Karácsony: Maradhasson a gépjárműadó az önkormányzatoknál, amit csak útfelújításra költhetnek el
A kerületi polgármesterekkel egyeztetve egy javaslatcsomagot visz a kormány elé Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint: "A jövő évi költségvetés egy súlyos megszorító csomag nemcsak az önkományzatok számára, hanem az általuk képviselt emberek, a lakosság számára is".
Úgy véli,
ha a tervbe vett elvonásokat és változtatásokat a kormány fenntartja az önkormányzati ciklus végéig, akkor "nem az a kérdés, hogy csődbe megy-e a fővárosi önkormányzat, hanem az, hogy melyik évben"
- írja az Index.
Karácsony az alábbiakat javasolja:
- Vonja vissza a kormány a gépjárműadó elvonását az önkormányzatoktól. Ha visszakapják ezt a bevételt, akkor azt csak az úfelújításokra lehessen felhasználni. Ha ez nem valósulna meg, akkor nem lesz semmilyen forrása erre a célra a kerületeknek és a településeknek sem.
- A szolidaritási hozzájárulás összegét négyszeresére emeli a kormány, ezért a főpolgármester azt javasolja, hogy a fővárosi közösségi közlekedés kieső jegybevételét kompenzálja a kormány a járvány idején (idén és jövőre is). Példaként említette, hogy míg a 3-as metrón többen utaznak, mint a MÁV összes vonalán, addig a vonatok utasonként hússzor nagyobb támogatást kapnak.
- Azt is kéri, hogy vonják be az önkormányzatokat a járvány miatt érkező EU-s támogatásokról szóló döntésekbe.
- Nem támogatja, hogy eltöröljék az óriásplakátok építményadóját.
- Az állami tartozások ügyét is felveti. Többek között a kukaholding tartozását az FKF felé.
Karácsony az Index kérdésére elmondta, hogy az egységes budapesti taxitarifáktól egyelőre nem térnének el, de a gazdasági szereplők véleményét kikérik majd a kérdésben. A gellérthegyi siklóról azt mondta, hogy több érv is szól az új turisztikai látványosság mellett, de még át kell ezt beszélniük.