KULT
A Rovatból

Imádják külföldön a magyar zenekart, akik szállás nélkül vágtak neki Nyugat-Európának

Az odalépős rockzenét játszó DLRM-nek Franciaországban van a legtöbb rajongója, de most induló turnéjukon fellépnek cseh, német, holland és spanyol klubokban is.


Viszonylag kevés magyar zenekar mer belevágni egy több héten át tartó külföldi koncertkörútba, arra pedig még kevesebb példa van, hogy valaki rövid időn belül többször is visszatér Nyugat-Európába.

A DLRM viszont bevállalta, eddig több mind ígéretes eredménnyel. Eleinte még nem egyszer előfordult, hogy szállásuk se volt az adott városban, ahol játszottak, teljesen spontán módon kéredzkedtek be valakihez a közönségből.

Most viszont helyenként már négycsillagos szállodákban alszanak majd. A tagok közül a két alapító, vagyis Szabó Márton (ének, gitár) és Petróczi-Farkas Ádám (gitár), valamint Eklics Krisztián, menedzser és koncertszervező válaszolt a kérdésekre.

– Mi inspirált benneteket, hogy magyarként ebben a nálunk nem kimondottan elterjedt stílusban utazzatok?

– Egyszerűen csak az, hogy ilyesmi zenéken nőttünk fel. Nyilván később is értek ilyen-olyan hatások, de az, hogy ilyen zenét kezdtünk el csinálni, egész egész egyszerűen azzal magyarázható, hogy ezt szeretjük. Szerintem sohasem volt egyikünk sem a „divatzenék” vagy az éppen aktuális zenei trendeknek a híve/követője. Nekünk a stílus az nagyon lassan alakult ki, sőt igazából még jelenleg is formálódik.

Ha összehasonlítjuk azokat a dalokat, amiken most dolgozunk és mondjuk az első kislemezünk, a 'Dear Danube' dalait, elég nagy progresszió figyelhető meg. Elmondható végül is, hogy mindig olyan számokat írtunk, amit mi is hallgatnánk, az ízlésünk pedig szüntelen formálódik. Igazából nincs nagy tudatosság a dalszerzésünkben, tehát

az, hogy Magyarországon nem terjedt el ez a stílus, nem nagyon befolyásolt minket.

– Magyar nyelvű dalokban egyáltalán nem gondolkodtok?

– A dalokkal mindig is úgy voltunk és leszünk is mind zeneileg, mind szövegileg, hogy mindenképpen csak olyat adunk ki a kezünkből, ami őszinte. Sosem döntöttük el előre, hogy milyen nyelven szeretnénk dalokat írni. Marci írja a szövegeket, és nagyon személyes dolognak tartja az írást. Jelenleg angolul jönnek a dalok, de ha ezt el kéne dönteni előre, valószínűleg nem is tudna ilyen jó és őszinte szövegeket írni. Az elején például teljesen más stílusú zenéket csináltunk, és voltak is magyar nyelvű dalok, akkor épp azt a világot éltük, ami azóta természetesen formálódott és a legutóbbi anyag hangulatában és szövegében is angol volt. Nem zárkózunk el semmilyen stílustól, nyelvtől vagy világtól, úgyhogy biztosan csak azt tudom mondani, hogy bármi lehet a jövőben.

– Kezdettől fogva preferencia volt számotokra a külföldi mozgolódás?

– Valahol igen. Bár alapvetően nem volt ilyen preferencia, de mindannyian rettentően szeretünk úton lenni, szeretünk különböző nemzetiségű emberekkel, idegen helyeken barátkozni és egy elég sok nyelven beszélő, alapvetően is nagyhangú, szószátyár zenekar vagyunk. (nevet)

Kezdettől fogva hajtott minket a kalandvágy, hogy külföldön is játszunk, és mivel a zenében nincsenek határok, meg is ragadjuk a lehetőséget, hogy minél többet turnézzunk külföldön.

Ennek ellenére ugyanúgy imádjuk a hazai pályát is, csak ugye a két dolog teljesen más terep és az emberek többségének nyilvánvalóan az tűnik fel, ha külföldre merészkedünk.

dlrm1

– Mondhatjuk, hogy Nyugat-Európában többen ismernek benneteket és több rajongótok van, mint Magyarországon? Ha igen, hogyan élitek meg ezt?

– Azt állítani, hogy többen járnak a koncertekre mint mondjuk Budapesten, túlzás lenne. Ugyanakkor a fővároson kívül eső hazai koncertjeinkhez viszonyítva már elmondható, hogy nagyobb az érdeklődés kint. Ha egész Nyugat-Európát vesszük akkor természetesen mások az arányok, mivel egyre több várost érintünk a turnék során, ezek összességében nagyobb lefedést jelentenek.

Ha egyenként vizsgáljuk, akkor úgy néz ki, hogy éppen átlépjük azt a pontot, amikor a kinti koncertjeinken is hasonló mértékű érdeklődőre számíthatunk, mint Budapesten. Persze főleg ott, ahová már harmadszor megyünk vissza, de akadnak olyan állomások, ahol már eleve egy jól működő klubban, ottani zenekarokkal játszunk, így több emberre számíthatunk, mint ahol majd egymagunk lépünk fel, és először látogatunk az adott városba. Ilyen például Dél-Franciaország és Barcelona.

Ha a tavaszi turnénk állomásait megnézzük, akkor látható, hogy a 30 állomásból mindössze 3-4 hazai koncertünk lesz, ezzel szemben viszont Franciaországban 6 állomásunk van, tehát mondhatjuk, hogy ebben a tekintetben már aktívabban működünk arrafelé, mint itthon.

dlrmtour

– Mit gondoltok, miért pont Franciaországban ennyire vevők a zenétekre?

– Ötletünk sincs, egyszerűen csak eszméletlen jó fogadtatásban volt része a koncertjeinknek és nekünk magunknak is. Annyi rossz sztereotípiát hallottunk mindannyian ezelőtt a Franciákról, és hál'istennek tökéletesen rácáfolt erre a valóság. Buliznak, tudják a szövegeket, megvendégelnek, és mondhatni úgy várnak minket vissza, mintha valami rég nem látott rokonaik lennénk. Ezt nagyon jó megélni.

Az első turnénkon nagyon sok "random" dolgot vállaltunk be, például nem foglaltunk előre szállást, vagy volt, hogy koncertet sem szerveztünk adott napra és városba, hanem ott a helyszínen jártuk körbe a klubokat, így találtunk helyeket, ahol aznap felléphettünk.

Végül még szállást is kaptunk. Ez azért más országokban nem volt annyira jellemző. Egyszerűen bejött nekik, hogy itt ez a magyar zenekar a világ végéről, megálltak a hely előtt a busszal, teljes felszereléssel, hogy játszanának. Imádták ezt a szituációt, és az csak fokozta a "rajongásukat", hogy mikor megkérdezték, hol alszunk, azt válaszoltuk, hogy még nem tudjuk. Azonnal felajánlották, hogy aludjunk náluk. Volt, hogy többen is, mi pedig több felé osztódtunk, ami szintén segítségünkre lett a következő turnénk során, mivel több barátság köttetett, akik most külön-külön is segítenek az utunk során. Ugyanakkor még csak az északi országrészben jártunk, délre még csak most tavasszal térünk ki, amiről az a hír járja, hogy egészen más a kultúra, mint északon. Meglátjuk, az előzetes kommunikációk alapján pozitívak a tapasztalataink.

Egy koncertfelvétel az A38-ról:

Videós beszámoló a tavaly nyári nyugat-európai turnéról:

– Milyen volt a fogadtatás, amikor először kilincseltetek a nyugati klubok szervezőinél? Egyből mondta mindenki, hogy jöhettek, vagy ennél azért nehezebben ment a szervezés?

– Mindenhol különbözőképpen fogadtak, vagy éppen nem fogadtak. (nevet) Ami biztos, hogy már korábbi visszacsatolások nélkül elég nehéz bármit is elérni. Ebben az esetben volt korábbi hivatkozási alap ami már egy kiindulópont, emellett ha ismersz hazai zenekarokat, akik turnéztak kint, érdemes velük is beszélni. Elmondják a tapasztalataikat, kapsz egy képet az adott klubról – amiben egyébként az internet is nagy segítség lehet, ha megnézzük a hely eseményeit, fotóit, videóit, már nagyjából tudjuk, hogy itt szívesen látnának-e minket.

A teljesen ismeretlen területekkel sokkal több a munka: kimegy sok száz email, amiből aztán 5-10 válasz érkezik, amiből leginkább a "sorry" kezdetű a jellemző. Azonban ha már 1-2 érdeklődés beesik, onnan már el lehet indulni.

Kitartóan kell csinálni, az biztos. De megtaláljuk azokat az arcokat, akik bizalmat szavaznak nekünk, aztán oda kell tenni a bulit, és sínen lesznek a dolgok. (nevet)

– Anyagilag ki tudtok jönni pozitívan egy ekkora volumenű külföldi turnéból? Mi kell ahhoz, hogy ez sikerüljön?

– Az elején ez szinte lehetetlen volt, de a befektetett energia meghozza a gyümölcsét. A jelenlegi turnénk már egészen máshogy épült fel, mint a tavaly nyári, vagy őszi. Itt már a korábbi helyek és tapasztalatok, amire lehetett építeni, és kalkulálható, míg korábban sok volt a kockázatvállalás.

Ennek a turnénak a jelentősebb részét már biztosabb alapokra helyeztük, és egy töredéke a "kísérletezés", a teljesen új helyszíneken – bár ezek közül is szerencsére a legtöbb olyan feltételeket tudott ajánlani, hogy a szállásunk és ellátásunk, valamint némi útiköltség hozzájárulásunk biztosítva van. Emellett lettek szponzoraink, támogatóink, akik ilyen-olyan formában hozzájárultak az egész turné megvalósításához.

dlrm2

– Mennyire van képben vele a külföldi közönség, honnan jöttetek? Ha tudják, hogy viszonyulnak hozzá?

– Ez is egy érdekes tapasztalat. Mint ahogy azt talán előre elképzeli az ember, ha megfordul egy nyugat-európai országban, hogy miként viszonyulnak majd, ha bemutatkozol és elmondod, honnan jöttél. Az, hogy egyáltalán ismerik-e vagy tudják, hol helyezkedik el a térképen Magyarország, az attól is függ, milyen messze vagy innen, vagy mennyire nyitott és kulturált emberekkel találkozol.

Sokaknak csak annyi van meg Magyarországból, hogy Budapest, Gulyás, meg hogy kicsit ilyen "Kelet-Európa" és emiatt gyakran meglepődnek, és tetszik nekik, hogy mi ezt csak így bevállaljuk, és ilyen mentalitással csináljuk.

Azt szűrtük le mindebből, hogy ha az országról egy képet szeretnénk mutatni azok számára, akik nem ismerik, vagy nem igazán tudják, mi van itt, akkor ilyen módon abszolút pozitív benyomást lehet kelteni az emberekben. Leginkább azt váltja ki belőlük, hogy szeretnének ellátogatni hozzánk, megnézni honnan jöttünk.

– A hozzátok némileg hasonló zenét játszó Run Over Dogs már Amerikába is eljutott. Ti gondolkoztok tengerentúli turnén?

– Éppen nemrég beszélgettünk erről. Természetesen nagyon jó lenne, ugyanakkor próbálunk odafigyelni arra, hogy ha most ennyi időt és energiát fektetünk abba, hogy Európa szerte megismerjenek minket, fontos, hogy rendszeresen vissza-vissza térjünk az adott városokba, különben kihűl a dolog, és nagyon könnyen el lehet veszíteni a bázist mindenfelé.

Már most is meglehetősen kompromisszummal teli döntések sokasága jellemzi azt, amikor meghatározunk egy irányt, például egyszerűen nincs annyi naptári nap egy szezonban, hogy kellőképpen összehangolhassuk az európai állomásokat a magyarországiakkal.. Ebbe most még csak úgy tudnánk beilleszteni egy tengerentúli turnét, hogy az kárára válna az európai építkezésünknek. A tervek szerint viszont 1-2 éven belül már szeretnénk megvalósítani, mert Amerika egy nagyon izgalmas hely.

dlrm4

Koncertfotók: Bátori 'Jim' Gábor

dlrm7

– Miben lesz más a most induló nyugat-európai kör az eddigiekhez képest? Melyik állomást várjátok legjobban?

– Az összeset. De tényleg. Lesz pár hely, ahova harmadjára térünk vissza és rengeteg barátunk van, illetve lesznek helyek amik az újdonság varázsával kecsegtetnek. Mindkettőnek megvan a maga szépsége úgyhogy konkrét állomást nem tudok mondani csak azt hogy az egész túrát várjuk a legjobban úgy ahogy van.

Annyiban mindenképpen más lesz, mint az előzőek, hogy most még egy héttel megtoldottuk. Ezáltal lesz lehetőségünk eljutni Dél-Franciaországba és Barcelonába. Mindig nagyon izgalmas új helyekre érkezni, azt hiszem van is egy ilyen fétisünk. (nevet) Ezen kívül van egy olyan szegmense is már ennek a turnénak, hogy kezd kiforrni az egész, ezáltal komolyabb, színvonalasabb klubokba is eljutunk, egy fokkal profibb hozzáállással tudunk dolgozni.

Így például helyenként már 4 csillagos szállodában leszünk elszállásolva, ami elég erős kontraszt ahhoz képest, hogy korábban még mindenféle konkrét szállás nélkül vágtunk bele.

– Mennyire szenvedély és mekkora mértékben hivatás számotokra a zenélés jelenleg? Célotok, hogy ebből éljetek meg?

– Teljes mértékben szenvedély és egyre inkább hivatás. És természetesen mindannyiunknak az a célja, hogy abból keresse a kenyerét, ami a szenvedélye, és amit a legjobban szeret csinálni. Nem igazán lehetne anélkül ilyen eredményeket elérni, ha nem lenne szenvedélye az embernek ez az egész.

dlrm5

– Külföldre is költöznétek akár, ha kapnátok egy nyerő ajánlatot egy jó nevű nyugati producertől vagy stúdiótól?

– Jó kérdés... Egyelőre nem gondoljuk indokoltnak, tekintve hogy már nincsenek hagyományos értelemben vett határok. Mondhatni bármikor ki tudunk menni koncertezni, vagy ha arról van szó, innen is le lehet szerződni bármilyen nemzetközi kiadóhoz. Egyébként a jelenlegi producerünk Nóniusz Gábor, akiről túlzás nélkül lehet mondani, hogy bőven nemzetközi színvonalú anyagokat készít, ennek is van szerepe abban, hogy jól tudunk működni a nemzetközi színtéren.

Másik szempont még, hogy jelenleg iskola, munkahely, barátnő, miegymás köti ide a tagokat, ezt mind összehangolni egy esetleges költözéssel egy egész zenekarnak meglehetősen nagy falat.

Ami azt illeti, az általunk ismert példák inkább azt mutatják, hogy az esetek többségében egy ilyen döntésre inkább rámegy a zenekar, mint nem.

Egyelőre tehát semmi nem indokolja, hogy külföldre költözzünk. Nagyon szeretünk itthon lakni, és igazából itthonról is tudunk mindent ugyanúgy csinálni.

Legközelebb Budapesten február 23-án lehet élőben elcsípni a zenekart a Robot klubban, innen indul aztán a 30 állomásos európai turné, érintve Ausztriát, Csehországot, Németországot, Hollandiát, Belgiumot, Franciaországot, és Spanyolországot is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Sosem fog botoxoltatni, direkt bezárta magát egy ketrecbe, és utálja a szexjeleneteket – 50 érdekesség az 50 éves Marion Cotillard-ról
Oscar-díjas filmsztár, klímaaktivista, étteremtulajdonos, énekesnő, egyben pedig a 21. század legsikeresebb francia színésznője… Nem semmi élet!


1. Hajnali 4 óra 50 perckor született, 1975. szeptember 30-án, Párizsban.

2. Orléans-ban nőtt fel, és csak 16 évesen költözött Párizsba.

3. Az apja, Jean-Claude Cotillard és az édesanyja, Niseema Theillaud mindketten színészként és tanárként dolgoztak.

4. 1993-ban, 17 évesen debütált a képernyőn a kanadai tévésorozatban, a Hegylakóban. A sorozat 1. évadának 17. részében egy névtelen lányt alakított, aki éppen életet adott egy gyermeknek. Ezután a 21. részben tért vissza a Lori Bellian nevű karakter szerepében. Ez volt az első angol nyelvű szerepe is.

5. Ő az egyik a hét színész közül, akik Oscar-díjat (Cotillard a Piafért) nyertek olyan szerepért, amelyben többnyire idegen nyelven beszéltek. A többiek Sophia Loren (Egy asszony meg a lánya), Robert De Niro (A keresztapa 2), Roberto Benigni (Az élet szép), Benicio Del Toro (Traffic) és Christoph Waltz (Becstelen brigantyk) és Youn Yuh-Jung (Minari – A családom története).

6. „Injekciófóbiás”, és kijelentette, hogy sohasem fog botoxot, plasztikai műtétet vagy bármi mást alkalmazni, amit a testébe kell beadni, hogy fiatalabbnak tűnjön.

7. Két hónap alatt tanulta meg a lengyel nyelvű szövegét az Idegen földön (2013) című filmhez.

8. Két francia étterem, a Jaja és a Glour tulajdonosa.

9. Gitározik és basszusgitározik, illetve zongorázik is. Utóbbit gyerekként otthon tanulta meg, a Te meg én (2006) című film kedvéért pedig csellózni tanult, hogy eljátszhassa a szólista szerepét.

10. A sötét lovag: Felemelkedés (2012) című filmet az USA-ban, a Rozsda és csont (2012) című filmet pedig Franciaországban forgatta nagyjából egy időben, pár hónappal a fia, Marcel Canet születése (2011. május 19.) után. Az USA és Franciaország között repült oda-vissza, hogy mindkét filmhez rögzíthessék a jeleneteit.

11. Ő az első és eddig egyetlen művész, aki francia nyelvű alakításáért nyerte el a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat.

12. James Gray rendező, aki az Idegen földön (2013) című filmben rendezte, kijelentette, hogy Cotillard a legjobb színész, akivel valaha dolgozott. Gray kifejezetten neki írta Ewa Cybulska karakterét.

13. Miután megnézte a Születésnap (1998) című filmet, elkezdett dánul tanulni, mivel 1999-ben a cannes-i filmfesztiválon találkozni akart a rendezőjével, Thomas Vinterberggel. Miután pedig megnézte Julio Medem Az északi sarkkör szerelmesei (1998) című filmjét, spanyolul is elkezdett tanulni.

14. 2013. november 15-én bezárkózott egy ketrecbe a párizsi Louvre múzeum közelében, hogy követelje 30 Greenpeace-aktivista szabadon bocsátását, akiket Oroszországban egy sarkvidéki tiltakozás miatt börtönöztek be. A ketrecbe lépve egy transzparenst tartott a kezében, amelyen ez állt: „Én vagyok a klíma védelmezője.” Néhány nappal később az aktivistákat szabadon engedték. Cotillard egyébként 2002 óta a Greenpeace tagja és szóvivője.

15. A Greenpeace-szel egyszer Kongóba is utazott, hogy megnézze a fakitermelő cégek által tönkretett trópusi esőerdőket. Erről szól a Congo: Des forêts en sursis (2010) című rövid dokumentumfilm.

16. Hogy milyen a zenei ízlése? Nos, a kedvenc előadói: David Bowie, Janis Joplin, The Rolling Stones, The Beatles, Otis Redding, Radiohead, Elvis Presley és Lykke Li.

17. A filmszínészek közt is vannak bálványai természetesen, például ők: Greta Garbo, Romy Schneider, Juliette Binoche, Toni Collette, Peter Sellers, Charlie Chaplin és Sir Laurence Olivier.

18. Simone művésznéven énekelt Maxim Nucci Yodelice nevű zenekarában. A nagymamáját hívták Simone-nak.

19. Fontolóra vették Ryan szerepére a Gravitáció (2013) című filmben, de végül Sandra Bullock kapta meg a szerepet.

20. Utálja a szexjelenetek forgatását, de kijelentette, hogy az első és egyetlen alkalom, amikor ez nem zavarta, az a Rozsda és csont (2012) című filmben volt Matthias Schoenaerts mellett, mivel ez egy különleges pillanat volt a karakterének, aki először szexelt, miután elvesztette a lábait.

21. Rajong a Trónok harca és a brit Pusszantlak, drágám! című sorozatokért.

22. A kedvenc filmjei: A diktátor (1940), Az élet csodaszép (1946), Soy Cuba (1964), Estély habfürdővel (1968), Az elefántember (1980), A király és a madár (1980) és Tandem (1987).

23. Tim Burton nagy rajongójaként a Nagy hal (2003) forgatókönyvét egy hónapon át a párnája alatt tartotta, abban a reményben, hogy ez növeli esélyeit arra, hogy vele dolgozhasson. Össze is jött, a Nagy hal lett az első hollywoodi filmje.

24. A Nagy hal óta egyébként minden angol nyelvű szerepét ő maga szinkronizálja franciára.

25. A fia, Marcel születése után egy hónappal tért vissza a munkába, hogy megkezdje A sötét lovag: Felemelkedés forgatását. A legtöbb jelenetét egy hónappal elhalasztották, és Christopher Nolan rendező helyet biztosított Cotillard családjának a forgatáson. Nolan csodálkozott is Cotillard azon képességén, hogy ilyen hamar a szülés után visszatért a munkába, „szupernőnek” titulálta.

26. Ha nem jött volna össze a színészet, az énekesnői pályát választotta volna.

27. A Macbeth (2015) című film cannes-i sajtótájékoztatóján szereplőtársa, Michael Fassbender kijelentette, hogy Cotillard a legjobb színésznő a szakmában.

28. Az Oscar-gálán viselt sellőszerű ruhát (amikor elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat) Jean-Paul Gaultier kifejezetten neki tervezte. A ruha értéke megnőtt, mióta Cotillard viselte, és 2023-ban már 180 000 dollárra becsülték, ami az egyik legdrágább ruha, amit valaha az Oscar-gálán viseltek.

29. Állítása szerint a színészek közül a leginkább Harry Dean Stantonba (Bilincs és mosoly, Kelly hősei, Pat Garrett és Billy, a kölyök, A nyolcadik utas: a Halál, Menekülés New Yorkból, Veszett a világ, Halálsoron, Lucky, Twin Peaks) volt belezúgva.

30. Hét filmben dolgozott együtt a gyermekei apjával, a színész-rendező Guillaume Canet-vel: Szeress, ha mersz (2003), Le dernier vol (2009), Apró kis hazugságok (2010), Vérkötelék (2013), Rock’n Roll (2017), Együtt megyünk (2019), Astérix és Obelix: A középső birodalom (2023). Sőt, már leforgatták a nyolcadikat, a Karmát is, 2025 júniusában azonban 18 év együttlét után (sosem házasodtak össze) szakítottak.

31. 2007 októberében jöttek össze Canet-vel. Először 1997-ben találkoztak, de csak 10 évvel később kerültek közelebb egymáshoz.

32. Ha lehetséges, helyi termelőktől vásárolja az ételeit, és az 1980-as évek óta újrahasznosít, ezt a szokást a nagymamájától tanulta.

33. Fontolóra vették Patrizia Reggiani szerepére A Gucci-ház (2021) című filmben, mielőtt Lady Gaga megkapta volna a szerepet.

34. Két öccse van: Guillaume és Quentin, akik egypetéjű ikrek (1977. november 6-án születtek). Guillaume Cotillard forgatókönyvíró és rendező, Quentin Cotillard pedig szobrászként dolgozik.

35. Több mint 300 magazin címlapján szerepelt világszerte, többek között a Vogue, az Elle, a Marie Claire, a Variety, a Harper's Bazaar, a Vanity Fair, a Madame Figaro, a Glamour, a W, a The Hollywood Reporter és a Wall Street Journal Magazine borítóin.

36. 2015-ben egy Larry King-interjúban kifejezte a vágyát, miszerint nagyon szeretne együtt dolgozni Meryl Streeppel. 2025-ig, az 50. szülinapjáig ez sajnos nem jött össze. Bár mindketten szerepeltek az Extrapolációk (2023) című minisorozatban, de más-más epizódban, így nem volt közös jelenetük.

37. 1998-tól 2000-ig a Julien Rassam nevű francia színésszel volt kapcsolatban. 2000 és 2005 között a szintén színész Stéphan Guérin-Tillié volt a partnere, 2005 és 2007 között pedig a francia énekes, Sinclair.

38. A Maud Fontenoy Alapítvány védnöke, egy nem kormányzati szervezeté, amelynek célja, hogy a gyermekeket az óceánok által képviselt létfontosságú örökség megőrzéséről tanítsa.

39. A sötét lovag: Felemelkedés (2012) New York-i premierjén és a 2013-as Golden Globe-gálán viselt ruháit a Dior kifejezetten neki tervezte.

40. Úgy mondott igent Jean-Pierre Dardenne és Luc Dardenne Két nap, egy éjszaka (2014) című filmjének főszerepére, hogy látta volna a forgatókönyvet. A szerepet azután kapta meg, hogy a rendezők megismerkedtek vele a Rozsda és csont (2012) forgatásán, amelynek társproducerei voltak.

41. 2014-ben a „21. század legjövedelmezőbb francia színésznője” címet kapta. A filmjeire 2001 és 2014 között több mint 38 millió jegyet adtak el Franciaországban, és világszerte több mint 3 milliárd dolláros bevételt hoztak.

42. 2014-ben Robbie Collin, a The Daily Telegraph újságírója „korunk legnagyobb némafilmszínésznőjének” nevezte őt, mert szerinte képes csak a szemével és az arckifejezéseivel érzelmeket kifejezni, noha soha nem játszott némafilmben.

43. 41 évesen, 2017. március 16-án született meg a második gyermeke, a Louise Canet nevű kislány.

44. A brazil Chara Rial márka cipőt nevezett el róla.

45. Alexander Payne (Kerülőutak, Utódok, Téli szünet) és Pedro Almodóvar (Mindent anyámról, Beszélj hozzá!) rendezők azt nyilatkozták, hogy szívesen dolgoznának együtt Cotillard-ral. Ez eddig egyiküknek sem jött össze.

46. Fontolóra vették Fantine szerepére A nyomorultak (2012) című musicalben, végül azonban Anne Hathaway lett a befutó, aki Oscar-díjat nyert az alakításáért.

47. 2011-ben a Warner Bros. felajánlotta neki Morgana szerepét az Arthur király: A kard legendája (2017) című filmben, amelynek rendezője David Dobkin lett volna, de a projektet költségvetési okok miatt törölték. Végül Guy Ritchie irányítása alatt forgott le később a film, a Morganához hasonló karaktert pedig Astrid Bergés-Frisbey játszotta el benne.

48. A Fantázia (1940) és az E.T. – A földönkívüli (1982) című filmeket tartja az elsők között, amelyek igazán mély benyomást tettek rá.

49. A Total Film magazin minden idők 200 legjobb alakításának listáján a 68. helyet szerezte meg a Piafbannyújtott alakításával.

50. Ha valaki szeretné új szerepben látni Mariont, kapcsoljon az Apple TV+-ra, mivel ő is csatlakozott a The Morning Show című sorozat szereplőgárdájához a nemrég elindult 4. évadban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Meghalt Elek Judit
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező 87 éves volt.


Hosszas betegség után, 2025. október 1-jén, 87 éves korában meghalt Elek Judit Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, írja a Telex. A hírt fia, Berger László operatőr-producer közölte. Halála szinte egy időbe esett azzal, hogy Párizsban díszvetítésen bemutatták 1967-es, Locarnóban nagydíjat nyert dokumentumfilmjét, a Meddig él az ember?-t.

Elek Judit 1945-ben túlélte a budapesti gettót. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanult, a Máriássy-osztályban, olyan alkotók mellett, mint Huszárik Zoltán és Szabó István. Első filmjei a hatvanas években Cannes és Locarno versenyprogramjába is bekerültek.

Később dokumentum- és játékfilmjeivel lett ismert, amelyek a magyar társadalom tabuit bontották ki. Művei között szerepel

a Sziget a szárazföldön, a Majd holnap, a Mária nap, a Tutajosok és a Mondani a mondhatatlant.

Filmjeit világszerte vetítették, sok helyen tananyagként használták. Itthon gyakran találkozott betiltásokkal és támadó kritikákkal. Nemzetközi elismerései között ott van a francia Irodalom és Művészetek Rendjének lovagkeresztje.

Az utóbbi években Európa több városában retrospektív válogatások mutatták be életművét. Hagyatékát a férjével, Kézdi-Kovács Zsolttal alapított stúdió és a fiuk, Berger László gondozza tovább.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
2025 eddigi legjobb mozijában Leonardo DiCaprio a lányáért küzd – Az Egyik csata a másik után instant kultfilmmé válhat
A kopott, koszos fürdőköpeny mostantól hivatalosan is a menőség jelképe! A Boogie Nights és a Vérző olaj rendezőjének pedig kijárna már egy Oscar-díj!


Leonardo DiCaprio mindig alaposan megválogatja a szerepeit, filmjeit. Talán ezért is van az, hogy pl. az utóbbi 10 évben mindössze 4 filmben szerepelt (2015: A visszatérő, 2019: Volt egyszer egy… Hollywood, 2021: Ne nézz fel!, 2023: Megfojtott virágok). Nem híve a gyártósornak, s talán épp emiatt számít máig minden DiCaprio-film kiemelkedő filmes eseménynek, az idén 51 éves színész pedig az egyik utolsó filmsztárnak.

Legújabb választása, az Egyik csata a másik után pedig igazából egy a hollywoodi mennyekben köttetett kapcsolatból alakult ki.

DiCaprio már igen régóta szeretett volna együtt dolgozni Paul Thomas Andersonnal, a tizenegyszeres Oscar-jelölt író-rendezővel, aki olyan filmekkel vonult be eddig a filmtörténet halhatatlanjai közé (többek között), mint a Boogie Nights (1997), a Magnólia (1999), a Vérző olaj (2007), a Fantomszál (2017) vagy a Licorice Pizza (2021). Legújabb rendezése, az Egyik csata a másik után, amit egy korábbi filmjéhez, az Beépített hibához (2014) hasonlóan szintén Thomas Pynchon egyik könyve (a Vineland) inspirált, egyértelműen DiCaprio után kiáltott, így összejött a régóta vágyott közös meló. És milyen hatalmas szerencse, hogy összejött!

A sztori szerint a szerelmespár, „Ghetto” Pat Calhoun (DiCaprio) és Perfidia Beverly Hills (Teyana Taylor) egy szélsőbaloldali forradalmi csoport, a Francia 75 tagjai. Perfidia bevándorlókat szabadít ki az idegenrendészet egyik telephelyéről, és megalázza a parancsnokot, Steven Lockjaw-t (Sean Penn), aki szexuális vonzalmat érez iránta. A Francia 75 ezután politikusok irodáira, bankokra és az áramellátó hálózatra támad, Lockjaw pedig Perfidiára vadászik, s el is kapja, de elengedi, miután a nő beleegyezik, hogy szexel vele.

Perfidia nem sokkal később megszüli a kislányát, Charlene-t, de Pat nem tudja rávenni, hogy családként éljenek. A nő elhagyja őket, hogy folytassa forradalmi tevékenységét, de elkapják, s hogy elkerülje a börtönt, beárulja a Francia 75 tagjait. Pat és Charlene így kénytelenek Bob és Willa Ferguson néven bujkálni a Baktan Cross nevű menedékvárosban. Tizenhat évvel később Patet/Bobot már paranoiás piásként és drogosként látjuk viszont, aki túlzottan védelmezi a közben felcseperedett Willát (Chase Infiniti). Lockjaw azonban továbbra is vadászik rájuk. Mivel épp felvételt akar nyerni egy a fehér felsőbbrendűséget hirdető elit klubba, ezért, hogy eltitkolja faji keveredésű kapcsolatát, mindenképp meg akar bizonyosodni arról, hogy Willa az ő lánya-e. A Francia 75 riasztása után Willának nyoma vész, Bob pedig mindent megtesz, hogy felkutassa és megmentse élete egyetlen megmaradt értelmét.

Hogy mindez milyen műfajban fogant? Azt nehéz pontosan megállapítani. Talán a krimi és a dráma ugranak be először, ez azonban nem elegendő, tekintve, hogy nem kevés akciójelenetet is kapunk, ami pedig még váratlanabb, jól működő humort is.

Szóval az akció-krimi-dráma talán találóbb, egy csipet vígjátékkal nyakon öntve. Paul Thomas Anderson számára tehát ez egyfajta karrierösszegző film, hiszen szinte minden korábbi rendezésének zsánerét mixelte itt egybe. De még hogy!

Az Egyik csata a másik után talán egy kicsit nehezen adja magát az elején, főként a fent felvázolt, igen hosszú expozíció miatt (a film maga sem épp rövid a kb. 160 perces játékidejével). Sok minden történik az első 45 percben, akciók, időugrások, montázsok, mintha kapkodna egy kicsit a forgatókönyv, nem könnyű felvenni a ritmust és a hangulatot. Majd, amikor megtörténik a 16 éves ugrás, hirtelen egy másik filmben találjuk magunkat.

Innentől kezdve kb. egy nap történéseit sűríti bele Anderson a hátralévő játékidőbe, méghozzá annyi feszültséggel, izgalommal, kiváló dialógussal, káosszal, erőszakkal és teljesen őrült jelenetekkel, amelyek láttán bátran kijelenthető, hogy egy új, instant filmklasszikus született, s egyben 2025 eddigi legjobb filmje is.

A Bob és Willa utáni hajsza ugyanis egész Baktan Crossra hatással van, konkrét utcai lázadások törnek ki, az illegális bevándorlóknak pedig menekülniük kell, így a központi Lockjaw-Willa-Bob-tengely kiegészül kiváló mellékszálakkal is. Például a Willa karatetanárát alakító Sergio szenszeiével (Benicio Del Toro), aki a helyi menekültek Oskar Schindlere és egyben Bob egyetlen segítsége az elkeseredett harcban a hatalmas katonai túlerő ellen. Del Toro és DiCaprio pedig azért nagyszerű páros, mivel Sergio szenszei folyamatos, még a legnagyobb zűrök közepette is megingathatatlan nyugalma kiváló egyensúlyban van Bob pörgős, kétségbeesett, ideggóc figurájával, akinek a játékidő kb. kétharmada alatt folyamatosan hordott fürdőköpenye a végére már szinte saját karakterrel bír, minden bizonnyal gyakran jelennek majd meg Bob Fergusonnak öltözött vendégek a jövő beöltözős bulijain.

Annál is inkább, mivel az Egyik csata a másik után biztosan nem merül majd a feledés homályába, kultfilmmé nemesedik nem is olyan sokára, és minden bizonnyal kiemelt helye lesz majd a 2026 márciusában sorra kerülő 98. Oscar-gála legfőbb kategóriáiban is.

Az például elég furcsa lenne, ha Sean Penn nem kapna újabb jelölést (vagy akár a harmadik díját a Titokzatos folyó és a Milk után) a legjobb férfi mellékszereplők közt, mivel teljesen ellopja a show-t az eszement, folyton megfelelni akaró, perverz, gyerekes és kicsinyes ezredes szerepében. Minden rezdülése arany, régóta látott már a nagyvászon ennél emlékezetesebb filmes gonoszt. Persze a többiek is remekelnek: DiCaprio is parádés, ahogy azt tőle megszokhattuk, Chase Infiniti Willaként egyszerre törékeny és tűzrőlpattant, Del Toro maga a megtestesült csi, és Teyana Taylor is emlékezetes, bár nem sokan zárják majd a szívükbe a rendkívül antipatikus karakterét.

S hogy az akciókról is ejtsünk néhány szót, ami korábban azért egyáltalán nem volt P.T. Anderson stílusa: nos, még e tekintetben is kapunk egy az év végi toplistákon minden bizonnyal előkelő helyet érdemlő autósüldözéses jelenetet a fináléban, ami úgy lett hihetetlenül látványos és izgalmas, hogy az egymást üldöző kocsik több száz méterre vannak egymástól, és csupán egy kietlen pusztán áthaladó autóúton száguldanak. Elképesztő szcéna egy elképesztő filmhez.

Az Egyik csata a másik utánról tehát bátran kijelenthető, hogy Anderson egyik legjobb filmje (a Vérző olajjal vetekszik), ahogy Leonardo DiCaprio és a többi színész filmográfiájának is az egyik legfőbb ékköve lesz. Fürdőköpenyöveket becsatolni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a sorozat pont olyan, mint egy korsó Guinness: kesernyés, erős és teljesen addiktív!
Ha azt hitted, a kosztümös drámák már unalmasak, a Netflix új sorozata pár perc alatt rácáfol. Ne lepődj meg, ha egy epizód után azt veszed észre, hogy már a harmadik résznél jársz.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. szeptember 30.



A Netflix új kosztümös drámája, A Guinness család pontosan az a fajta sorozat, amire titkon mindenki vágyott, csak eddig nem tudta. Mert hát, valljuk be, a zsáner az utóbbi időben kissé porosnak tűnt, csinos ruhák, nagy házak, kis intrikák. Downton Abbey, A Bridgerton család és társai, de semmi, ami igazán felrázná a nézőt. Nos, Steven Knight megtette, amit tőle elvárhattunk, kapunk egy történetet, ami egyszerre izgalmas, sötét, vicces és szívszorító. Mindez a Guinness-sör keserű ízébe csomagolva.

Knight pályája önmagában is megérne egy külön sorozatot. Elég csak a Locke feszült kamaradrámájára vagy a legendásan pocsék Vihar előtt című sci-fi-thrillerre gondolni, hogy belássuk, kevés alkotó ingázik ilyen könnyedséggel a zseniális és a botrányosan rossz produkciók között.

De, amint sorozatról van szó, ott Knight általában telibe talál. A Birmingham bandája óta tudjuk, hogy a szakember nemcsak kiváló író a feszült, több szálon futó drámák terén, hanem képes úgy újrafogalmazni a múltat, hogy az egyszerre legyen autentikus és modern. A Guinness család pedig ennek a hagyománynak a méltó tagja.

A történet 1868-ban indul, amikor Sir Benjamin Guinness (Graham Ashworth), távozik az élők sorából. Az örökség, ahogyan az lenni szokott, a családtagok között vihart kavar, miközben az egész ország a polgárháború határán táncol. Írország ekkor forrongott csak igazán, katolikusok és protestánsok csaptak össze, a szegények próbálnak életben maradni, miközben a gazdagok tovább gazdagodnak. A Guinness-birodalom tehát nemcsak egy sörfőzde, hanem politikai és társadalmi játszmák terepe is. Knight nem rest mindezt színes, fordulatos kitalált történetté gyúrni.

Az örökösödési játszmája elsőre klasszikusnak tűnhet: Arthur (Anthony Boyle), a politikai ambíciókkal túlfűtött idősebb testvér és Edward (Louis Partridge), a munkamániás öccs, akik közösen kapják meg a serfőzdét, de teljesen eltérő álmokkal és törekvésekkel. Ehhez jön a másik két testvér, a részeges Benjamin (Fionn O’Shea), valamint az egyetlen lány, akit már férjhez adtak, így a családi hatalomért vívott csatába nincs beleszólása. Az ember azt hinné, ez lesz a fő konfliktus, de Knight mást gondolt. A sorozatban jóval több a csavar, mint amit egy örökség köré fel lehetne húzni, ráadásul rengeteg évet haladunk előre a történetben.

Pont ez az egyik legnagyobb erőssége, hogy minden epizódban történik valami váratlan, ami miatt lehetetlen nem tovább nézni.

A színészek egyszerűen lubickolnak a szerepeikben. Louis Partridge végre kitör a kosztümös, ifjú szépfiú skatulyájából és hoz egy igazi megszállott munkamániás karaktert, akinek minden pillanata vibrál. Anthony Boyle játékában pedig ott van az örök dilemmázás, a hatalmat vagy a valós énjét válassza. Miközben a háttérben lévő két mellékszereplő, akik minden jelenetet feldobnak: James Norton, mint a kemény intéző, Mr. Rafferty, és Michael McElhatton, mint a hűséges, cinikus komornyik, Potter. Valójában ők ketten a széria titkos fegyverei. Annyi humort, emberi pillanatot, brutalitást és finom szarkazmust csempésznek a történetbe, hogy nélkülük sötétebb lenne az egész sorozat, mint egy jó pofa hideg porter sör.

Ha valaki látta a Birmingham bandáját, azonnal felismeri Knight kézjegyét. A brutalitás nem öncélú, inkább a korszak nyers valóságát mutatja meg. A kosztümök és díszletek pedig olyan autentikusak, hogy szinte érezzük a sörfőzde páráját vagy a dublini nyomornegyed szagát. Az atmoszféra sűrű, mégis könnyen befogadható. Egyszerre mesél a társadalmi ellentétekről és a családi drámáról, miközben sosem felejti el, hogy ez egy szórakoztató produkció akar lenni.

Itt van az igazi hős, maga a nagybetűs ZENE. A filmzenéről ritkán mondhatjuk, hogy szinte külön szereplője a történetnek, de jelen esetben pontosan ez a helyzet.

A klasszikus vonósnégyesek összefonódnak az ír punkzenével, és valami egészen új, energikus élményt adnak. A lassú, melankolikus jelenetek után egyszer csak berobban a Magyarországról kitiltott Kneecap nevű zenekar, és olyan erővel szaggatja szét a képernyőt, hogy az embernek kedve támad felugrani a kanapéról. Ez a zenei kettősség tökéletesen illik a sorozat világához, a múlt eleganciája és a jelen nyers ereje találkozik benne.

A sorozat nem fél megmutatni az ír történelem sötétebb oldalait sem. Látjuk a nyomort, a betegségeket, a kolerás, kihalt kisvárosokat, miközben bepillantunk a protestáns elit intrikáiba és képmutatásába is. De mindezt úgy teszi, hogy megértjük mindkét oldal céljait és nem csinál ellenségképet egyik félből sem. Nem egy száraz történelmi lecke, hanem egy menő, modern kosztümös akció-dráma, ami épp annyira szól a családi lojalitásról, mint a társadalmi egyenlőtlenségekről.

A Guinness család az az alkotás, amiért érdemes újra és újra belépni a Netflix platformjába.

Egyszerre mesés és nyers, könnyed és súlyos. Knight ismét bizonyította, hogy a sorozatkészítés az ő igazi terepe és itt szabadon játszhat karakterekkel, történetekkel és hangulatokkal. Az eredmény pedig egy olyan széria, amelynek minden epizódja úgy csúszik le, mint egy korsó Guinness, kesernyés, sűrű, de a végén csak azt érzed, hogy akarsz még egyet. Azt ki kell emelni, hogy a sorozat ordít a folytatásért, reméljük érkezik majd még repeta.

Azt azért ki kell emelni, hogy ugyan igaz történet inspirálta, de ez mégiscsak egy mese modern köntösben, pazar színészi játékkal, ügyes rendezéssel és sziporkázó zenével.

Maradjunk annyiban, nem ebből fogjuk megismerni igazán Írország geopolitikai helyzetét.

Ha eddig kételkedtél a kosztümös drámákban, ez a sorozat meggyőz arról, hogy a zsánerben még rengeteg élet van. Nézd, élvezd, és hagyd, hogy magával ragadjon a Guinness-ház története.


Link másolása
KÖVESS MINKET: