Jaroslaw Kaczynski szerint azért nem születik elég gyerek, mert a nők túl sokat isznak
Hatalmas felháborodást keltett Lengyelországban Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság Párt (PiS) vezetőjének a kijelentése arról, hogy a fiatal nők túlzott alkoholfogyasztása okolható az alacsony születésszámért – írja a Guardian.
Kaczynski a hétvégén arról beszélt:
A pártelnök szerinte ahhoz, hogy egy férfi alkoholista legyen, átlagosan 20 évig kell túlzottan inni, egy nőnek azonban csak kettőt. Elmondása szerint mindezt egy olyan orvostól hallotta, akinek „sikerült meggyógyítania alkoholista férfibetegeinek egyharmadát, de a nőket nem”.
Kaczynski viccelődve azt is hozzátette, hogy ha a nők 25 éves korukig isznak, akkor „az nem sok jót ígér”.
Joanna Scheuring-Wielgus baloldali politikus „szemétségnek" nevezte a PiS elnökének kijelentéseit, Kaczynskit pedig „patriarchális, vén gazembernek”.
– mondta Scheuring-Wielgus, aki szerint Lengyelország a PiS kormányzása alatt „család- és nőellenes” lett.
A liberális Polgári Koalíció (KO) elnöke, Katarzyna Lubnauer pedig úgy fogalmazott, hogy a pártelnök kijelentései „nőket sértő ostobaságok”.
Az ügyben még a lengyel futballsztár, Robert Lewandowski felesége is megszólalt. Anna Lewandowska azt írta:
A Guardian cikkében megjegyzi, hogy a hivatalos statisztikák szerint Lengyelországban a születési arányszám 1,3, ami alacsonyabb, mint az uniós átlag.