News here
hirdetés

HÍREK

Jön a két számjegyű infláció – erre számít az MNB alelnöke a következő hónapokban

Virág Barnabás szerint ez most nem a fogyasztás ideje.

Link másolása

hirdetés

Kedden a Portfolio Hitelezés Konferencián beszélt az inflációs folyamatokról Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke. A HVG tudósítása szerint a szakértő többek között azt mondta: ha a fogyasztói árindexből kivesszük a hatósági áras termékeket, akkor 3-4 szeres átárazásokat látunk a megszokotthoz képest januártól április végéig. Virág szerint nem látszik, hogy a folyamat csillapodna, egyértelműen felszálló szakaszban van még az infláció.

"Magyarországon sem elkerülhető, hogy két számjegyű tartományba emelkedjen az infláció a következő hónapokban"

- mondta az MNB alelnöke, aki szerint a jegybank nagyon hamar megkezdte a kamatemelési ciklusát, és 570 bázisponttal a legnagyobb emelést hajtotta végre.

A GDP-kilátásokról szólva Virág Barnabás azt mondta: a magyar gazdaságban a 4 százalékos vagy afölötti növekedési dinamika is benne van, és ha nem jön újabb lezárás, mint a Covid idején, akkor az európai növekedési rangsor élmezőnyében leszünk idén is.

Virág szerint, ha globálisan a helyzet nem oldódik meg, az nagyon megnehezíti a helyzetünket, mindenesetre most a "saját házi feladatokra" kell koncentrálni. Ezeket négy pontban foglalta össze:

  • A monetáris szigorítás folytatása.
  • Ezt ki kell egészíteni egy fegyelmezett költségvetési politikával, legalább a hiánycélokat hozni kell.
  • A piaci verseny erősítése azokban a szektorokban, ahol most ez nem jellemző.
  • Egyének szintjén is kooperatív magatartást mutatni.

    Ezen rövid távon megoldandó feladatokon túl pedig közép távon fenntartható növekedési reformokat kell hozni. Erre példakánt az energiahatékonyság kérdését hozta fel.

    hirdetés

    Virág arra számít, hogy most szükségszerűen szigorodni fognak hitelezési feltételek, a lakáshitelek, a fogyasztói hitelek és az üzleti célú hitelek esetében is lassulás jön. AZ MNB elnöke szerint ez most "nem a fogyasztás ideje", ahogy fogalmazott:

    "Megtakarítani, megtakarítani, megtakarítani!"



    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Címlapról ajánljuk

    Címlapról ajánljuk


    hirdetés
    HÍREK
    Javult az állapota a tetőomlásban megsérült táncművésznek, már nincs kómában
    A Bors információi szerint először a koponyasérüléseit állították helyre, a gerincműtét viszont még hátra van.

    Link másolása

    hirdetés

    Javult az állapota a budapesti Jókai utcai házomlásban megsérült táncművésznek - írja a Bors.

    A lány a kedvesével és egyben kollégájával próbára sietett az Operettszínházba hétfő délelőtt, amikor ráomlott egy épületrész. Nikolettre eszméletlenül talált rá a párja a romok között. Súlyos koponya- és gerincsérüléseket szenvedett, már átesett egy 6 órás műtéten is.

    A Bors információi szerint először a koponyasérüléseit állították helyre, a gerincműtét még hátra van. A lap ugyanakkor úgy tudja: a táncművész már nincs mélyaltatásban.

    "Niki egy igazi harcos. Szinte csoda, ami vele történik. Javult az állapota, de a gerincéhez továbbra sem mernek az orvosok hozzányúlni"

    - fogalmazott a lapnak a lány egy közeli ismerőse.

    hirdetés

    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    hirdetés
    HÍREK
    Az év EP-képviselőjének választották Cseh Katalint és Ujhelyi Istvánt
    Az elismerést az uniós politikával foglalkozó kéthetilap, a The Parliament Magazine hirdeti meg és adja át évente több kategóriában.

    Link másolása

    hirdetés

    Az év EP-képviselőjének választották Cseh Katalint, a Momentum Mozgalom európai parlamenti (EP-) képviselőjét és Ujhelyi Istvánt, az MSZP EP- képviselőjét - tájékoztatott az uniós politikával foglalkozó kéthetilap, a The Parliament Magazine Twitter-oldalán csütörtökön.

    Az elismerést az uniós politikával foglalkozó kéthetilap, a The Parliament Magazine hirdeti meg és adja át évente. A politikusok több kategóriában versenyeznek, akiket magánszemélyek, képviselők, érdekvédelmi- és civilszervezetek is jelölhetnek.

    A beérkezett jelölésekből több kategóriában választanak ki egy-egy EP-képviselőt az alapján, hogy kik és hányan jelölték, illetve milyen valós indokok és munka támasztja alá a jelölésüket.

    Cseh Katalin a koronavírus okozta válságra adott válaszok kategóriában nyerte el az elismerést. "Rengeteget jelent ez a díj, az, hogy a munkámat így is elismeritek, köszönöm. A továbbiakban is egy erősebb és egységesebb Európáért, az emberekért fogok dolgozni, azért, hogy az Európai Unió egy ellenálló és a kihívásokra valós válaszokat adó közösség legyen" - írta Twitter-üzenetében az EP-képviselő.

    Ujhelyi István idén az infrastruktúra, közlekedés és turizmus kategóriában nyerte el a díjat,

    elsősorban az ingyenes InterRail-bérletprogram megvalósítása és fejlesztése terén kifejtett munkája, valamint az EP szakbizottságának turizmusért felelős alelnökeként a koronavírus-járvány miatt erősen érintett turisztikai ágazat érdekében végzett munkája elismeréseként. Az MSZP politikusa 2017-ben a közlekedés kategóriában is elnyerte az elismerést.

    Ujhelyi István közleményében azt írta: a díj elnyerése "a legfontosabb visszaigazolásai a brüsszeli munkám eredményességének". Szavai szerint egyértelműen elismerték Brüsszelben, hogy a magyar emberek képviseletében számos úttörő programot, így például az Európai Egészségügyi Uniót, az ingyenes InterRail-bérletprogramot, vagy épp a turisztikai szakmai szervezetek együttműködését megerősítő, az ágazatnak végre érdemi, európai figyelmet hozó kezdeményezéseket sikerült az asztalra tennie - tette hozzá Ujhelyi István.

    hirdetés

    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    hirdetés
    HÍREK
    19-re nőtt az igazolt majomhimlő-fertőzöttek száma Magyarországon
    A fertőzöttek 29-41 év közötti férfiak, többségük életvitelszerűen Budapesten él.

    Link másolása

    hirdetés

    Újabb hét embernél igazolták a majomhimlőfertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) veszélyes kórokozókkal foglalkozó laboratóriumában; ezzel 19-re nőtt az igazolt majomhimlő-fertőzöttek száma Magyarországon - tájékoztatott az NNK.

    A fertőzöttek 29-41 év közötti férfiak, többségük életvitelszerűen Budapesten él - írták.

    A közlemény szerint a betegek enyhe tünetekkel otthonukban tartózkodnak, elkülönítve. Kórházi kezelés szükségessége egyik esetben sem merült fel.

    A területileg illetékes járványügyi hatóság a járványügyi vizsgálatokat megkezdte, a kontaktkutatás jelenleg folyamatban van.

    Az NNK ismertetése szerint a vírus lappangási ideje általában 6-13 nap, de akár 5-21 nap is lehet. A betegség általános, nem specifikus tünetekkel, például lázzal, hidegrázással, izomfájdalommal, hátfájdalommal, fejfájással, fáradtsággal, a nyirokcsomók duzzanatával kezdődik, majd 1-3 nappal a bevezető tünetek után bőrkiütések jelennek meg.

    A kiütések a legtöbb esetben először az arcon, majd leggyakrabban a tenyéren és a talpon fordulnak elő, de megjelenhetnek a szájnyálkahártyán, a nemi szerveken és a végbél környékén is - írták.

    hirdetés

    Az NNK arra kéri a lakosságot, hogy aki a fenti tüneteket észleli magán, mielőbb keresse fel orvosát.


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    hirdetés
    HÍREK
    Csak magyar görögdinnyét árul a Lidl és az Aldi
    A diszkontláncok külföldre is értékesítenek a hazai dinnyéből.
    MTI, Címkép: Pixabay - szmo.hu
    2022. június 30.


    Link másolása

    hirdetés

    Megkezdődik a magyar dinnyék árusítása a Lidl és az Aldi üzleteiben - tájékoztatták a diszkontláncok szerdán az MTI-t.

    A Lidl Magyarország azt közölte, hogy raktárai szerdától kizárólag magyar beszállítóktól érkező magyar görögdinnyét vesznek át.

    A vállalat rekordszintű növekedést ért el 2021-ben, csaknem 50 százalékkal több dinnyét adott el itthon és külföldön, mint az előző évben, tavaly közel 17 500 tonna magyar görögdinnyét értékesített. A hazai Lidl áruházakban 35 százalékkal, 2500 tonnával több dinnye fogyott. Tovább növelték a külföldi értékesítést is, a magyar dinnyetermelők az áruházlánc segítségével tavaly háromezer tonnával több, mintegy 8300 tonna gyümölcsöt exportáltak a régió országaiba, főleg Szlovákiába, Csehországba és Lengyelországba. A külpiacokra vitt gyümölcs értéke tavaly átlépte az egymilliárd forintot.

    A Lidl felidézte: 2013-ban indították el a "Lidl a magyar beszállítókért" programot, amelynek eredményeképpen több mint 450-re emelkedett a vállalat magyar beszállító partnereinek száma. Az áruházlánc teljes élelmiszer-beszerzésének közel 60 százalékát a több száz milliárd forint értékben beszerzett magyar termékek teszik ki.

    Az Aldi Magyarország arról tájékoztatott, hogy

    július 1-jétől csak magyar termelőktől érkező dinnyét vesz át biatorbágyi raktárában, így napokon belül valamennyi üzletében hazai forrásból származó görög- és sárgadinnyét kínál a vásárlóknak. Idén az Aldi exportlehetőséget is biztosít a magyar dinnyetermelőknek, a Hofer szlovéniai hálózatának kínálatába kerülhet be a magyar dinnye.

    A vállalat tavaly több mint 4000 tonna magyar görögdinnyét és 1000 tonna sárgadinnyét értékesített, az elmúlt években legtöbbször kétszámjegyű mértékben növelték dinnyeértékesítésüket - közölték.

    hirdetés

    Az Aldi kiemelte: tavaly őszi döntése értelmében 100 százalékban magyar frisshúst kínál állandó kínálatában, valamint 65 alapvető tejtermék is kizárólag hazai feldolgozóüzemekből jut el az Aldi áruházak polcaira. A nyári főszezonban a vállalat zöldség- és gyümölcskínálatának 80 százaléka magyar forrásból érkezik.


    hirdetés
    Link másolása
    KÖVESS MINKET: