Frissült Kapitány István vagyonnyilatkozata, egy balatoni nyaraló kimaradt az első verzióból
A gazdasági és energetikai miniszter a sajtó jelzése után módosította a vagyonnyilatkozatát egy hiányzó balatongyöröki ingatlan miatt. A dokumentumba egy 1524 négyzetméteres telek és egy 209 négyzetméteres épület került be.
Előbb kimaradt, majd a sajtómegkeresés után gyorsan bekerült Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter vagyonnyilatkozatába egy balatongyöröki ingatlan, miután a Blikk megírta a hiányosságot.
A minisztérium közlése szerint a frissített nyilatkozaton most már szerepel egy 1524 négyzetméteres balatongyöröki telek, amelyen egy 209 négyzetméteres épület áll. A bevallás szerint Kapitány Istvánnak a telken haszonélvezeti joga van, az épületnek pedig ő a tulajdonosa.
Kapitány István a Tisza-kormány egyik leggazdagabb tagjaként adta le első vagyonnyilatkozatát. A Shell korábbi globális alelnöke több milliárd forintnyi befektetéssel, spanyolországi ingatlannal és értékes autókkal rendelkezik.
Kinevezésekor bejelentette, hogy teljes miniszteri fizetését jótékony célra fordítja, mondván: „Azért vagyok itt, mert vissza szeretnék adni annak az országnak, ahol felnőttem és ahol karrierem első felében dolgoztam.”
Azt, hogy az először beadott vagyonnyilatkozatából kihagyott egy ingatlant, a kormány tervezett intézkedései teszik pikánssá. A Tisza ugyanis éppen a vagyonnyilatkozati rendszer drasztikus szigorításán dolgozik, ami az uniós források megszerzésének egyik feltétele. A javaslat szerint a vagyon eltitkolásáért a jövőben akár szabadságvesztés is járhat.
Előbb kimaradt, majd a sajtómegkeresés után gyorsan bekerült Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter vagyonnyilatkozatába egy balatongyöröki ingatlan, miután a Blikk megírta a hiányosságot.
A minisztérium közlése szerint a frissített nyilatkozaton most már szerepel egy 1524 négyzetméteres balatongyöröki telek, amelyen egy 209 négyzetméteres épület áll. A bevallás szerint Kapitány Istvánnak a telken haszonélvezeti joga van, az épületnek pedig ő a tulajdonosa.
Kapitány István a Tisza-kormány egyik leggazdagabb tagjaként adta le első vagyonnyilatkozatát. A Shell korábbi globális alelnöke több milliárd forintnyi befektetéssel, spanyolországi ingatlannal és értékes autókkal rendelkezik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.
"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.
"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.
"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"
- fogalmazott a képviselő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rost Andrea kihagyta a 200 milliósra becsült házát a vagyonnyilatkozatából
Az operaénekes-kormánybiztos a hatályos szabályok szerint jogszerűen járt el. Aszerint ugyanis „nem kell feltüntetni azt az ingatlant, amelyet a nyilatkozatot adó, illetve családtagja életvitelszerűen vagy tartós jelleggel lakhatás céljából használ”.
Több százmilliós értékű lakás maradt ki Rost Andrea vagyonnyilatkozatából, a hatályos szabályok szerint viszont ez jogszerű. A hétfőn nyilvánosságra hozott képviselői vagyonnyilatkozatok közül az operaénekes, országgyűlési képviselő és a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztos dokumentumából hiányzik egy nagy értékű ingatlan – írja a Blikk.
A lapot egy olvasójuk értesítette arról, hogy a művész nem tüntette fel a solymári házat, amelyben él, és ahol korábban többször fogadott már tévéstábokat is. Az olvasó leírása szerint egy felújított, kétszintes egykori sváb parasztházról van szó.
„Tényleg csodálatos ház, amely méltó is egy ilyen szép karriert befutott művészhez. Éppen ezért nem értem, miért nem került bele a művésznő vagyonnyilatkozatába” – jegyezte meg.
A nyilvánosan elérhető tulajdoni lap szerint az ingatlan 2019 júliusa óta van Rost Andrea teljes tulajdonában. A lap által megkérdezett
ingatlanszakértő úgy becsülte, a ház most 200-220 millió forintot érhet.
A szakember szerint Solymár kiemelt terület, ahol a négyzetméterárak 650-700 ezer forinttól akár egymillióig is terjedhetnek.
Rost Andrea a hatályos szabályok szerint jogszerűen járt el, a parlament honlapján is elérhető útmutató ugyanis kimondja: „nem kell feltüntetni azt az ingatlant, amelyet a nyilatkozatot adó, illetve családtagja életvitelszerűen vagy tartós jelleggel lakhatás céljából használ”.
Ezzel a lehetőséggel azonban nem mindenki élt: többek között Csézy, Nagy Ervin, a fideszes Németh Balázs, valamint Orbán Viktor és Magyar Péter is feltüntette azt az ingatlant, amelyben él.
Az eset rávilágít a rendszer egyik sokat kritizált pontjára, ami miatt a politikusok vagyoni helyzetéről a nyilvánosság nem kap teljes képet. A rendszer hibáit már a legmagasabb szinten is elismerték. Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke a saját vagyonnyilatkozatában jelezte, hogy változásra van szükség.
A dokumentum „Egyéb közlendők” rovatába a következő megjegyzést írta: „A jelen vagyonnyilatkozatnak az Ogytvben korábban meghatározott adattartalmát alkalmatlannak tartom bárki vagyoni helyzetének vagy vagyongyarapodásának a megállapítására. Támogatni fogom az igényelt adatok körének átdolgozását.”
Forsthoffer Ágnes már a mostani ügy előtt is nyíltan bírálta a szabályozást, mondván, az elavult és „egy korrupcióban érdekelt hatalom érdekeit szolgálta”.
Több százmilliós értékű lakás maradt ki Rost Andrea vagyonnyilatkozatából, a hatályos szabályok szerint viszont ez jogszerű. A hétfőn nyilvánosságra hozott képviselői vagyonnyilatkozatok közül az operaénekes, országgyűlési képviselő és a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztos dokumentumából hiányzik egy nagy értékű ingatlan – írja a Blikk.
A lapot egy olvasójuk értesítette arról, hogy a művész nem tüntette fel a solymári házat, amelyben él, és ahol korábban többször fogadott már tévéstábokat is. Az olvasó leírása szerint egy felújított, kétszintes egykori sváb parasztházról van szó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter azonnali jelentést kér az M1-es autópályán történt tragédia miatt
Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.

Magyar Péter miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya közlekedésbiztonsági helyzetéről.
„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről” – fogalmazott a közösségi oldalán.
A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
„A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!” – írta a kormányfő még korábban a Facebookon.
Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
Magyar Péter miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya közlekedésbiztonsági helyzetéről.
„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről” – fogalmazott a közösségi oldalán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia az M1-esen: Magyar Péter részvétét fejezte ki az áldozatok családjának
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
Ahogy már hírt adtunk róla, egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét. Magyar Péter miniszterelnök a Facaebookon fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak.
"A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!" - írta a kormányfő.