalán nem örültek a hírnek. Molnár Zoltán úgy fogalmazott: sok negatív visszhangot kaptak a lakosoktól.

"Nagyon sok az idős ember, akik kétségbe vannak esve, hogy két napig nem lesz fűtés, nem tudnak tisztálkodni. Több fiatal családunk van, akik szintén kétségbe esve kerestek meg, hogy hogy képzeli ezt a szolgáltató"

- mondta.

A polgármester elmondása szerint a lakosoknak az a véleménye, hogy nyáron kellett volna elvégezni ezeket a karbantartási munkálatokat.

Egy másik helyen, Rétságon pénteken a közösségi oldalakról tudták meg a legtöbben, hogy nem lesz gáz. Mivel a közintézményekben sem lesz fűtés, így felmerült, hogy az iskolát és az óvodát is bezárják erre a két napra. A Rétsági Polgárőr Egyesület elnöke azt mondta, hogy "az óvodában, ha minden rosszra fordul, akkor csak egy dolgot lehet tenni, hogy a gyerekeket mindenki tartsa otthon".

hirdetés

A Földgázszolgáltató Zrt. azt közölte, hogy jogszabályok szerint járnak el. Az érsekvadkerti gázátadóban mérésátalakítást végeznek a téli ellátás biztonsága érdekében.

Az ATV Híradó megjegyzi, hogy

a szabályok szerint ilyen hosszú karbantartást csak a fűtési szezonon kívül végezhet a szolgáltató. De mivel ez hivatalosan október 15-én kezdődik, így a munkákat elvégezhetik.

A helyiek most abban bíznak, hogy az időjárás jobb lesz és akkor nem fognak fázni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: