KÉK HÍREK
A Rovatból

Idős nagybátyja megmérgezésével gyanúsítanak egy férfit, szerinte családi bosszú áldozata lett

A férfi az RTL Híradónak azt mondta, az idős házaspár dédunokája akarhatja börtönbe juttatni őt és élettársát.


Megszólalt az a férfi, akit élettársával együtt azzal gyanúsítanak, hogy megmérgezték a férfi nagybátyját és több millió forintot sikkasztottak a nagynénjétől.

A férfi rokonait, az idős, Dunaújvárosban élő házaspárt még februárban vitték kórházba magatehetetlen állapotban. Gyomorpanaszaik miatt arra gyanakodtak az orvosok, hogy megmérgezhették őket. A 85 éves férj a kezelés ellenére meghalt.

A család feljelentést tett, a rendőrség pedig közigazgatási eljárást indított az ügyben.

A házaspár dédunokája szerint a dédnagyszülei bankszámlájáról több millió forintot emeltek le, és több alkalommal vásároltak a kártyával játékboltokban, éttermekben. Az idős házaspár otthonában tartott készpénzből szintén több millió forint tűnt el 2019 októberében a feljelentés szerint.

A rendőrök júliusban őrizetbe vettek egy 26 éves ócsai nőt, akit előre kitervelten, aljas indokból vagy célból, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt gyanúsítottként hallgatták ki és le is tartóztatták. Miután a nő 58 éves élettársa tudomást szerzett a rendőri intézkedésről, megszökött, ezért körözést adtak ki ellene, később azonban őt is elfogták Debrecenben.

Kiderült, hogy a pár szoros kapcsolatban állt az idős házaspárral, az 58 éves férfi az unokaöccsük volt. A gyanú szerint a férfi és 26 éves élettársa február 23. előtt több alkalommal nagy mennyiségű gyógyszert adtak a két idős embernek, hogy az a halálukat okozza.

A férfi most az RTL Híradónak azt mondta, "családi bosszú áldozata lett". A kihallgatásán tagadta, hogy megmérgezte volna a rokonait, de azt elismeri, hogy 8 millió forintot elköltöttek a nagynénje számlájáról. Állítása szerint az idős nő szerette őket, ezért adott nekik pénzt, a pénzfelvételkor pedig ő is mindig jelen volt.

A férfi az orvosszakértői jelentést is felolvasta a Híradó riportjában, amely szerint a nagybátyja természetes halált halt, szerinte ez bizonyítja, hogy nem mérgezés történt. Azt is mondta, úgy tudja, az idős házaspár dédunokája azt akarja, hogy ő és élettársa börtönbe kerüljön.

A történtek miatt a rokonai már nem állnak szóba vele, de azt mondta, nem is bánja, mert ha elhitték róla, hogy ő ilyenre képes lenne, akkor nem is akar nekik megbocsájtani.

A pár továbbra is gyanúsított az ügyben, az eljárás folytatódik, de már megszűnt a letartóztatásuk, szabadlábon védekezhetnek.

Az RTL Híradó riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kábítópisztoly és bezárt autó: rejtélyes körülmények között halt meg egy fiatal pár a Hargita megyei víztározónál
A hozzátartozók több biztonsági kamerát is átnéztek, így jutottak el a gátig, ahol a kocsit megtalálták. A boncolás eredménye döntő lehet a körülmények tisztázásában.


A rendőrség vizsgálja, mi történt a Hargita megyében elhunyt fiatal párral, írja a Maszol. Az egyik feltételezés gyilkosságot, majd öngyilkosságot említ, a család szerint azonban nem volt köztük vita. Pénteken együtt indultak volna Hollandiába dolgozni. A lány testvére a Digi24-nek azt mondta: „Nem hiszem, hogy bármilyen vitájuk lett volna, nagyon nyugodtak voltak, rendes fiatalok. Soha nem láttam, hogy akár egy rossz szót is szóltak volna egymáshoz.”

A két fiatalt négy napig keresték eltűntként, majd lövésnyomokkal találták meg őket a Szépvíz közelében lévő víztározó gátjánál. A kocsit a lány családja találta meg, az anya korábban bejelentette az eltűnésüket a rendőrségen. A nyomozók most a körülményeket próbálják tisztázni.

A hozzátartozók és barátok nem láttak előjelet. Toni és Bianka nemrég egész éjjel a fiú bátyjának esküvőjén ünnepeltek. „A fiú jól volt, nyugodt volt, mindenkinek segített. Depresszió? Nem. Jól kijöttek egymással” – mondta a fiatalember nagynénje az ObservatorNews-nak.

A 19 éves lány rokonai a közösségi médiában kértek segítséget, mert nem érték el. A fiatal nő régóta együtt volt a 20 éves fiúval, aki szintén Bákó megyéből származott. Pénteken közösen indultak volna Hollandiába dolgozni.

Az anya a lány eltűnésének idején nem tartózkodott otthon, és csak kedden jelezte a hatóságoknak, amikor visszatért. A rendőrség szerint a bejelentés másnap érkezett meg. A lány testvére így fogalmazott:

„A telefonjaik ki voltak kapcsolva, egyáltalán nem csörögtek, nem volt bekapcsolva az internetük, nem kapták meg az üzeneteket sem. Vasárnap éjjel, 12.35-kor mentek el otthonról, és egyetlen biztonsági kamera sem rögzítette, merre indultak. Ezután jelentettük az eltűnésüket a rendőrségen. Nem kaptunk róluk semmilyen információt, így anya, a sógornőm és a lánya elindultak keresni őket.”

Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főfelügyelőség szóvivője közölte: „A két fiatalt a Bákó megyei rendőrség október 22-én nyilvánította eltűntnek.”

A családtagok szerint helyiek is csatlakoztak a kereséshez. Több biztonsági kamerát átnéztek, végül a Szépvíz melletti víztározónál rátaláltak az autóra. „Addig mentünk, amíg a tóhoz értünk, és ott találtunk egy autót. Odamentünk, hogy megnézzük – és mindketten halottak voltak” – idézi őket a Digi24.

A helyszínelők a járműben egy kábítópisztolyt találtak, amelyet általában vágóhidakon használnak. Bár ez nem igazi lőfegyver, súlyos vagy halálos sebeket is okozhat, ha ember ellen használják. „Az autó belülről volt bezárva, és az erdő felé nézett” – mondták a rokonok.

A hatóságok gyilkosság miatt indítottak eljárást. A fiatalok holttestét boncolásra vitték kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Két gyerek életveszélyben – tragikus buszbaleset történt az M1-esen
Egy 6 és egy 11 éves gyermek is megsérült a péntek esti karambolban. A sérülteket Székesfehérvárra, Budapestre és Tatabányára szállították a mentők.


Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.

A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint

egy 6 és egy 11 éves gyermek életveszélyes állapotba került. Öt felnőtt súlyosan, három felnőtt könnyebben sérült meg.

A sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba vitték további ellátásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Bennégett az autójában két magyar Ausztriában, miután egy részeg osztrák autós hátulról beléjük hajtott
Az osztrák tűzoltók tíz percen belül a helyszínen voltak, de hiába, az áldozatok életét már nem tudták megmenteni. Egyelőre még azonosítani sem tudták, kik ültek a kocsiban.


Megrázó felvételek készültek szombat hajnalban az A9-es autópályáján, az ausztriai Stájerországban, egy alig több mint kétezer lelkes település, Lebring közelében. Egy kocsi dél felé hajtott a sztrádán, amikor balesetet szenvedett - mondta el az RTL Híradónak az osztrák rendőrség szóvivője.

„Hajnali 1 óra 40 perckor egy dél-stájerországi kocsi sofőrje hátulról nekiütközött egy magyar autónak.

A magyar kocsiban ketten voltak, az ütközés miatt az autó kigyulladt majd teljesen lángba borult. A benne ülő két ember meghalt”

– mondta Marcus Lamb szóvivő az RTL Híradónak.

A tűzoltók azt mondják, mindent megtettek.

„1 óra ötvenkor értünk a helyszínre. A jármű ekkor már lángokban állt. A csapatunk gázmaszkban oltotta el. Az oltás után észleltük, hogy ültek az autóban. Őket sajnos már nem tudtuk megmenteni, mindketten meghaltak" – fogalmaztak.

Szombat estig még nem sikerült azonosítani a holttesteket.

„A stájerországi autó vezetője erősen ittas volt, elvették a jogosítványát. Ő csak könnyebben sérült meg, jelenleg kórházban van” - mondta a rendőrségi szóvivő."

Hozzátette: az ügyészség a két holttest boncolását rendelte el, hogy azonosítani tudják őket.

A Külügyminisztérium annyit írt: a magyar konzulok jelenleg is dolgoznak a tragikus baleset ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tehénnel ütközött a hajnalban motorozó brazil focista - a helyszínen meghalt a 20 éves tehetség
A baleset hajnali fél négy körül történt. A rendőrség közölte, hogy a baleset körülményeit még vizsgálják.


Hajnali fél négy körül motorozott hazafelé Altosban a 20 éves Antony Ylano, amikor egy úton kóborló tehénnek ütközött. A becsapódás után az úttestre zuhant, a rendőrség szerint a helyszínen meghalt, írja a Blikk.

A klubja közleményben búcsúzott tőle.

„Mély fájdalommal értesültünk arról, hogy a hajnali órákban Altos városában közlekedési balesetben elhunyt húszéves támadónk, Antony Ylano. Ylano 2024-ig a Piauizao Vibrante mezét viselte, abban az évben megnyerte a piaui U20-as állami bajnokságot. A játékosunk arra készült, hogy a csapattal az U20-as Brazil Kupára utazik, de már nem élhette meg.”

Korábbi csapata, az Altos is megemlékezett róla. „Az akadémiánk neveltje volt, Altos szülötte, a Remo ellen mutatkozott be a profik közt 2023-ban a Serie C utolsó fordulójában. Ezekben a nehéz időkben szeretnénk együttérzésünket kifejezni a családdal és a barátokkal.”

A rendőrség közölte, hogy a baleset körülményeit továbbra is vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk