HÍREK
A Rovatból

Karácsony Gergely: Budapest vagy Bindzsisztán?

A fővárosnak az egész rákosrendezői területre elővásárlási joga van, és ez semmilyen ilyen-olyan oligarcha kegyes jóváhagyásától nem függ - erősítette meg Karácsony Gergely.


„Budapest nem Bindzsisztán, de hogy Magyarországot azzá tették-e, az hamarosan kiderül. A mini-Dubaj vs. Parkváros vita végső soron erről szól” – kezdte vasárnap reggeli Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére készült előterjesztése kapcsán foglalta össze gondolatait a „Mini-Dubaj” ügyében.

Az elmúlt napokban ismét felpörögtek az események a Rákosrendezőre tervezett Mini-Dubaj beruházás kapcsán. Közben megmutatták azokat a látványterveket is, amiken jól látszik, mennyire kilógnának az új felhőkarcolók a budapesti épületek közül.

Karácsony Gergely vasárnapi posztjában leírja: az adásvételi szerződésben az eladó magyar állam tájékoztatta az arab milliárdost, hogy Rákosrendező területére a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.-nek - jelenlegi nevén BKM - Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-nek - a Polgári Törvénykönyv alapján elővásárlási joga áll fenn. Az adásvételi szerződés szerint a vételár első részletének megfizetésére az arab befektető az attól számított tíz napon belül köteles, hogy az elővásárlási jogról való lemondásról szóló nyilatkozatokat a magyar állam a részére bemutatta, vagy az elővásárlási jog gyakorlására nyitva álló határidő eredménytelenül telt el. Karácsony már most jelezte, hogy nem fog eredménytelenül eltelni ez a bizonyos határidő.

A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben jogértelmezést adott az elővásárlási jog gyakorlásával összefüggő egyes kérdésekről. Ennek megfelelően az elővásárlási jogosultság a teljes ingatlancsomagra vonatkozik.

A fővárosnak tehát az egész rákosrendezői területre elővásárlási joga van, és ez semmiféle harmadik személy, se a magyar, se az egyesült arab emírátusokbéli kormány, sem semmilyen ilyen-olyan oligarcha kegyes jóváhagyásától nem függ.

„Hiába beszéltek össze és vissza a kormány tagjai és a budapesti fideszesek, az ingatlanok mai tulajdonosa a magyar állam, amely évtizedekig hagyta pusztulni, szennyeződni ezt a kiemelten értékes területet. Itt az idő arra, hogy lényegében a teljes magyar városfejlesztési szakma egyetértésével találkozó, legutóbb a Fővárosi Közgyűlés döntésével is megerősített elveknek megfelelő városfejlesztés kezdődhessen a területen – kevesek luxusa helyett a többségnek megfizethető lakhatás és sok zöld, ez a Parkváros koncepció”

– fogalmaz a főpolgármester, majd hozzáteszi: az elővásárlási jog gyakorlására a magyar állam vagyonkezelőjének fel kell hívnia a Budapesti Közművek Zrt-t.

Abban az esetben, ha az elővásárlási jogot megsérti a magyar állam, a fővárosi cég haladéktalanul pert indít a jogszabályoknak megfelelően az eladó, vagyis a magyar állam, és a vevő, vagyis az arab milliárdos ellen is. A BKM a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű értékesítéséből származó bevételéből – amelyet a cég nonprofit jellege miatt osztalékként nem vonhat el a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat – a rákosrendezői ingatlanok vételárának kifizetését teljesíteni tudja.

„Persze felkészülünk arra is, hogy a magyar kormány meg akarja sérteni a hatályos törvényeket, hogy az elővásárlási jogunkat kijátszva akarja odaadni Budapest aranytartalékát az arab befektetőnek. Ennek elkerülésére Budapest minden szükséges jogorvoslati eljárást igénybe fog venni.

A jogi helyzet tűnhet bonyolultnak, de nem az, tiszta és világos: elővásárlási jogunk van, élni fogunk vele, és akkor Budapestet és a budapestieket szolgáló fejlesztés valósulhat meg a Rákosrendezőn, mutyi helyett átlátható versennyel”

teszi hozzá Karácsony, aki szerint valójában három egyszerű kérdésre kell válaszolniuk a képviselőknek szerdán:

• Budapest jövőjét szolgálják vagy a kormányzati mutyit

• kevesek luxusát szolgálják vagy a budapestiek megfizethető lakhatását

• Budapest vagy Bindzsisztán?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Müncheni gázolás: egy 24 éves afgán menedékkérő a gyanúsított, megrázó fotókon a tragédia helyszíne
Egy Mini Cooperrel hajtott tüntetők közé. Közel harminc ember sebesült meg – köztük gyerekek is.


Csaknem harminc ember megsérült, amikor egy autó a tüntetők közé hajtott Münchenben – írja a CNN. A hatóságok szerint a sofőr egy 24 éves afganisztáni menedékkérő volt, aki Mini Cooperrel csapódott a tömegbe. A város polgármestere megerősítette, hogy a sérültek között gyerekek is vannak.

A helyi sajtó szerint a férfi egy sztrájkoló csoportba hajtott bele. A demonstrációt a Verdi nevű szakszervezet szervezte, és gyermekgondozásban dolgozó alkalmazottak vettek rajta részt. A Bild arról számolt be, hogy a sofőr az emberek közelébe érve gázt adott, majd a tömegbe rohant.

A rendőrök gyorsan elfogták és ártalmatlanították a férfit.

A hatóságok azt is vizsgálják, hogy szándékosan hajtott-e a tömegbe, vagy esetleg összekeverte a gázpedált és a féket. A sofőr indítékáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

A férfit egyébként lopással és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt már ismerték a hatóságok – jelentette az AP hírügynökség Bajorország belügyminiszterére, Joachim Herrmannra hivatkozva.

A támadás idején a város önkormányzatának több dolgozója is részt vett a demonstráción. A sztrájkolók 8 százalékos béremelést, magasabb prémiumokat és három plusz szabadnapot követeltek.

Nem ez az első ilyen eset Németországban. Tavaly év végén Magdeburgban történt egy hasonló tragédia, amelyben több ember meghalt, és több mint kétszázan megsérültek.

A támadás előtt néhány nappal München készült a pénteken kezdődő biztonsági konferenciára. Több tucat ország vezetői érkeznek a városba, hogy globális biztonsági kérdésekről tárgyaljanak. A találkozón várhatóan jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és JD Vance amerikai alelnök is.

Fotók a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a kormány a differenciált nyugdíjemelésről
Nem támogatják. Fónagy János szerint az egységes mértékű emelés biztosítja a rendszer igazságosságát.


Az Orbán-kormány nem támogatja a differenciált nyugdíjemelést – ezt Fónagy János, a nemzetgazdasági miniszter helyettese mondta ki egy kérdésre válaszolva. Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselője arról érdeklődött, hogy a kormány tervez-e emelést legalább a legalacsonyabb nyugdíjak esetében. Az ellenzéki politikus szerint a jelenlegi szabályozás miatt körülbelül 500 ezer nyugdíjas él a KSH által megállapított szegénységi küszöb alatt.

Fónagy János szerint a kormány igazságosnak tartja a jelenlegi nyugdíjrendszert.

Hangsúlyozta, hogy az idősek tisztelete kiemelt szempont, a kormány teljesíti a 2010-ben tett vállalásait, őrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, és garantálja a 13. havi nyugdíj kifizetését. Kiemelte: „Törvény mondja ki, hogy a nyugdíjak értékét meg kell őrizni.” Szerinte ezt az inflációkövető nyugdíjemelés biztosítja, amelynek köszönhetően a nyugdíjak összege 2010 óta több mint kétszeresére nőtt, vásárlóerejük pedig 25 százalékkal emelkedett.

A miniszterhelyettes emlékeztette a DK képviselőjét, hogy 2005 és 2010 között 10 százalékkal csökkent a nyugdíjak vásárlóereje. Hozzátette, hogy a nyugdíj biztosítási alapon működő, keresetarányos ellátás, amelyet az aktív korú járulékfizetés határoz meg. Szerinte, ha a kormány egyes nyugdíjas csoportoknak nagyobb emelést adna, az jövedelem-átcsoportosítást jelentene, ami sértené a biztosítási elvet.

Fónagy János hangsúlyozta, hogy a nyugdíj nem szociális alapon jár, hanem az aktív keresőidő alatt befizetett járulékoktól függ.

Szerinte az egységes mértékű emelés biztosítja a rendszer igazságosságát, mert így megmaradnak a korábban megállapított nyugdíjarányok. Úgy véli, a differenciált emelés azt eredményezné, hogy aki hosszabb ideig és magasabb járulékot fizetett, kevesebb ellátást kapna, míg azok, akik keveset vagy egyáltalán nem dolgoztak, magasabb nyugdíjban részesülnének. „Ez nemcsak igazságtalan, de a közteherfizetésre nézve is ellenösztönző lenne, ami hosszabb távon a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát is veszélyeztetné” – írta.

A miniszterhelyettes szerint a rendszerben a szolidaritási elv is érvényesül. Az alacsony összegű nyugdíjat kapók méltányossági alapon kérhetnek nyugdíjemelést vagy egyszeri segélyt, amelynek engedélyezési összege 2010 óta csaknem kétszeresére emelkedett.

Idén januárban a nyugdíjak 3,2 százalékkal nőttek, az előzetesen várt infláció mértékével.

A szakértők szerint a különbségek egyre nőnek a nyugdíjasok között, mivel az emelés arányosan ugyanannyit jelent egy alacsony és egy magas nyugdíj esetében is.

Farkas András nyugdíjszakértő szerint a legnagyobb veszély 2025-ben a relatív elszegényedés lesz, de egyre több nyugdíjast fenyeget az abszolút elszegényedés is. Kiemelte: „A szegénységi küszöböt el nem érő nyugdíjat kap minden harmadik, a mélyszegénységi küszöbnél is kisebb nyugdíjat kap minden hatodik magyar nyugdíjas a KSH elérhető legfrissebb adatai szerint.”

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter feljelenti az Indexet, ami szerinte az orbáni-goebbelsi propaganda zászlóshajójává vált
Bennfentes kereskedelemmel vádolták meg, de a TISZA Párt elnöke szerint a lap állításaiból egy szó sem igaz.


Orbán Viktor legfontosabb propagandaoldala, az Index, ma a kommunista Szabad Nép című újság színvonalára süllyedt – kezdte legfrissebb bejegyzését Magyar Péter a Facebookon.

„A Szabad Nép a legvéresebb diktatúrában valutaüzérkedéssel vádolta Mindszenty Józsefet, Magyarország hercegprímását, míg az Index című propagandaoldal, hazugságokat terjesztve ma a legnépszerűbb magyar párt elnökeként engem vádol bennfentes kereskedelemmel, tehát bűncselekménnyel. Teszi ezt anélkül, hogy a cikk megjelenése előtt megkérdezett volna” – írta a TISZA Párt elnöke, majd hangsúlyozta: az Index állításaiból egy szó sem igaz, a cikkben idézett napon nem vett és nem is adott el részvényt. „

Ellentétben a Fidesz számos politikusával és a kitartott propagandistáikkal, én soha nem követtem el tőzsdei bűncselekményt”

– tette hozzá, és az is kiderült, hogy az ellenzéki politikus az Index ellen és a cikket azonnal terjesztő többi propaganda lap ellen sajtó-helyreigazítási pert indít és büntető feljelentést tesz.

„Tisztában vagyok vele, hogy a büntetőeljárás nem vezet majd eredményre, mert a Fidesz szándékosan úgy változtatta meg a jogszabályt, hogy a propagandisták akkor se legyenek büntethetők, ha egyértelműen rágalmazást követnek el.

Az Index mára a TV2, a Mandiner, a Hír TV, a közmédia és a vidéki lapok mellett az orbáni-goebbelsi propaganda zászlóshajójává vált” – zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Eljött az idő: Donald Trump kihirdette a totális vámháborút
Japán, India és az Európai Unió is azon területek között van, amiket érinthetnek a magasabb vámok.


Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok új vámrendszert vezet be. A lépés célja a gazdasági érdekek védelme és a versenyfeltételek kiegyensúlyozása.

Az Ovális Irodában tartott sajtótájékoztatón Trump közölte, hogy kölcsönös vámrendszert léptet életbe. Ez azt jelenti, hogy azok az országok, amelyek vámot vetnek ki az amerikai termékekre, ugyanolyan mértékű vámokra számíthatnak az USA részéről.

„Úgy döntöttem, hogy a méltányosság érdekében kölcsönös vámot vetek ki. Ez mindenkinek igazságos. Egyetlen ország sem panaszkodhat”

– jelentette ki Trump.

A Fehér Ház szerint az új vámrendszer megerősíti a gazdaságot és a nemzetbiztonságot. Trump kiemelte, hogy az autóipar és a gyógyszeripar is érintett lesz a változásokban. Az elnök hangsúlyozta: „Az amerikai piacra érkező áruk esetében a vámterhek elkerülésére irányuló kísérletek nemcsak az Egyesült Államok gazdasági érdekeit sértik, hanem a verseny torzításához is vezetnek.”

A Fehér Ház egy tisztviselője szerint a kormány heteken belül megkezdheti a vámok kivetését. Elsőként azokra az országokra koncentrálnak, amelyek jelentős kereskedelmi többlettel rendelkeznek az USA-val szemben.

A The New York Times tudósítása szerint az újságírókkal folytatott beszélgetés során a Fehér Ház egyik tisztviselője utalt néhány olyan országra, amelyekre a vámemelések irányulhatnak. Megnevezte Japánt, az Európai Uniót és Indiát.

Peter Navarro, az elnök kereskedelmi ügyekért felelős vezető tanácsadója újságíróknak azt mondta, hogy az Európai Unió áfája az amerikai üzletekkel szembeni tisztességtelen kereskedelem mintapéldánya, és hozzátette: „Trump elnök nem hajlandó ezt tovább tolerálni”.

Trump kijelentette, hogy „kiegyensúlyozott versenypályát” szeretnének teremteni, és nem engednek kivételeket vagy mentességeket az új rendszerben. A vámok részleteit még kidolgozzák, és több lehetséges forgatókönyvet is mérlegelnek. Az elnök szerint szigorú ellenőrzéseket vezetnek be, hogy megakadályozzák a vámterhek elkerülésére irányuló kísérleteket.

A bejelentés után az amerikai tőzsdék pozitívan reagáltak, mivel a befektetők megkönnyebbültek, hogy a vámok bevezetése nem azonnali, így van idő a tárgyalásokra.

(AP News, Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET: