Autóra dőlt fák, leszakadt vezetékek, bokáig érő jég, eldőlt hajó: így söpört végig az ország felén a hétfői vihar – galéria
Több mint ötszáz helyre riasztották a tűzoltókat a vihar miatt hétfőn kora délutánig a Dunántúlon – írta honlapján a katasztrófavédelem.
Mint írták, eddig a legtöbb alkalommal Veszprém, Fejér, Somogy, Komárom és Baranya megyében kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, jellemzően kerítésekre, épületekre dőlt fákat távolítanak el.
Szintén Alsóőrsön, a strandon és környékén több fa kidőlt, Csopakon pedig egy fa és három villanyoszlop dőlt ki, egy fa itt is személygépkocsira borult. Balatonalmádiban egy tábor területén dőlt ki öt fa, az ott tartózkodókat biztonságba helyezték.
Balatonkenesén is parkoló autóra szakadtak faágak. Kaposváron egy lakóház udvarán lévő üvegházra dőlt egy nagy méretű diófa.
Az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán, Polgárdi közelében lehasadt faágak akadályozzák a forgalmat.
– sorolták.
A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán – emelték ki.
Ahogy arról korábban írtunk, a MÁV bejelentette: a 150-170 km/órás sebességgel érkező viharos szél a Balaton északi partján leszakította a felsővezetéket, a déli parton fák dőltek a vasúti pályára, sérült a felsővezeték is.
Itt megnézheted, milyen károkat okozott a vihar az ország különböző pontjain (kattintás után galéria nyílik):
Tiszaföldváron így esett nemrégiben:
(MTI)