HÍREK
A Rovatból

Iványi Gábor: Ilyen embertelen kormánya nem volt Magyarországnak az elmúlt ötven évben

A lelkész szerint a működőképesség határán vannak, vannak olyan kollégáik, akiknek már két hónapja nem tudtak fizetést adni.

Link másolása

A dolgozók csaknem 10 százaléka mondott fel a Magyar Evangéliumi Testvérközösség által működtetett intézményeknél, mivel alig tudnak fizetést adni a dolgozóiknak – nyilatkozta Iványi Gábor az RTL Híradónak.

Ahogy arról beszámoltunk, az egyház a tartozásaikra hivatkozva egyetlen forint sem kap, mert a NAV elvonta a nekik járó pénzt.

"A helyzet valóban nagyon kedvezőtlen. Rendkívül felelőtlen ez a hozzáállás: olyat nem szokás kultúrállamban csinálni, hogy a teljes normatívára rátenyerel bárki. Ilyet nem lenne szabad csinálni és nem is igazán törvényes, de nincs olyan kényszerítő eszköz a kezünkben, amivel elérhetnénk azt, hogy legalább a saját törvényeiket tartsák be a túloldalon"

- mondta Iványi, aki szerint a működőképesség határán vannak, az iskoláik és az idősotthonaik nyitva vannak, a konyháikon főznek, de a többi munkatárs türelme is elfogy lassan.

"Vannak kollégáink, akik úgy állnak helyt, hogy második hónapja nem kaptak fizetést" - magyarázta.

"Nem mi gazdálkodtunk rosszul, hanem van egy olyan politikai akarat, ami így csavarja ki a kezünkből az intézményeinket, a szolgálatainkat. Van olyan része ennek a rendszernek, amit a rendszerváltozás előtt kezdtünk el, például a főiskolánk.

Több mint 30 éve csináljuk ezt, azóta sok kormányváltás volt, de ilyen embertelen kormánya nem volt Magyarországnak az elmúlt ötven évben"

- fakadt ki a lelkész, aki szerint jelenleg arra várnak, hogy az ország kormánya felébredjen, és legalább abból vonjon le következtetést, hogy egész Európában elszigetelődtek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Mi történhetett? Pintér Sándor azonnali hatállyal menesztette az idegenrendészeti főigazgatóság vezetőjét
Halmosi Zsolt vezetői kinevezését indoklás nélkül vonta vissza a belügyminiszter. Menesztette a Komárom-Esztergom megyei főkapitányt is.

Link másolása

Magyarország belügyminisztere 2023. szeptember 30. hatállyal - indokolás nélkül - visszavonta dr. Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte - írja szombati közleményében a Belügyminisztérium.

A tárcavezető 2023. október 1. hatállyal

Seres József rendőr ezredest bízta meg az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatói beosztásának ellátásával.

Pintér emellett szeptember 30. hatállyal - szintén indokolás nélkül - visszavonta Farkas Gábor rendőr dandártábornok, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának vezetői kinevezését is. Helyére október 1. hatállyal Boross Zoltán László rendőr ezredest nevezte ki.

Farkas Gábor a Miskolci Rendvédelmi Technikum igazgatói lesz október elsejétől.

(Forrás: MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Trükközve próbálták a felmondó tanárokat megfosztani a végkielégítésüktől néhány iskolában – állítja a PDSZ
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra figyelmeztette a státusztörvényt elutasító tanárokat, hogy ne lemondással szüntessék meg a jogviszonyukat.

Link másolása

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint néhány iskolában trükközve próbálták megfosztani a végkielégítésüktől a felmondó tanárokat.

A PDSZ a péntek reggeli Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy aznap van az utolsó nap, amikor nyilatkozatot tehetnek azok, akik nem fogadják el, hogy 2024-től a státusztörvény hatálya alatt dolgoznak. Nekik október 31-ig kell dolgozniuk, ezután november 29-ig a felmentési idejüket töltik, majd november 30-án megszűnik a jogviszonyuk.

„Néhány intézményben azonban trükköznek.

Erről azt kell tudnotok, hogy ez idő alatt lemondással is meg lehet szüntetni a jogviszonyt, ahogy később is, csakhogy ekkor nem jár felmentési idő alatti munkavégzés alóli mentesülés és fizetés (távolléti díj), és nem jár 1-3 havi bérnek megfelelő végkielégítés sem.

Ez csak akkor jár, ha a fent említett nyilatkozatot teszed meg. Ne írj tehát alá lemondásról szóló dokumentumot akkor se, ha erre az igazgató kötelez!” – figyelmeztetett Facebook-bejegyzésében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ezt írta a túravezető Kozma Zsuzsa haláláról: „A sikítást hallottuk, de nem volt követhető, mi történt vele”
A Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség szerint nem volt képesítése a magyar férfinak, aki a túrát szervezte, és korábban is történt tragédia az általa szervezett túrákon.

Link másolása

Mi is írtunk Kozma Zsuzsa haláláról, a fitneszedző Jordániában szenvedett halálos balesetet, egy szikláról zuhant le.

A naphíre.hu megírta, hogy nem volt képesítése a magyar férfinak, aki a túrát szervezte, és korábban is történt tragédia az általa szervezett túrákon.

„Kozma Zsuzsanna Jordániában, szervezett túra közben zuhant le egy magas szikláról, ennek következtében élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett. A túrát Hencz G. Tamás szervezte, akinek hegyi túravezetői vagy hegyivezetői képesítése nincs. Sajnos Hencz G. Tamás által szervezett túrán korábban is történt a mostanihoz nagyon hasonló, szintén tragikus kimenetelű baleset”

– ez a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség a honlapján jelent meg.

A túravezető pénteken tett közzé egy posztot:

„A visszaút során a sziklaformátumról lemászva érhette a baleset, nem láttuk pontosan, de mintha csak egy kézzel támaszkodott volna a sziklafalnál. Valószínűsíthető, hogy egyensúlyát vesztette, megbotlott, és nem tudott korrigálni. A sikítást hallottuk, azonnal abba az irányba fordultunk, néhányan láttuk a mozdulatait, de a fennsík terep adottságai miatt nem volt követhető, mi történt vele.

Volt, aki szaladt, hogy lássa, hogy van, volt aki összeesett, más mozdulni sem tudott. Azonnal tárcsáztuk a 911-et, de mire a mentők helyszínre értek, már nem tudtak segíteni. Mi mindannyian a tragédia hatása alatt vagyunk, a történtek feldolgozásához időre lesz szüksége mindenkinek. A jordán hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit”

– írta a posztban.

A MHOK szerint ezek a tevékenységek Magyarországon szerintük egyelőre nincsenek törvényi szinten eléggé szabályozva: “Meggyőződésünk, hogy ameddig a hazai törvényhozás nem alkotja meg a magasban végzett szabadidős sporttevékenységek oktatását, valamint az ezzel kapcsolatos szolgáltatásokat szabályozó jogi kereteket, addig a mostanihoz hasonló tragikus balesetek száma csak növekedni fog” - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lódarazsak és haláleset a szlovák választásokon, egy férfi pedig a személyi igazolványát is bedobta az urnába
Zajlik a szlovák parlamenti választás, furcsa és tragikus esetek akasztják meg néhol a voksolást.

Link másolása

Furcsa eset színezte a szlovák választást Eperjes megye egyik településén. Valamiért ugyanis a személyi igazolványát is a borítékba rakta egy férfi – írta a parameter.sk híroldal.

A személyi igazolványával együtt a borítékot pedig bedobta az urnába.

A helyi bizottság tagjai szerint a férfi csak a szavazatok összeszámlálása után kaphatja vissza az igazolványát.

Amúgy sem eseménytelen a választás Szlovákiában: A homonnai járásbeli Gruzovce községben lódarazsak fogadták a választókat, a tűzoltók végül eltávolították a darázsfészket, és lehetett voksolni.

Považská Bystrica egyik városrészében sajnálatos eset történt: A szavazóhelyiségben esett össze egy választó. A mentők sietve a helyszínre érkeztek, de már nem tudtak segíteni.

Link másolása
KÖVESS MINKET: