hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Karácsony Gergely a Pride-on: „Hetero vagyok. Apa vagyok. Keresztény vagyok. Éppen ezért vagyok itt!”

A főpolgármester is beszédet mondott a Budapest Pride végállomásán, a Tabánban.

Link másolása

hirdetés

A Budapest Pride menet eleje fél ötkor ért a Tabánhoz, zután még egy óra volt, mire mindenki megérkezett. Hegedűs Máté, a Pride egyik szervezője szerint több mint 30 ezren vettek részt a rendezvényen, és ez történelmi esemény.

A színpadon Lang Györgyi konferált, és beszédet mondott például Vladimir Lucuria, az első transznemű olasz politikus, szerinte Európa legfontosabb Pride-ja a mai napon a busapesti rendezvény.

Szél Bernadett, országgyűlési képviselő szerint ma a legnagyobb bátorság Magyarországon az, ha önmagunk merünk lenni. Remélte, hogy számolják a Fideszben hogy hányan jöttek el kiállni magukért és egymásért.

„Hetero vagyok. Apa vagyok. Keresztény vagyok. De nem annak ellenére vagyok itt, mert ez mind igaz rám, hanem éppen ezért. Hetero vagyok, és itt kell lennem. Mert nekem teljesen magától érthető, hogy valakit szerethetek és ő viszontszerethet.”

- Karácsony Gergely ezt mondta a színpadon. A főpolgármester, aki egyben miniszterelnök-jelölt is, azt is mondta, hogy ő akar lenni "a pajzs ha ebben a városban bántanak valakit".

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Maliba viszik titkos akció keretében a Magyar Honvédség egy osztagát

Afganisztán után egy újabb veszélyes helyen fog harcolni az iszlamisták ellen magyar katonák egy csoportja.

Link másolása

hirdetés

Újabb veszélyes helyre indulnak a magyar katonák: az Iszlám Állam és más dzsihadista szervezetek befolyási övezetébe, az észak-afrikai Maliba és térségébe – tudta meg a Blikk. A magyar csapatok Franciaország felkérésére, a mali és nigeri államfő meghívására fognak érkezni.

A kormány (...) engedélyezi, hogy a Magyar Honvédség állományából egy legfeljebb húsz fős előkészítő törzs a francia haderővel közreműködésben, a Maliban és térségében működő Barkhane művelet részét képező Takuba alkalmi harci kötelékben tervezett feladatellátás előkészítése érdekében kiküldésre kerüljön

– olvasható a Magyar Közlönyben. A magyar csapatok Franciaország felkérésére, a mali és nigeri államfő meghívására fognak érkezni.

A Takuba harci erőket kifejezetten a mali hadsereg támogatására hozták létre európai csapatokból a franciák vezetésével, nagyjából 600 főből állhat az egységük. Feladatuk a Száhel-övezet megtisztítása az iszlamista milíciáktól és terrorszervezetektől, különös tekintettel az Iszlám Állam észak-afrikai csapataira.

A Blikk kereste a honvédelmi tárcát, hogy részleteket tudjanak meg az akcióról, ám „A Magyar Honvédség erőinek műveleti biztonsága érdekében” nem tudtak bővebb információval szolgálni.

Bátor döntés a kormányzat részéről, alaposan fel kell készíteni a kiküldendő csapatot. Ráadásul ez nem NATO-misszió, ahol az amerikaiak minden felszerelésről gondoskodnak, hanem itt mindenki saját magát látja el a saját költségén

– nyilatkozta a lapnak Kis-Benedek József egyetemi tanár, biztonságpolitikai szakértő.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Az EU frissítette a járványügyi szempontból biztonságosnak ítélt országok listáját

Az az ország számít biztonságosnak, amelyben az új koronavírus-fertőzöttek számának növekedése az EU-s átlaghoz közeli vagy az alatti.

Link másolása

hirdetés

Az Európai Unió a koronavírus-járvány globális helyzetével kapcsolatban felülvizsgálta a járványügyi szempontból biztonságosnak ítélt országok listáját, és a jegyzékbe felvette Chilét, Kuvaitot és Ruandát, ugyanakkor Bosznia-Hercegovinát és a Moldovát törölte a listáról - közölte az uniós tanács csütörtökön.

Az Európai Unió első alkalommal 2020. június végén tette közzé az akkor tizennégy országot felsorló listáját, melyen jelenleg Ausztrália, Chile, Kanada, Kuvait, Jordánia, Új-Zéland, Quatar, Ruanda, Szaúd-Arábia, Szingapúr Dél-Korea, Ukrajna és Uruguay szerepel.

Az ajánlás alapján mostantól a három, frissen a listához adott ország állampolgárai esetében is az uniós tagállamoknak fokozatosan fel kell oldaniuk a nem alapvető beutazásra vonatkozó korlátozásaikat.

A listán nem szereplő országokból az EU-ba irányuló, nem alapvetően szükséges utazásokra ideiglenes utazási korlátozások vonatkoznak. Ettől függetlenül a tagállamoknak lehetőségük van feloldani ezeket az ideiglenes korlátozásokat olyan utazók esetében, akik az oltás teljes adagját megkapták.

A Kínára vonatkozó korlátozásokat az unió akkor oldja fel, ha az a másik oldalon is kölcsönösen megtörténik. A kölcsönösségre vonatkozó megerősítés függvényében Kína különleges közigazgatási területei, Hongkong és Makaó esetében is fokozatosan fel kell oldani az utazási korlátozásokat.

Andorra, Monaco, San Marino, a Vatikán, Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc állampolgárai szintén korlátozások nélkül utazhatnak be az unióba.

hirdetés

Az az ország számít biztonságosnak, amelyben az új koronavírus-fertőzöttek számának növekedése az EU-s átlaghoz közeli vagy az alatti.

Az Európai Unió Tanácsa ajánlása jogilag nem kötelező erejű. Az ajánlásban foglaltak végrehajtásáért továbbra is a tagállami hatóságok felelősek. A tagállamok - a teljes átláthatóság biztosítása mellett - csak fokozatosan oldhatják fel a felsorolt országokra vonatkozó utazási korlátozásokat. Egy-egy tagállam nem határozhat úgy, hogy valamely, a jegyzéken nem szereplő unión kívüli országra vonatkozóan feloldja az utazási korlátozásokat azelőtt, hogy erről összehangolt döntés születne - tették hozzá.

A Tanács továbbra is kéthetente felülvizsgálja és adott esetben frissíti majd ezt a listát.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Tévedésből csecsemőknek adtak be koronavírus elleni vakcinát Törökországban

Kiderült, hogy véletlenül összekeverték a hepatitis B vagy a kanyaró elleni oltóanyagot az új koronavírus elleni vakcinával. Egy orvosprofesszor elmondta, mi történt és mit tapasztaltak.

Link másolása

hirdetés

Törökországban tévedésből csecsemőknek is adtak be koronavírus elleni vakcinát - nyilatkozta Zafer Kurugöl török orvosprofesszor az NTV török hírtelevízió adásában.

Kurugöl, aki az egyik izmiri egyetem orvostudományi karának tanára, a beszélgetés során azt mondta: időről időre megtörtént, hogy háziorvosi rendelőkben véletlenül összekeverték a hepatitis B vagy a kanyaró elleni oltóanyagot az új koronavírus elleni vakcinával, és utóbbit adták be a csecsemőknek.

Kurugöl hangsúlyozta, hogy

a babáknál semmilyen mellékhatás nem jelentkezett, még akkor sem, ha magas dózist kaptak. A professzor hozzátette: rendkívül jó antitest-szint alakult ki a szervezetükben, legyen szó akár hat hónapos, akár egyhónapos csecsemőkről.

Az eredményeket rövid időn belül egy neves folyóiratban teszik közzé - jelezte az orvos.

Kurugöl szerdai kijelentéseit a török közvélemény egy része nagy felháborodással fogadta. A Twitteren eddig hatvanezer bejegyzés szerzői követelték a férfi letartóztatását.

hirdetés

A török egészségügyi minisztérium eljárást indított az ügyben.

Kurugöl csütörtökön ismét nyilatkozott az NTV-nek. Mint mondta, három hónappal ezelőtt egy esetben fordult elő, hogy csecsemőnek adtak be koronavírus elleni vakcinát, és vele azóta is rendszeres felülvizsgálatra járnak a szülei az izmiri kórházba.

Törökországban jelenleg a Sinovac, valamint Pfizer-Biontech készítményeivel zajlik a tömeges oltás, az alsó korhatár 12 év.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Ismét kötelező a maszkviselés a Debreceni Egyetemen

Az oktatók bizonyos esetekben mentesülnek csak, a diákok pedig a sport és étkezés idejére vehetik le a maszkot.

Link másolása

hirdetés
Kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése szeptember 22-étől, szerdától a Debreceni Egyetem valamennyi dolgozójának és hallgatójának munkaidőben és tanítási időben

- közölte honlapján az intézmény sajtóirodája.

Az idézett rektori körlevél szerint e kötelezettség alól a védettségi igazolvány sem mentesít, tekintve, hogy a Covid-19 járvány mellett egyre jobban terjednek az adenovírus, a parainfluenza és a rhinovírus okozta megbetegedések is.

Az oktatók ugyanakkor mentesülnek a maszkviselési kötelezettség alól, ha a hallgatóktól legalább három méter távolság tartható.

Az egyetemi rendezvények, sportesemények a kormányzati intézkedések alapján továbbra is védettségi igazolvánnyal látogathatók, de a sportolás és az étkezés időtartamára a maszk viselése mellőzhető - írták.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: