News here
hirdetés

HÍREK

Joe Biden aláírta az USA történetének eddigi legnagyobb klímavédelmi törvénycsomagját

Az életbe lépő változások az infláció és a különérdekek visszaszorítására is törekszenek.

Link másolása

hirdetés

Joe Biden elnök kedden aláírta az Egyesült Államok történetének legnagyobb klímacsomagjának tartott 430 milliárd dolláros törvényjavaslatot, amely többek között az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését irányozza elő – írja a Reuters.

A jogszabálycsomagot a szenátusban csak Kamala Harris alelnök döntő szavazatával tudták elfogadni, mert addig 50-50 szavazat volt az állás a törvénytervezet mellett és ellen.

„Biden elnök és a kongresszusi demokraták közös erőfeszítésének köszönhetően történelmi teljesítmény értek el a jogszabállyal, ami kizárja a különérdekek érvényesítését, támogatja az amerikai családokat, és alulról építkezve növeli a gazdaságot”

– írta közleményében a Fehér Ház.

„Ebben a történelmi pillanatban a demokraták az amerikai nép oldalára álltak. Minden egyes republikánus pedig a Kongresszusban a törvényjavaslat ellen szavazott” – fogalmazott a javaslatcsomag elfogadása után Joe Biden.

A klímavédelmi beruházások közt szerepel a többi között elektromos autók vásárlásakor és energiahatékonysági lakásfelújításkor igénybe vehető hitel lehetősége, a zöld gazdaság szélesítése, valamint egy 4 milliárd dolláros aszály alap, amely az egyre gyakoribb szárazságok hatásaink kezelésére áll majd rendelkezésre.

hirdetés

(via 24.hu)

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
„Fizessétek meg a tanárainkat!” – ilyen volt az élő lánc szerda reggel Budapest belvárosában
Megteltek a járdák a Rákóczi úton, sok autós dudálással fejezte ki szolidaritását.

Link másolása

hirdetés

Megteltek a járdák szerda reggel Budapest belvárosában a Rákóczi úton, amikor diákok és szülők formáltak élőláncot, hogy tiltakozzanak a közoktatás helyzete emiatt.

A résztvevők többek között azt skandálták, hogy „Becsüljétek meg a tanárainkat!”, illetve hogy „Fizessétek meg a tanárainkat!”.

A tiltakozók a Döbrentei tértől egészen a Keleti pályaudvarig alkottak egy hosszú élőláncot, a forgalmat azonban nem akadályozták, a járdán álltak transzparensekkel. A lánc előtt elhaladó autósok közül sokan dudálással fejezték ki szolidaritásukat, amit a tiltakozók örömmel fogadtak.

Az eseményről készült élő videónk:

hirdetés

Szerdára több tiltakozó akciót is szerveztek országszerte a közoktatás helyzetet miatt. Délutánra a diákok hirdettek híd foglalást, este pedig a Kossuth téren lesz a szolidaritási koncert.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
A kölcseys tanárokat kirúgó tankerületi központ épületéhez vonultak a diákok
Egy üzenetet is otthagytak az ajtón, igaz, azt nem a kimondottan a központ vezetőjének címezték.

Link másolása

hirdetés

Spontán vonulásba csapott át Budapesten a diákok Madách térre meghirdetett szerda reggeli flashmobja, körülbelül háromszáz fős csoport a Belső-Pesti Tankerületi Központ Damjanich utcai épülete elé vonult. Közben a résztvevők azt skandálták, hogy

„Ne rúgjátok ki a tanárainkat!”, illetve hogy „Fizessétek ki a tanárainkat!”.

Ugyan ezek a rigmusok zendültek fel a reggeli élő láncos tiltakozáson is.

Amikor a tiltakozók az épülethez értek, felolvasták azt a nyilatkozatot, ami már a Madách téren is elhangzott. Egy „üzenetet” is hagytak az épület bejáratán, igaz, ezt nem kimondottan a tankerület vezetőjének címezték.

hirdetés

A diákok azért vették célba a Belső-Pesti Tankerületi Központ épületét, mert

ennek az intézménynek a vezetője rúgta ki pénteken a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt tanárát, akik korábban részt vettek polgári engedetlenségi akciókban.

Hadházy Ákos szerda reggel a Facebook-oldalán az írta, hogy a tankerületi vezető, Marosi Beatrix a Kodolányi János Főiskola erkölcstan és etika szakán végzett,

a szakdolgozatában pedig azt kutatta, hogy mi a tanárok véleménye a halálbüntetésről.

Szerdára több tiltakozó akciót hirdettek országszerte a közoktatás helyzete miatta, és a kirúgott tanárok mellett. Délutánra a diákok hirdettek hídfoglalást, este pedig egy szolidaritási koncertet tartanak a Kossuth téren.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Videón a diákok és a szülők élőlánca, ami az Erzsébet-hídtól a Keleti pályaudvarig ért
Hosszú felvételen látható, ahogy egy biciklis elhalad a tiltakozók mellet a Rákóczi úton.

Link másolása

hirdetés

Megtöltötték a Rákóczi úton a járdákat a közoktatás helyzete miatt tiltakozó diákok és szülők szerda reggel Budapesten. A YouTube-ra felkerült egy felvétel is, amelyet egy biciklis készített, ahogy elhaladt az élő lánc mellett a Rákóczi úton.

Bár a kormánypárti médiabirodalomhoz tartozó Origo azt írta, hogy „hatalmas volt a dugó”, a videón is látszik, hogy

a tüntetők a járdán álltak, nem akadályozták az autóforgalmat.

Szintén szerda reggel egy flashmobot is tartottak a Madách téren, ahonnan a tüntetők egy csoportja átvonult a Belső-Pesti Tankerületi Központ Damjanich utcai épületéhez. Azért ezt az intézményt vették célba, mert

ennek a vezetője rúgta ki pénteken a Kölcsey ferenc Gimnázium öt tanárát, akik korábban részt vettek polgári engedetlenségi akciókban.

A nap folyamán még számos tiltakozó akció lesz: délutánra a diákok hirdettek híd foglalást, este pedig szolidaritási koncertet szerveztek a Kossuth térre.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Folytatódik a kukások sztrájkja, újabb telephelyek alkalmazottai csatlakoztak
Az Ecseri úti telephelyen várják a tárgyalásokat.

Link másolása

hirdetés

Szerdán már Rákospalotáról és a testvérhegyi telephelyről sem gurult ki több kukásautó, míg a csepeli telephelyen a köztisztasági dolgozók és takarítók is csatlakoztak a sztrájkhoz.

A Blikk úgy tudja, hogy a sztrájkba lépő FKF dolgozók az Ecseri úti telephelyen várják azokat a vezetőket, akik tárgyalóképesek.

Mint arról mi is beszámoltunk, kedden a FKF Ecseri úti központjánál fizetésemelést követeltek a kommunális és szelektíves szemétszállítók és sztrájkba lépéssel fenyegetőztek. Az alkalmazottaknál az verte ki a biztosítékot, hogy korábban valaki azt nyilatkozta, a hulladékszállítóknál 400 ezer forintot is elérheti a fizetés bizonyos idő után, ami szerintük egyáltalán nem igaz.

A másik, amin kiakadtak az volt, hogy a cég felvett ellenőröket, akik kocsival mennek a kukás autó után, hogy kapnak-e pénzt a kukások és be van-e jelentve a kuka, amit kiürítenek. Egy kukás szerint az ellenőrök sokkal többet keresnek, mint ők.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: