HÍREK
A Rovatból

Itt vannak a Tatára tervezett ötcsillagos szálloda látványtervei – sok helybéli nem kér belőle

Az Avalon Center szerint ők minden tatai háztartásba eljuttatták a terveket, és több mint 20 ezren reagáltak is. Azt mondják, figyelembe vették a kritikákat, de ezzel nem mindenki ért egyet.


A miskolctapolcai park után most ötcsillagos szállodát építene az Avalon Center. Az ezúttal kiszemelt helyszínük a tatai Öreg-tó és környéke. A cég közleménye szerint először a tataiaknak mutatták be a terveket, akik pozitív visszajelzéseket adtak a beruházással kapcsolatban.

"A fejlesztő cég ügyvezetőjének levelét csatolva minden háztartásba kiküldte a látványfotókat, amelyeket a projekt hivatalos Facebook-oldalán is megosztott. Egy hét alatt 80.000 emberhez jutott el az új terv, és a nagy érdeklődést jól jelzi, hogy 20.000 szinte kivétel nélkül pozitív és támogató visszajelzés is érkezett"

- áll a cég közleményében.

Log into Facebook

null

Csakhogy a cég Facebook-bejegyzése alatt parázs vita alakult ki a tataiak között. Van aki egyenesen azt állítja, hogy az Avalon által megvásárolt terület besorolása miatt nem is lehetne rá építkezni.

"Már megint a szállodatervekről vitatkozunk, pedig nem az a lényeg. Az Avalon olyan területet vásárolt meg terveihez, melynek megvételekor is tisztában volt a terület beépíthetőségének korlátaival. Az erre a területre szakemberek által készített építésügyi szabályzatok,és övezeti besorolás nem teszi lehetővé az ilyen nagyságrendű építkezést. A többi csak szájtépés."

- írja egy helybeli.

Pedig az Avalon szerint a szálloda tervezésekor állítólag figyelembe vették a táj adottságának környezetvédelmi és madártani szempontjait is, illetve a természetes és az épített környezetbe való illeszthetőséget. 

A helyiek a környékbeli erdőt is féltik és attól is tartanak, hogy a régi szeretett tavuk a szálloda miatt nem lesz körbesétálható.

A beruházó cég állítja, fontosnak tartják a tó körbejárhatóságát, a természetes környezet, illetve a fák megóvását, és visszautasít minden olyan téves információt, amely a tó önkényes átnevezéséről és kiemelt környezetvédelmi övezetben történő útépítésről szól.

Azt írják már így is 20 százalékkal csökkentették a szálloda „tömegét”, az épület egy emelettel és 25 szobával kisebb lett, sőt jobbra is tolódott. Mindezt a lakossági és hatósági jelzések miatt tették.

Az épület terveiben egyébként a legkorszerűbb és a leginnovatívabb megoldások szerepelnek, így például az épületgépészeti megoldások között geotermikus hűtés-fűtés, felület hőleadók, illetve megújuló energia hasznosítás. Az épület rendszere okosház lesz, ezért a vezérlése könnyen megoldható a szakavatott személyzet számára. 

  

Az épület létrehozásánál pedig nagy figyelmet fordítottak a környezet tanulmányozására és a meglévő értékek megőrzésére. Mind a telken, mind az épületen hangsúlyos zöld, kizárólag élő növényzetből álló kertészeti elemek jelennek meg. A zöld építészeti koncepció látványos eleme a szállóépület tetején található kilátó, amely egy parkosított, mindenki által látogatható madármegfigyelő terasz lesz.

Azt írják, nekik nagyon fontos, hogy a vadludak vonulási irányába került a wellness, melynek a teteje teljesen zöld növényekkel fedett, tehát madártávlatból szinte semmi nem látszódik az épületből. 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Súlyos balesetet szenvedett a volt miniszterelnök az otthonában: azonnal operálni kellett a 83 éves Medgyessy Pétert
Medgyessy Péter otthona kertjében szenvedett bokatörést, miután elcsúszott a jégen. A volt kormányfőre az orvosok szerint hathetes, fájdalmas gyógyulási időszak vár.


Eltörte a bokáját Medgyessy Péter, miután január 19-én elcsúszott otthona jeges kertjében – írta a Blikk.

Magyarország korábbi miniszterelnökét a baleset után kórházba szállították, és azonnal meg kellett műteni. A hírt megerősítette nevelt lánya, Tornóczky Anita is. „A havon, jégen csúszott el két nappal ezelőtt, eltörött a bokája” – mondta.

A volt kormányfő a kórházi ágyáról arról beszélt, hogy

a baleset szinte banális volt: rosszul lépett, a jégen pedig kifordult a lába. A felépülés várhatóan hosszú lesz. „Hosszadalmas lesz a felépülés, hat hetet mondanak az orvosok”

– mondta, majd hozzátette: „Egyelőre nem kellemes a gyógyulás, fáj is a sérülés, de azért bízom benne, ha letelik a hosszú lábadozási idő, akkor újra rendben lesz minden.” A rögzítésről azt mondta: „Úgy néz ki, gipszet kapok, mindenféle kütyükkel is rögzítik majd a csontot.”

A most 83 éves Medgyessy Pétert nem először operálták, 2021-ben a térdét kellett megműteni. „Egy térdműtétről van szó, egy sebészeti beavatkozásról, amelyet nem lehetett tovább halasztani” – nyilatkozta akkor, szintén a kórházi ágyáról. A mindig is sportos életmódot élő politikus – aki rendszeresen futott, úszott és teniszezett – akkor azt mondta, a sporttal összefüggésben alakult ki nála az ízületi kopás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nyúlfarknyi Magyar Közlönyt adtak ki: csupán egy határozat szerepel benne, erről szól
A címlappal együtt mindössze két oldalból áll a szerda éső este megjelent kiadvány. Egyetlen, de annál fontosabb kormányhatározatot tartalmaz.


Minden idők egyik legrövidebb Magyar Közlönye jelent meg szerda este, amely a címlappal együtt mindössze két oldalból állt. A 444.hu által kiszúrt,

szokatlanul vékony kiadvány egyetlen, de annál fontosabb kormányhatározatot tartalmaz, amely hivatalossá tette Magyarország csatlakozási szándékát Donald Trump amerikai elnök Béketanácsához.

A dokumentum címe: „A Kormány 1008/2026. (I. 21.) Korm. határozata a Béke Tanács Alapokmánya szövegének végleges megállapításáról”. A szöveg szerint a kormány egyetért a testület alapokmányával, és elfogadja az annak kihirdetéséről szóló törvénytervezetet is.

A határozat legfontosabb pontja egyértelműen fogalmaz a pénzügyekről, kimondva, hogy „az Alapokmányhoz való csatlakozás pénzügyi kötelezettségvállalással nem jár”.

Ez az állítás azért bír kiemelt jelentőséggel, mert több amerikai és izraeli forrás is arról számolt be, hogy a testület állandó tagságához egy egymilliárd dolláros hozzájárulás is társulhat. A magyar kormányhatározat ezzel szemben azt rögzíti, hogy a belépésnek nincsenek anyagi feltételei.

A Béketanács Donald Trump kezdeményezése, amely eredetileg a gázai tűzszünet felügyeletére jött volna létre, de mandátuma mára globális konfliktuskezeléssé szélesedett. A Kreml szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök is meghívást kapott a testületbe, amit Trump szerint el is fogadott.

A magyar kormány a béke melletti elköteleződésként kommunikálja a lépést, Orbán Viktor miniszterelnök pedig korábban megtisztelőnek nevezte a felkérést. A kritikusok ugyanakkor aggályosnak tartják Putyin bevonását, és attól tartanak, hogy a testület megkerülheti vagy gyengítheti az ENSZ-t, miközben túlzott kontrollt biztosít Trumpnak. A következő lépésként a kormány az Országgyűlés elé terjeszti a csatlakozásról szóló törvényt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Izland már most is rengeteg pénzünkbe került” – Trump Grönland helyett többször is egy másik országot említett a a davosi beszédben
Donald Trump a davosi Világgazdasági Fórumon több alkalommal is tévesztett, mikor Grönland helyett Izlandot nevezte meg célpontként.


Donald Trump a davosi Világgazdasági Fórumon szerdán arról beszélt, hogy erőszak nélkül ugyan, de meg akarja szerezni Grönland tulajdonjogát, a beszédben azonban többször is összekeverte a szigetet Izlanddal. Trump azonnali tárgyalásokat sürgetett az ügyben, a területet pedig többször is „jégdarabként” emlegette.

A több mint egyórás beszédben - a BBC gyűjtése szerint - többször is Izlandot mondott Grönland helyett – írta a 24.hu.

Amikor arról beszélt, milyen jó volt a megítélése Európában, azt mondta: „amíg nem szólaltam meg Izlandról az elmúlt napokban, addig imádtak.”

Később a NATO-szövetségeseket bírálva úgy fogalmazott, egy támadás esetén a szövetség nem sietne az USA segítségére, „és Izlandéra sem, ezt elmondhatom.” Trump az amerikai tőzsde egy korábbi esését is a szigettel kapcsolatos felvetéseinek tulajdonította: „a tőzsde tegnap Izland miatt zuhant meg először.” A nyelvbotlások sorát azzal zárta, hogy „Izland már most is rengeteg pénzünkbe került.”

A sok elszólásnak az is lehetett az oka, hogy az amerikai elnök többször jégdarabként (piece of ice) hivatkozott Grönlandra, Izland angol neve (Iceland) pedig szintén tartalmazza a jég (ice) szót.

Az elhangzottakra európai vezetők, köztük az Európai Bizottság elnöke is elutasítóan reagáltak, és a szuverenitás megsértésének nevezték a felvetést. Dánia és Grönland is megerősítette korábbi álláspontját, hogy a sziget nem eladó. Trump támogatói és egyes republikánus politikusok ugyanakkor stratégiai és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva védik a tervet, és az orosz, valamint a kínai befolyás ellensúlyozásának fontosságát hangsúlyozzák az Északi-sarkvidéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ezek az országok csatlakoztak eddig Trump Béketanácsához – Az elnök már Putyinról is beszélt, de a Kreml gyorsan helyesbített
„Meghívtuk, elfogadta” – mondta Trump arról, hogy Putyin is elfogadta a meghívást, a Kreml azonban tisztázta a helyzetet. Mutatjuk a listát azokról az országokról, amelyek eddig jelezték csatlakozási szándékukat.


Újabb hét ország, köztük Szaúd-Arábia, Törökország és Egyiptom jelezte, hogy csatlakozik Donald Trump amerikai elnök Béketanácsához, amelyhez Izrael már korábban nyilvánosan csatlakozott – írta a BBC.

Trump szerdán a svájci Világgazdasági Fórumon azt is bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök is elfogadta a meghívást.

„Meghívtuk, elfogadta. Sokan elfogadták” – mondta Trump. A Kreml azonban gyorsan reagált: a Reuters jelentése szerint a meghívást még tanulmányozzák, de Oroszország kész 1 milliárd dollárt biztosítani befagyasztott vagyonából, és a testületet főként a Közel-Keleten tartja fontosnak.

Egy kiszivárgott dokumentum szerint a Béketanács alapszabálya akkor lép hatályba, ha három állam hivatalosan is elismeri annak kötelező érvényét. A tagállamok megújítható, hároméves mandátumot kapnának, míg azok, akik 1 milliárd dollárral járulnak hozzá a működéshez, állandó helyet szerezhetnek. Az alapszabály a testületet nemzetközi jogi felhatalmazással rendelkező békeépítő szervezetként határozza meg. Az elnöki tisztséget Trump töltené be, aki egyben az Egyesült Államok képviselője is lenne. Az ő hatáskörébe tartozna a Végrehajtó Testület tagjainak kinevezése és a testület alárendelt szerveinek létrehozása vagy feloszlatása.

A csatlakozási szándékukat már korábban jelezte Magyarország mellett az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Albánia, Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Kazahsztán, Marokkó és Vietnam is. Kanada és az Egyesült Királyság egyelőre nem reagált a meghívásra. A Vatikán megerősítette, hogy a pápa megkapta a felkérést, de időre van szüksége a döntéshez. Robert Golob szlovén miniszterelnök ugyanakkor visszautasította a meghívást, mert szerinte a testület „veszélyesen beleavatkozik a tágabb nemzetközi rendbe”.

Bár eredetileg úgy vélték, a tanács célja az Izrael és a Hamász közötti, két éve tartó gázai háború lezárása és az újjáépítés felügyelete, a javasolt alapszabály nem említi a palesztin területet, és úgy tűnik, az ENSZ egyes funkcióinak kiváltására tervezték.

A most csatlakozó muszlim többségű országok – Szaúd-Arábia, Törökország, Egyiptom, Jordánia, Indonézia, Pakisztán és Katar – ugyanakkor azt közölték, hogy támogatják a gázai tartós tűzszünet megszilárdítását, az újjáépítést és egy „igazságos és tartós béke” előmozdítását.

A Fehér Ház múlt pénteken megnevezte az alapító Végrehajtó Testület hét tagját, köztük Marco Rubio amerikai külügyminisztert, Steve Witkoff közel-keleti különmegbízottat, Trump vejét, Jared Kushnert és Tony Blair volt brit miniszterelnököt.

Izrael elégedetlen a fejleményekkel.

Benjámin Netanjahu hivatala szombaton közölte, hogy a gázai Végrehajtó Testület összetételét „nem egyeztették Izraellel, és az ellentétes Izrael politikájával”.

Az izraeli média szerint Törökország és Katar bevonása – akik az októberi tűzszünetet is segítettek tető alá hozni – „Izrael feje fölött” történt.

A béketerv első szakasza szerint a Hamász és Izrael megállapodott a tűzszünetben és a túszcserében: a Gázában fogva tartott élő és elhunyt izraeli túszokat izraeli börtönökben lévő palesztin foglyokra cserélnék. A megállapodás része a részleges izraeli kivonulás és a humanitárius segélyszállítmányok növelése is. A második szakasz az újjáépítést és a leszerelést foglalná magában, de Izrael közölte, hogy ebbe csak akkor léphetnek tovább, ha a Hamász átadja az utolsó elhunyt túsz holttestét. A tervet komoly kihívások nehezítik: a Hamász korábban elutasította fegyvereinek leadását egy független palesztin állam létrehozása nélkül, Izrael pedig nem kötelezte el magát a teljes kivonulás mellett.

A tűzszünet törékeny: a gázai, Hamász által irányított egészségügyi minisztérium szerint a hatálybalépése óta több mint 460 palesztin halt meg izraeli csapásokban, miközben az izraeli hadsereg szerint ugyanebben az időszakban három katonáját ölték meg palesztin támadások. A háborút a 2023. október 7-én Dél-Izrael ellen végrehajtott, a Hamász által vezetett támadás váltotta ki, amelyben mintegy 1200 ember vesztette életét, és további 251-et túszul ejtettek. Izrael válaszul katonai hadműveletet indított Gázában, amelynek a terület egészségügyi minisztériuma szerint több mint 71 550 halálos áldozata van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk