Kamala Harris beszólt a riválisának: szent földet gyalázott meg Trump
Kamala Harris, a Demokrata Párt elnökjelöltje keményen kritizálta Donald Trumpot, miután a volt elnök kampányfotót készíttetett magáról a virginiai Arlington temetőben, ahol amerikai katonák nyugszanak, írja a BBC.
Trump hétfőn látogatott el a temetőbe, hogy részt vegyen egy megemlékezésen, ahol a 2021-es afganisztáni kivonulás során elesett 13 amerikai katona előtt tisztelegtek.
Az eset különösen nagy felháborodást váltott ki, miután az amerikai hadsereg közölte, hogy Trump kampánycsapatának egyik tagja arrébb lökte a temető egyik munkatársát, aki figyelmeztetni akarta Trumpot, hogy a temető szabályai szerint tilos felvételeket készíteni a területen.
Harris csütörtökön reagált az esetre, mondván, Trump ezzel
A demokrata jelölt hangsúlyozta, hogy „aki nem képes a legteljesebb tisztelettel és hálával fordulni a veteránok, a katonai szolgálatot teljesítők és családjaik irányába, annak soha többé nem szabadna elnökként vezetnie az Egyesült Államokat”.
Trump egy csütörtöki kampányrendezvényen azzal védekezett, hogy az érintett családok kérték meg, hogy készítsen velük közös képet.
– mondta a republikánus jelölt.
Trump alelnökjelöltje, J. D. Vance is megszólalt az ügyben, és arról beszélt, hogy
Underreported from the travesty at Arlington.
— Janice Hough (@leftcoastbabe) August 29, 2024
This smiling picture included the grave of Andrew Marckesano, who served six tours in Afghanistan. mostly under Trump. He suffered from PTSD & he died by suicide in July 2020.
"Have you no sense of decency, sir, at long last?" pic.twitter.com/LfOM1hM8eR