HÍREK

Joe Biden elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét

Joe Biden azt ígérte, ha megbízzák őt az elnökséggel, akkor a legjobbakat hozza ki az amerikaiakból, nem pedig a legrosszabbakat, és „rendbe teszi Amerika lelkét”.
MTI - szmo.hu
2020. augusztus 21.


Link másolása

Joe Biden volt amerikai alelnök pártja konvenciójának záróbeszédében csütörtök este elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét, és azt ígérte, hogy kivezeti Amerikát "a sötétségből".

"Nagy megtiszteltetéssel fogadom el ezt a jelölést az Egyesült Államok elnökének"

- mondta. Biden a beszédet a Delaware államban lévő Wilmingtonban található házában, egy pódium mögött, amerikai zászlók karéjában mondta el.

Azzal kezdte, hogy "szavát adja", ha megbízzák őt az elnökséggel, akkor a legjobbakat hozza ki az amerikaiakból, nem pedig a legrosszabbakat, és "rendbe teszi Amerika lelkét".

"Én a fény szövetségese leszek, és nem a sötétségé"

- jelentette ki. Véleménye szerint az Egyesült Államok bajban van, négy nagy veszély fenyegeti: a koronavírus-járvány, a gazdaság visszaesése, a demokrácia hiánya és a klímaválság. Mindezekben a fenyegetésekben hibásnak látja Donald Trump jelenlegi elnököt.

Biden azt állította, hogy Trump rosszul irányította a járvány elleni küzdelmet, a gazdaságban az adócsökkentésekkel a gazdagoknak és a nagyvállalatoknak kedvezett, magatartásával élezte az ellentéteket és a megosztottságot a társadalomban. Azt hangoztatta, hogy az ő vezetésével e bajokat orvosolni fogják, mert az amerikaiak - mint mondta - "jó és tisztességes emberek".

Trump szerinte nem vállalja a rá háruló felelősséget, nem viselkedik országvezetőként, diktátorokkal barátkozik, és minden nap úgy kel fel, hogy azt hiszi, "a kormányzás róla szól". Ellenben az ő elnöksége alatt nem hunynak majd szemet afelett, hogy Oroszország pénzt ajánl amerikai katonák elleni támadásokért - mondta. Biden ezzel azokra a sajtóinformációkra utalt, amelyek szerint oroszok pénzt ajánlottak volna fel afganisztáni táliboknak amerikai katonák elleni támadásokért. E sajtóértesüléseket azonban az amerikai hírszerzés cáfolta.

A demokraták elnökjelöltje úgy véli, hogy az elnök "kudarcot vallott a nemzet iránti legalapvetőbb kötelességében, abban, hogy megvédje Amerikát". Ez szerinte "megbocsáthatatlan".

A 77 éves politikus "országos stratégiát" ígért már elnöksége első napjára. Hangsúlyozta a munkahelyteremtés fontosságát és a szerinte megosztott ország egyesítését. Leszögezte, hogy azokért is keményen fog dolgozni, akik nem őt támogatják.

Beszéde előtt az elnökjelöltségért versenyben volt egykori riválisai, például Andrew Yang, Pete Buttigieg és Michael Bloomberg, valamint a Demokrata Párt ismert személyiségei, köztük Keisha Lance Bottoms atlantai polgármester, Tammy Duckworth szenátor, vagy Cory Booker szenátor méltatták Joe Bident. A szervezők hosszú filmet állítottak össze a politikus több évtizedes karrierjéről. A Julia Louis-Dreyfus színésznő vezette rendezvény után Biden és felesége mellett megjelent Kamala Harris alelnökjelölt és a férje is. A konvenció a Biden háza előtti tűzijátékkal zárult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: