HÍREK
A Rovatból

Kárász Róbert távozik az ATV-től

Már nem tudta összeegyeztetni a műsorvezetői munkáját és alapítványi feladatait.


Közös megegyezéssel távozik az ATV-től Kárász Róbert - értesült a Mandiner.

A csatorna és a műsorvezető azért döntött így, mert világossá vált, hogy a műsorvezetői munka és szerep növekvő kötöttsége, valamint az intenzív alapítványi élet hosszú távon egyre nehezebben egyeztethető össze Kárász számára.

„Több mint hat éve dolgozom az ATV Start politikai és közéleti műsorában és tízéves alapítványi munka áll a hátam mögött. Számomra a fogyatékkal élők ügye és foglalkoztatása a legfontosabb. A Premier Kultcafé egy olyan kávézó, amely európai modell értékű es ahol évek óta közel 30 fogyatékossággal élő embernek tudtunk munkát adni, jelenleg pedig tizenkét megváltozott munkaképességű személy dolgozik a Fogadj Örökbe Egy Macit alapítvány alkalmazásában.

Most már sem fizikailag, sem érzelmileg nem tudok ettől a munkától eltekinteni, így az ehhez kapcsolódó feladatokat sem szerettem volna háttérbe szorítani, jelentsen ez társadalmi vagy kormányzati egyeztetést, együttműködést”

- nyilatkozta a távozása kapcsán a tévés a Mandinernek.

Elmondta azt is, hogy a két munkakörrel együtt járó feladatok nézetbeli különbséget okoztak a csatornával, amelyeket nem tudtak feloldani, de „mindenki tiszteletben tartja a másik munkáját és elvárásait”.

Az ATV vezérigazgatója is megerősítette, hogy nincsenek "pikáns" részletek az ügyben.

„Nem volt tányérdobálás, nem volt ajtócsapkodás és senkit se vezettünk ki biztonsági őrrel az épületből. Csupán arról van szó, hogy a hosszú távú jövőt - megadva egymásnak a tiszteletet - máshogy képzeltük el”

- mondta Németh S. Szilárd.

Kárász Róbert jelenleg a hétköznap reggelenként jelentkező ATV Start című műsor egyik riportereként dolgozik, november végéig lesz még képernyőn.

„Hogy aztán hogyan tovább, merre visz az utam, az egyelőre még nagy kérdés. Egy valami biztos: a fogyatékkal élők ügye és a kávézónk működése örök szívügyem”

- mondta a műsorvezető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk” – Orbán Viktor újabb hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak
A levélben szó volt az alaszkai csúcsról, a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, fővárosi ügyekről, Otthon start programról és augusztus 20-ai ünnepségről is.


Orbán Viktor ismét hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak, amely a Magyar Nemzethez is eljutott. A miniszterelnök több témát érintett: írt a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, a fővárosi ügyekről és az Otthon start programról is.

A miniszterelnök levelében arról írt, hogy az alaszkai csúcs után ugyan elült a nagy diplomáciai zaj, de a tárgyalódelegációk a háttérben dolgoznak. Úgy fogalmazott, még mindig van esély arra, hogy Trump elnök „megcsinálja.”

A kormányfő arra is kitért, hogy szerinte ez a hét az európai behódolás hete volt

„Ahogy ültek ott az elnökkel szemben. Mint beosztottak a vezérigazgatónál, raporton. Ezzel az európai stratégiai autonómiáról szőtt álomnak is vége. Amíg mi, patrióták nem vesszük át a marsallbotot Brüsszelben, Európa csak másodosztályban játszhat”

- írta Orbán.

Kifejtette, hogy az ukrajnai háború gátolja a magyar gazdaság növekedését, és szerinte Ukrajna ellenségesen viselkedik Magyarországgal szemben.

„Az ukránok megint szétlőtték a Barátság olajvezetéket. Brüsszel nem segít nekünk, sőt az ő pártjukat fogja. Az oroszok azt vállalták, hogy néhány napon belül lesz műszaki megoldás. Olaszországban közben elfogtak egy ukránt, aki a gyanú szerint részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában. A bűnösöket mindig utolérik”

- írta a miniszterelnök.

Felidézte azt is, hogy Olaszországban elfogtak egy ukrán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában, hozzátéve: „a bűnösöket mindig utolérik.”

Orbán a kormány Otthon start programjáról is írt.

„Három százalék. Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk. Minden fiatalnak lehessen saját otthona. Visszaszámlálás indul: még 8 nap!”

- fogalmazott a hírlevélben, amiben az augusztus 20-ai ünnepséget is felidézte, amelyen szó volt egy áruló Péterről. A levélben úgy fogalmazott: „akinek mindenről saját maga jut eszébe, azon nem lehet segíteni.”

A hírlevélben a főváros is szóba került. Orbán azt írta, hogy

„most már nemcsak a főpolgármester ég le folyamatosan, hanem a BKV-buszok is”

Ezzel utalt arra, hogy augusztusban több jármű is kigyulladt. Kitért arra is, hogy Szentkirályi Alexandra érdekes számokat mutatott, és arra kérte olvasóit, hogy kövessék a Fidesz–KDNP budapesti vezetőjének oldalát a további részletekért.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Magyar Péter: Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz „győzelmi” tervét”
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.


„Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz “győzelmi” tervét” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre és az alig látható politikai pártokat igyekeznek futtatni a propagandában, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.

„Nem fog sikerülni. Mindenki látja már, hogy azon politikusok és “szakértők”, akik a nem létező harmadik útról kamuznak, azok, akik ötödször is a külön indulás szükségességéről beszélnek, ahelyett, hogy dolgoznának, egyértelműen Orbán Viktor hatalomban tartásáért küzdenek. Ne legyenek illúzióink, rengeteg pénzért teszik ezt és cseppet sem érdekli őket a hazánk sorsa” – fogalmazott Magyar, majd hozzátette:

egyre többen látják be, hogy azzal tesznek a legtöbbet a jelenlegi korrupt, embertelen hatalom elzavarásáért, ha 2026-ban félreállnak a változást akaró magyarok milliói útjából.

„Nekik tisztelet jár. A Fidesz hatalmi érdekeit kiszolgáló szatellit pártok felett pedig majd ítéletet mond a magyar nép és a történelem 2026-ban. Oda kerülnek, ahova való” – zárult a poszt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: 143 négyzetméteres társalgó is van a 193 négyzetméteres ebédlő mellett Hatvanpusztán
Egy újabb fotót tett közzé a független országgyűlési képviselő. Hadházy azt ígéri, hogy hamarosan nyilvánosságra hozza a hatvanpusztai birtok terveit is, amelyen szerinte egyértelműen leírják a helyiségek funkcióját és méretét.


Újabb fotót és információkat osztott meg a hatvanpusztai birtokról Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő nemrég közzétett egy fotót, amin a „Vendégháznak” nevezett épületrész 193 négyzetméteres ebédlőjének egy kis részlete látszott. Hadházy azt írja vasárnapi posztjában, hogy ezután a bejegyzés után kapott újabb képet, ezúttal az egész helyiségről.

A fotó még az építkezés alatt készült, de a képviselő szerint a kép „így is tökéletesen átadja a »félkész mezőgazdasági üzemnek« hazudott kastélykomplexum impozáns luxusát”.

„A képen nemcsak az étkező, hanem a »Vendégháznak« nevezett épületrész egyik lépcsője és a 143 négyzetméteres (!) »társalgó« is látható”

- írja a képviselő, aki szerint az általa megszerzett tervrajzon a két helyiséget vékony fal választja el, amiről feltételezhető, hogy „ez egy később felszerelt, szükség esetén elhúzható elválasztó elemet jelöl”.

„Értik?! 193 négyzetméter ebédlő és 143 négyzetméteres társalgó...Mi amúgy a családommal hatan lakunk egy 140 négyzetméteres lakásban és az is bőven elég, ebben az országban több millióan élnek ennél jóval kisebb helyen. Ez a 143 négyzetméter viszont az Orbán-klán kastélykomplexumában az egyik szárnynak csak az egyik társalgója...”

- fogalmaz Hadházy.

A képviselő posztjában ismét ígéret tett arra, hogy rövidesen bemutatja az általa megszerzett terveket is, amelyek szerinte egyértelműen leírják a helyiségek funkcióját és méretét.

Szerinte ezekből egyértelműen látni lehet majd, hogy „a 60pusztai édesapám »félkész mezőgazdasági üzeme« nemcsak az urizáló neofeudalizmus, a történelmi létékű korrupció és az ép ésszel felfoghatatlan fideszes luxus jelképe, hanem az egészen nyílt és egészen pofátlan hazudozás emlékműve is lesz. Persze nem mintha az eddigi külső felvételek, a földalatti járatok vagy a hvg által a könyvtárról közzétett fotók nem lettek volna elegek” - jegyzi meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Katonai konvoj halad át Magyarországon: haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállítanak majd
A menetoszlop vasárnap lép be az országba, hétfőn éri el a másik határt. A Honvédelmi Minisztérium az autósok türelmét és óvatosságát kéri.


A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint vasárnap katonai konvoj érkezik Magyarországra Röszkénél. A menetoszlop haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállít.

Az útvonal Röszkétől az M5-ös autópályán, majd az M0-áson és Budapesten keresztül vezet tovább, onnan az M1-esen halad Hegyeshalomig.

A határhoz várhatóan hétfőn érnek.

A közleményben kiemelték, hogy a katonai szállítójárművek közlekedése miatt az érintett útvonalakon fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre lesz szükség.

Hangsúlyozták, hogy

a járművek mérete és haladási módja eltér a megszokott közúti forgalomtól, ezért a Magyar Honvédség a közlekedők együttműködését kéri.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: