HÍREK
A Rovatból

Jó hír: enyhülnek vagy megszűnnek a karanténszabályok júliusban Nagy-Britanniában



A londoni kormányfői hivatal illetékese

egyelőre a brit turisták által legnagyobb számban felkeresett államokat említette, köztük Franciaországot, Spanyolországot, Olaszországot, Belgiumot, Hollandiát, Németországot, Törökországot, Finnországot és Norvégiát, de közölte, hogy a teljes listát a kormány a jövő héten teszi közzé.

A szóvivő kijelentette, hogy a szabályozás módosítása lehetőséget teremt a briteknek a külföldi nyaralásra az idén.

Boris Johnson nem sokkal a karanténintézkedés bejelentése után, egy alsóházi meghallgatáson közölte: kölcsönös megállapodások esetén már a karanténelőírás június végi első felülvizsgálatának idejére mentességet kaphatnak azok, akik olyan országokból érkeznek, amelyekben a fertőződési ráta "legalább olyan alacsony", mint Nagy-Britanniában.

A brit légitársaságok és turisztikai cégek kezdettől rendkívüli nyomást gyakorolnak a kormányra a karanténelőírás felszámolása végett.

Willie Walsh, a British Airways (BA) anyavállalatának (International Airlines Group, IAG) vezérigazgatója a londoni alsóház képviselőinek küldött levelében közölte, hogy a BA-nek jelenleg semmiféle kereskedelmi bevétele nincs, készpénz-tartaléka ugyanakkor naponta 20 millió fonttal (7,8 milliárd forinttal) apad, és a cég jelenlegi helyzete fenntarthatatlan.

Walsh kiemelte azt is, hogy a British Airways egész májusban mindössze 485 utasszállító járatot teljesített.

A BA anyavállalatának vezérigazgatója szerint a cég tavaly májusban ezt a járatszámot egyetlen nap alatt "már ebédidőig teljesítette".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Riasztást adtak ki: 10 megyében jön a legveszélyesebb csapadék, a fél országban lecsap az ónos eső
A HungaroMet kedd délelőttre az ország déli és középső részére ónos esőt és havazást jelez. A délutáni enyhülés esőbe váltja a csapadékot, de a lefagyások komoly közlekedési veszélyt jelentenek.


A hétfői, csapadékszegény nap után kedden, február 3-án veszélyes időjárás érkezik: sokfelé ónos eső, északon pedig havazás nehezíti majd a közlekedést.

Egy lassan érkező melegfront hoz csapadékot kedden az ország jelentős részére. Az ónos eső miatt a HungaroMet tíz megyére adott ki sárga figyelmeztetést, további kettőre pedig a havazás miatt – írta a Blikk. A csúcshőmérséklet -1 és +6 fok között alakul, majd a hét közepétől jelentős melegedés kezdődik.

A csapadék kedd délelőtt délen ónos esővel, a középső és a tiszántúli tájakon havazással indul. A délutáni enyhülés miatt, ahogy fagypont fölé emelkedik a hőmérséklet, a csapadék egyre többfelé esőbe, ónos esőbe vált át. Estére a csapadékzóna északra, északkeletre húzódik vissza, ám utánpótlás is érkezik. Ekkor már döntően eső esik, de északon továbbra is hullhat hó, illetve a magasban zajló enyhülés miatt itt is megjelenhet az ónos eső.

A Dunántúl déli részein jellemzően ónos eső valószínű, ami később esőbe vált át. A Dunántúli-középhegységben, a főváros tágabb térségében, illetve az Északi-középhegységben először tartósabb havazás várható, majd átmenetileg ónos eső eshet. A hegyek magasabban fekvő részein az ónos eső estétől tartósabb lehet, és várhatóan csak szerda reggelre szűnik meg. A Duna-Tisza közén a kisebb havazás mellett átmeneti ónos eső, majd eső fordulhat elő.

A mostani helyzet illeszkedik a januárban tapasztalt mintázatba, amikor több alkalommal is kiterjedt figyelmeztetéseket kellett kiadni a mediterrán ciklonok okozta ónos eső és havazás miatt.

A hét második felében dél felől szakadozni kezd a felhőzet, de továbbra is várható kisebb eső, zápor. Az északi és dunántúli régiókban felhős marad az égbolt, és kettős fronti hatásra kell számítani. A folytatásban tavasziasra fordul az idő: főleg a déli és keleti területeken akár 15 fokot is mérhetünk. A hétvégén már több napsütésre számíthatunk, a hosszabb távú előrejelzés szerint azonban továbbra is előfordulhat csapadék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Török Gábor vészjósló adatot mutatott: mélyebben a magyarok hangulata, mint a 2022-es választás előtt, ez döntő lehet
Török Gábor a GKI fogyasztói bizalmi indexének -22-es értékét elemezte a választások szempontjából. A mutató alacsonyabb a 2022-es voksolás előtti szintnél, a kormány pedig a februári pénzesőtől remél javulást.


Török Gábor politológus egyetlen fontos adatra, a „piros vonalra” hívta fel a figyelmet, amely szerinte a választás kimenetelét is befolyásolhatja – írta a HVG.hu. A szakértő szerint a GKI frissen közzétett konjunktúraindexében a fogyasztói bizalmi indexet érdemes figyelni, mert ennek kiemelt jelentősége van a választások szempontjából.

„Pár nappal ezelőtt frissült a GKI sokat emlegetett konjunktúraindexe. A választás szempontjából nyilván a piros vonalnak, a fogyasztói bizalmi indexnek van kiemelt jelentősége, amely tavaly az első félévben stagnált, majd lassú emelkedésbe kezdett”

– idézte a lap Török Gábor hétfői Facebook-bejegyzését. A politológus arra is rámutatott, hogy a mutató „még a 2022-es választás előtti helyzetnél (–11) alacsonyabb (–22) értéket mutat, meglátjuk, hogy a februári pénzeső, amelytől sokat vár a kormány, hogyan tükröződik vissza az adatokban”.

Múlt csütörtökön derült ki, hogy a GKI konjunktúraindexe 3 ponttal csökkent. Az ipari bizalmi index számottevően, csaknem 5 ponttal, a kereskedelmi és a szolgáltatói index pedig 3-3 ponttal esett vissza.

A Török Gábor által említett „februári pénzeső” azokat a kormányzati jóléti kifizetéseket takarja, mint a 13. havi nyugdíj, a 14. havi nyugdíj első negyede, a minimálbér-emelés és a családi adókedvezmények bővítése. A kormány kommunikációja szerint ezek a lépések kézzelfoghatóan növelik a háztartások mozgásterét. Kritikus hangok szerint ugyanakkor a kifizetések kampánycélokat szolgálnak, és például a 14. havi nyugdíj idei, 25 százalékos mértéke csak korlátozott hatással bír, miközben a nyugdíjrendszer alapvető finanszírozási gondjait nem oldja meg.

A konjunktúraindex a fogyasztói és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga. A fogyasztói bizalmi index a háztartások saját pénzügyi helyzetére, a következő 12 hónap kilátásaira, az ország gazdasági helyzetére és a tartós fogyasztási cikkek vásárlási szándékait összegzi. Nemzetközi kutatások is alátámasztják, hogy a fogyasztói bizalom a választások előtt jellemzően emelkedik, majd utána visszaesik, ezért a mutatót a hivatalban lévő kormányok újraválasztási esélyeinek egyik jelzőjeként is számon tartják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Az Országos Bírói Tanács keményen visszaszólt a „tiszás bírókat” emlegető Lázárnak: ez már a bírák megfélemlítése és alkotmánysértő
Az Országos Bírói Tanács közleményében azt írja: „Megengedhetetlen az olyan jellegű kritika, amely pusztán a nem megfelelőnek tartott döntés okán az eljáró bíró vagy a bíróság egészének pártatlanságát, integritását és függetlenségét kérdőjelezi meg.”
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2026. február 02.



Éles hangú közleményben állt ki a bírák mellett az Országos Bírói Tanács, hangsúlyozva, hogy alkotmánysértő a bíróságok függetlenségének megkérdőjelezése.

A 444.hu által ismertetett közlemény szerint a testület visszautasít minden olyan megszólalást, „amelynek célja a bírák (…) alkotmányos alapjogainak gyakorlása esetére kilátásba helyezett megfélemlítése, továbbá a bíróság pártatlan ítélkezésének, tágabb értelemben pedig a bírói hatalmi ág legitimációjának megkérdőjelezése”. Kitérnek arra is, hogy az alkotmány szerint a bírák szabadon gondolkodhatnak, és adott keretek között véleményt is nyilváníthatnak.

Bár a közlemény konkrét példát nem említ, az előzménye az, hogy Lázár János a múlt héten egy fórumon a HVG szerint arról beszélt, meg kellene szabadítani az igazságszolgáltatást a „tiszás bíróktól”. A „tiszás bírók” mítoszát a kormánypárt a Tisza Világ appból kiszivárgott névlistán szereplő bírói nevekre alapozza. Fideszes szereplők már a Bors Tisza-adókról szóló különszámának betiltásakor is pártossággal vádolták a bírákat.

Az Országos Bírói Tanács friss közleményében kifejti, a bírói ítéleteknek természetes velejárója, hogy a döntés „csak a perben érdekelt egyik félnek kedvez, így azt a pervesztes fél részéről gyakran éri bírálat. Magától értetődő ezért, hogy a bírósági határozatok szakmai alapon kifogásolhatók. Ugyanakkor a véleménynyilvánítás kereteit meghaladó, s ennél fogva megengedhetetlen az olyan jellegű – akár az érintett eljárási résztvevő, akár kívülálló által megfogalmazott – kritika, amely pusztán a nem megfelelőnek tartott döntés okán az eljáró bíró vagy a bíróság egészének pártatlanságát, integritását és függetlenségét kérdőjelezi meg.”

Hangsúlyozzák, hogy az ilyen megszólalások a hatalommegosztás alkotmányos elvét is súlyosan sértik, ezért a testület „ismételten felkéri a köz- és politikai élet szereplőit, hogy tartsák tiszteletben a bíróságok alkotmányos szerepét, a bíróságokat a politikai kampány részévé ne tegyék, továbbá tartózkodjanak a bírák megfélemlítését célzó, méltóságukat sértő, valamint pártatlanságukat alap nélkül megkérdőjelező, ily módon az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbítására és a bírák befolyásolására alkalmas megnyilvánulásoktól”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Király utcai lakás tulajdonosa állítja, hogy Epstein fenyegette – a levelek egészen mást mutatnak
Haakon Gundersen norvég producer közleményben állítja, hogy Epstein pénzt követelt tőle egy budapesti ingatlan miatt. Az iratok azonban a producer és a milliárdos közti üzleti egyeztetést sejtetnek.


Megszólalt a Jeffrey Epstein-akták magyar szálának kulcsszereplője: a budapesti, Király utcai lakás norvég tulajdonosa azt állítja, az egykori szexuális ragadozó fenyegette és pénzt követelt tőle. Mindez szöges ellentétben áll a most nyilvánosságra került e-mailekkel, amelyekben épp Epstein sürgette az ingatlan eladását. A producer a 24.hu megkeresésére közleményben reagált, amelyben tagadott minden üzleti kapcsolatot.

Haakon Gundersen norvég producer azt írta, soha nem kötött semmilyen megállapodást Jeffrey Epsteinnel, és nem volt vele gazdasági kapcsolata sem. Állítása szerint Epsteint úgy mutatták be neki, mint egy potenciális „ajtónyitót” a Szilícium-völgyi befektetők felé, de a tervezett projektekből végül nem lett semmi.

Ennek ellenére – állítja – Jeffrey Epstein fenyegetőzött és pénzt követelt tőle, de a fenyegetéseket nem váltotta be, és Gundersen nem is fizetett neki.

Az ügyre azután derült fény, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium januárban több millió oldalnyi dokumentumot tett közzé az Epstein-aktákból. A levelezés szerint Gundersen 2017 januárjában küldte el Epsteinnek a Király utcai lakás címét, amire a milliárdos annyit válaszolt: „kérlek, add el, amilyen gyorsan csak tudod.” A további üzenetváltásokból kiderül, hogy a producer néhány héten belül 240 ezer euróért adhatta volna el az ingatlant. Gundersen a levelezés alapján a szerződés elküldését is megígérte Epsteinnek, az üzlet azonban végül nem jött létre.

A lakás hivatalosan az Alphaville Real Estate Kft. nevű magyar cégé, amely egy norvég anyavállalaton keresztül Haakon Gundersen tulajdonában van. Az aktákban felbukkan egy másik norvég, Terje Rod-Larsen diplomata neve is, aki pénzügyileg is kötődött Epsteinhez.

Egy 2019 januári üzenetváltásukban Rod-Larsen egy budapesti lakcím iránt érdeklődött, Epstein pedig megadta neki a Király utcai címet. A norvég sajtó már 2020-ban foglalkozott Gundersen és Epstein kapcsolatával, és bemutattak egy 2013-as fotót is, amelyen Jeffrey Epstein, Woody Allen és felesége, valamint Gundersen és Rod-Larsen látható együtt New Yorkban.

Az aktákban politikai szálak is feltűnnek. Egy 2018-as SMS-váltásban Steve Bannon azt írta Epsteinnek, hogy több európai politikai erő tanácsadója, majd felsorolta többek között Orbán Viktor nevét is. „Most a Front tanácsadója vagyok; Salvini / Liga, AfD, Svájci Néppárt, Orbán, Föld és Szabadság; Farage (…) leállíthatunk bármilyen kriptoszabályozást vagy amit csak akarunk” – állt az üzenetben, amire Epstein annyit válaszolt: „Vettem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk