Lázár János állta a szavát, és valóban elküldte a Telexnek a listát az elkaszált, nagyrészt fővárosi fejlesztésekről. A lap ugyanis a lap egyik korábbi, kiszivárgott változatát közölte, amire a miniszter később azt mondta, hogy máskor kérjék el tőle nyugodtan a papírokat.
Két héttel a kérés után ugyan, de az Építési és Közlekedési Minisztérium válaszolt a lap levelére, és elküldték a lista aktuális példányát.
A korábbi projektlistához képest ezeknek a projekteknek folytatódik a tervezése:
Lajosmizse–Kecskemét közötti vasútvonal fejlesztésének előkészítése
A BFK Nonprofit Zrt. és NIF Zrt. vasúti infrastruktúra fejlesztési projektek előkészítése (Kőbánya felső – Rákosliget rekonstrukciójának, kapacitásbővítésének, Rákos-Gyömrő szakaszon megállóhelyek, állomások létesítésének, felújításának, átépítésének; Budapest-Nyugati pu. vágányhálózat és bevezető szakaszok rekonstrukciójának előkészítése)
Kőbánya felső – Rákos -Rákosliget vasúti vonalszakasz (80a/120a vasútvonal) fejlesztése
A BFK Nonprofit Zrt. és NIF Zrt. vasúti infrastruktúra fejlesztési projektek előkészítése (Rákospalota-Újpest – Vácrátót – Vác)
H5-H6/H7 vonalak összekötése – az észak-déli városi-elővárosi gyorsvasút fejlesztésének előkészítése
H5 szentendrei HÉV akadálymentesítés és rekonstrukció
H6-H7 ráckevei és csepeli HÉV-vonal teljes rekonstrukció és Kálvin téri alagúti hosszabbítás
Budai fonódó villamoshálózat II. ütem fejlesztése – Műegyetem rakparti villamos kiépítése a Mol-székház, Kopaszi-gát térségéig
Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közúti elérhetőségének fejlesztése
Új Duna-híd és a kapcsolódó úthálózat megépítése
Városligethez kapcsolódó közlekedési fejlesztések – Szegedi úti felüljáró
Városligethez kapcsolódó közlekedési fejlesztések – Mexikói úti P+R parkolóházak
Óbudai-sziget fejlesztéséhez kapcsolódó, újrahasznosított vasúti hídelemekből épülő gyalogos-kerékpáros Duna-híd tervezése és kivitelezése
Kemény Ferenc Program – Atlétikai Stadion (kivitelezés alatt)
Kemény Ferenc Program – Atlétikai Szabadtéri Edzőpályák (kivitelezés alatt)
PPKE új Campus fejlesztése
A BFK Nonprofit Zrt. vasúti infrastruktúra fejlesztési projektek előkészítése (Kelenföldi intermodális csomópont)
Az alábbi beruházások esetében, a tervezés szakaszhatárához érve a tervezési munkát felfüggesztették:
A hiányzó vasúti megállóhelyek, átszállási csomópontok kiépítése a budapesti agglomerációs vasúti hálózaton fejlesztés előkészítése.
Külső körvasút megállóhelyeinek esetében teljesítés folyamatos, jelenleg az engedélyezési tervek bírálata zajlik.
Gödöllői HÉV (H8) és Csömöri HÉV (H9) vonalszakaszok korszerűsítése és az Örs vezér terén az M2 metróvonallal történő összekötése, valamint metró és elővárosi vasúti üzemre képes járművek beszerzése előkészítése.
A Gödöllő–Budapest (H8) jelenleg az építési engedélyezési eljárások zajlanak, melyek megszerzését követően a kiviteli tervek és a tenderdokumentáció elkészítése a tervező feladata.
A Csömör–Budapest (H9) szakasz esetében az EKR000341352022 számú közbeszerzési eljárás leállításra került.
Pest megyei agglomerációs, elővárosi P+R, B+R parkolók fejlesztése (50 helyszín, 3000 db új P+R parkolóhely és 2000 db új B+R tárolóhely). Kiegészítés: a projekt 4 részből áll, az 1-3 rész tervezése folytatható, a 4. rész tervezése leáll.
A Városmajor megújítása. Ezt Lázár SOHA! NEM! széljegyzettel látta el a korábbi dokumentumban.
A „Lezárni!”-dossziéban maradt eszerint a Füredi utca külön szintű (közút-vasút) átvezetése, a kelenföldi Duna-parti sétány fejlesztése, valamint az átfogó agglomerációs-budapesti kerékpáros hálózati stratégia, és a gellérthegyi közpark, és a nagy csepeli közpark, a Wetland tervezése.
A miniszteri magyarázat szerint a gazdaságélénkítő hatással nem bíró beruházásokat – a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel – nem kívánják folytatni. Azok a projektek, amiknek a tervezése befejeződött, majd egyedi kormánydöntések alapján indulhatnak el, ha lesz rájuk forrás.
Lázár János állta a szavát, és valóban elküldte a Telexnek a listát az elkaszált, nagyrészt fővárosi fejlesztésekről. A lap ugyanis a lap egyik korábbi, kiszivárgott változatát közölte, amire a miniszter később azt mondta, hogy máskor kérjék el tőle nyugodtan a papírokat.
Két héttel a kérés után ugyan, de az Építési és Közlekedési Minisztérium válaszolt a lap levelére, és elküldték a lista aktuális példányát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Németh Balázs szerint bajban vannak a „liberális uszítók”, mert egy nagymama „szembe jött velük a valóságban” – erről vasárnap délutáni Facebook-bejegyzésében írt a műsorvezető.
Úgy hiszi, a hétvégén a Margit hídnál készült interjú egy idős nővel – aki nem más mint Orbán Viktor édesanyja – sok mindenre választ ad. Németh úgy fogalmaz:
„Lehet, hogy Orbán Viktor sem maga az ördög? Pedig mennyi munkát tettek bele a libsik 89 óta, hogy mindenkivel elhitessék”
– teszi fel a kérdést. A posztoló szerint „a főgonosz édesanyja olyan, mint egy magyar nagymama”, aki a családról, unokákról mesél – állítja.
Németh bejegyzése központi elemének nevezi az úgynevezett Orsós-legendát, amelyet szerinte évtizedek óta suttogó propaganda terjeszt. „És Orsós Viktor legendája is kamu lenne? Orsós, a cigány! 35 éve terjesztik suttogó propagandában, hogy az Orbán amúgy Orsós. Nehogy szavazz rá, cigányra sose!! (éljenek az elfogadó belvárosi liberálisok…)” – írja. Németh állítása szerint a hídnál megszólaló asszony azt mondta, nem igazak a korábbi mendemondák.
Németh Balázs szerint „Egészen normálisnak tűnik a család! Pedig 35 éve próbálják belénk szuggerálni a liberális gyűlöletkeltők, hogy ezeknél semmi nem normális.
Állítólag(!) az öreg Orbán verte a Viktort, a Viktor veri a feleségét, meg persze a vejét is. Őt nagyon! Igazából az Orsóséknál mindenki ver mindenkit. (Nekem elhiheted, ismerem az Anikó fodrászának a barátnőjét, ő is szolnoki!)”
(Idősebb Orbán Győző brutálisan kemény veréséről egyébként nem a "liberális" sajtó cikkezik, hanem maga Orbán Viktor beszélt egy 80-as évek végi interjúban, ITT.)
Bejegyzésében Németh azt is kiemelte:
„Ráadásul a néni még az utcára is kimegy. Felvonulni, a béke érdekében. Mert aggódik a gyerekei és az unokái jövője miatt. Testőrök nélkül vonul!!! Mi lesz így? A császárok, diktátorok, döbrögik anyja nem szokott csak úgy vonulgatni az utcán.
A végén még kiderül, hogy harapós zebráik sincsenek!?!?!!?!!!!!”
Németh Balázs szerint bajban vannak a „liberális uszítók”, mert egy nagymama „szembe jött velük a valóságban” – erről vasárnap délutáni Facebook-bejegyzésében írt a műsorvezető.
Úgy hiszi, a hétvégén a Margit hídnál készült interjú egy idős nővel – aki nem más mint Orbán Viktor édesanyja – sok mindenre választ ad. Németh úgy fogalmaz:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nyilvánosságra hozta a hatvanpusztai zebrák tartására kiadott engedélyeket, miután Orbán Viktor édesanyja tagadta az állatok létezését.
Sipos Erzsébet egy interjúban így fogalmazott:
„Hát nincs ott zebra, miért tartanánk zebrát, már nem azért mondom? Viktor meg pláne miért tartana zebrát? Ez egy hülyeség, nem normális, aki kitalálta. Engem személy szerint nem izgat, nekem ez személy szerint komikus. A férjemet idegesíti, mert ő komoly ember, na az az igazság.”
Hadházy szerint két lehetőség van. „nem járt Hatvanpusztán, és a kastély melletti szafari parkban”, illetve „a fia tényleg azt mondja neki, hogy a független sajtóban megjelent fotók hamisítványok”.
A zebrákat és a szafariparkot először a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt. telephelyén találta meg a Gulyáságyú Média még tavaly novemberben.
A képviselő azt is javasolta, hogy mindenki nézze meg a kormány honlapjáról letölthető két dokumentumot; ezek közül a 2024-es három, a 2025-ös pedig egy engedélyezési eljárásról ad tájékoztatást.
A Fejér Vármegyei Kormányhivatal szerint négy zebra (Equus quagga) ügyében elindult a természetvédelmi hatósági engedélyezés.
A kérelmező a Vál-völgye Vadásztársaság, az érintett ingatlanok Alcsútdoboz és Bicske között találhatók.
A Vál-völgye Vadásztársaságot Mészáros Lőrinc alapította, a vadgazdálkodási feladatokat a Vért Vadászati Kft. végzi.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő nyilvánosságra hozta a hatvanpusztai zebrák tartására kiadott engedélyeket, miután Orbán Viktor édesanyja tagadta az állatok létezését.
Sipos Erzsébet egy interjúban így fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lemondott Deák Emese, az Őrbottyán a Mi Városunk Egyesület önkormányzati képviselője, aki felvetette Nagy Feró díszpolgári címébek visszavonását - írja az Index. A bejelentést a közösségi oldalán tette vasárnap, az egyesület hitelességére hivatkozva.
„Úgy gondolom, hogy az egyesület hitelességét úgy tudom megóvni, hogy az egyesületből kilépek, és a színeiben szerzett önkormányzati képviselői mandátumomról lemondok”
– írta Deák Emese. Indoklásában azt is jelezte, hogy állásfoglalása olyan érzetet kelthetett, „hogy annak politikai vetülete van”.
Az ügy előzménye, hogy Deák Emese korábban kezdeményezte Nagy Feró őrbottyáni díszpolgári címének visszavonását, a zenész Szőlő utcai intézettel kapcsolatos nyilatkozata miatt. Feró az Indexnek adott interjúban azt állította, egy helyi DK-s próbálja elérni a cím visszavonását. Szerinte ha elveszik, nem ő lesz a szegényebb, hanem a város.
Nagy Feró keményen reagált Wolf Kati bejegyzésére is, úgy véli, félreértették a szavait, bocsánatkérést vár, és hangsúlyozta, hogy a felnőtt nőket próbálta megvédeni.