HÍREK
A Rovatból

Ismét szóról szóra ugyanaz az interjú jelent meg Orbánnal az összes megyei lapban

Ezúttal is folytatódott a karácsonyi hagyomány a Mediaworks-kiadványok körében, még a címen és a fotón se változtattak.
MTI/SZM - szmo.hu
2021. december 24.



A NER-ben már megszokottnak számít, hogy a Mediaworks kiadóhoz tartozó megyei lapok minden karácsonykor szóról szóra ugyanazt az Orbán Viktorral készült egyeninterjút közlik le, Borsodtól Zaláig. Idén sem volt ez másképp: a Csermely Péter által készített beszélgetés köszön vissza jelenleg is mindegyik lap vezércikkeként, de még a Magyar Nemzetben is.

Az interjú stílusára jellemző, hogy az egyik kérdés például így hangzott:

„Az új életünkben is itt vannak a régi kihívások, de jöttek melléjük újak. Eközben egy olyan közösségnek vagyunk a tagjai, az Európai Uniónak, amelyik a sorsdöntő gondjaival, migrációval, energiaválsággal, demográfiával, csökkenő világgazdasági súlyával nem törődik, ellenben van két kis plüssbabája, Lengyelország és Magyarország, amiket dühé­ben időnként a falhoz csapkod. Talán nem túlzás azt mondanom, hogy a jobboldali magyar közösségnek ebből már nagyon elege van.”

A beszélgetést az MTI is hosszan szemlézte, ezt mutatjuk be az alábbiakban.

Az a kulcs Magyarország jövőjéhez, hogy az emberek elhitték, munkával igenis lehet boldogulni. Az elmúlt 12 év minden egyes kormányzati intézkedése arra irányult, hogy a magyarok bízzanak ebben, erre alapozzák a jövőjüket, és nemzeti konszenzus alakuljon ki a munka fontosságát és eredményességét illetően - nyilatkozta Orbán.

Az interjúban arra a felvetésre, hogy tavaly karácsonykor még nem volt koronavírus elleni védőoltás, idén azonban már van, Orbán Viktor úgy reagált: egy éve ilyenkor "égett a ház, és mi egyetlen dolgot tudtunk mondani, azt, hogy senki ne menjen a tűz közelébe. Akit tudtunk, kihoztunk, de tűzoltófecskendőnk nem volt. Idén már van ellenszer, az oltás, ami védelmet ad, de reményt is, hogy nemcsak várni tudjuk, hogy elmúljon a baj, hanem aktívan tehetünk is saját magunk és mások érdekében."

Ez visszaadja az életkedvet, kirángat a depresszióból. Ahogy az ország visszakapta a cselekvőképességét, úgy kerültek ismét a középpontba az embereknek fontos ügyek, és egyre inkább hasonlított az élet a járvány előttire - hangoztatta a miniszterelnök.

Hozzátette: ezért az idei év sokkal jobb volt, mint a tavalyi, "úgyhogy ha örömmel nem is, hiszen nagyon sok honfitársunkat vesztettük el, de bizakodóbban várhatjuk" a következő esztendőt.

"Sajnos az oltást elutasítók száma jóval magasabb annál, mint amiben reménykedtem. Magyarok vagyunk, mindig van egy jobb megoldásunk, mindig olvasunk vagy hallunk valamit, ami számunkra jobban hangzik az orvosok szavainál. Ehhez képest nagy eredmény, hogy a harmadik oltást már hárommilliónál is többen vették fel, ezzel a legjobbak közé tartozunk Európában. Ez az első és a második oltás esetében is így volt" - mondta a kormányfő.

Mi, magyarok mindig jól indulunk meg; a török levéltárak középkori irataiban leírják, hogy a magyar csapatok első rohama irtózatos - de nincs második. Úgy tűnik, ez a tulajdonságunk megmaradt. Ami a Covid előtti életünket illeti, a spanyolnátha utolsó hulláma idején ugyanígy kételkedtek az emberek, hogy visszatér-e majd valamikor a régi életük. Visszatért. A miénk is vissza fog térni

- jelentette ki. Az európai uniós helyzetről szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott: mindig "az utolsó, győztes roham előtt vagyunk a legfáradtabbak".

"Az életerőt és a frissességet a győzelem adja vissza az embernek. Ez így lesz a magyarok és a lengyelek esetében is. Nem szabad feladnunk a küzdelmet, hiába vagyunk fáradtak. Brüsszelben ma azok vannak hatalmon, akik egy német irányítású európai államot akarnak létrehozni, szemben velünk, akik ragaszkodunk a nemzetekből álló Európa létéhez. Emellett az unióban egyre több pozíciót hódítanak meg azok a politikusok, brüsszeli bürokraták, akiknek a fejében él egy elképzelés az eszményi világról, társadalomról és embertípusról, amelyeket állandóan javítanának, fejlesztenének" - mondta.

A miniszterelnök szerint "ennek volt az első megjelenési formája a Homo sovieticus. Mindenkivel el akarták feledtetni a krisztusi ember iránti kétezer éves törekvést, a szülők iránti tisztelet és a család avítt ócskaságnak számított, a gyerekeket a párt és az osztályharc számára kellett felnevelni, és az élet csak az anyagi világban létezhetett, szellem nélkül."

Úgy vélekedett, hogy mindez nem áll messze a brüsszeli embereszménytől. A bürokraták át akarják alakítani a társadalmakat - fűzte hozzá.

"Ők a migrációban demográfiai utánpótlást látnak, szerintük az európai keresztény gyerekeket remekül helyettesítik a közel-keleti muszlim felnőttek. A realitás azonban az, hogy nem boldog, összevegyült élet jön így létre, hanem terrorizmus, bűnözés, munkanélküliség és no-go zónák" - mondta a kormányfő.

Úgy vélekedett, hogy ugyanez a helyzet a családdal: "számukra a mi családfogalmunk elavult és elnyomó, szerintük az a haladó eszmény, ha a gyerek hat hónapig nadrágban jár, hat hónapig pedig szoknyában, s olyan embereket vonnának be a nevelésükbe, akiket mi inkább távol tartanánk tőlük."

Magyarország és Lengyelország azonban ellenszegül ezeknek az elképzeléseknek. "Nagy rajtunk a felelősség, mert tudjuk, hogy ez a két ország ma nemcsak önmagát képviseli, hanem azokat az európai milliókat is, akik a saját országukban a véleményüket elhallgatni kényszerülnek" - jelentette ki Orbán Viktor.

Azt mondta, hogy Brüsszel saját bevételei minimálisak, "abból van pénze, hogy mi, mármint a tagállamok befizetünk oda".

"Brüsszel - bár hangoztatja - egy pillanatig sem gondolja komolyan, hogy Magyarország korrupt lenne. (...) Nem gondolják komolyan, hogy a magyar igazságszolgáltatással bármi baj lenne, hiszen Németországban az igazságügy-miniszter konkrét ügyekben utasíthatja a legfőbb ügyészt. Senki nem gondolja komolyan Brüsszelben, hogy nálunk nincs sajtószabadság (...)"

- vélekedett a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ezek politikai vádak, amelyeknek nincs közük a valósághoz. Kijelentette: a Magyarországnak járó pénzt "biztosan meg fogjuk kapni az utolsó centig, mert Brüsszelnek itt nincs mozgástere".

A népszavazásokra és a nemzeti konzultációkra utalva azt mondta, hogy nincs még egy olyan ország az unióban, ahol az alapvető kormányzati döntések kialakításakor sok millió polgár véleményét annyira figyelembe vennék, mint Magyarországon.

A kormányfő három feladatot nevezett meg 2022-re: a nagy gazdasági intézkedések végrehajtását, a vírussal szembeni további sikeres védekezést és a gyermekvédelmi népszavazás lebonyolítását.

Orbán Viktor arra buzdította a magyarokat: idézzék fel, hol tartott az ország 2010-ben, "a pénzügyi csőd milyen mély bugyraiban", milyen "szűk céljaink lehettek akkor és milyen szárnyaló terveink lehetnek most".

"Szeretnénk, ha mindenkiben tudatosulna: Magyarország előre megy, nem hátra" - mondta a miniszterelnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas eső érkezik, akár félhavi csapadék is lehullhat nyugaton – Figyelmeztetést adtak ki a következő napokra
A felhők távoztával újra kellemes koraőszi időre számíthatunk, bár nem lesz zavartalan a napsütés. A hőmérséklet sem esik vissza nagyon.


Alig távozik térségünkből a záporokat, zivatarokat okozó magassági hidegörvény, máris egy peremciklon érkezik, ami újabb csapadékot hoz. Nyugaton 20-30 milliméter eshet szerda éjfélig - írja az Időkép.

A veszélyjelzés szerint szerdán, csütörtökön és pénteken is sárga figyelmeztetés lesz érvényben a zivatarok és a nagy mennyiségű csapadék miatt - írja a met.hu.

Kedd éjjel délnyugat felől labilizálódik a légkör, ekkor az északkeleti tájak kivételével már több helyen lehet zápor, zivatar, majd reggeltől átmeneti szünet következik. A délelőtti naposabb órákat délnyugat felől újabb erős felhősödés követi, miközben a délkeleti szél is feltámad. Kora délutántól egyre többfelé várható intenzív eső, zápor, helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Estére a keleti tájakat is eléri a csapadék.

Szerdán megnövekszik felettünk a felhőzet, elszórt eső, zápor már hajnalban is előfordulhat. Délután azonban nyugat, délnyugat felől egy nagyobb csapadéktömb hoz újabb esőt. Kiadós mennyiség estig főként a Dunántúlon várható, nyugaton területi átlagban 20-30 milliméter eső eshet. A délkeleti szél megélénkülhet. Kora reggel 18, délután 26 fok körül alakul a hőmérséklet.

Csütörtökön nyugat felől felszakadozik a felhőzet, záporok, zivatarok délután főleg délnyugaton, délen és keleten fordulhatnak még elő. A Dunántúlon a nyugati-északnyugati, a Dunától keletre a déli-délnyugati szelet kísérhetik élénk, erős, zivatarok környezetében viharos lökések. Délutánra 23-29 fokig melegszik a levegő.

Pénteken a többfelé párás, ködös hajnali, reggeli órákat követően napközben sok napsütés várható, a gomolyfelhőkből csak néhol keleten, északkeleten és a nyugati határ mentén alakulhat ki zápor, esetleg zivatar. Marad a meleg idő 24-30 fokos maximumokkal.

Szombat hajnalban helyenként ismét képződhetnek pára-, ködfoltok. Napközben sok napsütés várható, melyet fátyol- és gomolyfelhők zavarhatnak meg. Délután és este elszórtan alakulhatnak záporok, zivatarok. Mérsékelt, helyneként élénk lesz déli, délkeleti szél. A csúcshőmérséklet 23-29 fok között alakul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Majtényi László: Ez Orbán Viktor legnagyobb politikai veresége a 2002-es és a 2006-os választás óta
Aggasztónak gondolja, hogy a magyar társadalom jelentős része elfogadja az orosz álláspontot az ukrajnai háborúban. „Ez engem megdöbbent. Mi, akik átéltük 1849-et, 1945-öt, 1956-ot, hogyan állhatunk az orosz agresszió mellé?”


Majtényi László kemény szavakkal illette Sulyok Tamás köztársasági elnököt a Klubrádió egyik műsorában. Azt mondta róla: „Hibát hibára halmoz, és bohózatként járja az útját.” Áder Jánost valamivel komolyabb szereplőnek tartja, de úgy véli, a magyar alkotmányos gyakorlat és a tényleges hatalmi működés élesen eltér egymástól.

A jogtudós, volt ombudsman, az MTA doktora a jelenlegi rendszert így jellemezte:

„A mai Magyarországon valójában kormányzói rendszer működik. Nem kancellári típusú demokrácia ez, hanem olyan hatalomgyakorlás, amely a Horthy-rendszer kormányzói modelljére emlékeztet.”

Arra a kérdésre, leváltható-e a Fidesz választáson, Majtényi úgy reagált:

„Igen, de csak akkor, ha a társadalom a választás pillanatáig már lelkében hátat fordított a rendszernek.”

Példaként a kommunista rendszer 1989-es bukását hozta, amely szerinte akkor már „döglött” volt, a választás pedig csak hivatalossá tette a változást. Hozzátette: „Ugyanez történhet a NER-rel is, de csak addig, amíg az ország az Európai Unió tagja.”

Orbán Viktor kötcsei beszédére is reagált, amelyben a miniszterelnök úgy fogalmazott: „minden fel lesz jegyezve, és lesz ennek még következménye.” Majtényi szerint a miniszterelnök ezt

„félénk, elcsukló hangon mondta. Ez egyszerre jelent félelmet és fenyegetést.”

A beszélgetés egy másik részében Majtényi optimistán beszélt a hazai politikai életről. Úgy fogalmazott, hogy az „hihetetlenül színessé” vált, míg korábban „szürke és sötét” volt. Most viszont úgy látja: „ezernyi dolog történik. Csupa jó dolog.”

Példaként a 2025-ös Pride-ot emelte ki, amelyen becslése szerint 350–400 ezren vettek részt. Elmondta, hogy ő maga is ott volt a Pesti utcán. „Csupa mosolygó, boldog arcot láttam. Ilyen tömeg még rendszerváltó tüntetéseken sem volt. Ez Orbán Viktor legnagyobb politikai veresége a 2002-es és a 2006-os választás óta” – fogalmazott.

Szerinte a miniszterelnök tisztában van az ilyen tömegek jelentőségével. Azt mondta: „El tudja képzelni, mi történne, ha egyszer nem boldog, hanem 350 ezer dühös ember nézne vele farkasszemet.” Úgy véli, emiatt nem valószínű, hogy 2026-ban erőszakkal vagy különleges jogrenddel manipulálható lenne a választás, mivel a Pride élménye ezt megelőzheti.

A gazdasági kilátásokról is beszélt. Azt mondta, hogy 2026-ra a nemzeti jövedelem mindössze 0,0 vagy 0,1 százalékkal nőhet. Hozzátette: „Ez még nem volt. És van egy pont, ahol a propaganda határai elérkeznek: a televízió és a hűtőszekrény vitájában végül mindig a hűtőszekrény győz.”

Aggodalommal beszélt arról is, hogy a magyar társadalom egy része elfogadja az orosz álláspontot az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Úgy fogalmazott: „Ez engem megdöbbent. Mi, akik átéltük 1849-et, 1945-öt, 1956-ot, hogyan állhatunk az orosz agresszió mellé?”

Hozzátette: „Ha agyonütöttek volna, sem tudtam volna elképzelni, hogy az ukrán–orosz konfliktusban a magyar társadalom többsége hajlandó lesz az orosz agressziót támogatni a legócskább állami propaganda benyalásával.” Felidézte az 1848–49-es szabadságharc leverését, az 1945-ös erőszakos eseményeket és az 1956-os forradalom eltiprását. Úgy fogalmazott: „A lengyelekkel ezt nem lehet megetetni, a magyar társadalommal meg lehet.”

A Tisza Pártról is szó esett. Elmondta, hogy szimpatizánsaik mintegy 60 százaléka Ukrajnát támogatja. Erre úgy reagált: „Ez nekem nagyon reményteli.”

Forrás: Klubrádió


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Havas Henrik: Takács államtitkár hülyét csinált magából, ami nem volna baj, csak belekeverte a gyerekeit, akik nem tehetnek semmiről
A riporter szerint a „Rogán-féle” agytröszt a hibás. Azt is megírta, hogy miért gondolja így, majd felajánlotta, hogy ingyen segít.


Havas Henrik a közösségi oldalán reagált Takács Péter korábbi bejelentésére. Az egészségügyi államtitkár ugyanis elmesélte, hogyan nevezik a gyerekeit - ő miatta - az iskolában.

Az iskolatársak rendszeresen olyan mondatokat vágtak a gyereke fejéhez, hogy „Apád lop” vagy „szétlopjátok az országot”. Egy másik esetben, amikor focizás közben segíteni akart egy elesett társának, a gyerek ellökte a kezét és azt mondta: „Húzzál innen, te fideszes g***! Takarodj, olyan nagyképű vagy, mint az apád!” Azt is elárulta: középső fiát „közpénznek” csúfolják, de ő ezen csak nevet.

A riporter ezek után úgy vélte, hogy az államtitkár helyett ő kér elnézést a gyerekektől. Azt írta:

"Az egészről még csak nem is a papa tehet, hanem a "Rogán-féle agytröszt", amely kitalálta, hogy az egészségügyért felelős államtitkár adjon egy "emberközeli interjút” az Indexnek. Az eredmény katasztrofális.

Takács államtitkár hülyét csinált magából, ami nem volna baj, csak a saját problémáiba belekeverte a gyerekeit, akik nem tehetnek semmiről.

A papa pont olyan hülye volt, mint a náci apját letagadó Sulyok Tamás, aki kérés nélkül közhírré tette, hogy ő egy szatyor fing" - írta Havas.

Úgy vélte, hogy a lényeg: "Rogán meg Habony totálisan alkalmatlan, egyetlen normális ötletük sincs. Védelmükre felhozom, hogy körülöttük egyetlen normális újságíró nincs, mert ha lenne, hogyan jelenhetett volna meg ez az Index-interjú?"

Az államtitkár gyerekeiről pedig azt írta:

"Én őszintén sajnálom Takács államtitkár gyerekeit, ők oda születtek, ahova a jóisten rendelte őket. Én arról nem tehetek, hogy ennek a szerencsétlen államtitkárnak megmondták, hogy magyarázza ki a 8 milliárdos lélegeztetőgép-bizniszt, és valami idióta azt hitte, hogy hatásos lesz, ha elmeséli, hogy mozgalmi munka keretében ismerte meg a nejét".

Majd mesélt egy történetet saját magáról is: "Ha már a gyerekeknél tartunk: az apám válogatott focistának készült, aztán 40 kilósan jött haza a hadifogságból. Mint minden apa, ő is azt hitte, hogy majd én, azaz a fia befejezi azt, amit ő a fociban elkezdett. Aztán amikor kiderült, hogy kosarazok, és nem rúgom, hanem pattogtatom a labdát, egy világ omlott benne össze.

Összefoglalva: én nem folytattam azt, amit az apám elkezdett, nagyon őszintén azt hiszem, hogy ugyanezt az utat ajánlom Takács államtitkár úr bizonyára remek, tehetséges gyermekeinek.

Egyébként fenntartom a korábbi ajánlatomat, én komolyan mondom, hogy pro bono, azaz ingyen hajlandó vagyok felügyelni, hogy az idióta alkalmazottak tartózkodjanak a velőtrázó baromságoktól. (Hogy miért voltam kénytelen ezt megírni? Egyszerű. Az előző Facebook-bejegyzésemet néhány óra alatt majdnem 100 gyűlölködő komment lepte el, és jó néhányan a gyermekek miatt aggódtak.)" - tette még hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
TISZA-alelnök: Úgy tűnik, hogy a propaganda és a hatalom megkezdte a vállalkozásunk tönkretételét
Forsthoffer Ágnest a kötcsei rendezvényen mutatták be. Másnap pedig felsőbb utasításra egy állami cég lemondott egy két napos, száz fős rendezvényt abban a szállodában, amelyet az új alelnök családja üzemeltet.


Magyar Péter a közösségi oldalán osztotta meg Forsthoffer Ágnes videóját, melyben a frissen bejelentett TISZA-alelnök arról beszélt, hogy a Fidesz megkezdte a családi vállalkozásuk - egy szálloda - tönkretételét.

A TISZA Párt vezetője azt írta:

"Ez az embertelen orbáni hatalom valódi arca. Kötcsén jelentettük be, hogy Ágnes lesz a TISZA harmadik alelnöke. Egy nappal később lecsaptak a balatonfüredi családi cégükre, amelyben több évtizede dolgoznak becsülettel. Az indokolás nélküli lemondással sok millió forintos kárt okoztak a családi szállodának.

Orbánékat sem a több tucat munkavállaló sorsa nem érdekli, sem a rendes, becsületes vállalkozók. Azt akarják elérni, hogy mindenki rettegjen tőlük. Nem fogjuk megadni ezt a szívességet nekik.

Ági, veletek vagyunk nagyon sokan. Minden becsületes, tisztességes magyar ember. És minden balatonfüredi és arácsi.

Együtt visszavesszük a hazánkat 210 nap múlva.

Hallod-e te török császár! Mélységesen szégyelld magad!" - üzente.

Forsthoffer Ágnes a felvételen arról beszélt, hogy a kötcsei rendezvény után egy állami cég lemondta egy nagy rendezvényüket, amelyre már régóta nagy erőkkel készültek. A megrendelő egyébként visszatérő vendégük, és most is bizonyára azért mentek volna hozzájuk, mert elégedetettek voltak velük. Ám most indoklás nélkül mondták le a foglalástt, mindezt 16 órával az esemény kezdete előtt.

"Tegnap, felsőbb utasításra, mindössze 16 órával a rendezvény előtt törölték az egész foglalást, és egy nappal azután, hogy beszéltem a Tisza párt kötcsei színpadán"

- mondta el.

"Sajnos úgy tűnik, hogy a propaganda és a hatalom megkezdte a vállalkozásunk tönkretételét"

- vélte. Azt is elmesélte, hogy a TV2 stábja a városukat járja, és megszólít embereket, azt akarják a "szájukba adni, hogy a mi vállalkozásunk miért rossz”.

VIDEÓ: Forsthoffer Ágnes bejelentése


Link másolása
KÖVESS MINKET: