Ismét 50 százalék feletti a Fidesz támogatottsága a Nézőpont szerint
A Nézőpont Intézet ismertette a szeptember elején közzétett kutatását, amiből kiderült, hogy a Fidesz támogatottsága a nyári csökkenést követően ismét növekedni tudott.
A Nézőpont szerint a növekedéséhez a miniszterelnökkel kapcsolatos elégedettségi-indexének javulása is hozzájárult, ami mostanra elérte az 53 százalékot. A megkérdezettek válaszai alapján a nyár folyamán bejelentett rezsicsökkentés-módosítás csak kevesebb, mint a társadalom negyedét (24 %) érintette jelentős mértékben, míg a magyarok kétharmadának (67 %) rezsiköltségei csak kis mértékben, vagy egyáltalán nem változtak.
A kutatás eredményéből kiderült, hogy az ellenzéki oldalon csak a Demokratikus Koalíció tudott növekedni, amely így is csak 9 százalékon áll.
Kutatásuk szerint a Mi Hazánk 4, a Momentum és az MKKP támogatottsága pedig 3 százalékra csökkent. A Jobbik és az MSZP 2-2, az LMP 1 százalékon áll.
Új szereplő az ellenzéki pártok hosszú sorában a parlament feloszlatását és új választást követelő Jakab Péter mozgalma, a Nép Pártján, amely októberben először elérte az 1 százalékos támogatottsági szintet.