HÍREK
A Rovatból

Fotók: fehérbe borult karácsony reggelére a Nyugat-Dunántúl, Sopronnál 5 centi hó esett

A még szerdán kezdődött havazás kitartott reggelig, így sokak régi vágya teljesült. A középső országrészben azonban csak a háztetőkre és az autókra jutott egy vékony lepel.


Részben valóra vált a sokak által várt fehér karácsony: karácsony reggelére a Nyugat-Dunántúl több pontján is fehér tájra ébredhettek az ott élők – írta az Időkép. A még szerdán kezdődött havazás kitartott a Dunántúlon.

A hótakaró a legtöbb helyen lepel és 2 centiméter közötti vastagságú, de

Kőszeg és Sopron környékén ennél több, 5 centiméteres réteg is kialakult. Az előrejelzések alapján a Kőszegi-hegység csúcsain akár 10 centiméternyi hó is összejöhetett.

Nemcsak a nyugati határszélre, hanem a középső tájakra is jutott egy kevés hó: itt a szerda este kezdődött havazásból reggelre vékony lepel maradt meg a háztetőkön és az autókon.

Fotók az idei fehér karácsonyról:

A csapadék, és vele együtt a havazás napközben fokozatosan mindenütt megszűnik, északkeleten pedig már fel is szakadozik a felhőzet. Karácsony második napjára fagyos reggelt és sok napsütést ígérnek a meteorológusok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Így gyülekezett a tüntető tömeg Lázár János minisztériuma előtt
Álljunk ki cigány honfitársaink mellett! tüntetésen felszólal többek között Oláh Ibolya és Mohamed Fatima, Iványi Gábor és Cserna Antal is.


Szombaton délután többszázan gyűltek össze Budapesten, Lázár János minisztériuma előtt, hogy tiltakozzanak a fideszes politikus romákat érintő kijelentése miatt.

A szervezők azt üzenték: "Álljunk ki egymásért, mert egy ország vagyunk, egy közösség, egy nemzet... Mutassuk meg, hogy számunkra a cigány emberek nem „közmunkások”, nem „WC-takarítók”, és végképp nem bűnbakok vagy politikai jelszavak, hanem valódi emberek. Olyan emberek, mint bárki más".

A demonstárlók között közszereplők, művészek is jelen vannak.

Képgaléria: Így gyülekezett a tömeg

(A képekért kattints a fotóra)

A tiltakozást az váltotta ki, hogy Lázár János egy balatonalmádi fórumon arról beszélt, ha nincsenek migránsok a vasúti vécék takarítására, akkor fel kell tárni a „belső tartalékokat”, amely „a magyarországi cigányságot jelenti”. A miniszter a kijelentéseiért később bocsánatot kért, mondván: „Bocsánat érte, valóban sajnálom.” A kijelentést több ellenzéki párt és civil szervezet is élesen bírálta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Ilyen volt a Lázár János elleni tüntetés, a miniszter romákat sértő kijelentései miatt
Az eső és hideg ellenére is sokan gyűltek össze a minisztérium előtt, hogy tiltakozzanak. A felszólalók között volt Iványi Gábor, Lakatos Dóri és a szervező Lakatos Ádám is.


Több mint ezren gyűltek össze szombat este Lázár János minisztériuma előtt, hogy tiltakozzanak a romákra tett bántó megjegyzése miatt. Az esemény előtt és alatt is cigányzene szólt. A rendezvény a hideg, esős idő ellenére is jó hangulatban telt, voltak, akik még táncoltak is.

A felszólalók többször kiemelték, hogy nem csak romák jöttek el a demonstrációra. A résztvevők között több ismert személyiség is látható volt: közéleti szereplők, művészek is elmentek tiltakozni.

A tüntetés közben adományokat is gyűjtöttek, melyet Iványi Gábor egyházának ajánlottak fel.

Képgaléria: A tüntetésről

(Fotóért kattints a képre)

A tüntetésről itt olvashatsz bővebben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Lázár János elvesztette a közbizalmat” – a miniszter lemondását követelte a tüntető tömeg
Szombat este Lakatos Ádám 18 éves aktivista hívására gyűlt össze a tömeg a minisztérium előtt. A felszólalók szerint a bocsánatkérés nem elég, a tárcavezetőnek távoznia kell a közéletből.


„Álljunk ki cigány honfitársaink mellett!” – ezzel a címmel tüntettek több százan január 31-én, szombat délután Lázár János miniszter ellen az Építési és Közlekedési Minisztérium előtt. A demonstrációt a tárcavezető nagy felháborodást kiváltó szavai miatt szervezték, miután Lázár Balatonalmádiban a közelmúltban azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék az a magyarországi cigányságot jelenti.”

A demonstrációt a mindössze 18 éves, gimnazista, roma aktivista Lakatos Ádám hirdette meg, aki azt kérte a résztvevőktől, hogy pártzászlókat ne hozzanak, a helyszínen csak magyar és cigány zászlók legyenek – írta a hvg.hu.

Az eseményen felszólalt Lakatos Dóri, Lakatos Menyhért író unokája nyitotta, aki elmondta, ő vécépucoló közmunkásként érkezett Vésztőről, és soha nem tagadná le cigányságát.

„Lázár János elvesztette a közbizalmat” – jelentette ki Sikos Katalin Noémi kétgyermekes anya, gimnazista, mire a tömeg azt skandálta: „mondjon le!”. Sikos utalt azokra a gyöngyösi Lázárinfón tiltakozó romákra is, akiket a kormány Tisza-párti küldötteknek bélyegzett.

„Ha azt hiszi Lázár, hogy minket megvettek, azt mondja, hogy nekünk nincs elég méltóságunk ahhoz, hogy kiálljunk magunkért”

– tette hozzá. Felszólította továbbá Sztojka Attila romaügyi államtitkárt és Radics Bélát, a Fidesz egyik fővárosi képviselőjelöltjét is, hogy vonuljanak vissza a közéletből.

Orsós János, a Dr. Ámbédkár iskola alapítója szerinte a vécékefés incidens nem egyedi, hanem a kormányzat évtizedes romapolitikájába illeszkedik. Orsós bírálta a helyi önazonosság védelméről szóló törvényt is, amiért az szerinte önkényesen szorítja ki a cigányokat egyes településekről.

Daróczi Ágnes roma előadóművész, Budapest díszpolgára pedig arra szólította fel a jelenlévőket:

„Szerveződjetek, ha azt akarjátok, hogy a ti értékeitek érvényesüljenek.”

Az eseményen végül Iványi Gábor, a Magyarországi Evangélium Testvérközösség alapítója állt színpadra, aki felidézte, hogy a menekültválság idején Hegyeshalom határállomáson ő is takarított vécét.

„Azért vagyunk most itt, karnyújtásnyira a parlamenttől, mert végre bele akarunk szólni a törvénykezésbe”

– hangsúlyozta a lelkész.

A demonstráció a cigány, majd a magyar himnusszal zárult. Az előzetes tervekkel ellentétben Mohamed Fatima és Oláh Ibolya nem léptek fel.

A tiltakozást kiváltó kijelentés után Lázár János január 24-én Kaposváron bocsánatot kért. „Bocsánat érte, valóban sajnálom” – mondta a miniszter. Sztojka Attila romaügyi államtitkár szerint ezzel az ügy nyugvópontra jutott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: a Lázár János minisztériuma előtti Álljunk ki cigány honfitársaink mellett! tüntetésről
Álljunk ki egymásért, mert egy ország vagyunk, egy közösség, egy nemzet - üzenték a szervezők.


Szombat délután 17 órától demonstrációt szerveztek Lázár János minisztériuma elé a cigányságra vonatkozó kijelentése miatt.

A szervezők felhívásukban azt írták:

"Álljunk ki cigány honfitársaink mellett!

Álljunk ki egymásért, mert egy ország vagyunk, egy közösség, egy nemzet.

Mutassuk meg együtt, hogy nem tűrjük tovább a megbélyegzést, a kirekesztést és az embertelen beszédet. Mutassuk meg, hogy számunkra a cigány emberek nem „közmunkások”, nem „WC-takarítók”, és végképp nem bűnbakok vagy politikai jelszavak, hanem valódi emberek. Olyan emberek, mint bárki más.

A cigányság nem egyenlő sztereotípiákkal. A cigány közösségen belül is vannak orvosok, ügyvédek, tanárok, művészek, dolgozó szülők, tanuló fiatalok – emberek, akik ugyanúgy tesznek ezért az országért, mint bárki más. Joguk van a tisztelethez, a méltósághoz és ahhoz, hogy emberként beszéljenek róluk.

Elfogadhatatlan, hogy bárki – különösen közéleti szereplők – megalázó, kirekesztő kijelentéseket tegyen honfitársainkról. Lázár Jánosnak nyilvánosan bocsánatot kell kérnie azokért a szavakért, amelyek sebeket okoztak, és tovább mélyítik a megosztottságot.

Elég volt. Elég volt a gyűlöletkeltésből, az egymás ellen fordításból. Itt az ideje, hogy kiálljunk egymás mellett, és megmutassuk: nem hagyjuk, hogy bárkit a származása miatt alázzanak meg.

Mutassuk meg együtt, hogy egyek vagyunk. Mert csak együtt van jövőnk" - üzenték.

KÖZVETÍTÉS: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET: