HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely: „Eszünk ágában sincs alattvalónak lenni”

„Budapest, miként sok szabad magyar város, köztársaság. Budapest köztársaság és az is marad” - hangoztatta a főpolgármester a Szabadságmeneten.

Link másolása

Karácsony Gergely beszédében úgy fogalmazott, hogy "a köztársaságot száműzték az országunk nevéből és száműzték az állam működéséből is". Szavai szerint ugyanakkor a köztársaság ott van a szabad önkormányzatokban, a civilek munkájában, a tanárok és a diákok mozgalmában, az orvosi kamarában, a városvédők és jogvédők küzdelmeiben, a helyi civilekben, közösségekben.

Itt a beszédek felvétele:

A főpolgármester azt mondta, hogy a köztársaságért zajló küzdelem "nemcsak, sőt egyre kevésbé" a pártpolitika felszínén zajlik. Karácsony Gergely egyúttal a köztársaság ügyét az ellenzéki pártok, a "szabad önkormányzatok" és a civilek közös ügyének nevezte, majd a 2024-ben esedékes önkormányzati választásokra utalva a "szabad városok" megvédését és számuk gyarapítását sürgette.

Kifejtette:

régen a városok úgy védték az értékeiket, hogy falakat emeltek, ma azonban úgy, hogy "ledöntjük ezeket a falakat, hogy még többet tehessünk a békéért, a szabadságért és az egyetértésért". Azért "vagyunk újra együtt, mert eszünk ágában sincs alattvalónak lenni".

"Mindazokkal, akik ma kokárdát viselnek a szívük fölött, közös a sorsunk, egyek vagyunk. Egy köztársaság, egy nemzet, egy haza" - hangoztatta.

Szólt arról is, hogy a 175 éves magyar forradalmat és szabadságharcot a 150 éve egyesített Budapest köszönti Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján.

Karácsony Gergely a miniszterelnök Kiskőrösön tartott ünnepi beszédére utalva úgy vélekedett: érdekelné a költőt, hogy "vajon melyik versét veszik szájukra a dicsőséges nagyurak".

"Bennünket az (...) hozott össze, hogy legyünk jobbak, nemesebbek a dicsőséges nagyuraknál" - fogalmazott, majd keserű felismerésnek nevezte, hogy "nem tettünk még eleget" a szabadságért, "ha megint van okunk a szabadságunkat félteni".

"Kezdjük azzal hogy lemossuk a gyalázatot (...), nem engedjük, hogy ismét páriává legyen a hazánk Európában" - mondta.

A főpolgármester úgy vélte, hogy 1848 "nagyszerűsége és tragédiája" is abból fakadt, hogy Európa népei csak együtt lehetnek szabadok. "Aki ma kokárdát hord, annak azt is ki kell mondania, hogy szabadságot és békét Ukrajnának, Magyarországnak és minden népnek" - jelentette ki.

Közölte: a Szabadságmenet nem ma ér véget, hanem ma kezdődik, "találkozunk ugyanitt ugyanígy, sőt ha lehet kicsivel többen".

Az esemény résztvevői 15 órakor indultak a Hősök teréről, ahova nem sokkal 17 óra előtt érkeztek meg. A felvonulók a többi között "a történelmet mindig az ifjúság írja" feliratú molinót tartottak fel, illetve nemzeti lobogót és a Tanítanék mozgalom jelképévé vált kockás zászlót is lengettek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ott ült az asztalnál több ezer milliárd forint, néha ott ült a miniszterelnök, sokszor ott ült a veje, és arról volt szó, kinek mit kellene átvennie
Magyar Péter olyan összejövetelekről rántotta le a leplet, ahol kizárólag gazdasági szereplők egyeztettek egymással, de "nem az ország megmentéséről, az egészségügy rendbetételéről vagy az oktatás megreformálásáról van szó".

Link másolása

Magyar Péter újabb részleteket árult el a NER működéséről. A Telexnek adott interjúból az kiderült, hogy születnek meg a döntések nagy horderejű ügyekről.

„Nagyon sok olyan vacsorán vagy rendezvényen voltam, ahol alapvetően csak és kizárólag a gazdasági vezetők voltak jelen. Ott ült az asztalnál több ezer milliárd forint,

néha ott ült a miniszterelnök, sokszor ott ült a veje, és nyilván ilyenkor nem az ország megmentéséről, az egészségügy rendbetételéről vagy az oktatás megreformálásáról van szó, hanem arról, hogy kinek mit kellene átvenni, milyen focicsapatot kellene támogatni, milyen beruházásba lehetne beszállni, milyen konstrukcióban és ki vásárolja meg a repülőteret”

– mondta Magyar.

Volt, hogy balatoni helyszínen találkoztak, volt, hogy magánházban. egy villa Budapesten, ami rendszeres helyszíne az ilyen vacsoráknak. Közösen tulajdonolják üzleti szereplők. „Vannak ilyen rendszeres helyszínek, ahol én voltam."

„Ezek baráti összejövetelek, és itt olyan szereplők vannak, akikről azt hinnéd, hogy a politikai paletta másik oldalán állnak.”

Napirend nincs, csak egy meghívó, hogy ekkor és ekkor itt és itt szeretettel várjuk, és elkezdődik a vacsora, és ott egy kötetlen beszélgetés folyik.

A miniszerelnök ilyenkor az ország általános állapotáról beszél.

„Emlékszem, hogy amikor az EU-s pénzek nagyon meleg pitének tűntek, hogy jönnek, nem jönnek, ilyen 2-3 éve volt először, akkor viccesen megjegyezte, hogyha ő lenne Brüsszel, akkor biztosan egy fillért sem adna, csak kérdés, hogy lesznek-e ehhez elég bátrak.”

„Nekünk befelé azt adták el, és sokan ebben a hitben élnek a mai napig a jobb oldalon, hogy a nemzeti tőkésosztályt azt ki kell építeni, hiszen a spontán privatizáció évei alatt kirabolták az országot, és sokminden stratégiai vagyon az külföldi kézbe került, multinacionális cégek alá. És ez egy hihető narratíva, hogy minden osztálynak szüksége van egy nemzeti tőkésosztályra, lehetnek ilyen vicces véletlenek, hogy azok mind barátok, osztálytársak, családtagok.”

Azt is mondták, ez azért jó, mert ha bármilyen gazdasági válság jön, akkor erre a tőkésosztályra lehet számítani. Csakhogy Magyar Péter szerint a Covid nem ezt bizonyítja.

„Láttunk olyat, hogy a nemzeti tőkésosztály bármely tagja a Covid alatt, vagy a gazdasági válság alatt segítette a magyar államot? Hozzájárult, hogy a költségvetési lyukat betömjük, vagy megmentsünk munkahelyeket? Nem.”

Szerinte ennek épp az ellenkezőjét láttuk. „Ezek a cégek nem versenyképesek, kivéve, hogyha állami emlőn nevelkednek.”

Amikor elszálltak a kamatok, ezek az óriási cégcsoportok Magyar Péter szerint hatalmas állami támogatásokra szorultak, hogy ne dőljenek be. „És ezek óriási cégcsoportok, ha ezekből egy-kettő bedől, amikben bankok vannak, alapkezelők vannak, biztosítók vannak, közlekedési cégek vannak, akkor megroppanhat a magyar gazdaság” - hangzott el az interjúban.

A Telex videója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Novák Katalin zsebébe utoljára leshetünk be: 8 ingatlanról és 31 milliós megtakarításról ír vagyonnyilatkozatában
A Sándor-palota közzétette a volt elnök záró vagyonnyilatkozatát. Novákot anyagi értelemben biztosan nem viselte meg a kegyelmi botrány,

Link másolása

Hivatala közzétette Novák Katalin záró vagyonnyilatkozatát – vette észre a 24.hu. Ebből kiderül, a volt elnököt anyagi értelemben biztosan nem viselte meg a kegyelmi botrány, vagyoni helyzete január vége óta változatlan.

Nováknak összesen nyolc ingatlanban van tulajdonrésze. A volt államfőé a XI. kerületben egy 56 négyzetméteres lakás, Szegeden egy 67, egy 166, illetve 174 négyzetméteres lakás, illetve Balatonlellén egy 47 négyzetméteres üdülő. Felerészben tulajdonosa Budapesten egy XI. kerületi, 240 négyzetméteres lakóháznak, egy 90 négyzetméteres lakásnak, egy 50 négyzetméteres szegedi garázsnak.

Novák a nyolc ingatlan mellett 31 millió forintot tüntetett fel megtakarításként.

Ez ugyanannyi, mint januárban, viszont 10 millióval kevesebb, mint egy éve. Tartozása nincsen, ingatlanjai bérbeadásával a bevallás szerint havonta 200-500 ezret keres, az általa alapított Családpárti Alapítványtól nem kap díjazást.

Vagyonbevallásában nem szerepel autó, ami felesleges is lenne, hiszen jár a hivatali, sofőrrel. Élete végéig kapja az államfői fizetést is, ami jelenleg havi 4,6 millió forint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elkapta Orbánt a Momentum, és K. Endre kegyelméről kérdezték: „Az elnökasszonyhoz forduljon!”
Megkérdezték a parlamenti folyosón Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre. Ezúttal nem maradt el a válasz.

Link másolása

A Momentum politikusa, Bedő Dávid kérdezte meg Orbán Viktortól a parlamenti folyosón, miért kapott kegyelmet K. Endre.

A párbeszéd így zajlott:

Bedő: Miniszterelnök úr, kérem, mondja el nekünk, miért kapott kegyelmet K. Endre? Mert, mindenki erre kíváncsi. Az egész ország erre kíváncsi.

Orbán: Az elnökasszonyhoz forduljon!

Bedő: Ön nem kérdezte meg őt?

Orbán: Az elnökasszonyhoz forduljanak!

Bedő: És nem beszélgettek azóta?

Orbán: Nem vagyok feljogosítva arra, hogy az elnökasszony nevében nyilatkozzak.

A párbeszédről videó is készült, amit a Facebook-ra is feltöltött a párt.

via 24.hu

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Balog Zoltánt megtalálta a 444: „Engedjenek a lelkipásztoraimmal találkozni, jó?”
A református püspök nem fűzött hozzá semmit korábbi nyilatkozataihoz K. Endre ügyében. Balog Zoltán úgy fogalmazott: ha szükségesnek tartja, a jövőben is a nyilvánosság elé áll majd.

Link másolása

A Dunamelléki Református Egyházkerület mátraházi üdülőjének bejáratánál próbált válaszokat kapni a 444 Balog Zoltántól, a püspök ugyanis továbbra sem nyilatkozik a kegyelmi ügyel kapcsolatos kérdésekre válaszolni, csak videóüzenetekben kommunikál a kérdésben. Balog Zoltán korábban elismerte, hogy lobbizott K. Endre mellett. A botrány kirobbanása után végül csak a református egyház vezetéséről mondott le, püspöki címéről azonban nem. „Azért nem kérek bocsánatot, hogy kegyelmet kértem egy általam ártatlannak hitt embernek”, mondta a február 26-i zsinati értekezleten.

Amikor a 444 erről a mondatáról akarta kérdezni, ennyit mondott: azt kérném, hogy engedjenek a lelkipásztoraimmal találkozni, jó? A lap ezután szerette volna azt is megtudni, miért tartotta ártatlannak azt a K. Endrét, akit első és másodfokon 3 év 4 hónap börtönre ítélték, a Kúria pedig helybenhagyta az első és a másodfokon is kiszabott büntetést Balog erre szintén annyit felelt: azt szeretném kérni, hogy hagyják, hogy találkozzak a lelkipásztorokkal.

Hozzátette, hogy ez egy magánterület, és szerinte

egyébként többször is a nyilvánosság elé állt már az ügyben, és ha szükségesnek tartja, a jövőben is megteszi majd.

Korábban írtunk arról, miszerint elképzelhető, hogy még nem is létezett Novák Katalin tanácsadó testülete, amikor Balog Zoltán a később a köztárssági elnök bukásához vezető kegyelemet javasolta. A testület létezéséről először 2023. május 10-én értesülhetett a nyilvánosság, a köztársasági elnök Facebook-posztjából. A bejegyzésben Novák Katalin úgy fogalmazott, hogy „Hivatalba lépésem első évfordulóján - elnöki tanácsadókkal”. A testület friss megalakulására utalhat, hogy a csoportkép posztolása után több tanácsadó is nyilatkozott a sajtónak, és közülük mindannyian kizárólag a jövőre utalva beszéltek a munkájáról, senki sem említette, hogy már korábban kezdték volna a tanácsadást. K. Endre kegyelmi kérvényét a felesége adta be 2022 júliusában, míg a kegyelmi határozatot 2023. április 27-én hozták meg, vagyis jóval Novák csapatának megalakulása előtt.

 

Link másolása
KÖVESS MINKET: