HÍREK
A Rovatból

Jakab Ferenc: Lezárult az osztrák-magyar vakcinafejlesztés laboratóriumi fázisa

A virológus azt mondja, jelenleg azon dolgoznak, hogy az állatkísérleti engedélyeket megkapják, amint ez a kezükben van, tudják folytatni a vakcinafejlesztési vizsgálatokat.

Link másolása

Néhány hónapja kezdték meg a vakcinafejlesztési kísérleteiket a Cebina osztrák biotechnológiai céggel, amelynek a laboratóriumi szakasza lezárult. Most az állatkísérleti fázist tervezik, ahhoz szerzik be az engedélyeket - mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont víruslaborjának vezetője a PTE videójában. Hozzátette: jelen pillanatban azon dolgoznak, hogy az állatkísérleti engedélyeket megkapják, és amint ez a kezükben van, tudják folytatni a vakcinafejlesztési vizsgálatokat.

"Ez egy nagyon hosszú folyamat lesz, nem is úgy tervezzük, hogy ennek a járványnak a végét fogja jelenteni ez a vakcina. Az igazság az, hogy a céggel egy olyan vakcinafejlesztés tervezünk, amely a jövőben, és a hosszútávú terveknek megfelelően esetleg a későbbi járványok esetében is használható lesz"

- fogalmazott a virológus.

Jakab Ferenc azt is elmondta, hogy az általuk fejlesztett vakcina egy többkomponensű és több lábon álló vakcina lesz, így nemcsak a mostani variánsokkal szemben lehet hatékony, hanem a későbbiekkel is.

A vírusmutánsok kapcsán beszélt arról is, hogy jelenleg a brit variáns a domináns, de számos más mutáció is van már.

"Amikor a brit variánsról először hallottunk, akkor mi azt mondtuk, hogy Magyarországon is meg fog jelenni. Most az indiai variánsról hallunk, és azt mondjuk, hogy Magyarországon is meg fog jelenni. Nagyon nagy az esélye annak, hogy Magyarországon is felbukkan ez a variáns, és itt nagyon-nagyon fontos a járványügyi folyamatos monitoring, és a törzseknek a vizsgálata, hogy mihamarabb kiszűrjük ezt a variánst, ha megérkezik, és azonnal tudjunk lépéseket tenni azért, hogy ne terjedjen és a másodlagos terjedési láncokat ne alakítsa ki"

- mondta Jakab Ferenc.

A virológus a videóban azt is elmondta, hogy folyamatosan zajlanak az új variánsok elleni vakcinahatékonysági vizsgálatok is, és úgy tűnik, hogy a jelenlegi vakcinák még hatékonyak.

"Azt szoktuk mondani, hogy ha nem is alakítanak ki teljes, 100 százalékos hatékonyságot, akkor valamennyi védettséget biztos, hogy adnak a mostani vakcinák a jelenlegi, vagy új variánsokkal szemben"

- fogalmazott Jakab Ferenc, aki azt is hozzátette, egyelőre nem lehet tudni, hogy a jövőben ez hogyan változik, de fel kell készülni arra, hogy az oltást, illetve az oltás komponenseit módosítani kell, amelyek már tartalmazzák az új variánsokat is.

Hozzátette: az, hogy az új variánsok integrálása az új oltóanyagba mekkora munkával jár, vakcinafüggő. Az mRNS-alapú vakcináknál a legkönnyebb, a hagyományos vakcináknál nagyobb munka, hiszen ott elölről kell kezdeni a folyamatot magával a vírussal. A másod- és harmadgenerációs vakcináknál nagy segítség, hogy maga a vírus sem kell ehhez, elég ismerni a genetikai állományokat.

VIDEÓ:Koronavírus aktualitások – Vakcinafejlesztés – PTE

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Szeretet kerületünk” – 12 mondatban 11 helyesírási hibát vétett a fideszes jelöltként induló iskolaigazgató
Lernyei Ákos annak a XX. kerületi iskolának vezetője, amelynek közelében meghalt egy 9 éves kisfiú 2023 októberében, miután egy teherautó nekiment a kőkerítésnek, ami a gyerekre borult.

Link másolása

Szürreális szórólappal vágott neki az önkormányzati kampányának Lernyei Ákos. Lernyei a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskolának igazgatója, saját vallomása szerint 1981-ben frissen végzett tanítóként került Pesterzsébetre. Ehhez képest a szórólap, mellyel kampányát indítja,

11 helyesírási hibával talán rekorder saját műfajában.

A 444-nek egy olvasó küldte be a szórólapot. „A szöveg tartalma, illetve a választási ígéretek (?) már önmagukban megmosolyogtatók, azonban első olvasásra is szemet szúrt a helyesírási hibák mennyisége. Bár nem vagyok nyelvész, de a 12 mondatban 11 (!!!) helyesírási hibát/elgépelést találtam, nem beszélve a teljesen logikátlan mondatszerkezetekről” – írta az olvasó, aki nem volt rest, és akkurátusan kijavította az irományt.

Már csak az a kérdés marad, a tanító bácsi hogyan értékelné ezt a teljesítményt?

Erre azért is nehéz választ kapni, mert Lernyei közösségi oldalán, annak ellenére, hogy egy állami közoktatási intézmény első embere, csupán politikai, kormánypárti bejegyzések olvashatóak.

Az ominózus szórólap itt tekintkető meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Gáspár titkos megbízatása – a minisztériumok és Orbán Viktor kabinetirodája is cáfol
Nincs semmiféle megbízatás, Orbán Gáspár csak családtagként látogathat a Karmelitába – állítják az illetékesek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Tegnap írtuk meg a VSquare alapján, hogy saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának.

A hír szerint a miniszterelnök fia a Karmelitában irodát is kapott.

A külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó részleg a hét minden napján nonstop felügyeli majd a válsághelyzeteket. Névtelen forrás szerint Orbán Gáspár hivatalosan is vállalta volna a megbízást, de apja, tartva a felháborodástól, kizárólag informális felhatalmazást adott neki az új nemzetbiztonsági szervezet felállítására.

Ezt cáfolják a minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyaránt.

Állításuk szerint Orbán fia kizárólag csak családtagként léphet be a miniszterelnök irodájába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Amerikaiak szerint izraeli rakéta csapódott be Iránban, az irániak szerint a légvédelem működésbe lépett
Az irániak csupán drónokról beszélnek, az izraeliek nem adtak ki közleményt. Ami biztos: az iráni urándúsítási program központjának számító Iszfahan térségéből több robbanást lehetett hallani hajnalban.

Link másolása

Hajnalban az iráni fővárostól 350 kilométerre fekvő Iszfahánban robbanások hallatszottak – írta a Telex. A tartományban egy jelentős katonai légibázis, és több iráni nukleáris létesítmény is található,

a tartomány egyik városa az iráni urándúsítási program egyik központja.

Az iráni állami műsorszolgáltató „megbízható forrásokra” hivatkozva azt állítja, hogy az iszfaháni nukleáris létesítmények „teljesen biztonságosak”.

Korábbban hírügynökségi jelentések arról számolt be, hogy

péntek hajnalban az izraeli hadsereg csapást mért több iráni célpontra, azonban ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg.

Viszont az irániak szerint a légvédelem működésbe lépése okozta a robbanások zaját Iszfahán térségében. Ezt közölte egy iráni tisztviselő a Reuters hírügynökséggel hajnalban. Rakétatámadás szerinte nem érte az országot. Hasonlóan nyilatkozott előzőleg egy katonai szóvivő is az X-en, jelezve, hogy a légvédelem csupán drónokat semmisített meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Nagy Ervin: A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért
A színész elmondása szerint apja imádja Orbán Viktort, akinek egy személyes találkozó után lett rajongója. Még a Fideszbe is belépett.

Link másolása

A Magyar Péter mellé állt színész, Nagy Ervin Köböl Anita A Nő háromszor című műsorában ad interjút péntek este az ATV-n, amiből most a 24.hu tett közzé egy rövid ajánlót.

„Itt, ezt az országot kell megváltoztatni, mi lesz, ha mindenki elmegy… akkor ki marad?” – magyarázta a színész a közéleti szerepvállalásait.

Nagy Ervin személyes élményeket is megosztott, amikor apjával folytatott, heves politikai vitáit idézte fel:

„Imádta Orbán Viktort. Fociedzőként egyszer találkozott vele: az ellenfélben játszott a Viktor, a Felcsútban.

eghívta egy sörre a szünetben, dumcsiztak öt percet, apám meg elalélt, hogy milyen emberközeli… Ne felejtsük el, hogy nagyon képességes és tehetséges ember. Ott apukám nagyon akart ebben hinni.

A fater, mikor bukott a Fidesz, belépett. Bement és belépett a pártba. Ilyen típusú manusz.”

A Nagy család nagy politikai vitáiban a színész szerint kő kövön nem marad, viszont könnyen is békülnek, a vitáik általában így végződnek:

„Apa, csinálsz egy kávét? A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért.”

Az interjú péntek este 20.45-től tekinthető meg az ATV-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET: