HÍREK
A Rovatból

Karácsony a Budapest-bérletről: „A főváros hiába fizetne többet, a kormány akkor is megszüntetné”

Szerinte a a kormány a beborult költségvetését és a tönkrement MÁV helyzetét akarja Budapest kárára kezelni.


A főváros hiába fizetne többet, a kormány akkor is megszüntetné a Budapest-bérletet - írta Karácsony Gergely a Facebook-oldalán szerdán. A főpolgármester az Index cikkére reagált, amiben egy kiszivárgott levelezés alapján azt írták:

nem a kormány, hanem Karácsony Gergely és Draskovics Tibor fúrta meg

A szerdai cikkük szerint a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium december végén adott egy végső, 8,6 milliárd forintos ajánlatot a Budapest-bérlet fenntartására és az agglomerációs járatok közös üzemeltetésére. Ez 16 százalékos emelés lett volna, azonban a főváros nem fogadta el.

Az Index azt is megjegyezte, hogy 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben 7,4 milliárd forintot kért az állam, amiben Karácsony Gergely és a kormány meg is állapodott.

Az index szerint tehát Karácsony nem mondott igazat, amikor az RTL Híradónak azt állította január elsején, hogy „a pénzügyi elszámolásnak nincs köze a Budapest-bérlet ügyéhez”.

Erre reagált a főpolgármester a Facebook-oldalán szerda délelőtt.

„Onnan lehet tudni, hogy a kormány kifogy az észérvekből, hogy hadrendbe állítják a hazug propagandát.

Mint most, a Budapest-bérlet ügyében. A négy éve elkezdett Budapest-ellenes politikát 2024-ben újratöltik. De Budapest ellenáll” - írta a városvezető.

Karácsony szerint a Budapest-bérlet jó a budapestieknek, jó az agglomerációban élőknek, jó a városnak, jó az államnak.

„A költségvetési törvény szerint 12 milliárd forint járna Budapestnek a közösségi közlekedés költségeihez való állami hozzájárulásként. Ezt a pénzt a törvény ellenére nem akarja odaadni Lázár János minisztériuma. Tavaly év végén egy olyan »ajánlatot« tett az ÉKM, hogy fizessen a főváros a HÉV és a Volán számára a 2022-es év elszámolásaként az eddigi 6,58 milliárd forint fölött plusz 2,17 milliárd forintot, de se a 12 milliárd forint folyósítása, se az agglomerációs megállapodás meghosszabbítása nem volt a része az »ajánlatnak«” - írta a főpolgármester, aki szerint ez a három, ahogy eddig is, kéz a kézben jár.

„Magyarán, a főváros hiába fizetne többet, a kormány akkor is megszüntetné a Budapest-bérletet.”

Karácsony azt írta, hogy a BKK, a MÁV-HÉV és a Volánbusz tavaly december 29-én kötött egy megállapodást, ami a Budapest-bérlet fennmaradását - vagyis hogy a városban közlekedő HÉV-en, a Volánbusz által üzemeltett városi buszokon ne kelljen kétszer fizetni - határozatlan időre biztosítja.

Szerinte a kormány ezt a megállapodást akarja felmondatni állítólag március 1-jével, „egkárosítva ezzel többszázezer budapesti és agglomerációs polgárt”.

„Nincs semmilyen észérv a Budapest-bérlet megszüntetésére, a kormány a beborult költségvetését és a tönkrement MÁV helyzetét akarja Budapest kárára kezelni.

De mondom, Budapest ellenáll, a rossz kormányzás árát nem lehet ezzel a várossal megfizettetni.” - fogalmazott a főpolgármester.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vályi István Sulyok Tamásnak: Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól
A népszerű autós újságíró kemény hangon szólt be a köztársasági elnöknek, aki korábban kitörölte az „orosz” jelzőt a munkácsi rakétatámadásról szóló posztjából.


[sz]

Ahogy arról korábban hírt adtunk, törölte az „orosz” szót Sulyok Tamás egy korábbi posztjából. A köztársasági elnök az éjjel a kárpátaljai Munkácsot ért rakétatámadás kapcsán először azt írta: „Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek”, majd később törölte a bejegyzésből a támadókra utaló részt.

Az esettel kapcsolatban Török Gábor úgy fogalmazott, hogy „digitális analfabétizmus”. (Az elemző korábban nevezte már az államfőt – és kommunikációs csapatát – politikai analfabétának is.) De Magyar Péter is élesen kritizálta Sulyokot.

Délután az esettel kapcsolatban megszólalt Vályi István autós szakújságíró is, aki az elmúlt időszakban egyre többször ad hangot nemtetszésének közéleti ügyekben – szúrta ki a 24.hu. A népszerű vlogger Facebook-posztjában úgy fogalmazott:

„Ennyire vagy gyáva. Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól, még arra sem vagy érdemes.”

Ugyan a nap folyamán Szijjártó Péter külügyminiszter is kerülte, hogy orosz támadásról kelljen írnia, Orbán Viktor a délutáni kormányülés után egyértelművé tette a hivatalos álláspontot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Budaházy György inzultálta a tüntető diákokat – Hadházy Ákos szerint a Fidesznek szüksége van „a végletekig hergelhető, erőszakra is hajlandó emberekre”
A független országgyűlési képviselő szerint nem véletlen, hogy – K. Endrével együtt – Novák Katalin kegyelmet adott a terrorizmusért elítélt szélsőjobboldali figurának is.


Kedden folytatódott a Hadházy Ákos által indított keddi tüntetéssorozat, ezúttal is a Ferenciek terén, immár ötödik alkalommal a képviselő távollétében. A demonstrálók nemcsak a „technofasiszta” törvények ellen tiltakoztak, hanem a 14 milliárd forintos augusztus 20-i állami tűzijáték megtartása ellen is – írta korábban az Index.

A civilek által szervezett akción mintegy 100-150 ember vett részt. A szervezők kevesebb beszédet, inkább interaktív programokat – plakátkészítést, újságtépkedést – terveztek. A tiltakozók szerint miközben kórházakban és iskolákban súlyos problémák vannak, az állam milliárdokat költ egyetlen estére látványosságra.

A menet közben a résztvevők forgalmat akadályoztak, énekeltek és skandáltak. „Az elmúlt fél év kormányzásának egyetlen eredménye az volt, hogy több százezren kimentek a Pride-ra” – fogalmazott egy tüntető.

Útjuk során elhaladtak a Budaházy Edda-féle Szkíta kézművesbolt előtt, amelynek tulajdonosa korábban így gúnyolódott róluk, mikor azt írta: „Ezek a szerencsétlenek minden kedden itt mennek el az üzletünk előtt ordibálva: nem hagyjuk abba. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, összesen ennyien vannak, és személyi állományukat tekintve kettes alá.”

Ezúttal azonban testvére, Budaházy György várta a tömeget.

Amikor a tüntetők megálltak, vitába keveredett a szervezővel, elvette az egyik „macskás fadíszt”, megpuszilta, majd a tömeg „mocskos Fidesz” skandálására így reagált: „Mocskos Tisza.” A konfliktus végül tettlegességig fajult, Budaházy lelökte az egyik szervezőt az üzlet előtti lépcsőfokról.

Erről csütörtökön posztolt Hadházy Ákos is, aki két következtetést vont le az eseményekből.

„1) A terrorizmusért jogerősen 6 év börtönre ítélt Budaházynak is Novák Katalin kegyelmezett meg. Ez az aktusa legalább olyan szégyenteli, mint a kegyelmi botrányban játszott szerepe.”

2) Nem véletlenül engedte őt ki a Fidesz. Szükségük van a végletekig hergelhető, erőszakra is hajlandó emberekre a békés ellenzéki polgárok megfélemlítéséhez, különösen egy esetlegesen az eddigieknél is nyíltabban elcsalt választás esetén. Ez ellen egyetlen dolgot tehetünk: minél nagyobb létszámban folytatjuk a békés, de nagyon határozott ellenállást.”

Egyben meghirdette a következő tüntetés időpontját is, ami szeptember 2-án lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter Németh Balázsról: Hivatásos klubharcos, aki korábban rezzenéstelen arccal hazudott hosszú éveken át hírolvasóként a nézők arcába
Németh statisztikákkal és vádakkal reagált, Geszti Facebook-posztban vágott vissza. A kommentekben is folytatódott a pengeváltás.


Geszti Péter a múlt heti hódmezővásárhelyi koncertjén több poénnal is odaszúrt a MÁV-nak. A közönségnek azt mondta: külön gratulál azoknak, akik vonattal érkeztek, mert sikerült időben odaérniük. Hozzátette: „most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra, úgyhogy remélem, rajta leszünk a sínen mindannyian.”

Amikor a nézők közül többen bekiabálták, hogy gyalog jöttek, Geszti annyit felelt: „gondolom nem gyalog.”

A Fidesz-frakció szóvivője, Németh Balázs ezt nem hagyta annyiban. Facebook-oldalán így reagált: „Geszti Péternek, aki a vonattal utazókkal 'vicceskedik' a koncertjén: Németországban a távolsági vonatok pontossága: 62,5%, Magyarországon: 80%. Tudom-tudom, itthon minden sz*r!”

A Hír TV-ben még keményebben fogalmazott: „Ha erre a Geszti Péter-idézetre visszatérhetünk, igazi suttyó, prosztó poén volt szerintem onnan a színpadról egy olyan embertől, aki valószínűleg soha nem jár vonattal, vagy nagyon régen járhatott vonattal (...). Arról van szó, hogy hergelni kell, uszítani kell, gyűlöletet kell kelteni mindenféle közszolgáltatással kapcsolatban. Azt próbálják bebizonyítani, arról próbálják meggyőzni a magyar embereket, hogy nem működik az ország. Miközben azt tapasztalhatjuk a hétköznapokban, hogy igen, persze, vannak hibák – hiszen minden területen mindig vannak hibák –, de összességében sokkal jobban működik Magyarország, mint 2010-ben.”

Geszti nem sokkal később a Facebookon reagált: „Tisztelet a vasutasoknak! Az orvosoknak, a kórházi dolgozóknak, a tanároknak, és még sorolhatnám. Tisztelet mindazoknak, akik alkalmatlan eszközrendszerekkel kell, hogy működtessék hivatásuk feladatait! Ezt a tisztánlátás és a pontosság kedvéért írom le. Amikor ironikus megjegyzést tettem a koncertjeimen a MÁV drámai állapotára, természetesen nem az ott dolgozók kritikája vezetett, hanem egy közszolgáltatás leromlott állapota miatti hiányérzet. Amikor az ember kiszolgáltatottsága miatt lehetetlen helyzetbe kerül, jobb híján humorral igyekszik oldani a stresszhelyzetet.”

Majd így folytatta:

„Ezt 'suttyózta' le a minap egy hivatásos klubharcos, aki korábban rezzenéstelen arccal hazudott hosszú éveken át hírolvasóként a nézők arcába, ezzel egy másik közszolgáltatást, a hiteles újságírást amortizálva le. Szép munka. Góg és Demagóg sokadik fia a szokásos hergelés során arra is célzott, hogy én biztos nem utazok vonattal. Pedig de. Annyit biztosan, mint ő.”

Az énekes hozzátette, hogy szokott vonattal utazni, főleg Intercityvel, mert kényelmes és pihentető, közben lehet olvasni, zenét hallgatni vagy nézelődni.

Bejegyzését így zárta: „Mivel azonban ez a harcos kötekedés is csak egy olyan sunnyogó kommunikációs stratégia része, amely a bulváros személyeskedéssel a lényegi problémákról akarja elterelni a figyelmet, az általa hamisított statisztikákra mutogat, és ostromlott várként sajnáltatja magát, nem folytatom a gondolatmenetet. Ez nem párbeszéd. Csak pártbeszéd. Lenne. Arra pedig nincs szükségem. Ennyike.”

Németh Balázs sem maradt csendben, kommentben így üzent vissza: „Ohh, a jól ismert liberális, gőgös, felsőbbrendű vádaskodás, fűszerezve egy csipetnyi gyávasággal és visszavonulással. Szóval érdemes vonattal utazni Magyarországon, az Intercity még kényelmes is! Jó ezt hallani egy ismert fővárosi művésztől, Gyurcsány egykori dalszövegírójától, aki most lelkes ellenzéki aktivistaként mindenáron azt akarja bizonygatni, hogy ebben az országban semmi nem működik. (…) Ami pedig a 'hiteles újságírást' illeti. Művész úrnak javaslom, hogy nézze rendszeresen a Harcosok óráját (hétfőtől – csütörtökig reggel 7:30-tól élőben), rengeteget megtudhat a hiteles liberális újságírásról.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump nem érti, hogy Ukrajnát eddig miért csak védekezni engedték, támadni nem
Az amerikai elnök a közösségi oldalán bírálta Bident, amiért nem hagyta támadni Ukrajnát. Trump azt is hozzátette, hogy az ő elnöksége alatt meg sem kezdődhetett volna a háború.


„Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megnyerni egy háborút anélkül, hogy megtámadnánk a megszálló országot” – írta ki a közösségi oldalára, a Truth Socialre csütörtökön Donald Trump amerikai elnök – szúrta ki a Telex. A sport világából hozott példát: szerinte olyan ez, mintha egy csapatot csak védekezni engednének, támadni nem. Úgy látja, ez történik Ukrajna és Oroszország háborújában is.

Trump azt írta, Joe Biden nem engedte visszatámadni az ukránokat, csak védekezhettek. Hozzátette, ha ő lett volna az elnök, akkor el sem kezdődik a háború. „Érdekes idők jönnek!!!” – zárta posztját.

Trump július közepén arra biztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy lője az orosz hátországot, és meg is kérdezte tőle, el tudja-e találni Moszkvát – emlékeztetett a portál. Ukrajna egyébként támad orosz ipari és katonai infrastruktúrát, például olajfinomítókat, gyárakat, vasútvonalakat és hajókat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: