172-en indultak azon a kínai hegyi terepfutóversenyen, amire extrém időjárás csapott le. Az eredetileg 100 kilométeres tervezett távot 172 futó kezdte meg helyi idő szerint szombat reggel, 13 óra körül azonban felhőszakadás, jégeső, fagyos eső és szélvihar csapott le a Pajjin város közelében tartott verseny területére. A nevezők közül 21 futó nem élte túl a szélsőséges időjárási körülményeket, mely a írja a CNN.
A futók többsége laza, vékony nadrágban és pólóban vágott neki az ultramaraton távnak. A hirtelen nagyot forduló időjárás a verseny 20. és 31. kilométere között érte utol a futókat, akik közül többen egyszerűen eltűntek, míg mások pedig teljesen kihűltek. A keresésükre induló mentőcsapat vasárnap hajnali 3 óráig 21 versenyző holttestét találta meg. A többi 151 futó életben van, bár nyolcan közülük kórházi kezelésre szorulnak.
A verseny egyik résztvevője azt mondta, hogy a hirtelen lehűlés miatt egy idő után nem érezte az ujjait, a nyelve pedig szinte szabályosan megfagyott. Ekkor úgy döntött, hogy a hegyről lefelé futva félúton inkább feladja a versenyt, és egy közeli faházban keresett menedéket.
Addigra már 10 másik futó is a kunyhóban várta a segítséget, végül összesen 50 ember zsúfolódott össze az épületben, mire egy órával később megérkeztek a mentőalakulatok.
Az éjszaka folyamán tovább hűlt a levegő hőmérséklete, ami még nehezebbé tette a mentésben részt vevő 1200 ember munkáját.
172-en indultak azon a kínai hegyi terepfutóversenyen, amire extrém időjárás csapott le. Az eredetileg 100 kilométeres tervezett távot 172 futó kezdte meg helyi idő szerint szombat reggel, 13 óra körül azonban felhőszakadás, jégeső, fagyos eső és szélvihar csapott le a Pajjin város közelében tartott verseny területére. A nevezők közül 21 futó nem élte túl a szélsőséges időjárási körülményeket, mely a írja a CNN.
A futók többsége laza, vékony nadrágban és pólóban vágott neki az ultramaraton távnak. A hirtelen nagyot forduló időjárás a verseny 20. és 31. kilométere között érte utol a futókat, akik közül többen egyszerűen eltűntek, míg mások pedig teljesen kihűltek. A keresésükre induló mentőcsapat vasárnap hajnali 3 óráig 21 versenyző holttestét találta meg. A többi 151 futó életben van, bár nyolcan közülük kórházi kezelésre szorulnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Gabi is megérkezett – fotókon a Békemenetre gyülekező tömeg
Az énekesnő mellett több más híresség is jelezte részvételét. A tömeg 11 órakor indul a Margit hídtól a Kossuth térre, ahol egy órakor Orbán Viktor mond beszédet.
Délelőtt 9 órától elkezdtek gyülekezni a budapesti Elvis Presley téren azok, akik részt vesznek a csütörtöki Békemeneten. Fotósunk helyszíni képein látszik, sokan magyar zászlókkal, piros-fehér-zöld ruhadarabokkal, kiegészítőkkel érkeztek. Egy-egy csoport településtáblát is hozott magával.
Több híresség is jelezte részvételét a Békemeneten, Tóth Gabi már meg is érkezett a párjával, Papp Máté Bencével.
A tömeg 11 órakor indul, a Margit híd–Nyugati tér–Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér útvonalon vonulnak majd. Orbán Viktor 13 órakor mond beszédet a Kossuth téren.

Fotók: Káosz a Margit hídon – felmentek a hídra a Békemenet résztvevői, miközben még járnak a villamosok és a buszok
Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Elvileg csak 11 órakor kellett volna indulniuk.
Ahogy már a helyszínről beszámoltunk róla, délelőtt 9 órától elkezdtek gyülekezni a budapesti Elvis Presley téren azok, akik részt vesznek a csütörtöki Békemeneten. A képeken látszik, sokan magyar zászlókkal, piros-fehér-zöld ruhadarabokkal, kiegészítőkkel érkeztek. Egy-egy csoport településtáblát is hozott magával.
A menet a tervek szerint 11 órakor indul, a Margit híd–Nyugati tér–Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér útvonalon vonulnak majd. Orbán Viktor 13 órakor mond beszédet a Kossuth téren.
Tudósítóink helyszíni beszámolója szerint nagy a káosz a Margit hídon és környékén, az emberek nem igazán tudják, merre menjenek, és mit csináljanak.
A tömeg már felment a hídra, a tömegközlekedést viszont még nem állították le. Sokan már nem a járdán tartózkodnak, hanem az úton, illetve a villamossíneken, akadályozva ezzel a 4-6-os villamosok menetrend szerinti közlekedését. Ezekben a percekben felváltva nyitnak utat az emberek között a villamosoknak és a buszoknak a hídon.
Ahogy már a helyszínről beszámoltunk róla, délelőtt 9 órától elkezdtek gyülekezni a budapesti Elvis Presley téren azok, akik részt vesznek a csütörtöki Békemeneten. A képeken látszik, sokan magyar zászlókkal, piros-fehér-zöld ruhadarabokkal, kiegészítőkkel érkeztek. Egy-egy csoport településtáblát is hozott magával.
A menet a tervek szerint 11 órakor indul, a Margit híd–Nyugati tér–Alkotmány utca–Kossuth Lajos tér útvonalon vonulnak majd. Orbán Viktor 13 órakor mond beszédet a Kossuth téren.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy egy lyukas zászlót tett ki Hatvanpusztán a kerítésre: Orbán lépésről-lépésre Putyin forgatókönyvét másolja
A független politikus szerint „a mostani ellenzék még nem jött rá, hogy ha nem tiszták a választások feltételei, akkor sokkal nehezebb győzni és sokkal nagyobb az esélye egy mégoly korrupt és aljas hatalomnak a maradásra.”
Az ellenzék a Hősök terén gyűlik össze csütörtökön, Hadházy Ákos két ok miatt mégis Hatvanpusztán kezdte a napot. A független képviselő Facebook-videójában beszélt arról, hogy szerinte itt lehet legjobban emlékeztetni arra, hogy amit ma Orbán a Kossuth téren hadovál, annak a valódi lényege egy mondatban foglalható össze: mindent meg akar tenni, hogy a választások után végre végleg ideköltözhessen és nyugodtan élvezhesse Pusztaverszáj eszement luxusát. A képviselő a kerítésre helyezett egy lyukas magyar zászlót is.
„Idén sincsen Hatvanpusztánál jobb helyszín megemlékezni az 56-os hősökre, ha azt akarjuk megmutatni, hogy ők NEM ezt a rendszert akarták, NEM egy ilyen országért adták az életüket”
– fogalmazott Hadházy, majd így folytatta:
„Akkor diktatúrában éltünk. De ma sem demokráciában, hanem egy hibrid rezsimben, ún. választási önkényuralomban kell elzavarni a korrupt rendszert. A társadalmi-gazdasági rendszer akkor is és ma is ugyanaz volt Magyarországon és Oroszországban. Akkor szocializmus, ma néhány kivételezett oligarchának eszement, felfoghatatlan gazdagságot, egy szűk rétegnek jólétet, de a legszélesebb rétegnek reménytelen lecsúszást kínáló korruptokrácia. A politikai rendszer azonban MOST még más: ott MÁR diktatúra, itt MÉG "csak" választási önkönyéruralom.
De ennek nem örülhetünk, ha tudjuk, hogy Putyin is így kezdett, másrészt
Orbán több más hibrid rezsimhez hasonlóan lépésről-lépésre Putyin forgatókönyvét másolja”
– fogalmazott a politikus.
„Végül egy fontos kérdés: kinek volt nehezebb dolga ? Az akkori , vagy a mai ellenzéknek? A válasz egyrészt egyértelmű, hiszen egy diktatúrával szemben az 56-os hősöknek az életüket kellett adniuk. Másrészt viszont egy dologban könnyebb dolguk volt: nem volt kérdés számukra, hogy nem bízhatnak abban, hogy választáson győzhetik le a rendszert.
A mostani ellenzék még nem jött rá, hogy ha nem tiszták a választások feltételei, akkor sokkal nehezebb győzni és sokkal nagyobb az esélye egy mégoly korrupt és aljas hatalomnak a maradásra.
Vagy ha erre rájött, arra már nem, hogy kellően sokan és kellően elszántan meg lehet változtatni a játékszabályokat. Most az ellenzék újra úgy döntött, hogy a piszkos játékszabályok ellenére próbál választást nyerni. Erre most több az esély, mint 2014-ben, 18-ban, vagy 2022-ben volt. Nem kell az életünket adni, de nagyon - nagyon sok embernek kell nagyon nyíltan vállalni a meggyőződését és nagyon-nagyon sokat dolgozni” – mondta Hadházy Ákos.
Az ellenzék a Hősök terén gyűlik össze csütörtökön, Hadházy Ákos két ok miatt mégis Hatvanpusztán kezdte a napot. A független képviselő Facebook-videójában beszélt arról, hogy szerinte itt lehet legjobban emlékeztetni arra, hogy amit ma Orbán a Kossuth téren hadovál, annak a valódi lényege egy mondatban foglalható össze: mindent meg akar tenni, hogy a választások után végre végleg ideköltözhessen és nyugodtan élvezhesse Pusztaverszáj eszement luxusát. A képviselő a kerítésre helyezett egy lyukas magyar zászlót is.
„Idén sincsen Hatvanpusztánál jobb helyszín megemlékezni az 56-os hősökre, ha azt akarjuk megmutatni, hogy ők NEM ezt a rendszert akarták, NEM egy ilyen országért adták az életüket”
– fogalmazott Hadházy, majd így folytatta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor TikTok-videójában Szabó Zsófi, Vasvári Vivien és Kucsera Gábor is a Békemenetre hív
Szabó Zsófi azt üzente: „ha eddig nem gondolkodtál azon, hogy ott legyél a Békemeneten, akkor most gondold át”. De feltűnik a Tények műsorvezetője, Gönczi Gábor is.