HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely elismerte, azért lépett vissza az előválasztáson, hogy ne Dobrev Klára nyerjen

„A fő üzenetünk az volt, mi nem vagyunk a Fidesz. Ez nem volt elég” - mondta a főpolgármester aki szerint továbbra is fontos az ellenzék összefogása, amíg ez a választási rendszer van érvényben.


Karácsony Gergely főpolgármester a Blikknek adott interjút a választások után. Szerinte sem ő, sem más ellenzéki miniszterelnök-jelölt nem ért volna el jobb eredményt. A választásra "matematikai kényszerként" tekint, így 4 év múlva is elengedhetetlennek tartja az ellenzék összefogását.

A kudarc után Karácsony Gergely és Donáth Anna állt csak színpadra Márki-Zay Péter mellé. Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc pedig videóban üzentek, amelyben Márki-Zayt tették felelőssé.

„Az eredmény olyan mértékben maradt el a várakozásainktól, hogy azt biztosan nem lehet csak és kizárólag a kampány legfontosabb szereplőjének a nyakába varrni. Bonyolultabb a magyarázat ennél”

- nyilatkozta Karácsony.

Több elemző a vidéki emberek gondolkodásával magyarázta a vereséget, hiszen Budapesten több körzetben nyert az ellenzék. A főpolgármester nem egyszerűsíti le a kérdést vidék-Budapest ellentétre, inkább az ellenzék elitista politikáját érezte hibának:

„Én egy baloldali politikus vagyok, és nagyon szerettem volna, ha a kampányunk a szociális válság megoldását érintő javaslatokról szól, ehhez képest a fő üzenetünk az volt, mi nem vagyunk a Fidesz. Ez nem volt elég. Valamilyen pozitív ígéret talán fontosabb lett volna.

Nemcsak a vidékről van itt szó, Budapesten is az látjuk, minél hátrányosabb helyzetű egy csoport, annál nagyobb a Fidesz támogatottsága. Az egész országra érvényes, hogy míg a Fidesz populista politikát folytatott, az ellenzék egy elitista politikába szorult be. Azt látom ugyanakkor,

a választás legközvetlenebb oka az volt, hogy a Jobbik-szavazók nem támogatták az ellenzéket. Ezért nem csak a Jobbik vezetői a felelősek, mi közösen valamit rosszul csináltunk.”

Karácsony úgy gondolja, hogy a budapestiek testközelből érzik a fővárosi önkormányzat erőfeszítéseit, emiatt értek el sikereket itt. Ennek ellenére nem támogatja Budapest városállamként való elkülönülését.

Hangsúlyozta, hogy szerinte ő sem ért volna el jobb eredményeket miniszterelnök-jelöltként, de nem titkolta, hogy azért lépett vissza Márki-Zay Péter javára az előválasztásokon, hogy ne Dobrev Klára nyerjen.

„Azért léptem vissza az előválasztáson, mert ha ezt nem teszem meg, egyértelmű, hogy Dobrev Klára lett volna az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Mivel a Fidesz láthatóan arra készült, hogy Gyurcsánnyal azonosítsa a teljes ellenzéket, azt gondoltam, Márki-Zay Péternek több esélye van megszólítani a bizonytalan szavazókat. Nem látjuk azt a forgatókönyvet, ami nem valósult meg, így azt sem tudjuk, jobban működött volna-e.”

A főpolgármester már korábban kijelentette - nem indul a Párbeszéd társelnöki posztjáért. Az interjúban felmerült, hogy más pártoknál önkéntes alapon nem lesz személyi következménye a vereségnek, emiatt azonban nem akar kritikát megfogalmazni politikus társai felé:

„Az igazsághoz hozzátartozik, hogy győzelem esetén is a főpolgármesteri feladataimra szerettem volna koncentrálni. Így, hogy nagy vereség lett, még inkább ezt tartom most az ország és Budapest szempontjából is a helyes döntésnek. Az ellenzéki politikustársaim pedig nem szorulnak az én útmutatásaimra ebben az ügyben.”

Az életképes ellenzéket az egységben látja, amelybe a két zöld párt együttműködését is beleérti. Azon belül is támogatja az LMP és a Párbeszéd szorosabb közös munkáját, esetleges egyesülését.

A következő országos választás az európai parlamenti lesz. Karácsony úgy gondolja, ott egy arányos rendszerben kell majd az ellenzéknek megküzdenie, viszont a közös ellenzéki munkát továbbra is fontosnak tartja:

„Ott nincs olyan választási matematikai kényszer, mint a parlamenti választáson, hisz arányos a rendszer. Szólnak érvek amellett, hogy az ellenzéki pártok külön induljanak és így, kompromisszum nélkül mutassák meg a politikájukat. De amellett is szólnak érvek, hogy az ellenzék mutasson egységet és erőt, hisz akkor már a pártok úgyis a 2026-ra készülnek majd. A mai helyzetben lehetetlen eldönteni, melyik út vezet közelebb a 2026-os parlamenti győzelemig.

Az biztos, hogy az ellenzéki pártoknak együtt kell maradniuk. Örülök annak, hogy a pártok vezetői a vereség után is nyilvánvalóvá tették, közösen kell a választók bizalmáért újra megküzdenünk, amíg ez a választási rendszer van.”

Karácsony Gergely tehát támogatja az ellenzék egységes munkáját ebben a választási rendszerben, így senki előtt nem csukná be az ajtót, Márki-Zay Péter előtt sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Eltűnt Lázár János Land Rovere, de annyi ingatlana van, hogy 19 pótlap kellett a felsorolásukhoz a vagyonnyilatkozatában
A miniszter 2025-ös vagyonnyilatkozatából hiányzik egy Land Rover, de két védett műalkotással is gazdagodott tavaly. Jelentős tartozása van hitelintézetek felé, de magánszemélyeknek is tízmilliókkal tartozik.
DKA - szmo.hu
2026. február 01.



Lázár Jánosnak továbbra is megvan mind a 46 ingatlana és a 220 millió forintos adóssága sem apadt, egy Land Rover azonban eltűnt a legfrissebb vagyonnyilatkozatából.

Az építési és közlekedési miniszternek 19 pótlapra volt szüksége a 2025-ös bevallásában, hogy minden ingatlanát felsorolja: az eddigi 46 ingatlan mellé tavaly egy 60 négyzetméteres 5. kerületi társasházi lakást is vásárolt.

A tárcavezető járművei közül kikerült a korábban bevallott Land Rover, de egy 2023-as Audi Allroad és egy 2019-es Mini Cooper Cabrio továbbra is a tulajdonát képezi.

Védett műalkotásként egy kéziratot és egy karosszéket tüntetett fel, amely egykor gróf Széchenyi Zsigmondé volt. Egyéb műtárgyai és festményei mellett a miniszter mindössze annyit jegyzett meg: „folyamatos adás-vétel”.

Pénzügyi vagyona 100 millió forintnyi értékpapírból, 40 millió forint készpénzből és egy 30 millió forintos pénzkövetelésből áll. Ezzel szemben a tartozásai is jelentősek: hitelintézetek felé 160 millió, magánszemélyek felé pedig 60 millió forinttal tartozik. A 220 millió forintos adósság pontosan annyi, mint egy évvel korábban.

A Népszava számításai szerint a miniszter bevallott vagyona – a 220 milliós adósság mellett – átlagárakkal számolva meghaladhatja az 1,2 milliárd forintot. Lázár korábban erre úgy reagált: „Jómódú ember vagyok, vagyonos ember vagyok, ezt soha nem tagadtam, mindenem benne van a vagyonnyilatkozatomban, számolják ki!”

via Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Már 300 ezer forintot lehet ingyen felvenni az automatákból, de előbb nyilatkozni kell a banknál
Vasárnaptól él a 300 ezer forintos díjmentes készpénzfelvételi keret, amely legfeljebb két tranzakcióra vonatkozik. A kedvezmény nem automatikus, a számlatulajdonosnak nyilatkoznia kell róla a bankjánál.


Február 1-jétől, azaz most vasárnaptól duplájára, 300 ezer forintra nő a bankautomatákból díjmentesen felvehető készpénz havi kerete. Ezt az összeget továbbra is legfeljebb két részletben lehet költségmentesen felvenni, a harmadik tranzakciótól a bankok már díjat számíthatnak fel. A díjmentesség bármely belföldi bank ATM-jére és a Magyar Posta fiókjaiban történő készpénzfelvételre is érvényes – emlékeztet az mfor.hu.

A kedvezmény azonban nem jár automatikusan: minden 16 év feletti, magyarországi lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkező számlatulajdonosnak nyilatkoznia kell, hogy melyik bankszámlájánál szeretné igénybe venni.

Akinek már van érvényes nyilatkozata, annak nincs teendője, a bankok automatikusan az emelt keretet alkalmazzák. Annak viszont, aki most nyilatkozik, érdemes figyelnie a határidőre: ha a kérelme egy adott hónap 20. napja előtt beérkezik, a kedvezmény a következő hónaptól él, ha viszont 20-a után, akkor plusz egy hónapot kell várnia. Fontos, hogy bankváltáskor a nyilatkozatot az új pénzintézetnél is meg kell tenni.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az átlagos bankkártyás eddig a 150 ezres limitet sem használta ki.

Míg 2014 és 2019 között havonta átlagosan egy készpénzfelvétel jutott egy kártyára, 2025 őszén ez a szám már csak 0,84 volt. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos kártyabirtokos évente mindössze tízszer megy ATM-hez.

Bár a tranzakciónként felvett összeg a bérek és az infláció miatt folyamatosan nőtt, 2025 őszén átlagosan 113,5 ezer forint volt, ami jócskán elmarad a korábbi, 150 ezres kerettől is.

Az eredetileg „pénzügyi rezsicsökkentés” néven 12 évvel ezelőtt, 2014-ben bevezetett szabály a 150 ezer forintos határt az akkori átlagkeresethez igazította. Mára azonban a nettó átlagkereset 525 ezer forint, a nettó medián pedig 420 ezer forint körül alakul, vagyis a 300 ezres új limit sem elegendő ahhoz, hogy egy átlagos fizetést teljes egészében díjmentesen készpénzben vegyenek fel.

A díjmentesség persze csak az ügyfél szempontjából az, a bankoknak ugyanis komoly költséget jelent. Minden tranzakció után 0,9 százalékos tranzakciós illetéket fizetnek, ami egy 300 ezer forintos felvételnél 2700 forintot tesz ki. Emellett egyetlen bankautomata éves üzemeltetési és feltöltési költsége 10 millió forint körül van.

A nyilatkozatot tett ügyfelek elviekben jogosultak arra is, hogy vásárlásaik során havonta kétszer, összesen 40 ezer forint értékben díjmentesen vegyenek fel készpénzt a kereskedőknél, de ezt a szolgáltatást eddig nagyon kevés üzlet vezette be.

A készpénzhasználat ösztönzése mindeközben szembemegy a piaci folyamatokkal. A tranzakciós illeték bevezetése óta eltelt 12 évben a bankkártyás vásárlások értéke több mint tízszeresére nőtt, míg a készpénzfelvételeké csupán 65 százalékkal emelkedett. A 2020-as koronavírus-járvány kitörése óta a kártyás vásárlások értéke tartósan meghaladja a készpénzfelvételekét, és az olló egyre nagyobbra nyílik. A kormányzati oldal azzal érvel, hogy a bérek és árak emelkedése indokolttá tette a limit megduplázását. A bankszektor képviselői szerint viszont a lépés növeli a pénzintézetek terheit, és szembemegy a digitalizációs törekvésekkel, miközben feleslegesen drágítja a gazdaság működését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter 30 millió forintnyi eurót halmozott fel, de 9 milliós adósságot is bevallott
A Tisza Párt elnökének friss vagyonnyilatkozatából az is kiderült, hogy forintmegtakarításait euróra cserélte. Milliókkal tartozik magánszemélyeknek, de hitelkártya-tartozása is van.


Jelentősen átrendeződött Magyar Péter vagyona tavaly: megszabadult a jelképes 4iG-részvényétől, forintmegtakarításait euróra váltotta, és új adósságai is lettek. A Tisza Párt elnöke és európai parlamenti képviselője szombaton adta le friss vagyonnyilatkozatát.

A legszembetűnőbb változás, hogy míg a tavaly júliusi bevallásában közel négymillió forintja volt bankszámlán, ez az összeg mostanra 1,2 millióra csökkent. Ezzel párhuzamosan devizában tartott vagyona 16 ezer euróról 79 ezer euróra, vagyis nagyjából 30 millió forintra nőtt.

Összességében a bankszámláin lévő pénz 10,5 millió forintról 31,7 millió forintra emelkedett. A gyarapodás mellett azonban tartozások is megjelentek:

a friss vagyonnyilatkozat szerint 5,8 millió forinttal tartozik magánszemélyeknek, és van 3,4 millió forintnyi hitelkártya-tartozása is, míg korábban nem volt adóssága.

Ingatlanvagyona nem változott, továbbra is négy ingatlan van a nevén. Ebből három a XII. kerületben található: egy 216 és egy 49 négyzetméteres lakás, valamint egy 25 négyzetméteres garázs, amelyeket volt feleségével, Varga Judittal 200 millió forintért vásárolt 2019-ben. Válásuk után a közös balatonhenyei ház Varga Judit tulajdona lett, a két üres telken pedig osztoztak, így Magyar Péteré lett egy csaknem 8000 négyzetméteres balatonhenyei ingatlan.

Továbbra is egy 2018-as Volvo XC60 típusú autót használ, és megvan a Yamaha pianínója, valamint két festménye is. Készpénze változatlanul hárommillió forint. Értékpapírokban, befektetési jegyekben és kötvényekben 61,9 millió forintja van, ami kismértékű csökkenés a tavalyi 62,9 millióhoz képest.

A 20 forint névértékű 4iG-részvénye eltűnt a vagyonnyilatkozatából.

Magyar Péternek az EP-képviselőség mellett nincs más fizetéssel járó munkája. A Tisza Párt elnöki tisztsége mellett 100 százalékos tulajdonosa a tavaly vásárolt LLM Zrt. nevű tanácsadó cégnek, ahonnan a bevallása szerint nem vesz fel jövedelmet. Európai parlamenti képviselői fizetése havi bruttó 11 255 euró, ami adók és járulékok levonása után nettó 8772 eurót, körülbelül 3,5 millió forintot jelent.

Korábbi vagyonnyilatkozataiból az is kiderül, hogy az EP-mandátuma előtti években a Diákhitel Központ igazgatójaként 2019 júniusa és 2022 februárja között havi bruttó 3,5 millió forintot keresett, 2020 áprilisa és 2024 márciusa között pedig a Hodler Alapkezelő jogi igazgatójaként kapott havi bruttó hárommillió forintot, de ezeken kívül más állami cégeknél is voltak pozíciói.

via Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktornak a 7,2 milliós fizetése ellenére is tovább fogy a pénze, 5 millió van a bankszámláján
Nyilvánosságra került a miniszterelnök friss vagyonnyilatkozata, amely szerint a tavalyi 5,7 millióról idén 5,065 millióra csökkent a megtakarítása. A dokumentum szerint tartozása vagy nagy értékű ingósága nincs.


Hiába keres havonta 7,2 millió forintot Orbán Viktor 2025 márciusa óta, ismét csökkent a feleségével közös bankszámláján lévő összeg. Január 31-ig adták le a köztársasági elnök, a kormánytagok és a parlamenti képviselők a friss vagyonnyilatkozataikat, így az Országgyűlés oldalán elérhetővé vált Orbán Viktor dokumentuma is, amelyet január 26-án nyújtott be.

A miniszterelnök feleségével közös bankszámlaegyenlege a 2024-es 10 millió forintról 2025-re 5,7 millióra, idén pedig 5,065 millió forintra apadt

Jövedelmét tekintve miniszterelnökként és országgyűlési képviselőként is a negyedik kategóriába tartozik, pártelnöki tisztségét azonban díjazás nélkül látja el.

Ingatlanvagyonában évek óta nincs változás:

felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt XII. kerületi, 233 négyzetméteres lakóháznak, és egy 2013-ban vásárolt 63 négyzetméteres felcsúti ház is teljes egészében az övé.

Nagy értékű ingóságokat idén sem tüntetett fel, és tartozása sincs.

A feleségével, Lévai Anikóval még 2002-ben közösen felvett 20 millió forintos hitel már a 2022. január 31-i határidővel leadott nyilatkozatában sem szerepelt.

Orbán Viktor korábban úgy nyilatkozott a vagyonnyilatkozati rendszerről:

„A vagyonnyilatkozatom 1990 óta nyilvános… nyitott könyv az életem.”

A Transparency International Magyarország szerint azonban „a jelenlegi vagyonnyilatkozati rendszer nem biztosítja a közszereplők vagyonosodásának átláthatóságát.”

A politikusi fizetések 2018 óta automatikusan emelkednek: a képviselői alapbér a Központi Statisztikai Hivatal előző évi bruttó átlagkeresetének háromszorosa, a miniszterelnöki illetmény pedig ehhez van kötve. Egy tavalyi törvénymódosítás pedig már az európai parlamenti képviselőknek is a hazai honatyákéhoz hasonló átláthatósági kötelezettséget ír elő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk