News here

HÍREK
A Rovatból

Ismét csapadékosabb idő lesz, de a hét közepére jön egy kis felmelegedés

Felhős, záporos, zivataros lesz az idő, de akár 24 fok is lehet majd.

Link másolása

A jövő hét elején ismét csapadékosabbra fordul az időjárás és megerősödik a szél is, a legmelegebb órákban a hőmérséklet 14-20 fok között alakul.

A hét második felében időszakos szakadozások mellett nagyrészt erősen felhős lesz az ég, és záporok, zivatarok is előfordulhatnak, de a hőmérséklet csúcsértéke ekkor már 15 és 24 fok között alakul

- derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, legnagyobb eséllyel az északnyugati területeken átmeneti szakadozások, vékonyodások előfordulhatnak. A csapadékzóna súlypontja kelet felé helyeződik át, és kezdetben több, majd egyre kevesebb helyen várható eső, zápor, zivatar. Az átmeneti csapadékszünetet követően estétől egy újabb csapadékzóna érkezik dél felől, valamint a nyugati, délnyugati megyék fölé is besodródhatnak csapadékgócok. A Dunántúlon az északnyugatira forduló, míg másutt a változó irányú szél élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul.

Kedden időszakos vékonyodások, szakadozások mellett alapvetően felhős időre számíthatunk, és többfelé várható eső, zápor, zivatar. Élénk, néhol erős lökések kísérhetik a délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugati szelet. A hőmérséklet hajnalban 6, 14 fok között alakul, délután 15, 21 fok lehet.

Szerdán egyre több helyen felszakadozik, csökken a felhőzet, Magyarország nagy részén hosszabb-rövidebb napsütésre is számítani lehet, majd a nap második felétől nyugat felől ismét vastagabb, nagyobb felhőtömbök érkezhetnek. Eleinte inkább a Dunától keletre valószínű elszórt csapadék, a nap második felében főleg a Dunántúlon fordul elő szórványosan eső, zápor, néhol zivatar. Az északnyugati, majd délnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet 3 és 12, a maximum 14 és 20 fok között várható.

Csütörtökön is időszakos vékonyodások, szakadozások mellett nagyrészt erősen felhős idő várható. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. Hajnalban ködfoltok képződhetnek. A keleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz. A leghidegebb órákban általában 3 és 12 fok közötti értékek valószínűek, délután 14, 20 fokra lehet számítani.

Pénteken is időszakos vékonyodások, szakadozások mellett nagyrészt erősen felhős időre lehet számítani. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. A déli, délkeleti, a Nyugat-Dunántúlon az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. Hajnalra 4 és 12 fok közé hűl le a levegő. A csúcsérték északnyugaton 14, délkeleten 24 fok körül valószínű.

Szombaton időszakos vékonyodások, felszakadozások mellett nagyrészt erősen felhős idő várható. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. A déli, délnyugati szelet élénk, sok helyütt erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14, a csúcsérték 15 és 24 fok között várható, északnyugaton számíthatunk a hűvösebb, délkeleten az enyhébb időre.

Vasárnap általában közepesen vagy erősen felhős idő valószínű. Szórványosan előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar. Sokfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél. A hajnali 4, 12 fokról 13 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Újabb térképen láthatod, hol tudsz tankolni az országban
A folyamatosan frissülő oldalon bárki megoszthatja az aktuális tapasztalatait.

Link másolása

Az egyre súlyosbodó üzemanyaghiány miatt már különböző fórumokon és csoportokban próbálják az autósok megosztani egymással a híreket és a még elérhető benzin és gázolaj lelőhelyét.

A Totalcar portál is készített már egy élő hírfolyamot és egy folyamatosan változó térképet, amelyen percről percre, illetve ahogy ők írják, "cseppről cseppre" nyomon lehet követni, hogy hol kapható vagy épp nem kapható üzemanyag.

Megjelent egy hasonló térkép a Benzinkút.info oldalon, amely egy közösségi benzinkút-információs adatbázis. Itt bárki megjelölheti az aktuális tapasztalatait a térképen.

A zöld jelzés azt jelenti, hogy az adott benzinkúton minden kapható, a sárga a hiányos készletet jelöli, a piros pedig azt, hogy minden üzemanyag kifogyott. Ahol szürke jelzést látsz, ott egyelőre még nincs adat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Civil ruhás rendőrök tepertek le egy 16 éves fiút egy debreceni plázában
Kétmillió forintot akart kicsikarni 20 éves társával egy férfitól, mindkettejüket elkapták.

Link másolása

16 éves zsarolót kaptak el civil ruhás rendőrök egy debreceni plázában - számolt be róla az RTL Híradó.

Amikor a kamasz meglátta, hogy érte jöttek, megpróbált elfutni, de a rendőrök leteperték, majd a földön megbilincselték.

A fiatal a gyanú szerint egy zsaroló, aki 2 millió forintot akart kicsikarni társával egy férfitól. Öt napja beszéltek meg találkozót vele a forgalmas bevásárlóközpontba, mert azt remélhették, hogy a tömegben feltűnés nélkül átadja nekik a pénzzel teli borítékot az áldozat. Azt viszont nem tudták, hogy már november óta figyelték őket a nyomozók.

Azt, hogy pontosan mivel zsarolták a férfit, a rendőrök nem árulták el, csak azt, hogy a 20 éves budapesti fiú ötlete volt az egész. Őt a fővárosban bérelt lakásában fogták el. Azt nem tudni, hogy milyen kapcsolatban állt társával és a megzsarolt férfivel.

A két fiatalt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vették őket. Mindketten részletes beismerő vallomást tettek. A 16 éves fiú szabadlábon lehet a tárgyalásig, társa viszont nem hagyhatja el az otthonát engedély nélkül. Akár nyolc év börtönt is kaphatnak, ha elítélik őket.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Úgy kritizálta Szijjártót a szlovák külügyminiszter, hogy ő ott állt mellette
Rastislav Káčer azt nehezményezte, hogy a magyar külügyminiszter a V4-es találkozó előtt Robert Fico volt szlovák miniszterelnökkel egyeztetett.

Link másolása

Érdekes jelenetnek lehettek szemtanúi az újságírók a visegrádi országok (V4) külügyminisztereinek tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón. Egy szlovák újságíró megkérdezte a szlovák külügyminisztertől, mit szól ahhoz, hogy a találkozó előtt Szijjártó Péter Robert Fico volt szlovák miniszterelnökkel egyeztetett - írja a hvg.hu.

„Bevallom, reggel megugrott a vérnyomásom, hogy egy szomszédos ország külügyminisztere egy volt miniszterelnökkel fog találkozni, hogy nemzeti érdekek érvényesítéséről fognak tárgyalni”

- válaszolta Rastislav Káčer. Sőt azt is elárulta, hogy egy gint is megivott emiatt.

Azzal folytatta, hogy ha nem érkezett volna meg a lengyel és a cseh külügyminiszter, megkérdezte volna a magyar külügyminisztertől, hogy ugyan minek találkoznak. Káčer ugyanis nehezményezte, hogy Szijjártó egy „gerinctelen emberrel”, aki kommunistából lett katolikus, Amerika-pártiból Amerika-ellenes. Azt is mondta, hogy ha ők kormányszintű találkozóra érkeznek Budapestre, akkor nem ülnek le az ellenzékkel.

Szijjártó Péter erre úgy reagált, hogy amióta külügyminiszter, sok mindent látott már, de olyat még nem, hogy valakit azért bíráljanak, mert nem csak a kormány képviselőivel találkozik.

„Arra szeretném kérni, hogy tanulmányozza, legyen kedves, hogy Európában eddig hány külügyminiszter találkozott ellenzéki képviselőkkel a hivatalos látogatása során, és akkor majd meg tetszik lepődni”

- mondta Káčernek a 444.hu szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
NATO-főtitkár: Már 2021 őszén tudtuk, hogy Putyin támadni fog, Magyarország is értesült erről
Jens Stoltenberg megerősítette, hogy február elején valóban beszélt Orbán Viktorral a kormányfő moszkvai látogatása után, de ekkor már nem volt újdonság neki az, amire a miniszterelnök figyelmeztette.

Link másolása

Magyarország NATO-ban és a háborúban betöltött szerepéről kérdezte a Partizán YouTube-csatorna a NATO-főtitkárát Brüsszelben egy interjú keretében. Jens Stoltenberg meglehetősen diplomatikus válaszokat adott, például elmondta, hogy a magyar kormány részt vállalt a különféle támogatásokból, elfogadta a szankciókat is elfogadta, és sok menekültet is befogadott.

Arra a kérdésre, hogy maradéktalanul elégedett-e Magyarország eddigi szerepvállalásával, azt válaszolta, hogy nem akarja rangsorolni a szövetség tagországait. Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország Törökország mellett az egyetlen olyan NATO-tag, amelyik még nem ratifikálta Svédország és Finnország tagságát, a főtitkár csak annyit mondott, számít rá, hogy Magyarország és Törökország is mihamarabb megteszi ezt.

A Partizán alapítója, Gulyás Márton felidézte, hogy Orbán Viktornak rossz megérzései voltak a február elejei, Vlagyimir Putyinnal való moszkvai találkozója után. A miniszterelnök akkor úgy fogalmazott, hogy bár az orosz elnök nem mondta neki, hogy támadásra készül, de ő látta, hogy baj van. Állítása szerint fel is hívta a NATO főtitkárát, hogy figyelmeztesse erre. Stoltenberg az interjúban megerősítette, hogy valóban beszélt a kormányfővel.

„Ekkor a NATO-tagok már teljes bizonyossággal tudták, hogy Putyin Oroszországa meg fogja támadni Ukrajnát. A közös hírszerzésünk értesült erről még 2021 őszén. Az egész világot figyelmeztettük, beleértve a NATO-tagokat Putyin megszállási terveiről és a hatalmas katonai készülődésről. Ez az információ tehát minden országnak a birtokában állt, fel voltunk készülve Putyin támadására”

- mondta.

Hozzátette, hogy szerinte helytelen lenne részleteznie a közte és Orbán között történt beszélgetést. Arra azért utalt, hogy számára nem volt meglepetés az, amit a miniszterelnök mondott neki, hiszen már 2021 őszén tisztában voltak azzal, hogy Putyin támadásra készül.

A főtitkár azt is elmondta, hogy szerinte téves gondolat az, hogy a NATO tervezett keleti bővítése provokálta ki az orosz támadást. Úgy véli, ez az elképzelés azon a feltételezésen alapul, hogy Oroszországnak jogában áll dönteni a szomszédos országok sorsáról. Hangsúlyozta, hogy Oroszország indította a háborút, miatta áll fenn ez a helyzet Európában, ami a hidegháború óta a legveszélyesebb. A konfliktust pedig az okozza, hogy Putyin nem hagyja, hogy Ukrajna eldöntse, milyen úton járjon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: